Kedves Barátaink!

A II. világháború utáni magyar ejtőernyős jelvénytörténet megkerülhetetlen darabja az 1950-ben rendszeresített „Ejtőernyős jelvény”. A magyar katonai jelvény történet talán legrégebb óta használatban lévő darabjáról van szó, ami sose kapott hivatalos rendszeresítési számot, és ezért szinte mindenki máshogy ismeri. Hajdan volt sor- és nyugalmazott, vagy aktív hivatásos, szerződéses katonák százai „Deszantpajzs”-ként emlegetik, míg gyűjtői körökben, „50M” jelvényként is ismerik. Sokak számára ez volt az ejtőernyős jelvény, aminek megszerzéséért nem kis bátorságra és ügyességre volt szükség. A jelvény története 1950-ig nyúlik vissza.

 Juhász Mihály ejtőernyős hadnagy ejtőernyős jelvényével 1950 körül
(Forrás: MEBSZ, honvédelem.hu)

1950 február 15-én három ejtőernyős teljesítményjelvényt rendszeresítettek, ezzel váltva az 1948-ban bevezetett ejtőernyős jelvényeket. „A honvédségben ténylegesen szolgálók közül rendfokozat és beosztásra való tekintet nélkül mindazok, akik az egyes jelvények alábbi feltételeinek megfelelnek:

„Ejtőernyős jelvény” viselésére azok: akik egy eje. ugrást végrehajtottak.

A „Deszantpajzs” (Magántulajdon)

„Oktatói jelvény” viselésére azok, akik legalább 25 eje. ugrást már végrehajtottak, melyek közül legalább 3 kézi oldással történt.

Az „oktató” jelvény
(Magántulajdon)

„Mesterugró jelvény” viselésére azok, akik legalább 50 eje. ugrást már végrehajtottak, melyek közül legalább 7 kézikioldással (sic!) és 3- 500 m-es zuhanással történt.

Ami 50 ugrásért járt
(Magántulajdon)

A jelvények elérése végleges és örökjogú. Mindazok, akik az „Ejtőernyős jelvény” viselésének jogosultságát megszerezték, rendfokozatuk előtt mind szóban, mind írásban az ejtőernyős (eje.) megjelölést használják.” 

A jelvényeket rendszeresítő körrendelet pontosan meghatározta a különböző jelvények kinézetét is: „Körbefutó babérkoszorú, melynek átmérője 30 mm, a koszorú ágainak és leveleinek kontúrja, valamint a babérbogyók aranyból. A koszorú alsó közepén plasztikus, külön ráerősíthető arany „50”-es szám. A vörös csillagtól jobbra, annak jobb alsó szélétől kezdődőleg egy 15 mm-es átmérőjű, fehér, szeletenként domborúan zománcozott ejtőernyő kupola. A kupola zsinórjai aranyozottak és a tengelynek megfelelően a koszorú bal alsó széle felé futnak összetartóan. A zsinórzat közötti hézagok égszínkékre zománcozva homorúak. Az ejtőernyő és a koszorú közötti hézag áttört, üres. A jelvény alsó szélével párhuzamosan fehérre zománcozott kb. 4 mm széles 25- 30 mm hosszú, félkör alakú mező fut „Mesterugró” felírással. A felírás betűi a csillag színével azonosan vörösek.

Érdekesség, hogy korábban az 1940-ben és 1948-ban rendszeresített ejtőernyős jelvényrendszerekben 25 ugrásért az úgynevezett „Ügyességi” jelvényt lehetett elnyerni. A magyar hadtörténetben először (feltehetően szovjet mintára), az ejtőernyős jelvényen megjelentek az ugrásokat jelölő számok is. 

„A jelvény számozása a 75., 100., 125., stb. ugrások végrehajtása után 75., 100., 125., stb”. A számokat tartalmazó kis táblát a jelvény alján elhelyezett két kapocsra kellett elhelyezni.

A jelvény hátuljára két „fül” került, hogy azok segítségével lehessen felerősíteni a zubbonyra. Lényegi különbség a három jelvény között kialakításban, csak a rajtuk lévő feliratok voltak:

„2. „Ejtőernyős jelvény” formája és kivitele azonos a „Mesterugró jelvény”-nyel az alábbi eltérésekkel:

a) számjelzés csak a 10-ik elvégezett ugrás után „10”,

b) a jelvényt alulról kísérő fehér mező elmarad„Oktató jelvény” formája és kivitele azonos a „Mesterugró jelvény”-nyel az alábbi eltérésekkel:

a) számjelzés „25”

b) a jelvényt alulról kísérő mező vízszintes táblaalakú, két végén a szalagszerű visszahatás elmarad. A táblán „Oktató”felírás.” (A magyar jelvény-történetben azelőtt nem volt külön oktató jelvény. F. B.)

A rendelet értelmében a jelvényt a zubbony jobb felső zsebének középvonalán, a zsebvarrás szegélye felett kellett viselni. Egy ejtőernyős katona pályafutása alatt több jelvényt is megszerezhetett, de egyszerre csak egyet viselhetett, valamint arról is döntés született, hogy az 1948 során rendszeresített „Ejtőernyős ugrójelvény” tulajdonosok is részesülhettek az új jelvényben. A jelvény viselését a hozzá kapott igazolvánnyal kellett igazolniuk.

 Bartha Béla ejtőernyős hadnagy szám illesztékkel ellátott deszantpajzzsal (mellette szovjet ejtőernyős jelvény) 1951-52 körül (Boór József tulajdona)

Az új jelvények formailag szakítottak a „40M” és „48M” jelvényekkel, viszont még nagy vonalakban sem emlékeztettek a szovjet ejtőernyős jelvényre. Az egyenruhákéhoz képest az „ötvenes évek” folyamán a katonai jelvények tervezői nem követték szolgai módon a szovjet példákat. A jelvények némiképp megőrizték a régi külalakjukat (erre a legjobb példa a szintén 1950-ben bevezetett „Kiváló” jelvények, amik külsőre nagyon hasonlítottak a Monarchia és Horthy-éra ügyességi jelvényeire), valamint funkciójukat. A deszantpajzs azonban amolyan „harmadik utas” jelvény volt: nem követte a „40M” és „48M” jelvények külső jegyeit, de nem is másolta a szovjetet. A jelvényeket a sorkatonák az ötvenes években a kimenőre használt legjobb állapotú ingzubbonyukon viselhették kimenőn és a laktanyában, kiképzési, feladaton kívüli időszakokban. Ez 1956 után a kimenő egyenruha bevezetésével úgy változott meg, hogy már csak kimenőkön viselhették más jelvényekkel egyetemben. A hivatásos állomány a köznapi és a társasági egyenruháján alkalmazta a deszantpajzsot.

 Ejtőernyős tisztesek és egy hadnagy, a mellükön az „ejtőernyős jelvénnyel” 1952-1954 között
(Forrás: Fortepan)

Az „50M” jelvény végig használatban maradt az ötvenes években, de a forradalmat követő egyenruházati átalakulás (a szovjet vonalról a magyar nemzeti hagyományok felé történő elmozdulás) mellett a jelvények is nagy változáson mentek keresztül. Megszüntettek darabokat, vagy megváltoztatták a külalakjukat. Az új jelvények már a „harmadik utas” politikát képviselték (például a „Magyar Néphadsereg Kiváló Katonája” cím és jelvény), vagy szovjet mintát követtek tartalmi oldalon, valamint külsőségekben (osztályos jelvények). A deszantpajzson azonban semmit se módosítottak és tovább alkalmazták. A kidolgozása, felülkezelése ugyan változott, valamint a 60-as évektől eltűnt az ugrások számát jelölő plusz illeszték, de a 70-es évek közepéig semmit nem változtattak rajta. 1975 körül, feltehetően az Osztályos jelvény reformmal egy időben új „Mesterugró” jelvényt rendszeresítettek.

 Mesterugró jelvény 1970-es évektől (Magántulajdon)

Kialakítása jócskán eltért a deszantpajzstól. A klasszikus zöld koszorút megtartották, de azt egy ovál pajzsra helyezték. A pajzsfőbe az akkor még mindig elmaradhatatlan vörös csillag került, míg a belsején egy ejtőernyőn ereszkedő katona, illetve egy balról-jobbra haladó repülőgép kapott helyet.  Két változata is ismert: Az egyik az „500”-as verzió, aminél a számot préselték, viszont ismert „1000”, „3000” és „8000”-es változat is, amiken a számok egy kis krómozott táblára kerültek fel, de azokat is fixen rögzítették a jelvényre. Nem világos, hogy a tervezők miért nem egy lecsavarozható, cserélhető táblás módszert alkalmaztak, mint a kiváló és élenjáró jelvények esetében 1967 után. Ráadásul ezeken a jelvényeken is elhelyezték a plusz szám illeszték rögzítésére szolgáló füleket. Ezek a jelvények végig használatban maradtak 1989-ig.

Az ingzseben 1960-as évek vége
(Forrás: Hőgye Béla)

A rendszerváltás azonban egyértelmű változásokat hozott. A politikai változások ismét kihatással voltak a katonai jelvényrendszerre, épp úgy, mint 1949-ben, vagy 1956-ban. 1990-91 között papíron használták ezeket az ejtőernyős jelvényeket, de gyakorlatban ez nem volt olyan egyértelmű. Több visszaemlékezés van arról, hogy sorkatonák ugyan megkapták a jelvényt, de azt a „jó tanácsot” kapták, hogy ne hordják nyilvánosan. Arra is akadt példa, hogy egy sorkatona zöld filctollal átfestette a „kompromittálódott” vörös csillagot, hogy a kimenők alkalmával feltűzhesse a zubbonyára. A hivatásos állomány is elméletileg tovább hordhatta változatlan formában. Azonban 1991 februárjában az addig alkalmazott jelvények használatát megszüntették, így a deszantpajzsét is. Ezt követően, 1992 folyamán megjelent az ejtőernyős jelvény „csillagtalan” változata. Ez azért is érdekesség, mert az egyetlen jelvény volt, amit így módosítva megtartott a Honvédség, még az osztályos jelvényeket is teljesen lecserélték. A „csillagtalan” változatnak viszont csak alap ejtőernyős jelvény változata készült, „Mesterugró” és „Oktató” már nem.

Az „új” jelvény (Magántulajdon)

Az első darabokon még megvolt a két fül a számtáblához (noha ekkora már teljesen kiveszett a használatuk), de a későbbi változatokról már eltűntek. Kezdetben nem csak a hivatásos, de a sorkatonák is megkapták az új jelvényt. 1992 azonban nem csak ezért fontos. Ebben az évben készült el az „1940M” halálfejes ejtőernyős jelvény első, nem hivatalos hímzett változata, ami hamar népszerű lett, bár a koponyát 1993 körül a koronás kiscímer váltotta fel. A nem hivatalos „ejeszárny” - család a deszantpajzs „vetélytársa” lett az évtized folyamán, aminek nem csak az volt az oka, hogy hasonlított a „40M” jelvényre, továbbá 1995 után a sorkatonák jelentős része, már nem kapta meg a hivatalos jelvényt.

  Nem hivatalos „Ejeszárnyak” 1993-tól. Fentről lefelé: Tiszti, tiszthelyettesi (altiszti), legénységi, és színcsökkentett változat gyakorlóruhára (Magántulajdon)

A szerződéses-hivatásos állomány körében már akkor annyira népszerű volt, hogy többen egyszerre viselték a szárnyat és a pajzsot is. 2001 körül leálltak a deszantpajzs gyártásával és így a nem hivatalos „ejeszárny” mára teljesen átvette a hivatalos jelvény helyét. Ettől függetlenül sok ejtőernyős képesítésű katona viseli, így helytálló az a gondolat, hogy a deszantpajzs már 70 éve áll szolgálatban.

Lehet nem a legszebb, vagy a legkifejezőbb ejtőernyős jelvény, de 70 év alatt igen csak gazdag múltra tett szert, amiről nekünk, mint hagyományőrzőknek meg kell emlékeznünk.

Források:

743/H. Gy. Pk. 2.-1950. számú körrendelet „Új eje. jelvény rendszeresítése” . In: Honvédségi közlöny, 6. (LXXVII.) évfolyam, 8. szám, Vörös Csillag Nyomda, 1950. április 1., 135.-136 o.

Baczoni Tamás: Magyar katonai egyenruhák 1945- 1956, Huninform könyvek, Budapest, 2008.

Baczoni Tamás-Molnár Sándor: Magyar Katonai Egyenruhák 1957-1990, Huniform Könyvek, Budapest 2010.

Márton Sándor- Tálas Géza: A Magyar Néphadsereg jelvényei 1970-1976, Magyar Éremgyűjtők Egyesülete kiadása, 1976.

Sallay Gergely Pál: Seregszemle fémben, zománcban. A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei 1938- 1945, Monarchia Kiadó, Budapest, 2009.

Szórádi Zsigmond- Tálas Géza: A Magyar Néphadsereg Jelvényei 1945- 1970, A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, Budapest, 1971.

Magyar Honvéd

Visszaemlékezések

- Berkesi Balázs -