Kedves Barátaink!

A mai, évfordulókkal tűzdelt napon Kiss Dávid bajtársunk írását tesszük közzé arról, milyen jelentős szerepet tölt be a mai dátum a hazai különleges alakulatok életében. Az íráshoz jó szórakozást kívánunk!

A különleges műveleti erők hazai előképei

Völgyi Zoltán 2017-ben kelt „A különleges műveleti erők funkcionális elődei a magyar hadtörténelemben” című hiánypótló tanulmányának bevezetése kiválóan összegzi a magyar hadikultúra alkalmasságát a különleges műveleti képesség integrációjára:

„A megszokottól eltérő harceljárás a magyar hadtörténelemben nem szokatlan fogalom, hiszen őseink mentalitását és leleményességét több külföldi katonai szakíró is méltatta az idők folyamán. Az elismerések szinte minden esetben a furcsa, megszokottól eltérő harcmodornak, a gyakran megmagyarázhatatlan sikereknek szóltak.”

Éppen ezért igen nehéz a dolga annak a szakírónak, aki erre az egyszerű kérdésre keres választ: mióta rendelkeznek a magyar fegyveres erők különleges műveleti képességgel?

A kérdés feltétele újabb kérdést szül, hiszen ahhoz, hogy megtudjuk a választ, ismernünk kell a különleges műveleti képesség fogalmát is. A már idézett Völgyi-tanulmány ebben is segítségünkre van, hiszen idézi a Magyar Honvédség Ált/49 HM Különleges Műveleti Doktrína 2014-es első kiadását, amiből kiderül, ma mi várható el a különleges műveleti erőktől:

„A doktrína alapján a különleges műveletek végrehajtására alkalmazott állomány feladatvégzésének célja a stratégiai, hadműveleti szintű tevékenység, amit kiemelt célpontok elleni, kiemelt kockázati szintű tevékenység jellemez. Ebből kifolyólag a feladatot végrehajtó állomány és annak felszerelése a hagyományos feladatellátást végző katonai alegységeknél speciálisabb, ezen kívül sikertelenségük, esetleges elvesztésük nagyobb kockázatot eredményezhet stratégiai szinten. Mindezek miatt az említett jellegű műveletekre jellemző a messzemenőkig részletes tervezés, a körültekintő telepítés, a speciális felszerelés használata. A végrehajtó állomány esetében pedig nélkülözhetetlen a rejtett, vagy fedett jelleg miatt az elszigetelt feladat-végrehajtásra való képesség, ami megfelelő szintű kiképzéssel, felkészüléssel erősíthető. (…) A doktrína a végrehajtás jellegén kívül megnevez négy, kimondottan a különleges erőkre jellemző, egymástól jól elhatárolható konkrét feladatcsoportot is. Ezek a következők:

- a különleges felderítés, megfigyelés;
- a közvetlen műveletek;
- a nem hagyományos hadviselés végrehajtása;
 - a katonai segítségnyújtás.”

Ebbe a meghatározásba a laikus olvasó és a szakmai rutinnal rendelkező kutató is a legelsők között számítja bele a honfoglaló magyarok lovas-nomád életmódjából eredő jellegzetes portyázó harcmodort, ami megtalálható a sok más ország (például Franciaország, vagy az Egyesült Államok) könnyűlovasságára is nagy hatást gyakorló magyar huszárság harcmodorában is. Nem lehet véletlen szóválasztás Háry László repülő ezredesnek, a Magyar Királyi Honvéd Légierők parancsnokának 1939 szeptemberében a mátyásföldi repülőtéren elhangzott beszédében, amikor a felsorakozott ejtőernyős kísérleti keret tagjait így méltatta:

„Ti vagytok a levegő ördögei, a levegő magyar huszárjai!”

A megnevezés a visszaemlékezések szerint igen nagy hatást gyakorolt a kísérleti keret tagjaira, akik ekkor még csupán egy éves tapasztalattal rendelkeztek a katonai ejtőernyőzés terén.

Hasonlóképpen élt tovább a megnevezés az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj 3416-os számú Különleges Műveleti Végrehajtó Egység (Special Operations Task Unit – SOTU) hívójelében és karjelvényében is, amikor a magyar különleges katonák a „HUSSAR” nevet választották maguknak. A karjelvényen egy szablyáját magasra emelő, lóháton ülő huszár sziluettje is látható.

A 3416-os számú Különleges Műveleti Végrehajtó Egység karjelvénye

Magától értetődő tehát, hogy párhuzamot vonjunk a huszárok és kései utódaik, a magyar különleges műveleti katonák között, ám a történelmi példák sora itt nem áll meg.

Az I. világháború lövészárok-harcai, különösen a haditechnikai újítások, mint a géppuskák, a szögesdrót, a lángszóró, vagy a harci gázok elterjedése, elvezettek a lovasság, azon belül is a huszárság csatadöntő szerepének alkonyához. A nyalka magyar huszárok előbb lovaikról leszállított gyalogságként, majd pedig színes egyenruhájuktól megválva szürke, lovon szállított gyalogságként őrlődtek fel a négy évig tartó vérzivatarban. Bár még a II. világháború során is sor került sikeres huszárrohamra, a technológiai fejlődés a huszárvirtust sem kímélte.

1916-tól, német mintára szerveződtek meg az Osztrák-Magyar Monarchia rohamcsapatai (Sturmtruppen), melyek feladatrendszerükben, kiképzésükben és felszerelésükben is sokkal jobban illeszkedtek az új háború követelményeihez. Az önként jelentkező katonák szigorú fizikai felkészítésen estek át, a mai rohampályák elődeinek tekinthető akadálypályákon, ahol megtanulták leküzdeni a szögesdrót-akadályokat, elfoglalni és megtartani az ellenséges lövészárkokat. Fontos szerep jutott ebben a katonai közelharc gyakorlásának, ahol a szurony helyett előtérbe került a rohamkés, a fokos, vagy éppen a házilag készített bunkósbot, vagy a boxer is.

Osztrák-magyar rohamjárőr pihenőben
(forrás)

A rohamcsapatok tagjai kis létszámú, különlegesen felszerelt alegységekben tevékenykedtek, céljuk nem a tömeges roham volt, hanem az ellenség lövészárkainak előre felderített gyenge pontjain történő áttörés, vagy beszivárgás. Ennek eléréséhez a személyes bátorság mellett új eszközökre is szükség volt, mint például a lángszóró, vagy a gyalogsági pajzs. A rohamcsapatok tagjai az elsők között kapták meg az 1916-ban német mintára bevezetett rohamsisakokat is, valamint oldalukon átvetett gránáttartó zsákjaikban akár több tucatnyi kézigránátot is magukkal vihettek, az ellenséges állások „felgöngyölítéséhez”. Egyenruhájukat sok esetben erősítették meg bőr, vagy vászon foltokkal térd- és könyöktájon, megkülönböztető jelvényük pedig a halálfejes rohamcsapat-jelvény volt. Ilyen rohamcsapat parancsnoka volt vitéz Bertalan Árpád is fiatal tisztként, akinek cikkünkben meghatározó szerep jut a későbbiekben.

A levegő magyar huszárjai

Látható tehát, hogy a hadviselés változása magával hozta az új harcászati és hadászati megoldások felbukkanását. Jellemzően ezeket az újításokat a mai napig a legtöbbször a különleges egységek tesztelik, hozzájuk jutnak el először az új harceljárások, az új fejlesztésű haditechnikai eszközök is. Nem volt ez máshogy a II. világháború hajnalán, 1938-ban sem, amikor hosszas elméleti viták után a Magyar Királyi Honvédségen belül is létrehoztak egy ejtőernyős kísérleti keretet Szombathelyen, vitéz Bertalan Árpád százados vezetésével. A keret célja az volt, hogy az I. világháborús tapasztalatok alapján létrehozott különféle tanfolyamok (gránátos és „testnevelési”) tanulságait összefoglalva megszülethessen egy olyan ejtőernyős alakulat, mely képes a levegőből harcba indulva elit könnyűgyalogságként és ha szükséges „ejtőernyős vadász” szerepkörben is helytállni. Mit jelentett ez az „ejtőernyős vadász” kifejezés?

A kísérleti ejtőernyős keret tagjai 1938-ban.

Az elképzelést kiválóan szemléltette vitéz Makray Ferenc ejtőernyős hadnagy 1939 szeptemberében megjelent cikke „Az Ejtőernyős Csapatok Magyar Szemmel Nézve” címmel, a Magyar Katonai Szemle folyóiratban:

„Nézzük meg a következő példát, mely szintén nagyon gyakran fordulhat elő és amely ugyancsak kifejezetten ejtőernyős feladat. Egy olyan parancsnokság kikapcsolása a feladat, mely részünkre nagyon fontos. Mivel minden magasabb parancsnokság közelében erős légvédelmi figyeléssel kell számolni, alacsonyról való kihelyezést emiatt nem lehet végezni. (…) Nagy magasságból (6 000 m) kell tehát a járőrnek kiugrania, mert ebben az esetben nemcsak hogy nem látják, de nem is hallják a repülőgépet. Az ernyőt 2-300 m-re a földtől nyitják ki az ugrók. Az ugrás éppen szürkület beálltakor történik. (…) a szürkület tehát nem akadály, hanem inkább előny, mert ennek kihasználását a járőr tagjainak kiképzési foka megengedi. (…) Ez a kiképezhetőségi különbség indokolja az ejtőernyős csapatok kettéválasztását, melyben a zömöt az olyan feladatokat végrehajtó csoportok alkotják, melyeket azonnali ernyőnyitással lehet megoldani. A másik, kisebb rész az ejtőernyős vadászok csoportja (…) melyek csak akkor kerülnek bevetésre, ha kifejezetten nekik való munka akad.”

Az idézetből kitűnik, hogy már 1939 szeptemberében (papíron legalábbis) létezett egy a mai különleges műveleti képességnek megfeleltethető koncepció az ejtőernyős alakulaton belül. Ennek az elképzelésnek a harctéri alkalmazásáról jelenleg sajnos nem rendelkezünk megbízható információkkal, pusztán szájhagyomány útján és ellenőrizhetetlen forrásokban merülnek fel a II. világháború végén ledobott magyar „fehér partizán” egységekről terjedő kósza hírek, amiket megerősíteni eddig nem sikerült.

A dátum fontossága

Ilyen hosszas, de mindenképpen szükséges bevezetőt követően térhetünk rá a mai, többszörös évfordulós dátum fontosságára. Az 1938 késő nyarán felállított ejtőernyős kísérleti keret sikerei oda vezettek, hogy vitéz Bertalan Árpád százados parancsot kapott egy ejtőernyős század felállítására Pápán, az egykori huszárlaktanyában. Érdekes, sorsszerű fordulat, hogy a lóháton vágtató huszárok helyét a „levegő magyar huszárjai” vették át. A század megalakulásának dátuma: 1939. október 1.

Immár 80 esztendővel később, utólagos bölcsességgel jól ismertek az 1940-re zászlóaljjá, 1944-ben pedig ezreddé szervezett, első, hősi halált halt parancsnokának nevét viselő alakulat történetének fejezetei. A tragikus 1941 áprilisi délvidéki bevetés, a Don-menti harcok „tapasztalatszerzése”, majd végül az 1944-45-ös hadiévek magyarországi harcai, ahol az ejtőernyős ezred, mint elit gyalogság, „tűzoltó-alakulat” került bevetésre.

A Szent László Hadosztály ejtőernyősei 1944-ben Budapest védelmében

A II. világháborút követően a magyar katonai ejtőernyőzés új keretek között, de a régi szakemberek vezetésével született újjá. Az 1948-ban felállított ejtőernyős század (később 1. Ejtőernyős Zászlóalj, majd 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj) emblematikus alakja az 1938-ban Szombathelyen, a kísérleti keret tagjai között is megtalálható Kiss Zoltán százados volt. Ő vezette a délvidéki harci bevetés során a megfogyatkozott ejtőernyős harccsoportot feladatuk végrehajtásában, majd a háború végéig meghatározó tisztje maradt az ejtőernyős ezrednek. Tapasztalatait az újonnan felállított ejtőernyős században kamatoztatta tovább. Az ejtőernyős alakulat 1954-es feloszlatásáig a tömeges ejtőernyős ugrás helyett egyre inkább előtérbe kerültek a kiképzési foglalkozások során a szabotázsakciók, diverzáns feladatok, amik a hangsúlyt az ejtőernyős gyalogság harcmodoráról ismét a jellegzetesen „huszáros”, vagy „ejtőernyős vadászos” különleges műveleti feladatok felé terelték. A megalakítás dátuma: 1948 október 1.

Honvéd ejtőernyős az 1950-es éveben, téli ejtőernyős ugróruhában és utászcsizmában

Érdekes adalék, hogy a hidegháborús feszültség és a tömegpusztító fegyverek fenyegetése miatt 1959-ben Budapesten felállított MN7000 fedőszámú 34. Önálló Mélységi Felderítő Század, mely kifejezetten ejtőernyős képességgel rendelkező, különleges műveleti feladatokra is alkalmazható mélységi felderítő alegységként jött létre és melyet a Magyar Néphadsereg első mélységi felderítő alakulataként tarthatunk számon szintén októberben, ám 14-én hozták létre.

A fentiek miatt a 2016-ban Szolnokon két zászlóalj fúziójából létrejött MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred (ma Dandár) csapatünnepének október 1-ét választotta. Ám nem csak a különleges erők katonái ünnepelhetnek ezen a napon, hanem a rendőri különleges alakulatok jogutódjának számító Terrorelhárítási Központ számára is fontos dátum október 1-e.

Az 1972-es müncheni olimpiai játékokon történt terrortámadás új fejezetet nyitott a belügyi rendvédelmi alakulatok nemzetközi történetében is. A világ országainak rendőri vezetői keleten és nyugaton egyaránt igyekeztek megoldást találni arra, hogy hasonló helyzetben rendelkezésükre álljon egy olyan különleges alakulat, amely képes és kész a helyi jogi keretek és kulturális-földrajzi sajátosságok között földön, vízen, levegőben megszakítani a hasonló terrorcselekményeket. Magyarországon ennek a törekvésnek új lökést adott az 1973 januári balassagyarmati túszdráma, amikor két testvér barikádozta el magát napokon át egy leánykollégiumban, túszokat szedve és határőr tiszt apjuk fegyvereivel lövöldözve, míg a patthelyzetet rendőri mesterlövészek bevonásával nem sikerült megoldani.

Az új különleges csoportok az „akciószakaszok” bázisát a Forradalmi Rendőri Ezred (ma Készenléti Rendőrség) adta, ám ezek a rendőrök a különleges kiképzés mellett is folytatták mindennapi munkájukat, csak meghatározott esetekben működtem terrorelhárító egységekként. A fordulatra ebben a nem túl szerencsés helyzetben 1987 januárjában került sor, amikor Kolumbia budapesti nagykövete ellen sikertelen merényletet kíséreltek meg Pablo Escobar drogbáró utasítására. A támadást követően kezdődik meg a Forradalmi Rendőri Ezreden belül az „Akciószakaszok” összevonása és egy állandó terrorelhárító szolgálat felállítása, mely végül a hűséges magyar kutyafajta után a „KOMONDOR” Terrorelhárító Szolgálat nevet kapja. Az egység, melynek jogutódja a mai Terrorelhárítási Központ, felállításának időpontja: 1987. október 1.

Kiss Zsolt - mélységi felderítőből terrorelhárító

Összegzés

A tényeket így megvilágítva egyértelművé válik, miért bír kiemelkedő fontossággal a magyar különleges erők történetében a mai dátum. A 80, 70, illetve 32 esztendővel ezelőtt létrehozott alakulatok mind katonai, mind pedig rendőri vonalon olyan új lehetőségeket nyitottak meg a döntéshozók előtt, melyek a kor legmodernebb technikai lehetőségeit ötvözték a magyar hadikultúrában mindig is jelenlévő önálló kezdeményezőkészséggel, személyes bátorsággal, rámenősséggel és kreativitással. Az időről-időre megújuló együttműködés a jogutód szervezetek között, valamint az a tény, hogy számos kiváló hazai szakember katonai és rendőri különleges alakulatban is szolgált, megmutatja, hogy az eltérő feladatrendszer mellett is hasonló képességek szükségesek a sikerhez. Éppen ezért Baráti Körünk tagsága az elmúlt évek tapasztalatai, kutatómunkája alapján a mai napot tekinti a magyar különleges erők emléknapjának katonai és rendőri vonalon egyaránt. Reményeink szerint az alulról jövő kezdeményezés a jövőben, szélesebb körben is ismertté válik, ezzel a szándékkal született a fenti írás is.

Kívánunk ezúton is a magyar különleges erők nagy családjának minden egykori és ma aktív tagjának boldog évfordulót, szép október 1-ét!

A Terrorelhárítási Központ és a Magyar Honvédség 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárának közös gyakorlata

FORRÁSOK:

- Völgyi Zoltán: A különleges műveleti erők funkcionális elődei a magyar hadtörténelemben (in.: Hadtudomány 2017. pp. 64 – 75.)
- v. Makray Ferenc: Az ejtőernyős csapatok magyar szemmel nézve (in.: Magyar Katonai Szemle 1939. 9. szám pp. 142 – 151.)
- Baczoni – Kiss – Salaly – Számvéber: Halálfejes Katonák - Az Osztrák-Magyar Monarchia rohamcsapatai (Puedlo kiadó, 2000.)
- Huszár János: Honvéd Ejtőernyősök Pápán 1939 – 1945 (Jókai Kör Pápa, 1993.)
- Reszegi Zsolt: Légi Huszárok (A pápai levéltár kiadványai Budapest – Pápa 2013.)
- Isaszegi János (szerk.): Legendák és Titkok Katonái (Zrínyi Kiadó Budapest, 2012.)
- Kiss Dávid „Feketeruhások – a hazai terrorelhárítás története a XX. században” c. előadásának vázlata

Képek forrásai:

- Baráti Kör Archív
- Kiss Dávid gyűjteménye
- honvédelem.hu
- nagy háború blog