Kedves Barátaink!

A történelem során a katonák mindig szerették a testületi összetartozásukat valahogy kimutatni. Erre számtalan eszköz létezett a múltban: zászlók, fejfedők, szalagok; bármi, amit a katonák együtt viselhettek az egyenruhájukon, ezzel mutatva összetartozásukat és némiképp elkülönülésüket a hadseregeken belül, más csapatoktól. A magyar hadtörténet is bővelkedett ilyen eszközökben. Gondoljunk csak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc „vörös sipkát” viselő honvédeire, vagy az I. világháború osztrák-magyar csapatjelvényeire. Az utóbbiakat tekinthetjük a csapatkarjelzések korai előfutárainak, noha elég kicsi a valószínűsége, hogy a karjelzéseik kezdeményezői ezekből a csapatjelvényekből indultak ki. A „Nagy háború” során a katonák egyre nagyobb szükségét látták az összetartozásukat kifejező jelvények tervezésének és beszerzésének, amiből egy rendkívül gazdag, hivatalos és félhivatalos csapatjelvény „család” alakult ki. Igaz ezeket nem a karon, hanem rendszerint a sapkán viselték. A második világháború során ismét megjelentek a különböző csapatokhoz köthető jelvények, amelyek között emlékjelvények is akadtak, mint az 1. páncéloshadosztály 1943-as téli harcainak emléket állító darab, vagy az I. világháború csapatjelvényeihez hasonló alakulatjelvények. Az utóbbira az egyik legemlékezetesebb példa a Szent László Hadosztály 1944-ben „rendszeresített” jelvénye.

A „Bárdos brigantik” jelvénye.
(1944-45)
Magántulajdon

A II. világháborút követően az 1950-es években, majd egészen a rendszerváltásig a Magyar Néphadsereg a titkosítás, a teljes uniformizálás mellett tette le a voksát, emiatt nem csak a „félhivatalos” darabok, de az esetlegesen a honvédelmi miniszter által rendszeresíthető csapatjelvények is eltűntek a hadsereg repertoárjából. A hidegháborús készülődésben a hadsereg felső vezetése mindent megtett, hogy az ellenséget megakadályozza abban, hogy tudomást szerezzen az MN alakulatainak pontos hadrendi számáról. Egy ilyen környezetben semmi helye sem lehetett „egyéniesedésnek”. Bár voltak karon viselt jelvények, azok nem csapatkarjelzések voltak.

A rendszerváltást követő időszak egyik legnagyobb újítása a Magyar Honvédség egyenruháival kapcsolatban a csapatkarjelzések bevezetése volt. Bár egyértelműen nem jelenthetjük ki, de megkockáztathatjuk, hogy a Magyar Néphadseregből Magyar Honvédséggé váló fegyveres erők talán legsikeresebb és legközkedveltebb jelvénytípusává nőtte ki magát a 90-es évek során, napjainkban pedig még mindig a reneszánszát éli. Ennek az „inszignia tortának” az egyik tekintélyes szeletét a felderítő, légimozgékonyságú és különleges műveleti csapatok mondhatják magukénak.

A magyar előfutárok mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nyugati szálakat sem. A rendszerváltást követően kinyíló magyar társadalom és fegyveres ereje egyre gyakrabban találkozott nyugati hadseregek (például az amerikai) különböző jelvényeivel és karjelzésével. Ezek csak fokozhatták az igényt, hogy különböző csapatkarjelzéseket rendszeresítsenek a Honvédségnek.

A Magyar Honvédség karjelzéseinek története 1992-ben kezdődött. A 104/1992-es HM miniszteri rendelet – ami az új, köztük az ejtőernyős osztályos jelvények bevezetéséről is szólt –  5§-ban a karjelzésekről is írt:

„68 A Az MH katonai szervezetei az adott szervezethez való tartozás jelzésére „HÍMZETT CSAPATKARJELZÉS”-t (a továbbiakban karjelzés) visel. Szervezetenként a karjelzést az MH Parancsnoksága, a katonai kerület parancsnoksága, a dandár, az ezred, a katonai akadémia, katonai főiskola, középfokú oktatási intézet, a felderítő zászlóalj és repülő század, valamint az MH parancsnoka engedélye alapján egyes fel nem sorolt, de nagy hagyományokkal rendelkező csapatok és intézetek viselik.

Az egyéb közvetlen csapatok, önálló alegységek és intézetek, az elöljáró katonai szervezet jelzését viselik. Egyidejűleg csak egy karjelzés viselhető.”

(2) A karjelzés tartalmi és formai követelményeire, valamint az engedélyezés rendjére vonatkozó szabályokat az MH parancsnoka intézkedésben állapítja meg.

A Magyar Honvédség katonai szervezeteit… valamint a karjelzéseket 1993.március 1-jétől kell központilag ellátni.”

A következő oldalon egy mellékletet is közöltek, ami egy rajzos ábrával mutatta be az új jelvények pontos viselési helyét, valamint a rendszeresítésre kerülő karjelzések előírt méretét. A hímzett karjelzés pontosan 8 cm átmérőjű pajzs, levél, vagy síkidom lehetett, amit a bal karon, a vállcsúcstól 10 mm-rel hátrébb, illetve a zubbony ujján 130 mm-re a csúcstól kellett felrögzíteni.                

A különböző felterjesztésre szánt pályamunkák tartalmi és formai kritériumait meghatározó, valamint az elbírálás, illetve engedélyezés rendjéről szóló rendelet 1993. március 13-án jelent meg a Honvédségi Közlönyben. Ebben megszabták a karjelzések alakját, azt, hogy anyaguk hímzett textília lehet, illetve, hogy mik szerepelhetnek, illetve nem szerepelhetnek a karjelzéseken:

  „ 4. A karjelzések alakja – a 3. pont betartásával -, valamint alapszíne és a rajta ábrázolt jelek, jelképek az arra jogosult katonai szervezetek által szabadon megválaszthatók az 5. pont szerint.

            5./a Jelképként használható:

            - a katonai szervezetek jellegét, rendeltetését kifejező jelzés;

            - a földrajzi régió, történelmi tájegység szimbóluma;

            - a névadóul választott személyre utaló jelzés;

            - a jogelőd (vagy jogelődül választott) alakulatra visszautaló jelzés;

            - betűjel vagy piktogram

1. b) Tilos jelképként felhasználni:

            - a meghaladott történelmi szimbólumokat;

            - a nemzeti, állami jelképek;

            - a védett szimbólumokat;

            - a harci- technikai eszközök ábráit;            

- a névadó személy arcmását;

            - a karikatúrisztikus jelzéseket;

- olyan ábrát vagy rajzolatot, amely a jó ízlést vagy a közerkölcsöt sérti;”

A parancs szerint a karjelzések terveit a csaptoknak kellett elkészítenie, és tiszti-tiszthelyettesi gyűlésen kellett szótöbbséggel eldönteni a küldendő pályamunkákat.

1993 októberében rendszeresítették az első karjelzés-sorozatot a Magyar Honvédségben. Az elfogadott pályamunkákat később a Magyar Honvéd is lehozta (ugyanazok a rajzok szerepeltek benne, mint a Honvédségi Közlönyben). A rendszeresített karjelzések között volt a négy felderítő zászlóaljé is. Érdekesség, hogy ha megvizsgáljuk a sajtóban megjelent rajzokat, és összevetjük a ténylegesen rendszeresített darabokkal, az eltérések nagyon is feltűnőek. Hímzés helyett szőtték őket, ráadásul számtalan darabnál a színek sem passzoltak a rajzokhoz. Ennek az oka az volt, hogy a gyártók nem ügyeltek a megfelelő színkódok és cérnák használatára. 

 Az MH 74. Arrabona Felderítő Zászlóalj karjelzése.
A sisak és a kardok Győr ókori római múltjára utalnak, ahogy a felirat is, ami egyben az alakulat neve volt.
Magántulajdon

 Az MH 42. Baranya Felderítő Zászlóalj karjelzése.
A sárga és kék Pécs város színei, a vörös villám pedig egyrészt az „égből a földre”, vagyis a mélységi felderítőkre utal, továbbá a gyorsaságot és a határozottságot jelöli. A II. világháború folyamán a m. kir. 1. felderítő-zászlóalj is a villámot használta megkülönböztető jelzésnek.
Magántulajdon

 Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj karjelzése.
A várfal az egri várra, a karjelzés alapszínei (kék-vörös) és az ágaskodó unikornis Eger városára utalnak. A két keresztbe tett pallos a lovagiasság jele, míg az ejtőernyő a mélységi felderítőket jelképezi. A hivatalos szőtt változaton elrontották a színeket, valamint ismert olyan kópia, amin hibásan öt és nem hatágú csillag szerepel az „EGER” felirat mellett.
Magántulajdon

 Az MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj karjelzése.
A központi motívuma a Szolnok város színeit tartalmazó pajzs, a szárnyak és az ejtőernyő a hadrendi számmal. A pajzson a két áttörés a Tiszát és a Zagyvát jelképezik, míg az ejtőernyő és a szárnyak a csapat mélységi felderítő mivoltát. Az olaj és a tölgy ág a háború – béke hagyományos jelképei, a két keresztbe tett szablyával együtt a katonai szervezetre utal.
Magántulajdon 

Bár nem felderítő csapat, nem szabad megfeledkeznünk az MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár egyik alegységéről sem, ami ezzel a sorozattal együtt kapott karjelzést.

 Ejtőernyős és légideszant kiszolgáló század karjelzése.
A korábbi rendelkezések szerint a repülőcsapatoknál minden századnak külön karjelzést kellett kapnia, de közben magát a repülőcsapatokat is ellátták eggyel.
Magántulajdon

 A szállító repülődandár karjelzései.
Magántulajdon

A hivatalos karjelzések megjelenésével szinte egy időben megjelentek a nem hivatalos változatok is, amiket magánszemélyek gyártottak és árusítottak. Az egri felderítő zászlóalj esetében láthatjuk is, hogy már 1993 őszén elkészülhetett az első nem hivatalos változat, ami ráadásul pontosabban követte a közlönyben lehozott rajzot.

 A nem hivatalos variánsok, felső sorban az első kettő, 1993 végén megjelent verzióval.
(1993-2007)
Magántulajdon

 A nem hivatalos változat a zászlóalj egyik tisztjének zubbonyán.
Részlet a „Feladat” c. filmből (1993)
Magántulajdon

Ráadásul nem csak színes, hanem „színcsökkentett” vagy „alacsony láthatóságú” verzió is készült hozzá. Ez utóbbi nagyon népszerű is lett, holott ekkor gyakorlóruhán még nem volt szabályos viselni. Hasonló játszódhatott le a győri Arrabona felderítők karjelzésével is. Ez a tendencia a jövőben is megmaradt azon alakulatok karjelzéseivel, amiket nem számoltak fel. Ha módosították a csapatkarjelzéseket, vagy újat hoztak rendszerbe, szinte azonnal elkészültek a nem hivatalos változatok. Csak hab a tortán, hogy ezek valóban hímzettek voltak, míg a hivatalosak a mai napig szőttek.     

Bár már 1993-ban felállításra került az MH 88. Légimozgékonyságú Zászlóalja, ekkor még nem kapott karjelzést. Csak jó két évvel később, 1995 novemberében megjelent Honvédségi Közlönyben (1996. március 15-től) rendszeresíttek számára csapatkarjelzést.

A Pegazus hagyományos ejtőernyős-légimozgékony alakulat-motívum, ami a „levegőből a földre” érkező támadást jelképezi. Erre ráerősít a felhőből lecsapó vörös villám. Bár a karjelzést 1995-ben rendszeresítették, már korábban, 1994 körül létezett a jelvény (a laktanyájuk előtt elhelyezett táblán volt rajta), némiképp eltérő formában. A későbbiekben módosították a karjelzést, és a pajzsfőbe bekerült a „SZOLNOK” felirat.
Magántulajdon   

A megjelent karjelzéseket megvizsgálva szembe ötlik még az is, hogy ezek a darabok jócskán eltérnek a nyugati példáktól. A katonai karjelzések „nyugati iskolájában” törekednek a letisztultságra és az egyszerűségre. Alapvetően kevés, maximum három motívum szerepel a karjelzéseken (a fémjelvények már más ügy, ezért fontos, hogy csak a csapatkarjelzéseket vegyük alapul). Szinte az összes NATO ország ilyen karjelzéssel rendelkezik, továbbá a „nyugati” iskolához tartoznak azoknak a nem NATO országoknak a hadseregei is (ázsiai országoké is, mint a Koreai Köztársaság hadserege, a Japán Önvédelmi Erők, vagy a hajdani dél-vietnámi hadsereg), ahol nyugati mintára vezettek be csapatkarjelzéseket.

 Az amerikai 101. Légideszant Hadosztály (légi roham) woodland (erdei terep-) mintás gyakorló egyenruhán viselt karjelzés változata a ’80-as évektől.
Magántulajdon

A „keleti iskola” ezzel szemben sok motívumot alkalmaz a jelvényekben. Van, hogy egy egységes képet adatnak ki a különböző elemek, de előfordulhat az is, szinte semmilyen kapcsolat sincs a különböző motívumok között. A „keleti iskolához” elsősorban a volt Szovjetunió országainak hadseregei tartoznak. A hidegháború során a szovjet fegyveres erőkben nem volt szokás csapatkarjelzéseket használni, hasonlóan a Magyar Néphadsereghez, viszont voltak karon viselhető fegyvernemi jelzések.

1969-ben rendszeresített szovjet légideszantos fegyvernemi jelzés, amit félhivatalosan a 90-es évekig használtak.
Magántulajdon

Ettől függetlenül (vagy pont ezek alapján) 1991 után ezen a hadseregek is rendszeresítettek csapatkarjelzéseket. Olyan országok tartoznak a „keleti iskolához”, mint például Oroszország, Fehéroroszország, vagy Ukrajna.

  Az orosz 106. és 98. Gárda Légideszant Hadosztályok 1993-2006 között használt karjelzései.
Magántulajdon

A legutóbbi azért is érdekes alany, mert az ukrán fegyveres erőkben 2016 óta tartó „deszovjetizáció” jegyében elkezdték (sok minden más mellett) az „oroszos” csapatkarjelzéseket lecserélni, és nyugati stílusú darabokat rendszeresíteni helyettük.

 Az ukrán 25. Légimozgékonyságú Dandár (légideszant) karjelzése, amit a 90-es években rendszeresítettek.

A Lengyel Szárazföldi Hadsereg karjelzései is érdekesek, még ha csak a 6. Légideszant Dandár és jogelődje, a 6. Légideszant Hadosztály karjelzéseit vizsgáljuk.

 A Lengyel Néphadsereg 6. Légideszant Hadosztályának karjelzése az 1960-as évektől 1986-ig (ezt a változatot 1976-ban rendszeresítették).
Magántulajdon

A lengyel légideszant hadosztály már a 60-as években alkalmazott csapatkarjelzéseket, amik ugyan egy sémát követtek, de színkódolással is ellátták őket, így a különböző zászlóaljak, önálló alegységek eltérő színű karjelzéseket hordtak bizonyos egyenruháikon. Ez jócskán elüt a magyar titkosítási szokásoktól, igaz a Magyar Néphadseregnek sosem volt hadosztály méretű légideszant csapata (illetve 1954 után egyáltalán nem voltak ejtőernyős lövészek). Később ezt a karjelzés hagyományt a légideszant dandár is folytatta.

 A 6. Légi roham Dandár (légideszant) karjelzései (balról-jobbra): a dandár 8. Hadtáp zászlóalja (1992-ig.); a dandár önálló alegységei (1992-1997); a dandár karjelzésének napjainkban kapható változata, a dandár 10. légideszant zászlóaljának karjelzése (1986-2000).
Magántulajdon

A légideszant alakulat karjelzése sok elemből épül fel, így a keleti iskolához közelít, de az 1994-ben felállított légimozgékonyságú csapat karjelzése már nyugatosabb képet mutat.

 A Lengyel Szárazföldi Hadsereg 25. „Légi” Lovasdandárjának (légimozgékonyságú) karjelzése. A karjelzés vörös-fehér pajzsa a lengyel légierő hagyományos felségjelzésén alapszik.
Magántulajdon 

Fontos megjegyezni, hogy nincs különbség esztétikum, vagy praktikusság szempontjából a „keleti” és a „nyugati” iskola között. Ez pusztán csak két eltérő felfogás, amik között nem lehet „jobbat”, vagy „rosszabbat” kinevezni. Mindkettő megérdemelt helyet tölt be a katonai inszigniológia világában.

Az 1993-tól rendszeresített magyar karjelzéseken a „keleti iskola” jegyeit lehet felfedezni. Zsúfoltak, sok elemből épültek fel, és gyakran semmilyen kapcsolat sem volt a motívumok között. Persze teljesen valószínűtlen, hogy a szintén ekkortájt megjelenő orosz karjelzéseket másolták volna a magyar tervezők, egyszerűen két dolog történhetett: a karjelzésre rátehető motívumok bőségének zavara (lásd a formai kritériumoknál), illetve az, hogy olyanok készítették, akik tudtak rajzolni, de például a heraldika (címertan) szabályait nem ismerték pontosan. A szerző egyetemi tanulmányai során hasonló problémákról tanult, a rendszerváltás utáni magyar településcímerek kapcsán. Arról a „magyaros” gondolatról se feledkezzünk meg, hogy hajlamosak vagyunk „mindent is” rátenni egy jelvényre „nehogy kimaradjon”. Vannak azonban kivételek is, olyan darabok, amik „nyugatosabbak” a társaiknál. Az egyik ilyen pont az MH 42. Baranya Felderítő Zászlóalj karjelzése. Kevesebb elemből épül fel, mint a többi felderítő zászlóaljé, ezért letisztultabb és közben mégis kifejező.

A hivatalos rendszeresítésük évében már megjelentek a nem hivatalos darabok, amiket rendszerint magánszemélyek gyártottak és árultak. A mélységi felderítők és a légimozgékonyságúak (tisztek, tiszthelyettesek, sor- és szerződéses katonák egyaránt) előszeretettel viseltek színes, vagy színcsökkentett karjelzéseket a gyakorló zubbonyukon a ’90-es évektől, holott ez akkor még szabálytalan volt.

 Bercsényis sorkatonák nem hivatalos karjelzésekkel, 1995-1996.
Magánszemély felajánlása

 Előfordult, hogy a katonai ruházati boltban megvásárolható, színes, szőtt darabokat hordták, de nagy számban szereztek be nem hivatalos hímzett változatokat is (még köznapi egyenruhára is), mint például fent látható. Az idő előrehaladtával készült sivatagi változat is, az iraki és afganisztáni misszióba induló katonák igényeit kielégítendő.

 Az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj nem hivatalos, sivatagi gyakorlón hordható karjelzése.
(2004-2015)
Magántulajdon

A 88. GYRZ karjelzése is megváltozott 2001-től, amikor felállt az 1. Könnyű Vegyes Ezred (legalábbis több módosított, nem hivatalos darab jelent meg a piacon), majd 2004-ben, amikor újra zászlóalj lett, ismételten módosították. A 88-as karjelzéseket 2016-ig használták hivatalosan, mikor is a zászlóalj beolvadt a Különleges Rendeltetésű Ezredbe.

 Az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj nem hivatalos, gyakorlón hordható karjelzése.
(2004-2015) 
Magántulajdon

A 24-es karjelzéseket 2007-ben, a debreceni diszlokáció során változtatták meg (legalábbis készült több nem hivatalos hímzett verzió), majd 2018-ban az ezreddé szervezéskor újra módosították.

 Az „EGER” felirat helyére a zászlóalj nevének mozaikszava került. Az ejtőernyő azért került ki belőle, mert a zászlóalj 2007-ben elvesztette mélységi felderítő képességét (ami később visszatért), illetve kiegészítették egy Lambda jellel, illetve egy kék villámmal. Ezek a rádió és elektronikai felderítésre utaló jelképek 2018-ban is megmaradtak, csak hozzátették az ejtőernyőt. Miután napjainkban hivatalosan engedélyezett a színcsökkentett változat gyakorlóruhán való viselése, már készül hivatalosan ilyen verzió is. Ez látható a képen.
Magántulajdon

2005-ben, a MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj Különleges Műveleti Zászlóaljjá szervezése után az alakulat korábbi karjelzését is teljesen áttervezték. Bár megtartották a központi elemek egy részét, szinte teljesen átszabták, sokkal nyugtosabb képet adva a karjelzésnek. Több változata is készült az évek során, és a 88-as karjelzésekhez hasonlóan 2016-ig használták hivatalosan, mikor felállt a Különleges Rendeltetésű Ezred, és nem rendszeresítettek saját karjelzést számára. 

 A KMZ karjelzése (2005-2016). Felette a nem hivatalos „Különleges Erők” pánt.
Magántulajdon

Az utolsó magyar karjelzés a sorban az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred, majd Dandár karjelzése. A karjelzés a már ismertettet magyar szokás szerint eléggé összetett képet közvetít.

 Az eredetileg kék alapszín a légi kihelyezést (ez a színcsökkentett változat), a két szablya a két korábbi önálló zászlóaljat, a tőr pedig a különleges műveleti képességet jeleníti meg.
Magántulajdon

A katonai inszigniológia egy kifogyhatatlan téma. A karjelzések túlmutatnak puszta mivoltukon, és egy megfoghatatlan érzést mutatnak be: a katonák összetartását. Nem csoda, hogy sokaknak nagy becsben tartott emléktárgyuk a hajdan viselt csapatkarjelzésük. Hivatásos katonák büszkén hordják gyakorló, vagy köznapi zubbonyuk jobb ujján a korábbi alakulataik karjelzéseit, gyakran még akkor is, ha azok már megszűntek. Mások egészen odáig mennek, hogy magukra tetováltatják, hogy levehetetlenül, örökkön viselhessék. Képtelenség ennek a hatalmas témának minden vonatkozó aspektusát feltárni egy ilyen rövid írásban. Ezért a nem hivatalos alegység-karjelzésekről egy következő cikkben emlékezünk meg.

Források:

A honvédelmi miniszter 104/1992. (HK.21) utasítása, „a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 77 1987. (HK 32.) HM módosításáról” és a 104/1992. (HK.21), 1.-2. számú melléklet, „A Magyar Honvédség katonai szervezeteinek személyi állománya által viselhető karjelzések” in: Honvédségi Közlöny, XLVIII. évfolyam 21. szám, 1992.december 10.

A Magyar Honvédség parancsnokának 14/1993. (HK 5.) intézkedése a „HÍMZETT CSAPATKARJELZÉS” tartalmi és formai követelményeiről az elbírálás és engedélyezés rendjéről, in: Honvédségi Közlöny, XLIX. évfolyam, 5. szám, 1993. március 18.

A Magyar Honvédség Parancsnokának 39/1993. (HK 24.) intézkedése egyes katonai szervezetek csapatkarjelzéseinek (sic) jóváhagyásáról in: Honvédségi Közlöny, XLIX. évfolyam 24. szám, 1993. október 22.

A Magyar Honvédség Parancsnokának 30/1995 (HK 28.) intézkedés, egyes katonai szervezetek csapatkarjelzéseinek jóváhagyásáról. in: Honvédelmi közlöny, CXXII. évfolyam 28. szám, 1995. november 15.

Besenyő Buda János: A Magyar Honvédség karjelzései.

Sallay Gergely Pál: Seregszemle fémben, zománcban - A m. kir. Honvédség és a Leventemozgalom jelvényei 1938-1945, Monarchia, 2014.

100 év 100 műtárgy a XX. század hadtörténetéből, Jellemző műtárgyak a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéből, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2012.

Külföldi online fórumok

Honvédelem.hu

Magyar Honvéd

Muzeum Spadochroniarstwa i Wojsk Specjalnych vonatkozó kiállítása

Visszaemlékezések

- Berkesi Balázs -