Drodzy przyjaciele!

Nasze stowarzyszenie razem z członkiem grupy rekonstrukcyjnej Legionu Wysockiego, który pomógł nam jako tłumacz, wzięło udział w pikniku spadochronowym w Wiśle na zaproszenie Muzeum Spadochronowego i Wojsk Specjalnych w dniu 5 października 2018 roku.

Nasz tłumacz „Krzysztof” trzymał brytyjską broń

Członkowie stowarzyszenia wyruszyli w drogę dwoma samochodami i udali się do Polski z Budapesztu w dniu 5 października. Podróż dała nam ogromne emocje, ponieważ to było nasze pierwsze wydarzenie poza granicami naszego kraju, a podróż dała nam nowe wyzwania. Bagaże były dość ciężkie, ponieważ wzięliśmy pełno różnych urządzeń.

Do Polski!

Odpoczęliśmy trochę na Słowacji i kontynuowaliśmy naszą podróż do Polski. Przyjechaliśmy około północy do centrum Wisły. Przygotowane łóżka czekały na nas w pensjonacie, który jest własnością spadochroniarza weterana Pana Stanisława Kowalika. Druga część naszej grupy przybyła do Wisły kilka godzin później. Uczynność i gościnność Pana Kowalika pokazały nam jak dobre są stosunki polsko-węgierskie, który nawet w późnych godzinach nadal był bardzo szczęśliwy i czekał na nas z braterską przejaźnią. Chcemy również podziękować jego życzliwości w tym artykule.

Pokój jest zajęty

Po długiej podróży przygotowaliśmy nasz szpej na wydarzenie, które miało mieć miejsce następnego dnia, gdzie nasze stowarzyszenie przedstawiło wspólnotę węgierskich spadochroniarzy. Rano wzięliśmy udział w śniadaniu ze względu na zaproszenie naszego gospodarza. Tymczasem po obfitym śniadaniu w rodzinnej atmosferze, spotkaliśmy się z innymi rekonstruktorami, którzy byli bardzo przyjaźni i pomagali w przeglądzie, aby każdy był dobrze przygotowany do obchodów.

Polski pomnik wojenny, miejsce pamięci,

Kupiliśmy kwiaty w Wiśle na uroczystość upamiętnienia. Bukiet był przyozdobiony kolorami węgierskimi ze wstążką w barwach polskiej flagi. A ten wstążce znajdowała się nazwa naszego stowarzyszenia. Sylwetki i strój naszych rekonstruktorów wywołał duże zainteresowanie wśród mieszkańców miasta, ponieważ zielone berety spadochroniarzy i mundury kamuflażu były nieznanym widowiskiem dla weteranów i współczesnych spadochroniarzy. Rekonstruktorzy, weterani, siły specjalne "Grom" Wojska Polskiego i polskich kadetów wojskowych wypełniły to miejsce różnymi mundurami. Nasi rekonstruktorzy czuli się jak w domu w tym towarzystwie.

Węgierscy rekonstruktorzy i Polscy kadeci po imprezie

 Z przyjemnością umieściliśmy kwiat na tym pomniku razem z żołnierzami gromu. Nasza wystawa była blisko sceny, pomiędzy GRH Południe i Traditionsverband NVA – Polska.

Zdjęcie o polskich i węgierskich spadochroniarzach, rekonstruktorach i weteranach

 Nasza wystawa dotyczyła Węgierskiego Spadochronu Wojskowego 1938-2018 i wiele osób, w tym weteranów, zainteresowało się naszą wystawą. Nasi rekonstruktorzy byli również pod wrażeniem różnych mundurów i wystaw. Przyjemnie było zobaczyć występ bojowy kadetów wojskowych i porozmawiać z żołnierzami Gromu, którzy pokazali nam swój nowoczesny sprzęt. To był dla nas także wielki zaszczyt, jak Polscy weterani nauczyli nas składać spadochron po polsku.

Wspólne składanie spadochronu z polskimi braćmi

Po niesamowitej wystawie dostaliśmy zaproszenie na kolację z polskimi spadochroniarzami. Tego wieczoru śpiewaliśmy także piosenki polskie i węgierskie a jeden z naszych członków zaprezentował węgierski taniec ludowy po czym wybuchł aplauz. Przyjemne spotkanie trwało do świtu a następnego dnia poszliśmy zwiedzić muzeum.

Improwizowany węgierski taniec ludowy z wielkim sukcesem

Nasi rekonstruktorzy znaleźli kilka węgierskich śladów wśród zaprezentowanych reliktów i wiedzieliśmy, że naszy beret 1987M będzie na dobrym miejscu. Właściciel muzeum przyjął nasze prezenty i planuje wystawę węgierską, z organizacją której oczywiście mu pomożemy. Mamy nadzieję, że to muzeum zainspiruje kogoś do stworzenia podobnego muzeum na Węgrzech, gdzie będzie wystawiane polskie wyposażenie i sprzęt.

Podsumowując, ósmy piknik spadochronowy był wspaniałym doświadczeniem, chociaż wiedzieliśmy że „Polak, Węgier dwa bratanki” ale nasze serca właśnie zdały sobie sprawę z wagi tych słów dla naszych narodów. Nie znajdujemy wystarczających słów wdzięczności dla Pana Piotra Wybrańca i Stanisława Kowalika za zakwaterowanie i organizację imprezy tak wysokiej jakości oraz dla innych polskich rekonstruktorów i weteranów, z którymi mogliśmy wspólnie świętować w uroczym mieście Wisła. Mamy nadzieję, że weźmiemy udział w tym wydarzeniu w przyszłym roku, a być może uda nam się spotkać wcześniej, by odświeżyć nasze wspólne wspomnienia. Dziękujęmy bardzo! Köszönjük szépen! DESANT!

Kedves Barátaink!

Alábbi írásunkban mutatjuk be a Magyar Néphadsereg felderítőinek egyik legikonikusabb, talán legtovább rendszerben tartott ruhadarabját, az 1951M álcázó kezeslábas-családot. A cikkhez jó szórakozást kívánunk!

Katonai közelharc bemutató 1951M álcaruhában. A fekete-fehér képek is visszaadják a két ruha eltérő színét.

A II. világháború után nem sokkal - hazánk haderejének szovjet mintára, szovjet segítséggel történő átszervezése és fejlesztése során - született döntés egy új csapatnem, a felderítő alakulatok létrehozásáról, mely 1949-ben kezdődött meg. A háborús tapasztalatok alapján úgy határoztak, hogy a felderítőket terepmintás álcaruhával szükséges felszerelni, hogy biztosítsa tevékenységük során a minél inkább környezetbe olvadást. Erre a célra a szovjet példát követve a hadiruházat fölé felvehető kezeslábas megoldást választották.
Mivel ilyenek gyártására a hazai ipar még nem volt felkészülve, eleinte a Szovjetunióból származó készletek kerültek kiosztásra, ugyanakkor a Honvédelmi Minisztériumban utasítás született téli és nyári álcaruha kifejlesztésére, ami csapatpróbával lezárva 1950-1951 között végbe is ment. Az 1951M álcázó kezeslábas végül három színvariációban készült el: teljesen fehér téli, valamint egy világoszöld illetve egy szürkésbarna alapszínű változat, az utóbbiakon sötétbarna és okkersárga foltokkal. Az alapkoncepció szerint a zöld alapszínűt nyílt, a barna alapszínűt pedig növényzettel fedett terepen való használatra tervezték, és az ilyen kezeslábasokkal ellátott (al)egységek eredetileg fele-fele arányban kaptak belőlük. Később a zöld alapszínűt nyári vagy tavaszi, a barna alapszínűt pedig őszi néven kezdték emlegetni, és ugyanez a kavarodás érhető tetten hivatalos nyilvántartásokban is, a gyakorlatban pedig „ahogy esik, úgy puffan” elven adták ki a katonáknak. A csapatfelderítők és a tüzérségi megfigyelők után nemsokára az időközben létrejött speciális szakcsapatok, a mélységi felderítők elsődleges „bevetési” ruházata is ez lett.

Mélységi felderítő csoport gyakorlaton. Mindenki a barna alapszínű "őszi", vagy "zárt terep" kezeslábasokat viseli.

Az 1951M kezeslábas egyszerű szabású, ugyanakkor nem mondható átgondolatlannak; számos praktikus megoldás található rajta. Csuklyája két oldalán a füleknél hálóval fedett nyílások vannak, hogy ne korlátozza a hallást, a belsejéből pedig ugyanilyen háló gombolható az arc elé, ami elmossa az arc jellegzetes vonalait, így feleslegessé teszi az álcafesték használatát. Maga a csuklya egyébként elég nagy méretű ahhoz, hogy sapkára, illetve sisakra is rá lehessen húzni.  Az öltözék a nyaknál saját anyagából készült szalaggal húzható össze, az ujjai, a lábszárai vége, és a dereka pedig gumírozott. A térd és könyök táján, a fokozott kopásnak kitett helyeken anyagduplázással van megerősítve. A hónaljaknál szellőzőlyukakat találunk.  A záródása elől rejtett gombolású, ami megakadályozza, hogy kúszás-mászás közben a gombok bármibe beleakadjanak vagy leszakadjanak, ugyanakkor ha mégis történne velük valami, tábori körülmények között is könnyen javíthatók, szemben pl. a húzózárral. Nagy előnye még, hogy a bő szabás segít megbontani az emberi alak sziluettjét, és így nem is szükséges annyi méretben gyártani, mint a normál ruházatot (csupán négy méret készült belőle).
Az álcaruhának összesen három zsebe van: kétoldalt a csípő magasságában, amelyek zsebfedősek és gombbal zárhatók, illetve a bal mellkasnál egy belső, ami szintén gombos. Kerültek elő olyan darabok is, amelyek külső zsebei helyett csak hasítékok találhatók, ezeken keresztül az alatta viselt hadiruházat zsebeihez lehet hozzáférni, de érdekes módon ezt a variánst sehol nem említik, a csapatpróba elemzése is csak a zsebes kialakításról szól.
Alapanyaga valamivel vékonyabb, mint ami katonai ruházatnál megszokott, talán azért, mert nem mindennapi rendszeres viseletre tervezték, csak a felderítő feladatok végrehajtásának idejére. Az is lehetséges, hogy figyelembe vették, hogy további rétegeket viselnek alatta, bár a gyakorlatban meleg időjárás esetén sok esetben csak alsóneműt vettek alá a katonák.

Mélységi felderítő csoport gyakorlatról visszatérőben. Mindenki a zöld alapszínű "tavaszi", vagy "nyílt terep" kezeslábasokat viseli.

A bevezetése korában korszerűnek számító, az állomány körében is népszerű, és a felderítők elit státuszát kellően kihangsúlyozó álcázó kezeslábasok számára az alkony végül 1987 után érkezett el, amikor is rendszeresítésre került a magyar fegyveres erők történetének első terepmintás anyagból készült egyenruhája, az 1987M ejtőernyős hadi-gyakorló ruházat. Természetesen a téli kezeslábasokat továbbra is rendszerben tartották (és tartják ma is), mivel azt nem váltotta le más jellegű hóálca.

Mélységi felderítő csoport téli gyakorlaton álcaruhában. Jól láthatóak az álcaruha csuklyájának hálós oldalai.

A „hidegháborús hisztéria” mértékét mutatja, hogy az 1951M álcaruhákat igen rövid ideig, csak 1951 és 1953 között gyártották (kivéve a téli típust, mivel ebből a ’90-es években volt egy utángyártás), mégis olyan döbbenetes mennyiség készült el, hogy még a ’80-as években is bőven használatban voltak. Egy alkalommal a ’90-es évek végén, majd néhány évvel ezelőtt is nagy tételben kerültek inkurrenciaként értékesítésre raktári állapotú darabok. Ennek ellenére még mindig tárol belőle valamennyit a Honvédség, mert fel-feltűnik paintball-fegyveres gyakorláskor vagy civilek (pl. középiskolás fiatalok) számára tartott katonai jellegű foglalkozásokon, de még 2017 májusában a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái is magukra öltötték egy gyakorlat során.

Felderítők kiképzése 2017.május

Források:

- Baczoni Tamás: Terepszínek Magyarországon, Hadimúzeum Alapítvány, Budapest 2000
- Baczoni Tamás: A Magyar Néphadsereg különleges egyenruhái 1949-1956, A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 7., Budapest 2004

Képek forrása:

- Baráti Kör archív
- MH 5. Bocskai István lövészdandár facebook oldala

Kedves Barátaink!

2019 első írása Berkesi Balázs hagyományőrző bajtársunk tollából olvasható. A cikk a legendás AK-47 gépkarabély magyar változatának történetét mutatja be. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

A címben olvasható „elfelejtett” jelző csak költői túlzás. Hogy miért, az a cikk végén ki fog kiderülni.

1956 után a Magyar Néphadsereg teljes körű újjászervezésen és modernizáción esett át. Ez érintette az egyéni lövészfegyvereket is. A forradalom után az MN még mindig az 1948-ban rendszeresített, szovjet eredetű, illetve azok mintájára készült egyéni kézi- és támogató fegyvereket használta. A lövészkatonák alapfegyvere továbbra is a szovjet Moszin-Nagant magyar gyártmányú változata, az 1948M hadipuska volt (amit a katonai köznyelv „dióverőnek” nevezett el), míg a géppisztolyos századok és felderítő alegységek a sokak által tévesen „dobtárasnak” (valójában csigatáras) hívott PPS-41 magyar megfelelőjét, az 1948M géppisztolyt alkalmazta. A különböző nem lövész rendeltetésű alegységekbe beosztott katonákat továbbra is az 1948M hadipuska karabély (rövidebb csövű) változatával látták el. Ez több problémát is indukált, ami közül a legfontosabb az volt, hogy a három eltérő fegyvertípus két fajta lőszert tüzelt. A géppisztoly a 7,62x25 mm TT pisztolylőszerrel, míg a puska, illetve karabély a 7,62x54R (régi orosz nevén „háromvonalas”) lőszerrel működött. Az utóbbi lőszert használták a géppuskák és a golyószórók is.

1959 év végén azonban megkezdődött az utód próba-, majd sorozatgyártása a budapesti Lámpagyárban, ami 1960-tól kezdte átvenni a fent nevezett fegyverek helyét. Ez volt az AK-55.

 Az AK-55

Ez gyakorlatilag a szovjet AK-47 magyar változata volt. A mintájául szolgáló gépkarabélyt 1949-ben rendszeresítette a Szovjet Hadsereg, és első harci kipróbálására az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt került sor. Érdekesség, hogy a zsákmányolt példányokat a magyar felkelők is alkalmazták. A közhiedelemmel ellentétben ez a gépkarabély nem a német MP44 avagy StG44 („Sturmgewehr”, avagy rohampuska) gépkarabély másolata. Bár tény, hogy Mihail Tyimofejevics Kalashnyikovot nagyban megihlette a német fegyver külleme, de a két fegyver belső szerkezete eltérő. Az AK zárszerkezete az amerikai M1 (Garand) öntöltő hadipuskáéhoz, illetve annak utódjára, az M14 öntöltő hadipuskára hasonlít. Az elsütő szerkezete is nagyon emlékeztet a két amerikai öntöltő fegyverre. A fegyver által tüzelt 7,62x39 mm köztes lőszer (ez azt jelenti, hogy mérete a puska- és a pisztolylőszer közé esik) koncepciójához valóban a német 7,92x33 mm Kurz szolgált alapul, de a már említett M1 Garand kistestvére, az M1 karabély is egy speciális köztes lőszert (.30 Carbine) tüzelt.

A magyar fegyver szinte minden szerkezeti elemet átvett a szovjet gépkarabélytól. Tokját acéltömbből forgácsolták ki (eltérően az StG44-től, ami préselt lemezből készült). A szovjet fegyverrel szemben viszont a tűzváltókar állásait nem betűvel, hanem a „végtelen” jelével és az „1” számmal jelölték. Ami még eltér a szovjet eredetitől, az a jó minőségű fa alkatrészek alkalmazása (avatott szemnek feltűnhet továbbá a markolat eltérő kialakítása).

Működése gázelvételes, hosszú gázdugattyú-hátrasiklásos, forgó zárfejes reteszelésű (ettől tért el leginkább a német StG44-től, mert az billenőzáras reteszelésű volt), és 30 lőszer befogadására alkalmas, préselt lemez tárból adogatott. Ennek kialakítása változott az idők során, a kezdeti sima felületű tárak helyett bordázott változatot gyártottak hozzá, amik ma is használatban vannak. Az új gépkarabély rendkívül strapabírónak bizonyult, és egyszerű szerkezetének kialakítása folytán nagyon jól tűrte a szennyeződéseket. Karbantartása sem volt bonyolult. A fegyver egyes és sorozatlövés leadására is alkalmas volt. Elméleti tűzgyorsasága elérte a 600 lövés/ perc értéket, az alkalmazott 7,62x39 mm (1943M) lőszer kezdősebessége pedig 715 m/s-t.

A cső vége menetes volt (és menetvédő található rajta), amire a vaktöltényes sorozatlövéshez szükséges csőszűkítőt lehetett felszerelni. 

A fegyver a forgácsolt tok miatt üresen 3,6 kilogrammot nyomott, aminek két következménye volt: egyrészt viszonylag könnyen uralható sorozatlövés közben, ezért nagy célzási és találati pontosság tudható be neki. A korabeli szabályzat szerint „sorozattűz” esetén 300, egyes lövéssel 500 méterig eredményesen volt alkalmazható. Ha fenti számokat túl optimistának is tartjuk, biztosan kijelenthető, hogy 300 méterig pontos lövést lehetett vele leadni. A másik következménye viszont, hogy így töltött tárral a tömege meghaladta a 4 kilogrammot, ami kifejezetten súlyos fegyverré tette.

Érdekesség, hogy rendszeresítésekor szovjet mintára a géppisztoly megjelölést kapta, amit megörökölt minden magyar AK rendszerű fegyver (a gépkarabély elnevezés később, a rendszerváltás környékén terjedt el tapasztalatom szerint). A másik, hogy az AK-55 típusjelzés nem igazán szivárgott át a köztudatba. Több volt sorkatonával beszélgettem, akik használták, és rendszerint AK-47-ként hivatkoztak rá. Ezt tovább erősíti az, hogy a már említett szabályzatban is 47-ént szerepelt. A teljes szerkezeti hasonlóság miatt véleményem szerint ez helytálló is lehet.

1963-ig 51 ezer darab AK-55 készült, és 1960-61-ben kezdték kiosztani a csapatoknál, így a csapatfelderítőknél is. Viszont kialakításból fakadóan túl hosszú volt (870mm), hogy praktikus legyen ejtőernyősök számára, így a mélységi felderítők behajtható válltámaszú AK „géppisztolyokat” kaptak helyette.

 Mélységi felderítő katonák Aksz-47 gépkarabélyokkal 1964 januárjában
(Csizmadi János tulajdona)

Nem tudjuk biztosan, hogy ezek korlátozott darabszámban gyártott „AK-55D”, vagy a Szovjetunióból vásárolt AKSz-47 gépkarabélyok voltak-e. 2017-ben a szolnoki ejtőernyős napon beszélgettem egy idős, volt mélységi felderítő sorkatonával, akit ilyen gépkarabéllyal szereltek fel. Azt mondta, hogy emlékei szerint a „végtelen” és az 1-es szám volt beütve a tokba, ami magyar eredetre utalhat, de biztosat nem akarok kijelenteni még.

Elég homályos továbbra az is, milyen tártáskát adtak ki mellé 1960-62-ben. Néhány fényképen szovjet stílusú, vagy kifejezetten szovjet tártáskák bukkantak fel. Ebből feltételezem, hogy kezdetben a Szovjetunióból szerezték be őket.

A szovjet tártáska

Ezek viszonylag jónak mondhatók, egyik legnagyobb előnyük (az 1962-től gyártott magyar tártáskával szemben), hogy a tárak lapjával helyezkedtek el bennük, és nagyon könnyen ki is lehetett húzni azokat. A hátrányuk viszont, hogy csak 3 tárat tudtak befogadni, és nem volt vállszíjuk (a szovjet katonák szerelvénye nem tette ezt szükségessé), csak az övre lehetett befűzni.

1962-től azonban rendszeresítésre került egy másik vászon tártáska (feltételezéseim szerint szovjet mintát követve), ami a későbbi műbőr változataival együtt (sajnos) a mai napig használtban van a Magyar Honvédségben. Ebbe már 4 tár fért (ismert 5 rekeszes változat is), és a plusz vállszíj miatt kényelmesebb volt viselni, viszont az élével beletett tárak vége nyomta a viselő combját, ami hosszú távon kellemetlen volt, illetve a tárak nagyon szorultak benne, ami megnehezítette a kivételt.

Az 1962-től gyártott tártáska

1965 után az AK-55-öt elkezdték felváltani az AKM-63, majd 1969-től AMD-65 típusokkal, amik már préselt lemez tokkal készültek és így jóval könnyebbek voltak a régi 55-nél. A teljes típusváltás után a régi készletet összevonták, majd egyszerűen eladták, túlnyomórészt Szíriának (feltételezéseim szerint ezekkel a mai napig harcolhatnak a szír polgárháborúban, valamint az arab-izraeli háborúk során zsákmányolt darabokat az IDF is raktáron tarthatja).

 A szerző 1965 körüli csapatfelderítőt megjelenítve

Bár a hadsereg elég hamar túladott rajtuk, a BM Határőrség egészen a ’90-es évekig megtartotta az AK-55-öt (a képeken látható hatástalanított darab is BM-es fegyverszámmal rendelkezik). Ezért lenne túlzás azt mondani, hogy egy „elfelejtett” fegyver.

- Berkesi Balázs -

Források:

100 év 100 műtárgy a XX. Század Hadtörténelméből, Jellemző műtárgyak a Hadtörténeti Múzeum Gyűjteményeiből, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2012.

Baczoni Tamás-Molnár Sándor: Magyar katonai egyenruhák 1957-1990, Huniform könyvek, Budapest, 2010.

Chris McNab: A fegyverek nagykönyve, az antik, katonai és sportfegyverek története, Totem Kiadó, 2005.

Chris McNab: Az AK-47-es, Hajja & Fiai Könyvkiadó Kft., 2002.

Horváth Miklós- Kovács Vilmos: Hadsereg és fegyverek 1956, Zrínyi Média Közhasznú nonprofit Kft., Budapest, 2011.

Kedves Barátaink!

Ahogy tavaly év végén, úgy idén is elérkezett az idő, hogy közzé tegyük évértékelő írásunkat, melyben az elmúlt évben elvégzett katonai hagyományőrző munkára tekintünk vissza. Összességében elmondható, hogy Baráti Körünk talán legnagyobb kihívást jelentő éve volt a 2018-as.

A kiugróan sok feladat legfontosabb oka a 2018-ban esedékes számos évforduló volt, hiszen a 2018-ban 170 éves Magyar Honvédség mellett 120 éve született vitéz Bertalan Árpád, a magyar katonai ejtőernyőzés megteremtője is. Kiemelkedően fontos tény, hogy az első magyar katonák által végrehajtott ejtőernyős ugrásokra 100 évvel ezelőtt került sor, míg 80 évvel ezelőtt állították fel az első (kísérleti) katonai ejtőernyős keretet Szombathelyen, 70 éve pedig a jogutód ejtőernyős alakulatot. Szomorú aktualitást jelentett Hüse Károly ejtőernyős őrnagy halálának 40. évfordulója, ahogy együtt ünnepelhettük az idén 25 éve alakult MH 88. Légimozgékonyságú Zászlóalj születésnapját is, de számunkra örömteli évforduló volt Baráti Körünk ötödik „születésnapja”.

Szerencsénkre már 2017 végén tisztában voltunk ezekkel a feladatokkal, így felkészültünk az „évfordulós év” kihívásaira. Elkészült a száz éves magyar katonai ejtőernyőzés történetét bemutató roll-up, ami rövid és közérthető formában mutatta be a hazai katonai ejtőernyőzés száz évének fontosabb állomásait minden általunk látogatott rendezvényen.

1848-as honvéd hagyományőrző olvassa Baráti Körünk roll-upját Zsámbékon

Együttműködésben az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárral részt vehettünk a századik évfordulót megünneplő Ejtőernyős Napon és az azt követő Ejtőernyős Bálon egyaránt. Hüse Károly halálának 40. évfordulóján együtt emlékeztünk az egykori bajtársakkal, családdal a legendás ejtőernyős hajdúszoboszlói sírjánál.

Tisztelgés Hüse Károly ejtőernyős őrnagy hajdúszoboszlói sírjánál

Kiemelkedően fontos volt az emlékév kapcsán a szolnoki Rep-TÁR múzeumban megnyitott „100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés” című kiállítás, melyhez hagyományőrzőink, a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesülettel és a MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárral közösen egy élő kiállítási képpel járulhattak hozzá.

A „100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés” című kiállítás megnyitóján Szolnokon

Baráti Körünk tagjai az elmúlt öt év során először vettek részt külföldi rendezvényen a lengyel Ejtőernyősök és Különleges Erők Múzeumának meghívására, amikor ellátogattunk a VIII. Ejtőernyős Piknikre. A Lengyelországban tapasztalt élményektől feltöltődve vágtunk bele saját szervezésű ejtőernyős konferenciánkba, amivel a centenáriumi emlékévet hivatalosan is lezártuk. Halottak Napján tisztelegtünk egy egész napos díszőrséggel vitéz Boksay Antal repülő főhadnagy száz évvel ezelőtti teljesítménye előtt, hiszen az általa végrehajtott ejtőernyős ugrás tekinthető az első hivatalos magyar katonai ejtőernyős ugrásnak is.

Ejtőernyős konferencia az ELTE-n

A megemlékezések mellett jutott időnk a katonai teljesítménytúrák végrehajtására is, Baráti Körünk tagsága az idén is rajthoz állt a Szent László meneten, valamint a Bocskai Portyán, mindkét túrán „emelve a tétet”, azaz a tavalyihoz képest eggyel hosszabb távon elindulva. A felemás siker ellenére is nagyon sok tapasztalatot jelentett a két teljesítménytúra.

Baráti Körünk hagyományőrzői a Szent László meneten

Visszatérő résztvevői voltunk emellett az Oldtimerek Hétvégéjének Budapesten, a Rendvédelmi Napoknak Rákosmentén, valamint a zalaapáti Katonadal Fesztiválnak és a Ludovika Fesztiválnak is, hogy csak párat említsünk a számos megjelenés közül. Nagy örömmel vettünk részt első alkalommal a Zsámbéki Kézifegyver Kiállításon, valamint a Szent László Hadosztály letkési megemlékezésén is, ahogy igazi megtiszteltetést jelentett vitéz Török János ejtőernyős őrmester sírjának üllői újraszentelése is. Nagy örömet jelentett egy korábbi cikkünk alapján a Martfűi Airsoft Sport Egyesület által megrendezett airsoft játék is, mely a sorban a második ilyen jellegű rendezvény volt, és amit Baráti Körünk tematikus kiállítása színesített. Ugyanezen a napon bonyolította le Baráti Körünk másik része a Pákozdi Katonai Emlékparkban az immár hagyományos Felderítők Napját, ahol a veteránok és érdeklődők együtt ünnepelhették ennek a különleges szakcsapatnak a történelmét filmvetítésekkel, előadásokkal, statikus kiállítással és ejtőernyő-lobbantással.

Ejtőernyő-lobbantás a zalaapáti Katonadal-Fesztiválon

A számos feladat mellett, ha viszonylag csekélyebb számban is, de jutott idő a rekreációra is – természetesen egyenruhában. Baráti Körünk tagjai így látogattak el a Hadtörténeti Múzeum több rendezvényére, mint például a Don-kanyarban 75 esztendeje megsemmisült Magyar Királyi 2. Honvédhadseregre emlékező kiállításra januárban, a Hadtörténelmi Délutánok előadás-sorozatának német ejtőernyős csapatokat bemutató előadására, vagy éppen az Easy Babies katonai hagyományőrző trió koncertjére. Ezek az alkalmak adtak lehetőséget arra, hogy kötetlenebb formában, mégis egymás társaságában feltöltődjünk, gyarapítsuk közös élményeink és tudásunk tárházát.

Katonai hagyományőrző és veterán ejtőernyős barátainkkal az Easy Babies koncertjén

A számok tükrében látható, hogy Baráti Körünk tagsága 2018-ban összesen 44 rendezvény során 54 napot töltött családjától távol itthon és külföldön egyaránt. A rekord-számú rendezvény fő oka az idei számos magyar ejtőernyős és hadtörténeti jelentőségű kerek évforduló volt, melyeken, büszkén és nagy lelkesedéssel vettünk részt, némely esetben akár szervezőkként is. Összehasonlításképpen 2017-ben ez a szám 23 rendezvényen 29 együtt töltött napot jelentett. A tevékenységünket idén is, ahogy immár öt éve, önerőből végezzük, tagjaink civil hagyományőrzőkként a tevékenységükért anyagi ellenszolgáltatást nem kapnak.

Az MH 88. Légimozgékonyságú Zászlóalj születésnapi tortája, amit az alakulat veteránjaival közösen fogyaszthattunk el

Blogunkon az idei évben összesen (ezzel az írással együtt) 38 hosszabb-rövidebb cikk jelent meg, zömük a katonai hagyományőrző rendezvényekről szóló beszámoló, ám akadnak köztük angol és magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztő írások is. Sajnálatos adóssága blogunk csapatának a veteránokkal készített interjúk elmaradása, melyeket a felhalmozódott rengeteg rendezvény miatt teljes egészében a jövő évre kellett halasztanunk. Minden visszaemlékezést nagy örömmel fogadjuk és publikáljuk!

Baráti Körünk hagyományőrzője, maga is egykori mélységi felderítő, hallgatja veterán ejtőernyősök történeteit Szolnokon

Baráti Körünk a 2018 lezárásával eddig példátlanul „sűrű” évet tudhat maga mögött akkor is, ha nem minden rendezvényen vett részt minden hagyományőrzőnk. Mégis büszkén tekintünk vissza az elmúlt évre, hiszen saját erőből, barátaink és támogatóink bizalmát élvezve tehettük hozzá a magunk részét a jeles emlékév rendezvényeihez, vagy éppen kereshettünk új kihívásokat itthon és külföldön egyaránt. Gyűjteményünk folyamatos gyarapodása, tudástárunk növekedése garantálja, hogy a jövőben is a megszokott színvonalon képviselhetjük a magyar katonai ejtőernyős, felderítő hagyományokat bárhol, bármikor!

Baráti Körünk tagjai lengyel bajtársakkal közösen hajtogatnak ejtőernyőt a lengyelországi Wislában

Köszönettel tartozunk mindazoknak a barátainknak, családtagjainknak, munkatársainknak, hagyományőrző bajtársainknak, akik lehetővé tették, hogy 2018 ilyen élményekkel teli, emlékezetes év legyen Baráti Körünk hagyományőrzői számára. Köszönjük a bizalmat azoknak a veteránoknak és veteránszervezeteknek, akik tisztelgésünket tisztelgéssel fogadják. Végül pedig bocsánatkéréssel tartozunk mindazok felé, akikre idén nem jutott elég időnk. Sajnos sokszor pont ők azok a barátaink, családtagjaink, munkatársaink, hagyományőrző bajtársaink, akik lehetővé tették, hogy 2018 ilyen élményekkel teli, emlékezetes év legyen Baráti Körünk hagyományőrzői számára.

Találkozzunk 2019-ben is erőben, egészségben rendezvényeinken!

Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog Új Esztendőt kíván:
A Magyar Ejtőernyős-Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör

Kedves Barátaink!

Baráti Körünk fennállása óta, azaz öt éve gyűjt és juttat el Karácsony idején adományokat rászorulóknak saját indíttatásból, minden évben más és más közegben segítve. Jártunk így Sajókazán, Szolnokon, a Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott iskolában és a budapesti Mikulásgyárban is. A cél minden adományozó körút alkalmával az volt, hogy lehetőségeinkhez mérten szebbé tegyük azoknak az ünnepét is, akiknek Karácsony idején is nélkülözniük kell.

Ebben az évben Baráti Körünk két képviselője Derdák Tibor igazgató úrral egyeztetve újra a Sajókazán alapított, de jelenleg már Miskolcon működő Dr. Ámbédkar Iskolába juttatta el gyermek- és felnőtt ruhákból, játékokból, valamint különböző használati tárgyakból álló adományait 2018 december 22-én. A célpont azért is volt szimbolikus, mert öt évvel ezelőtt ennek az iskolának vittünk elsőként adományokat.

Miután a "szállítmányt" az iskolában kipakoltuk, ellátogattunk a közelben álló kollégiumba, ahol az ELTE két tanára épp befejezte a bent tartózkodó tanulók számára tartott angol nyelvű foglalkozást. Bennünket forró gyümölcsös teával és a tanulók és tanárok által közösen készített süteménnyel kínáltak.

Utánunk nem sokkal érkezett meg Orsós János tanár úr, aki körbevezetett minket a nemrégiben birtokba vett kollégiumépületben, beszámolt a közelmúlt eredményeiről és jövőbeni terveikről, de hamarosan búcsúznunk kellett, hogy időben visszaérjünk Budapestre.

Adományaink láthatóan jó helyre kerültek, nagy örömmel láttuk, hogy az iskola öt év alatt „kinőtte magát” és egyre több fiatalnak biztosít lehetőséget a továbbtanulásra, fejlődésre. A helyben megejtett gyors beszélgetésekből kiderült, hogy formaruhás hagyományőrzőinket az iskola mindig örömmel látja, a jövőben ez jó alapot, újabb lehetőséget teremthet a közös munkára.

Az adományozást követően Baráti Körünk tagsága Budapesten gyűlt össze, hogy egy-egy sör mellett megvitassuk 2018 tanulságait, élményeit, a jövőre vonatkozó terveket. A jó hangulatú találkozó során kézről-kézre jártak a Baráti Kör könyvtárának legújabb darabjai, a legújabban beszerzett gyűjteményi darabok és jó hangulatú társalgástól volt hangos az asztaltársaság. Az idei eredmények után, melyeket egy évértékelő cikkben hamarosan közlünk, újult erővel, nagy tervekkel vágunk neki 2019-nek azzal a céllal, hogy továbbra is hűen mutathassuk be a magyar katonai különleges erők, ejtőernyősök, mélységi- és csapatfelderítők 1938 és 1998 közti evolúcióját itthon és külföldön egyaránt!

Kedves Barátaink!

Ki ne hallotta volna Furkó Kálmán nevét? Akár úgy, hogy shihan Furkó Kálmán, akár úgy, hogy Furkó Kálmán főhadnagy, százados, őrnagy elvtárs, vagy ezredes úr? Kevesen akadnak azok, akik életét olyan alapossággal tárják elénk, mint L. Murányi László, aki mint nekünk elmondta, szinte derült égből kezdett neki a sokak által igencsak rég várt életrajzi könyv megírásának.

A könyv borítója

Ám ez a munka sokkal több lett, mint egyszerű életrajzi munka, ez érezhető struktúrájából is. Bár az időrend egymást követő és lineáris, a megszólaltatott források sokfélesége többet nyújt az egyszerű „hogyan élt, hogyan él ma Furkó Kálmán?” kérdés megválaszolásánál. A személyes interjúkból, újságcikkekből, visszaemlékezésekből nem csak a könyv kiadásának idején 71 esztendős, nyolc danos kyokushin karate mester, nyugalmazott felderítő ezredes, legendás testnevelőtiszt életútja bontakozik ki, de a tanítványok, ismerősök, egykori sorkatonák, családtagok és sporttársak véleménye alapján kicsit jobban megismerhetjük a legenda mögött lévő embert is.

A könyv másik nagy értéke karate-történeti munkaként érthető meg. A hazai kyokushin karate megalapozásának időszakától az ágazat kettéválásáig nyomon követhető az itthon kezdetben furcsa tekintetektől övezett sport nem mindig fényes diadalmenete, ami meghatározta a modern magyar katonai közelharc és kézitusa fejlődését is. A sportág nagy nevei kendőzetlen őszinteséggel beszélnek a kezdeti hibák mellett a megmaradt rossz szokásokról, egymást és önmagukat sem kímélve, ugyanakkor kiemelve a magyar karatékák sikereit a nemzetközi mezőnyben, egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi versenysportot a hidegháborús szembenállás is nehezítette.

Katonai hagyományőrzőként és a hazai különleges erők történeti fejlődésével foglalkozva talán a számunkra legértékesebb elemei a könyvnek azok a részek, amikor az egykori szolnoki mélységi felderítő katonákból lett karatemesterek, vagy éppen Furkó Kálmán egykori parancsnokai elevenítik fel a kiképzés során testnevelőtisztként végzett példamutató munkát, ami nem a versenyhelyzetek kötött szabályrendszerére, hanem élet-halál harcára készítette fel a magyar katonákat. Különleges erénye a könyvnek Furkó Kálmán és Hüse Károly barátságának bemutatása, ami betekintést enged a fiatalabb olvasók számára is a mélységi felderítők kölcsönös tiszteleten alapuló testvéri világába.

L. Murányi László könyve amellett, hogy első a maga nemében azért is hiánypótló, mert nem próbálja Furkó Kálmán embernél nagyobb méretű hősi szobrát megfaragni. Bemutat helyette egy olyan elkötelezett, magát és katonáit, tanítványait a siker érdekében keményen edző embert, aki a szó legnemesebb értelmében járta és máig járja a harcos útját. A könyv így nem hiányozhat sem azok polcáról, akiket a hazai kyokushin karate története, vagy a magyar katonai közelharc rendszerének kialakulása, esetleg Furkó Kálmán élettörténete érdekel, de azoknak sem, akik gyorsan változó világunkban sziklaszilárd és változatlan értékrendet közvetítő magyar példaképet keresnek maguknak.

Dedikált példány

- Kiss Dávid -

Kedves Barátaink!

Sorozatunk egy évvel ezelőtti írásában került bemutatásra a gyűjteményünkben akkor megtalálható II. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag (SZECS-II.) mely tulajdonképpen egy kibővített személyi elsősegélycsomagnak tekinthető az ellenséges vonalak mögött önállóan tevékenykedő mélységi felderítő csoportok tagjainak egészségügyi ellátására.

Most nagy örömünkre sikerült gyűjteményünk számára beszerezni a készlet másik felét alkotó I. típusú Személyi Ejtőernyős Csomagot, ezt mutatjuk be az alábbiakban.

Az I. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag kibontva

Ahogy előző írásunkban is kifejtettük, a SZECS-készletek születésének hátterét a mélységi felderítő alakulatok eltérő feladatrendszere, valamint az az igény adta, hogy a katonákat a lehető legpraktikusabb elsősegély-csomagokkal lássák el. Éppen ezért a Magyar Néphadseregben általánosan elterjedt Egyéni Sebkötöző Csomag (ESK) mellett az 1960-as évek közepén megszületett a két részből álló Személyi Ejtőernyős Csomag mely nevében is jelezte, hogy első sorban az ejtőernyővel kihelyezett alakulatok eszköztárát gyarapítja.

Egy ilyen csomag összetétele természetesen nagyban függött az egyes harcos egészségügyi és/vagy elsősegélynyújtó képzettségének mértékétől is, hiszen az a harcos, aki nem képes használni az eszközöket, a legmodernebb felszereléssel együtt is csupán felesleges terhet cipel. Pontosan emiatt a Magyar Néphadsereg mélységi felderítő alakulatainál a katonai túlélés tárgykörében és a katonai elsősegélynyújtás tárgykörében is nagy hangsúlyt kapott a különféle improvizált, vagy rendszeresített egészségügyi felszerelések használata és a sebesült-mozgatás.

A két részből álló SZECS-készlet mindkét csomagja műbőr tokban kapott helyet. Egyes visszaemlékezések szerint a SZECS-I. zöld, míg a SZECS-II. barna műbőr tokot kapott, ám a most hozzánk került készletek mindegyike meglepő módon egységesen zöld tokokban érkezett. A tokokat elölről patenttal záródó fül, hátul pedig egy egyszerű kivitelű övbújtató teszi teljessé. Bár a belül pamutvászonnal bélelt műbőr tokok teljesen vízállók, gyenge pontot jelent az övbújtatók sérülékeny varrása, ami a készlet szabályos viselése esetén, azaz derékszíjra fűzve problémát okozhat.

Az I. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag tokja szemből

Az I. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag tokjának hátoldala

Míg a SZECS-II csomag tulajdonképpen személyi sebkötöző felszerelésnek tekinthető, addig a készlet első felének tartalma sokkal inkább tekinthető egy mozgó patikának. A csomag tartalma ugyanis kizárólag különféle kenőcsökből, tablettákból, por alapú gyógyszerekből áll. A SZECS-I. csomag bár méretében megegyezik a SZECS-II-vel, tartalomjegyzéke alapján a tokkal együtt kétszer annyi, összesen 12 elemből áll. Ezek a teljességi jegyzék alapján a következők:

• Egyéni Vízfertőtlenítő Készlet (1 doboz)
• Chlorocid kenőcs (15 g)
• Chlorocid hintőpor (8 g)
• Codein – Stibium tabletta (10 db)
• Dolor tabletta (10 db)
• Jódpárna (6 db)
• Kalmopyrin tabletta (10 db)
• Sevenaletta tabletta (30 db)
• Suprastin tabletta (20 db)
• Vegacillin tabletta (10 db)
• Coffein tabletta 0.1 g (10 db)

Az 1967-ben összeállított listában természetesen a tapasztaltabbak felfedezhetnek olyan elemeket, amik mára elavult, vagy betiltott darabok, az általunk beszerzett készletek is csupa szavatosságukat az 1990-es évek végén elvesztett gyógyszerekből állnak. Valószínűleg a készletek selejtezésekor kerültek ki az Egyéni Vízfertőtlenítő és a Sevenaletta idegnyugtató tabletták is a készletből.

Az I. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag tartalma

A teljességi jegyzék alapján 1993-ban több tételt hasonló hatásmechanizmusú, de fejlettebb gyógyszerekre cseréltek ki. így került a csomagokban a Chlorocid kenőcs helyére a ma is jól ismert Tetrán kenőcs, a Codein – Stibium helyére Paxirasol, a Kalmopyrin helyére Rubophen, a Suprastin helyére Fenistil retard tabletták, vagy épp a Vegacillin helyére Maripen és a koffeintablettákat is széntabletta váltja fel.

A teljességi jegyzék másik oldalán rövid leírás és használati utasítás található minden egyes gyógyszerhez, amit az 1993-as revízió során egészítettek ki egy új kezelési útmutatóval. A használati utasítások, melyek „szájon át szedhető szerek” és „egyéb szerek” kategóriákat különítenek el, rögzítik a készítmények adagolásának és hatásának leírását, így támpontot jelentenek a készletet használó katona számára. A Lengyel József gyógyszerész őrnagy által összeállított jegyzéket a Magyar Néphadsereg Központi Egészségügyi Anyagraktárának több bélyegzője is hitelesíti. A rendszerből történő kivonást egyik csomag tartalomjegyzéke sem rögzíti.

Az I. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag tartalma

A SZECS-I. csomag láthatóan kalandosabb utat járt be mai, immár gyűjteményi felhasználásáig, mint a készlet másik felét alkotó, az 1960-as évek óta változatlan kialakítású SZECS-II. Ennek fő oka a gyógyszerek szavatosságának lejárta mellett az orvostudomány fejlődésében is kereshető. A készlet összeállítása alapján alkalmas volt radiológiai, biológiai és vegyi támadások esetén, az egyéni vegyvédelmi készlet kiegészítésére is.

A SZECS-I. és SZECS-II. készleteket a tervek szerint csupán „M” azaz mozgósítás esetén osztották volna ki a mélységi felderítő katonák számára (más források alapján nem csak nekik), így az eddigi kutatásaink alapján még közülük is igen kevesen találkoztak ezekkel a felszerelésekkel békeidőben. A teljes készlet nagy örömünkre immár szabadon megtekinthető Baráti Körünk rendezvényein, mint a hidegháborús készültség egyik különleges mementója.

Az I. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag tartalma

Források:

• Törzslap/Tartalomjegyzék – Személyi Ejtőernyős Csomag I.
• Használati Utasítás – Gyógyszercsomag
• Tartalomjegyzék – Személyi Ejtőernyős Csomag II.
• Veterán mélységi felderítők visszaemlékezései

- Kiss Dávid -

Kedves Barátaink!

Ahogy hagyományosan tavaly és tavalyelőtt, úgy idén is kiválasztottunk egy hazai ejtőernyős sírt, ahol hagyományőrzőink egész napos díszőrséget álltak, váltásokban hajtva végre a feladatot. Ez a hagyomány még a II. világháború idejére, 1941-re tehető, amikor a pápai ejtőernyős alakulat minden ejtőernyős balesetben, vagy bevetésben hősi halált halt bajtárs sírja mellé díszőrséget adott Halottak Napján, így emlékezve és emlékeztetve áldozatukra.

Vitéz Boksay Antal repülő főhadnagy sírja

A nemes hagyományt 2016-ban élesztettük újra, vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős őrnagy, posztumusz alezredes sírjánál Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Ezt követően tavaly Hüse Károly ejtőernyős őrnagy, aranykoszorús ejtőernyős hajdúszoboszlói sírjánál tisztelegtünk, ekkor már az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárral közösen, akik Szolnokon az Ejtőernyős Emlékfalnál és Budapesten névadójuk sírjánál is koszorúzással emlékeztek elesett bajtársaikra, a mi díszőreink közreműködésével.

Idén, a magyar katonai ejtőernyőzés centenáriumi évében választásunk arra a katonatisztre esett, aki bár nem volt ejtőernyős, teljesítménye mégis mérföldkő volt a hazai katonai ejtőernyőzés kialakulásában. Baráti Körünk hagyományőrzői így 2018 november 1-én vitéz Boksay Antal repülő főhadnagy sírjánál gyűltek össze, hogy tisztelegjenek száz évvel ezelőtti teljesítménye előtt és emlékeztessenek szolgálata fontosságára.

Veterán mélységi felderítők díszőrsége

Boksay Antal ejtőernyős ugrására 1918 március 23-án az olasz fronton Pergine repülőterén került sor azzal a céllal, hogy bemutassa, az új fejlesztésnek számító ejtőernyő alkalmas pilóták és tüzérségi megfigyelők életének megmentésére. A sikeres bemutatót tekintjük a magyar katonai ejtőernyőzés születésnapjának, az ejtőernyős katonák pedig az ugrás napját, március 23-át fegyvernemi napjukként ünneplik.

Baráti Körünk a november 1-i dátum előtt már október 29-én megkezdte a Halottak Napjához kötődő feladatok végrehajtását, hiszen az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár felkérésére vegyes díszőrséget biztosítottunk a hagyományos megemlékező koszorúzás budapesti helyszínén is, ahol a jogutód alakulat és Baráti Körünk mellett megemlékeztek a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének tagjai is.

Vegyes díszőrpár vitéz Bertalan Árpád budapesti sírjánál

November 1-én a megfelelő engedélyeztetést követően Baráti Körünk hat hagyományőrzője indult a budapesti Farkasréti Temetőbe, Boksay főhadnagy sírjához, ahol 1985-ben bekövetkezett halála óta nyugszik. A hatalmas temetőben az első feladatot a sír megtalálása jelentette, ami után hagyományőrzőink rendezték a sírhelyet és környékét, letakarították az emléktáblát, majd megkezdték feladatukat.

Az első díszőr-pár felállítása után került sor az emlékezés koszorújának elhelyezésére, majd fél órás turnusokban folyt az őrségváltás, amit minden esetben a temetőbe látogató emlékezők nagy érdeklődése övezett. A felállított díszőrök a feladat egésze során sok érdeklődőt vonzottak, akikkel külön erre a feladatra felkészített hagyományőrzőink, egyben felvezető díszőrparancsnokaink szívesen osztották meg a látványosság mögött húzódó hagyományt.

Boksay főhadnagy sírjának koszorúzása

Végül a szolgálat, melyet reggel 10 óra és este 18 óra között láttunk el a megemlékezés mécseseinek meggyújtásával véget ért, hagyományőrzőink pedig azzal az érzéssel távoztak a sírtól, hogy idén is sikerült egy keveset hozzátenni ahhoz, hogy a magyar katonai ejtőernyőzés nagy alakjai ne merüljenek a feledés homályába.

Fényképek forrásai:

- Baráti Kör archív
- MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár

Kedves Barátaink!

2018 október 17-én került sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hadtörténeti Műhelye, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége és a Magyar Ejtőernyős - Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör közös szervezésében a „Száz éves a Magyar Katonai Ejtőernyőzés” című egész napos konferenciára. Erről számol be alább következő cikkünk.

 Ejtőernyős konferencia az ELTE-n

A konferenciára a magyar katonai ejtőernyőzés centenáriumi emlékévének keretében került sor azzal a céllal, hogy a Magyar Honvédség mellett a különböző társadalmi szervezetek is megemlékezzenek a katonai és a haderőn kívüli ejtőernyős teljesítményekről és képviselőik megoszthassák nézeteiket, kutatási eredményeiket az érdeklődőkkel. A szervezők nagy örömére a közönség legnagyobb része veterán ejtőernyősökből, vagy az ejtőernyőzés történetéhez köthető emblematikus személyek családtagjaiból állt össze. Az első szekció moderátora Antal Gábor úr, az ELTE BTK Hadtörténeti Műhely vezetője, az egyetem oktatója volt.

Antal Gábor az ELTE BTK oktatója és a Hadtörténeti Műhely vezetője megnyitja a konferenciát

A konferenciát Boldizsár Gábor ezredes úr, a Magyar ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének elnöke, az Európai Ejtőernyős Szövetség leköszönő elnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, egykori mélységi felderítő tiszt, csoportparancsnok nyitotta meg fővédnökként. Beszédében az ezredes kiemelte a magyar katonai ejtőernyőzés legfontosabb évfordulóit, a száz évvel ezelőtt, 1918-ban végrehajtott ugrások mellett a 80 évvel ezelőtt felállított első ejtőernyős alakulat, valamint a 70 évvel ezelőtt újraszervezett magyar katonai ejtőernyőzés után megemlékezett az idén 55 esztendeje Szolnokra diszlokált MN3100 alakulatról, és a 40 esztendővel ezelőtt hősi halált halt Hüse Károly p. őrnagyról is. Ugyanúgy, mint az első születésnapját ünneplő MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárról.

Dr. Boldizsár Gábor ezredes úr, MEBSZ-elnök megnyitó beszéde

Az ünnepi megnyitót követően ismét Dr. Boldizsár Gábor ezredes úré volt a szó, aki „100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés” című előadásában ismertette az 1918-ban végrehajtott első magyar ejtőernyős ugrások problematikáját, majd a vesztes világháborút követő időszak polgári ejtőernyős teljesítményeit méltatta, mint az ejtőernyős légiposta szolgálat, vagy az ejtőernyős életmentők, köztük az első magyar ejtőernyős ápolónők úttörő munkája, akiket a mai légi kutató-mentő szolgálat elődeinek is tekinthetünk. Az 1930-as évek végétől Magyarországon is megjelenő katonai ejtőernyős alakulatok munkája kapcsán vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős őrnagy, posztumusz alezredes pápai ejtőernyőseinek bemutatására került sor, majd a tragikus emlékű délvidéki harci ugrást követő harcok rövid felsorolása következett, melyben az ejtőernyősök már gyalogos alakulatként vettek részt a keleti fronton és a magyarországi harcokban egyaránt. Boldizsár ezredes ezt követően az 1948-ban újraszervezett, 1953-ig működő ejtőernyős lövész alakulat életét mutatta be, különös tekintettel a második világháború eseményei után továbbszolgáló egykori pápai ejtőernyősök sorsára.

Dr. Boldizsár Gábor ezredes úr, MEBSZ-elnök előadása a száz éves magyar katonai ejtőernyőzés kapcsán

A hidegháború éveinek újabb fenyegetése kapcsán az ezredes a mélységi felderítő alakulatok ejtőernyős képességét vázolta fel, a témában emblematikus „MN3100” fedőszámú szolnoki mélységi felderítő zászlóalj mellett külön kitérve a többi ilyen feladatú alakulat és alegység felsorolására és rövid ismertetésére. Az 1989 utáni állapotokat a történelmi kutatások mellett személyes tapasztalatból is ismerő Boldizsár ezredes anekdotákat sem nélkülözve jellemezte a délszláv háború és a megváltozott szövetségi rendszerek jelentette új kihívásokra reagálva átalakuló Magyar Honvédség hozzáállását az ejtőernyős képességhez, majd előadása végén a különleges erők ejtőernyős kihelyezésének fontosságát emelte ki.

Boldizsár ezredes úr előadását Kiss Dávid hagyományőrző őrvezető prezentációja követte, melyben a különleges műveleti kutató a II. világháború magyar ejtőernyős katonáinak történetét mutatta be „A magyar ejtőernyős csapatnem a második világháborúban” című előadásában. A történelmi előzmények rövid bemutatását követően szó esett a Testnevelési Szaktanfolyam fedőnevű diverzáns egység ejtőernyős képzéséről, majd a vitéz Bertalan Árpád által vezetett Ejtőernyős Kísérleti Keret munkájának nehézségeit ismerhették meg az érdeklődők. A legendás parancsnok életútjának rövid bemutatása után a zászlóaljjá fejlesztett alakulat kiképzése, felszerelése és műveleti képességei, köztük a különleges erők eszköztárát idéző „ejtőernyős vadász” koncepció került bemutatásra.

Kiss Dávid hagyományőrző őrvezető úr, különleges műveleti kutató előadása

Kiss Dávid előadását a délvidéki harci bevetés, a Kárpátokban végrehajtott utánpótlás-dobási művelet és a keleti frontra „tapasztalatszerzésre” kiküldött ejtőernyősök harcainak bemutatásával folytatta, amit az 1944-1945-ös hadiévek ejtőernyősöket érintő eseményeinek összefoglalója követett. Az előadást a pápai ejtőernyősök örökségének ismertetése zárta.

Kiss Dávid hagyományőrző őrvezető úr, különleges műveleti kutató előadása

A magyar ejtőernyősök I. világháborús történetének bemutatását követően vitéz Nagy Péter főhadnagy úr, a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület titkárának előadása következett, „A Szent László Hadosztály Harcai 1944-1945-ben” címmel. A főhadnagy tolmácsolásában bemutatásra kerültek a legendás hírű elithadosztály felállításának pontos körülményei, így cáfolva azt a sokáig élő tévhitet, hogy az alakulat a nyilas rendszer „különítménye” lett volna. Ezt követően ismertetésre kerültek a hadosztály alárendeltségébe tartozó alakulatok és azok a jeles személyek, híres katonatisztek, akik a hadosztály egyes részeit irányították. Nagy főhadnagy előadását a hadosztály 1944 évi harcainak bemutatásával folytatta, különös tekintettel az ejtőernyős ezred két zászlóaljának harci útjára.

Vitéz Nagy Péter főhadnagy úrnak, a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület titkárának előadása a Szent László Hadosztály harcairól.

A forrásokban, adalékokban gazdag előadást az 1945-ös harcok ismertetése, a nyugat felé vonuló, majd brit hadifogságba került alakulat háború utáni működésének bemutatása zárta, valamint bemutatásra került a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület munkássága is, melynek keretében az egyesület saját erőből állít emléket a hadosztály katonáinak.

Vitéz Nagy Péter főhadnagy úrnak, a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület titkárának előadása a Szent László Hadosztály harcairól

A konferencia soron következő előadását Varga Zsolt felderítő őrmester, a Magyar Ejtőernyős – Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör vezetője tartotta meg, „Az ejtőernyősök szerepe a mélységi felderítésben és a terrorizmus elleni harcban”, melynek során a terrorizmus fogalmának ismertetését követően sor került az ejtőernyős katonák hidegháborús feladatainak összevetésére a mai aszimmetrikus hadviselés során felmerülő kihívásokkal. Az őrmester saját tapasztalatait felelevenítve és kutatási eredményeit ötvözve jutott arra a következtetésre, mely szerint a mai hibrid és aszimmetrikus hadviselési kihívásokkal szemben az ejtőernyős alakulatok mentalitásukból, gyors bevethetőségükből és magas harcértékükből kifolyólag jól használható erőt jelentenek a különleges alakulatok mellett, melyek szintén rendelkeznek ejtőernyős képességgel.

Varga Zsolt őrmester úrnak, a Magyar Ejtőernyős - Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör vezetőjének, biztonságpolitikai kutatónak az előadása az ejtőernyős és légi szállítású csapatok mai felhasználási módjairól

A különleges erők által használt HALO/HAHO ejtőernyős képesség ismertetése után az őrmester a teljesség igénye nélkül sorolt fel olyan műveleteket, melyek során ejtőernyős, vagy különleges műveleti (ejtőernyős képességű) alakulatok hajtottak végre légi szállítást, vagy ejtőernyős ugrást követően feladatot a II. világháború után.

Varga Zsolt őrmester úrnak, a Magyar Ejtőernyős - Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör vezetőjének, biztonságpolitikai kutatónak az előadása az ejtőernyős és légi szállítású csapatok mai felhasználási módjairól

A konferencia kávészünetében volt lehetőség a kötetlen beszélgetés mellett a hagyományőrzők kiállításának megtekintésére, melynek során a konferencia közönsége a II. világháborútól egészen 2018-ig ismerhette meg a magyar katonai ejtőernyőzés ikonikus egyenruháit, felszereléseit, fegyverzetét, természetesen hatástalanított eszközökön keresztül.

Tematikus kiállítás

A konferencia második blokkjában, melyet Varga Zsolt felderítő őrmester moderált, az ejtőernyős és felderítő katonákhoz köthető anyagi kultúra került előtérbe. Berkesi Balázs úr, a Hadtörténeti Műhely munkatársa „Az Ejtőernyős Jelvények Fejlődéstörténete” című előadásában mutatta be 80 év magyar katonai ejtőernyős jelképrendszerének átalakulását. Az előadás során az ejtőernyős teljesítményjelvények mellett, mint az ikonikus, halálfejjel és szárnyakkal ékes 1940M ejtőernyős csapatjelvény, vagy az 1950M „deszantpajzs”, bemutatásra kerültek a Magyar Néphadsereg ejtőernyős osztályos jelvényei, valamint a különböző mesterugró jelvények is.

Berkesi Balázs úrnak, az ELTE BTK Hadtörténeti Műhely munkatársának előadása a magyar ejtőernyős jelvények fejlődéstörténetéről

Az előadás folytatásaként Berkesi úr bemutatta az 1990 után rendszeresített és engedély nélkül viselt ejtőernyős jelvények, alakulatjelvények zavarba ejtően színes tárházát, azoknak eltérő viselési módjaival együtt. Az előadást a rendszeresítési parancsok mellett veterán mélységi felderítők visszaemlékezései egészítették ki, így téve emberközelivé a speciális témát.

 Berkesi Balázs úrnak, az ELTE BTK Hadtörténeti Műhely munkatársának előadása a magyar ejtőernyős jelvények fejlődéstörténetéről

A konferencia Dr. Baczoni Tamás őrnagy úrnak, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusának, az egyenruha és felszerelés gyűjtemény kezelőjének „A magyar katonai ejtőernyős egyenruhák fejlődése 1939 és 2000 között” című előadásával folytatódott. A rendhagyó egyenruha-történeti előadás keretében a közönség testközelből ismerhette meg a magyar ejtőernyős katonák felszerelésének és egyenruhájának változását a Magyar Ejtőernyős – Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör és a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület hagyományőrzőinek köszönhetően, Baczoni őrnagy úr szakértő tolmácsolásában.

Dr. Baczoni Tamás őrnagy úrnak, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusának előadása a magyar ejtőernyős egyenruhák fejlődéstörténete kapcsán

A centenáriumi emlékkonferencia utolsó előadója a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének oszlopos tagja, Both Lajos ny. őrnagy volt, aki a „Magyarországi Ejtőernyős Előképzés Története” című előadása keretén belül nem csak a hadseregen kívüli előképzés alakulását mutatta be, de a gödöllői ejtőernyős klub életébe és a mélységi felderítők belső világába is betekintést nyújtott. Both őrnagy úr előadásában egyszerre volt jelen a legújabb kutatások eredményeként megismert adatok és a saját élettapasztalat hitelessége, amikor beavatta hallgatóságát az MHS (Magyar Honvédelmi Sportszövetség) és MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) keretén belül működő ejtőernyős előképzésre. A rendszer keretén belül a Magyar Néphadsereg anyagi hátteret biztosított ahhoz, hogy az ország ejtőernyős klubjai előre meghatározott számú ejtőernyős katona polgári képzését hajtsák végre. Az egyedülállóan hatékony rendszer eredményeképpen a mélységi felderítő alakulatokhoz bevonuló fiatalok sok esetben több tucat, vagy akár több száz ejtőernyős ugrással a hátuk mögött kezdhették meg sorkatonai szolgálatukat, amely ugrásokat a Magyar Néphadseregben rendszeresített ejtőernyő-típusokkal hajtottak végre.

Both Lajos ny. őrnagy úr előadása a magyar katonai ejtőernyőzés polgári előképzési rendszere kapcsán

Előadása második részében Both őrnagy úr a közönség soraiban ülő egykori tanítványai mellett megemlékezett a szolnoki MN3100 fedőszámú 34. Önálló Mélységi Felderítő Zászlóalj parancsnokairól is, felolvasva nevüket. Az emlékkonferencia így valóban emlékezéssel zárult.

Both Lajos ny. őrnagy úr előadása a magyar katonai ejtőernyőzés polgári előképzési rendszere kapcsán

A konferenciát értékelő Antal Gábor záróbeszédében kiemelte, hogy civilként, kívülállóként is érezhető volt a megjelent veterán ejtőernyősök bajtársi szelleme, összetartása, ami miatt inkább érezte magát egy családi összejövetelen, mint tudományos konferencián. Köszönetét fejezte ki azért, hogy részese lehetett ennek a családnak, még ha csak egy konferencia erejéig is és ezzel is tiszteleghetett az ejtőernyősök teljesítménye előtt, végül pedig köszönetét fejezte ki az ELTE részéről azért, amiért az egyetem biztosíthatott helyet az emlékkonferencia számára.

Csendélet konferencia után

A konferenciát jó hangulatú baráti beszélgetés mellett elismerő oklevelek átadása zárta, melyeket a Magyar Ejtőernyős- Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör és az ELTE BTK Hadtörténeti Műhely vezetői adtak át a konferencia előadóinak.

A konferencia (majdnem teljes) előadói gárdája az elismerő oklevelek átvétele után

Kedves Barátaink!

Baráti Körünk a lengyel Ejtőernyősök és Különleges Erők Múzeumának (Muzeum Spadochroniarstwa i Wojsk Specjalnych) meghívására vett részt 2018. október 5. – 7. között a lengyelországi Wisłában megrendezett VIII. Ejtőernyős Piknik (VIII Piknik Spadochroniarski) rendezvényein a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület egyik tagjával, aki lengyel ejtőernyős egyenruhában, tolmácsként segítette a munkánkat.

Tolmácsunk "Krzysztof" ismerkedik a brit fegyverzettel

Baráti Körünk feladatban részt vevő állománya két autóval, összesen nyolc fő létszámban kelt útra Budapestről október 5-én délután remek hangulatban, de izgatottan, hiszen első ízben indultunk külföldi rendezvényre, ami a sofőrjeink és utasaink számára is külön kihívást jelentett. A csomagtartóban minden helyet kapott, ami egy sikeres statikus kiállításhoz szükséges lehet, így igencsak „far-nehéz” járművekkel indultunk a nagy kalandra.

Irány Lengyelország!

A magyar határon túl, szlovák területen került sor az első pihenőre, egy benzinkúton álltunk meg némi harapnivalót és üdítőt vételezni, majd újra autóba ülve körülbelül éjfél körül érkezett meg csoportunk első fele Wysła központjába, ahol a Stanislaw Kowalik úr, veterán ejtőernyős által működtetett panzióban már vártak is minket a megvetett ágyak. Második különítményünk pár órával később, már hajnalban futott be. Kowalik úr segítőkészsége és vendégszeretete előrevetítette a lengyelországi tartózkodásunk további hangulatát, hiszen bár igen kései órán érkeztünk meg, ő mégis vidáman, igazi bajtársi szeretettel fogadott minket. Ezúton is hálásan köszönjük szállásadónk jóságát!

A körlet elfoglalva

A hosszú út után előkészítettük szükséges felszereléseinket,egyenruháinkat a másnapi feladatokra, azaz a megemlékezéssel egybekötött ejtőernyős piknikre, ahol Baráti Körünk a magyar ejtőernyős közösség képviseletében jelent meg. Nem is tudtunk sokáig aludni, mondhatni mi ébresztettük a vekkert, majd gyors tisztálkodást követően a házigazdánk invitálására reggelizni indultunk. A bőséges és családias hangulatban elköltött reggeli során már találkoztunk lengyel hagyományőrző bajtársakkal is, akiknek a helyismerete, illetve útmutatásai alapján felkészülhettünk a nap első feladatára, a koszorúzásra.

Lengyel hősi emlékmű, a megemlékezés színhelye

A megemlékezés virágait helyben szereztük be, a magyar nemzeti színekbe öltöztetett csokrot lengyel nemzeti színű szalag kötötte át, rajta Baráti Körünk nevével. Hagyományőrzőink egyenruhája nagy feltűnést keltett az ébredező kisvárosban, hiszen zöld ejtőernyős barettünk, terepmintás egyenruhánk ismeretlen látványosság volt a gyülekező veteránok és mai ejtőernyős katonák számára egyaránt. A megemlékezés helyén gyülekező résztvevők, köztük veteránok, hagyományőrzők, a lengyel hadsereg „GROM” különleges műveleti egységének tagjai és fiatal lengyel kadétok megtöltötték a teret, a különféle múltbéli és mai egyenruhák kavalkádja otthonos érzéssel töltötte el hagyományőrzőinket.

Magyar hagyományőrzők és lengyel kadétok a koszorúzás után

A koszorúzás során az a megtiszteltetés ért minket, hogy a „GROM” kommandósaival közösen helyezhettük el a megemlékezés virágait a Lengyelország harcaiban elesett hősök emlékművénél, majd ezt követően zárt rendben vonultunk a kiállítás helyszínére, ahol már készülődtek a különféle csapatok kiállításai. Baráti Körünk a GRH "Południe" lengyel ejtőernyős hagyományőrző csapat és a Traditionsverband NVA - Polska lengyelországi NDK-hagyományőrző csapat mellett kapott helyet a kiállításon, egyenesen a színpad mellett.

Lengyel és magyar ejtőernyősök, hagyományőrzők, veteránok csoportképe

Baráti Körünk kiállítására, mely a magyar katonai ejtőernyőzés 1938 és 2018 közti történetét ölelte fel, számtalan látogató, köztük sok veterán lengyel ejtőernyős is kíváncsi volt. Ezzel egy időben Baráti Körünk tagjai is ámulattal figyelték a rendezvényen megjelent, számtalan nemzet egyenruháját viselő ejtőernyős hagyományőrzőket és igényes gyűjteményüket, kiállításaikat. Nagy öröm volt látni a fiatal lengyel kadétok közelharc- és alaki bemutatóját is, valamint szóba elegyedni a GROM különleges műveleti egység kommandósaival, akik a ma használt felszerelést mutatták be. Külön megtiszteltetés volt a veterán lengyel ejtőernyősök rögtönzött ejtőernyő-hajtogató tanfolyama, melynek során Baráti Körünk tagjai megismerhették és gyakorolhatták egy lengyel katonai ejtőernyő hajtogatásának mozzanatait.

Közös ejtőernyő-hajtogatás lengyel bajtársainkkal

A nagy népszerűségnek örvendő kiállítást követően kaptunk meghívást a veterán lengyel ejtőernyősöktől egy jó hangulatban, kötetlenül együtt töltött vacsorára, ahol lengyel katonadalokra magyar ejtőernyős indulókkal feleltünk, egyik bajtársunk pedig rögtönzött néptánc-bemutatót is tartott, amit dörgő vastaps kísért. A testvéri hangulatban töltött, hajnalig tartó ünneplést csak a másnapi program közelsége szakította félbe, a házigazdák ugyanis meghívták Baráti Körünk tagjait az általuk fenntartott múzeum meglátogatására.

Rögtönzött magyar néptánc-bemutató nagy sikerrel

A múzeum relikviái között hagyományőrzőink nagy örömmel fedeztek fel magyar ejtőernyős jelvényeket is, így tudtuk, az ajándékba hozott 1987M ejtőernyős barett jó helyre kerül. A múzeum tulajdonosai nagy örömmel vették át az ajándékunkat és kijelentették, külön magyar sarok kialakítását tervezik, amiben örömmel segítjük őket! A náluk látott múzeum azt reméljük mintául szolgálhat egy hasonló magyarországi különleges műveleti múzeum számára is, aminek lengyel vonatkozású anyagához sikerült is beszerezni pár érdekességet csere útján!

 Hagyományőrzők múzeum-látogatása

Összességében elmondható, hogy a VIII. Ejtőernyős Piknik minden várakozásunkat felülmúló élményt jelentett, hiszen bár eszünkkel tudtuk, hogy „Lengyel – magyar két jó barát”, de a szívünk csak most érezte meg mennyire igaz ez a régi mondás. A vendéglátásért, a színvonalas rendezvényért nem lehetünk elég hálásak Piotr Wybraniec úrnak, Stanislaw Kowalik úrnak és mindazoknak a lengyel veterán ejtőernyős és hagyományőrző bajtársaknak, akikkel együtt ünnepelhettünk a csodálatos Wisła városában. Reméljük jövő ilyenkor, vagy akár még előbb újra találkozhatunk, felelevenítve idei közös emlékeinket és újabb élményekkel gazdagodva!

Dziękuję bardzo Spadochroniarski! DESANT!

További képek ITT találhatóak

- Kiss Dávid -