Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu/atom
blfr4@https://blog.hu
©2024 blog.hu
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/07/16/beszamolo_a_huse_karoly_katonai_ejtoernyos_emlekverseny_es_i_melysegi_felderito_alakulattalalkozo
BESZÁMOLÓ - A Hüse Károly Katonai Ejtőernyős Emlékverseny és I. Mélységi Felderítő Alakulattalálkozó
2021-07-16T23:18:24+02:00
2021-07-16T23:18:24+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>2021. július 1-én ejtőernyősök lepték el Szolnok Szandaszőlős repülőterének egét. Azoknak, akik járatosak a hazai sport- és katonai ejtőernyőzés történetében, ez nem jelent újdonságot, hiszen "Szanda" évtizedek óta az ejtőernyős képzés egyik meghatározó hazai helyszíne. Ám az ugrásokat végrehajtók személye mégis különleges elegyet alkotott. A Magyar Honvédség jelenleg is aktív katonai ejtőernyős katonái mellett ugyanis jelen voltak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző Karának ejtőernyős képesítésű tisztjelöltjei is, valamint, sokan évtizedes kihagyást követően, egykori mélységi felderítő sor- és hivatásos katonák, akik ugyan az egyenruhát már levetették, lelkükben azonban ejtőernyősök, sőt, mélységi felderítők maradtak, így kiállva a szükséges egészségügyi, fizikai és szellemi próbatételeket, immár apuka-, sőt nagypapakorba lépve ismét megtették azt,amire évtizedekkel korábban önként jelentkeztek: ejtőernyős ugrást hajtottak végre egy katonai helikopterből, így tisztelegve a magyar mélységi felderítők hagyományai, a szolgálatuk teljesítése közben hősi halált halt bajtársak, és a régi mottó előtt: "Az ejtőernyős halálfélelmet, hadifogságot nem ismer!"</p>
<p>Ezeknek a különleges embereknek az egyike Baráti Körünk tagja, Kovács Ferenc zászlós bajtársunk, aki papírra vetette gondolatait, hogy megmutathassa, milyen lelki és testi út vezetett odáig, hogy 32 évvel utolsó ejtőernyős ugrását követően ismét ott állhasson a gépajtóban és kivethesse magát a semmibe, mindössze egy selyemkupolára bízva életét. Sőt, az ugrás után, méltó módon képviselve Baráti Körünket, két napon át tartó statikus kiállításon állt helyt, fáradhatatlanul magyarázva, bemutatva gyűjteménye ismerős és ismeretlen darabjait az érdeklődőknek. Hálásan köszönjük kiemelkedő helytállását veterán mélységi felderítőként, katonai hagyományőrzőként egyaránt, amelyet példaként állíthatunk a múlt, a jelen és a jövő magyar katonái és katonai hagyományőrzői elé egyaránt. Fogadjuk írását kellő tisztelettel!</p>
<p style="text-align: right;">Varga Zsolt egykori mélységi felderítő őrmester<br />A Baráti Kör vezetője</p>
<p><strong>Egyéni felkészülés</strong></p>
<p>Elérkezett a „mi időnk”… Mindannyiunk számára eljött a nagy pillanat, akik a feltételekkel rendelkeztünk (ejtőernyős orvosi, extrém biztosítás, COVID 19 vírushelyzet miatt oltást igazoló dokumentum, vagy védettségi kártya, ejtőernyős ugrókönyv, vagy igazolás az eddig végrehajtott ugrásokról, illetve a maximum 95 kilogramm testsúly). Rengeteg szervezés után most végrehajthatjuk a várva várt ejtőernyős ugrást. Erre készültem már 2019-ota! Eredetileg úgy volt, hogy 2020-ban lesz megtartva a rendezvény, de a COVID 19 vírushelyzet miatt sajnos elmaradt és 2021-re tolódott. Nekem igazából jól jött a csúszás, mert a testsúlyom ekkor 127 kilogramm volt, és nem sikerült volna addig lefogynom. Emiatt kellett az orvosi alkalmasság megszerzéséhez terheléses vizsgálatot is csináltatnom 2020 tavaszán.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/3_4.jpg" alt="3_4.jpg" class="imgnotext" /><em>Motiváció a felkészüléshez.</em></p>
<p>Tavaly októberben elkapott a vírus, három hétig birkóztam vele, de legyőztem. Ezután kezdtem hozzá igazán a testsúlyom ledolgozásához, a motivációt az ejtőernyős ugrás lehetősége adta. A felkészülésem alapja a reális önértékelés volt, sajnos a testem, izmok, inak ízületek már nem olyan állapotban vannak, mint 20 éves koromban. Ezért a sérülések elkerülése érdekében fontos ezek felkészítése az ejtőernyős ugrás okozta megterhelésre. Átálltam a KETOGÉN étrendre, ezzel egyidőben elliptikus tréneren előbb 30, majd 45 perceket edzettem 14-es fokozaton. 2021. január-februárban kezdtem újra futni, 1000 métereket, ezek nagyon megterhelő futások voltak (mindegyik felért egy halálközeli élménnyel, világ életemben utáltam futni, de a cél érdekében mindent…!). Ez a felkészülés a katonai szolgálatom ideje alatt (8. éve önkéntes műveleti tartalékos vagyok) történt.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/1_7.jpg" alt="1_7.jpg" class="imgnotext" /><em>Futás közben.</em></p>
<p>33 év után, március 23.-án sikerült 3000 métert futni. Május végére tűztem ki a 95 kilós célt, de nem sikerült teljesíteni, június 1-én értem el a 99 kilogrammot. Ekkor már az elliptikus tréner mellett 3000 métereket futottam, elkészült az ugró állványom, ezen a kiugrást és a földet érést gyakoroltam.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/2_4.jpg" alt="2_4.jpg" class="imgnotext" /><em>A házi ugróállvány sokat segített.</em></p>
<p>Az ételbevitelt étkezésenként 5 evőkanálra csökkentettem, így értem el július 26.-án, 33 kilogramm fogyással a 94 kg-s testsúlyt! Száz fő fölött volt azok száma, akik szurkoltak nekem, hogy sikerüljön, hálás vagyok nekik ezért!</p>
<p><strong>Június 30. SZERDA – A csoportos felkészülés napja</strong></p>
<p>Reggel 03:00 ébresztő, kávé, borotválkozás (előző vasárnap lányommal levágattam a hajamat 3mm-esre, hogy a szél ne fújja a szemembe…) 04:00 indulás autóval Mányról (előző este már mindent bepakoltam a kocsiba, Demeter Karcsi szervező kérte, hogy vigyem le a hagyományőrző gyűjteményemet is, hogy egy kis kiállítást rendezzünk a sátrában) 05:30-ra érkeztem a volt Kilián Laktanya parkolójába. Az első ismerős, akivel találkoztam Bokor Zoli, majd Szolga Józsi a századunkból, lassan mindenki beérkezett és Shihan Brezovai Sándor, szervező kiosztotta a névre szóló számozott pólókat (az enyém, No.017). Mindenki felvette az egyen pólót, majd bevonultunk a laktanyába. A kantinnal szembeni téren összeállt a szakasz, miután mindenki, akinek nem volt sajátja, kapott zöld barett sapkát.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/9_2.jpg" alt="9_2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>"Felderítők mennek..."</em></p>
<p>06:45-kor Illés Zoltán őrnagy úr vezetésével, alakzatban, lépéstartással, nótaszóval („Felderítők mennek hosszú éjen át”) elvonultunk a SEKICS (speciális ejtőernyős kiképző csoport) objektumához. 7:00 körkupolás ejtőernyő felkészítés MC6 típusra az emlékugráson résztvevő állomány, az előzetesen regisztrált jelentkezett veterán ejtőernyős katonák, számára. A felkészítés helyszíne a SEKICS elhelyezési objektuma volt. A felkészítés kötelező volt mindazok számára, akik az emlékugrásban részt vettek, a nyugállományú hivatásos és egykori ejtőernyős sorkatonák részére egyaránt. Az oktatás előtt eligazítást tartott Kollár Gábor őrnagy, bemutatta az oktatóinkat, majd 3x20 fős csoportokban megkezdődött a képzés. A mi csoportunknak először tantermi oktatás keretében kezdte meg az ismeretfelújítást, az MC6 típusfelkészítést, az ernyő felépítését, működését, irányítását, a gépelhagyást, földet érést, vészhelyzetek felismerését és azok megoldását vettük át. Ezek után egy vizsga tesztet írtunk, miközben az okmányainkat is ellenőrizték. A következő helyszín a hajtogató terem volt, ahol megnéztük az ernyő nyílási folyamatát, majd a felszerelés fogásait gyakoroltuk párokban, egymást segítve.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/6_5.jpg" alt="6_5.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Ismerkedés az új ejtőernyőkkel.</em></p>
<p>A gyakorlás közben egyesével mentünk a szárító terembe, ahol az US PATENT leoldózár vizsgát csináltuk meg, közben elméleti vizsga volt vészhelyzetekből. Az ernyő hajtogatását nem gyakoroltuk, mert ezt a típust csak oktatók hajtogathatják, így meg kellett bíznunk a hajtogatási tudásukban. Ezek után átmentünk az ejtőenyős kertbe, ahol egy kiszuperált MI-8 helikopterben, a gépben való ténykedést, a „karámból”, azaz a gép nyitott hátsó részéből hátrafelé gépelhagyást és földet érés mozzanatait vettük át, majd ugró állványról előre, illetve oldalra kiugrást és földet érést gyakoroltuk.</p>
<p>12:20 körül, ismét alakzatban, Illés őrnagy úr vezetésével elvonultunk a tiszti étkezdébe ebédelni, majd ugyanígy alakzatban vissza a SEKICS objektumához. A tanteremben kitöltöttük az ugrókönyveinket, leigazolták az alapképzést, MI-17 helikopterre a géptípus vizsgát, MC-6 fő és T11R mentő ernyőre a típus vizsgát, illetve az US PATENT leoldózár vizsgát is.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/14_1.jpg" alt="14_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Ugrásra készen.</em></p>
<p>Az ejtőernyős raktárból felvettük az ugrásra hajtogatott ejtőernyőt, mentőernyőt, zsinórvágót és sisakot. Az ernyőt és a formulárokat ellenőriztük, a tárzsákba mindent bepakoltunk, krétával ráírtuk a nevet és ernyő számot, majd bepakoltuk az ejtőernyős-szállító dobozos Uralba. Ezt követően a ruha raktárból felvettük a négyszín terep ejtőermyős gyakorlókat, ebben kellett végrehajtani holnap az ugrást. Ezután Kollár Gábor őrnagy tartott eligazítást, összeállították a 12-fős csoportokat. A volt 3. (CS) századból Bokor Zoltán, Szolga József és jómagam a 3. csoportba kerültünk.</p>
<p>18:00-ra Illés őrnagy úr vezetésével nótázva elindultunk a laktanya területén lévő emlékfalhoz a megemlékezésre és koszorúzásra Hüse Károly posztumusz őrnagyról. Az ünnepség körülbelül egy órán át tartott, végig nagyon meleg volt, egész nap fájt a jobb lábam kisujja, nekem az egész napban ez volt a legmegterhelőbb. Az ünnepség végén őrnagy úr vezetésével alakzatban visszamentünk a SEKICS-hez a cuccainkért, majd ki a parkolóba és mindenki indult a szállását intézni. A szandaszőlősi reptéren jelöltek ki nekünk sátorhelyeket, ott vertem fel az Ugron Zoltántól (jó barátom, községünk polgármestere, édesapja legendás hírű magyar királyi honvéd ejtőernyős százados, zászlóaljparancsnok volt) kölcsönbe kapott sátrat. Itt találkoztam Csordás Ferivel, aki szintén századtársunk volt a 3100- nál. Este 10:00- körül elmentem a vasútállomásra Kiss Dávid ejtőernyős hagyományőrző őrmester bajtársamért, vele osztottam meg a sátrat. Az éjszakánk nem volt valami nyugalmas, először vihar, majd vaddisznók ébresztettek minket.</p>
<p><strong>Július 1. CSÜTÖRTÖK – A nagy nap</strong></p>
<p>05:30 ébresztő. Azért imádkozunk, hogy ne legyen 5-nél erősebb a szél, mert akkor nem ugorhatunk. Dáviddal Kipakoljuk a sátorba a kiállításra szánt felszereléseket, szépen összehajtva a jobb zipzáras combzsebbe teszem a Baráti Kör zászlóját, hogy az ugrás után elmondható legyen róla, hogy már igazi ejtőernyős zászló („felhőszagú”). Sietek vissza, mert már megjött az „eje-kocsi” és ki kell pakolni az ernyőket a ponyvára. 07:30 eligazítás, ismertetik a feladatot, szélerősséget, szélirányt, ugrási magasság 500 méter. Alakzatba állunk Illés őrnagy vezetésével. 08:00-09:30 verseny megnyitó ünnepség. Érkezik a MI-17-es, elhangzik az „első gép felszerel”, mindenki izgalomban van. Elmegyünk egy kávéra a srácokkal. Megérkezik a családom, megtaláljuk egymást a reptéren. Szólnak, hogy mi is szereljünk fel, felveszem az ernyőket, húzom a hevedereket, megnyugtat az ismerős érzés, a hevederek szorítása. A felszerelők ellenőrzik a hevedereket, csatokat, beállok Szolga Józsival a felszerelő vonalra, ismét ellenőrzik a felszerelést, a bekötőkötél hevederét előre adják a kezembe, bedugom a mellheveder alá. Közben fotóznak, filmeznek. Bokor Zoli is elkészül, beáll előre, ő az első kör első ugrója, én a második, utánam Szolga Józsi és a többiek. Mutatom a családnak, hogy az első kör második ugrója vagyok. A felszerelő parancsnok mondja, hogy Zolinak és nekem jönnünk kell befelé a célkereszthez, ne fogyasszuk a magasságot „S”-eléssel, Zolinak ad egy gumit, hogy összegumizza a szakállát. Érkezik a gép, elindulunk, a két ugrató a tegnapi két oktatónk. Mindenki izgalomban, mutatják, hogy aki nem vette fel a sisakot, az tegye meg. A gép körül vibrál a levegő, dübörögnek a motorok, felemelő érzés. Beszállunk a gépbe, besüt a nap, boldog vagyok, az ugrató már mutatja, minden rendben van.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/12.jpg" alt="12.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Felfelé kapaszkodik a Mi-17-es.</em></p>
<p>Dübörögve elemelkedünk a földtől, az ugrató végig megy, és sorban mindenkinek bekapcsolja a bekötő kötél karabinerét a sodronyba, majd hátul megigazítja az ernyőnél. Visszaér a „karámhoz”, és int – „felkészülni”. Felálunk, kicsit dülöngélek, ahogy a gép mozog. Vigyázok a mentőernyő kioldóra, nehogy beleakadjak Zoli háternyőjébe. Az ugrató int, Zoli kilép a gép hátulján és eltűnik. Előre lépek a karám széléhez, az ugrató megfog, hogy még várjak, majd int.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/15.jpg" alt="15.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Az ugrás pillanata.</em></p>
<p>UGRÁS! Kilépek a gépből a tanult módon, két oldalt fogom a mentőernyőt, fejemet leszorítom a mellkasomra, páros zárt láb nyújtva előre tartva. Arcomba vág a friss szél, a gép dübörögve elhúz, halkul a motorzaj, egy zökkenést érzek, mint amikor a kocsikerék kátyúba megy. Felnézek, nyitva a kupola, a zsinórok betekeredtek, húzom szét a hevedereket, kipörög simán. Körülnézek, csend van, arccal a város felé vagyok, alattam a 4-es út, ez nem jó. Megkeresem az irányítózsinórok fogantyúit, befordulok a célkereszt felé. Túlmegyek a célkereszt vonalán, majd fordulok széllel szemben. Az ernyő oldalazva halad hátrafelé, ez a legrosszabb helyzet a földet éréshez. Páros zárt láb, talajfogás, a jobb oldalamra esek szabályosan, érzem, hogy ránt az ernyő hátra. Hasra fordulok, húzom a hevedereket, már majdnem elfekszik a kupola, amikor a szél arrébb fordítja, és újra belekap, leoldani nem akarom, húzom a zsinórokat, csúsznak az ujjaim között, végre kifordul a kupola és elterül a füvön. Leveszem a sisakot és a mentőernyőt, összeszedem „tűzoltóba” a zsinórzatot, majd a kupolát, bepakolom a tárzsákba, futok a többiekhez a célkereszthez. Megvárjuk a negyedik gép embereit is, majd alakzatban, barett sapkában, nótázva bevonulunk, elöljárónk jelenti Bali ezredes úrnak, „Jelentem, az állomány az ugrást rendben végrehajtotta, esemény nem történt, felszerelés hiánytalan!”</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/22.jpg" alt="22.jpg" class="imgnotext" /><em>Nagy az öröm!</em></p>
<p>Az „Oszolj!” vezényszó után lepakoltunk a ponyvára és beírtuk a formulárba az ugrás adatait, ezek után Illés őrnagy úr eligazításhoz felsorakoztatta az állományt, majd Kollár Gábor őrnagy úr megköszönte a munkánkat és mindenkinek átadta az emléklapot és deszantpajzsot a sikeres végrehajtás jutalmául. Ezután leadtuk az ejtőernyős anyagot leltár szerint, majd a felvett gyakorló ruházat került leadásra, ahol minden veterán ugró kapott egy pólót a verseny és a 86-os helikopterbázis emblémájával.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/21.jpg" alt="21.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>A sikeres rendezvény emlékei.</em></p>
<p>A veterán mélységi felderítő csoportunk ugrása után a MI-17-es helikopter távozott, megkezdődött a verseny, a versenyzők AN-2-es repülőgépből hajtották végre az ugrásaikat. Shihan Furkó Kálmán – Furkó Ezredes Úr is kilátogatott a szandai reptérre, hogy megnézze volt katonáinak helytállását, illetve dedikálta a róla íródott - Az első magyar szamuráj – című könyvet.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/10_2.jpg" alt="10_2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Shihan Furkó Kálmán nyá. ezredes kemény legényei Hüse Károly ejtőernyős őrnagy emlékművénél.</em></p>
<p>Az alakulat találkozóra kilátogatóknak a szervezők engedélyezték a volt MN3100 (Fürst Sándor) laktanya látogatását is, két részre osztva, csütörtökön és pénteken. Az első nap 15:00 órakor a laktanya előtt volt a gyülekező, Illés Zoltán őrnagy úr felvezetésével. Az épületekbe bemenni tilos volt, de azért a legénységi épületbe csak bekukkantottunk… Teljesen átalakították a régi körleteket. Szomorú látványt nyújtott a lepusztult elhanyagolt környezet. Körbe sétáltuk az objektumot, felelevenítve a régi emlékeinket. Ezek után a szandai reptéren folytatódott az alakulat találkozó keretében a beszélgetés, régi katona emlékeink felelevenítése.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/18.jpg" alt="18.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Bajtársi beszélgetés.</em></p>
<p>Pénteken reggel az AN-2-es motorhangjára ébredtünk, én a sátor előtt reggeliztem, az autó rádióból szólt a szving, Glenn Miller and the Army Air Force Band, sütött a nap, a gép minden felszállás után előttem húzott el dübörögve. Az arra jövő bajtársak megjegyezték, „ez az igazi reptéri ejtőernyős életérzés”. Délelőtt beírattam a végrehajtott ejtőernyős ugrást az ugró könyvembe. A 62. ugrásomat 1989. július 21.-én hajtottam végre Gödöllőn, most pedig, 32 év után a 63.-at. A verseny délben befejeződött, délután összepakoltuk a felszerelést és búcsút véve a reptértől és a bajtársaktól, a jövő évi szerencsés viszontlátás reményében haza indultunk.</p>
<p>Zárszóként köszönöm drága feleségemnek, családomnak, barátaimnak, munkatársaimnak, volt felderítő bajtársaimnak, hogy biztatásukkal erőt adtak a legnehezebb pillanatokban, tanácsaikkal segítették a felkészülésemet és végül velem örültek a sikeremnek. Nélkületek nem sikerült volna! Köszönöm nektek! Remélem a céltudatos kitartásommal, elszántságommal másoknak is példát tudok adni!</p>
<p> </p>
<p style="text-align: center;">A volt mélységi felderítő állomány, akik a bemutató ugrást végrehajtották:</p>
<p style="text-align: center;">Bunda László</p>
<p style="text-align: center;">Kovács Ferenc</p>
<p style="text-align: center;">Sáfrány István</p>
<p style="text-align: center;">Szabó Béla</p>
<p style="text-align: center;">Bozó Ferenc</p>
<p style="text-align: center;">Stenner Zoltán</p>
<p style="text-align: center;">Bergendi Győző</p>
<p style="text-align: center;">Szabó Árpád</p>
<p style="text-align: center;">Viczián György</p>
<p style="text-align: center;">Kostyalik Pál</p>
<p style="text-align: center;">Rácz Ottó</p>
<p style="text-align: center;">Brezovai Sándor</p>
<p style="text-align: center;">Szurovecz László</p>
<p style="text-align: center;">Zsig Zoltán</p>
<p style="text-align: center;">Nix Henrik</p>
<p style="text-align: center;">Berta Balázs</p>
<p style="text-align: center;">Tóth Béla</p>
<p style="text-align: center;">Vona Iván István</p>
<p style="text-align: center;">Hajdú László</p>
<p style="text-align: center;">Prosszer Mihály</p>
<p style="text-align: center;">Cseh László</p>
<p style="text-align: center;">Jakab Ernő</p>
<p style="text-align: center;">Miklós Gábor</p>
<p style="text-align: center;">Szűcs Zsolt</p>
<p style="text-align: center;">Zsuga Béla</p>
<p style="text-align: center;">György István</p>
<p style="text-align: center;">Abonyi Mihály</p>
<p style="text-align: center;">Őszi Róbert</p>
<p style="text-align: center;">Őszi Rudolf</p>
<p style="text-align: center;">Horváth Gusztáv</p>
<p style="text-align: center;">Ablonczi Attila</p>
<p style="text-align: center;">Kovács Attila</p>
<p style="text-align: center;">Zsolna Márk</p>
<p style="text-align: center;">Szolga József</p>
<p style="text-align: center;">Kiss Zoltán</p>
<p style="text-align: center;">Tanner Tamás</p>
<p style="text-align: center;">Bokor Zoltán</p>
<p style="text-align: center;">Takács Sándor</p>
<p style="text-align: center;">Schuck Ferenc</p>
<p> </p>
<p style="text-align: right;">Kovács Ferenc<br /> önkéntes műveleti tartalékos<br /> ejtőernyős zászlós</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F07%2F16%2Fbeszamolo_a_huse_karoly_katonai_ejtoernyos_emlekverseny_es_i_melysegi_felderito_alakulattalalkozo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F07%2F16%2Fbeszamolo_a_huse_karoly_katonai_ejtoernyos_emlekverseny_es_i_melysegi_felderito_alakulattalalkozo%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F07%2F16%2Fbeszamolo_a_huse_karoly_katonai_ejtoernyos_emlekverseny_es_i_melysegi_felderito_alakulattalalkozo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=BESZÁMOLÓ - A Hüse Károly Katonai Ejtőernyős Emlékverseny és I. Mélységi Felderítő Alakulattalálkozó"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/07/16/beszamolo_a_huse_karoly_katonai_ejtoernyos_emlekverseny_es_i_melysegi_felderito_alakulattalalkozo#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16629808" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/3_4.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/05/09/ejtoernyon_a_mennyorszag_kapujaig
Ejtőernyőn a Mennyország kapujáig
2021-05-09T21:52:04+02:00
2021-05-09T21:52:04+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>Az alábbiakban szeretnénk közreadni Baráti Körünk vezetőjének, Varga Zsolt mélységi felderítő őrmesternek megemlékező írását, Gősi Károly ejtőernyős honvéd halálának 30. évfordulóján.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/183778524_500910657927204_6271206599692077779_n.jpg" alt="183778524_500910657927204_6271206599692077779_n.jpg" class="imgnotext" /><em>Gősi Károly ejtőernyős honvéd.</em></p>
<p style="text-align: left;">E sorok írása előtt azon gondolkoztam, milyen hangvételű legyen a megemlékezés.</p>
<p>Lehetne tárgyilagos, pusztán a tényekre hagyatkozó, egy kép, néhány link a korabeli sajtótermékekből. Vagy szomorú, a tragédia következményeit taglaló, a fájdalmas sebeket feltépő. Lehetne „oknyomozó” felelősöket kereső, bár ez utóbbi sem nem tisztem, sem, miután picit belekóstolhattam a mélységi felderítők világába, sem értelmét nem látnám. Hiszen mindnyájan tudjuk az ejtőernyőzéssel járó kockázatot mindnyájan önként vállaltuk és vállalják ma is a képességet megkövetelő alakulatok katonái.</p>
<p>Azt gondolom az a legméltóbb Karcsi emlékéhez, ha megpróbálok úgy emlékezni, ahogy Bajtársai emlékeztek, és ahogy talán Karcsi szeretné.</p>
<p>Ma harminc évvel ezelőtt 1991. május 10-én a 18. ejtőernyős ugrásának végrehajtásakor lezuhant és hősi halált halt Gősi Károly honvéd. Az eset körülményeit ismerhetjük a kisalföld.hu hírportálról. Karcsi az életét áldozta, hogy minden tekintetben felkészült mélységi felderítő katonaként, esküjéhez híven védhesse hazáját. A barbacsi származású Gősi Károly sorkatonai szolgálatát Szombathelyen kezdte 1991 februárjában, önként vállalta az ejtőernyős ugrást, hogy az elitbe tartozhasson, mélységi felderítő akart lenni. Az alapkiképzést követően került Győrbe az MN 9550 fedőszámú, később 74. „Arrabona” Felderítő Zászlóaljhoz. Büszke volt rá, hogy a legjobbak közé tartozott. A tapasztalt ejtőernyős, 1991. május 10-én végrehajtott tizennyolcadik, utolsó ugrása során halt ejtőernyős hősi halált, amikor főernyője a lábára tekeredett, a tartalék ejtőernyőt pedig már nem tudta idejében kinyitni.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/183778521_1391199987933578_5746600677826134236_n.jpg" alt="183778521_1391199987933578_5746600677826134236_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Bajtársak között - Gősi Károlyra emlékeztek egykori katonatársai.</em></p>
<p>A 30. évforduló kapcsán április 30-án egykori parancsnokai, katonatársai társaságában, valamint a Magyar Ejtőernyős-Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör képviseletében jómagam az emlékezés virágait helyeztük el Gősi Karcsi sírhelyén. A temetőben egykori parancsnoka mondott néhány gondolatot Karcsiról, a baleset körülményeiről. Egykori bajtársai szintén felidézték az érzést, mely a tragédia pillanataiban tört fel bennük. A visszaemlékezést már a temetőn kívül folytattuk. A sok történet közül azt az egyet szeretném megosztani, mely szorosan kapcsolódik az emlékposzthoz tartozó képek egyikéhez.</p>
<blockquote>
<p><em>„Az ejtőernyős tábort a tapolcai reptérre szerveztük, szállásunk az újdörögdi bázis volt. A bázisról minden alkalommal MI-8-as helikopterekkel mentünk át Tapolcára, majd a képzés előre haladtával Szentkirályszabadjára AN-26-os gépekből ugrani. A balesetet megelőző hétvégére eltávozást kaptak a katonák. Visszaérkezéskor gondoltak egy merészet, megfürdenek a tapolcai tavas barlanghoz tartozó ún. előtóban. Az elképzelést tett követte, de ezt valahogy kiszagolta a VÁP és marha sok katonai rendész lepte el a környéket. Az ügyeletes tiszt épülete elé begördülő teherautóról gatyáig csuromvizes sorkatonákat szedtek le, egytől egyig mélységi felderítő volt. Szerintem volt, akinek a zsebében kishal is lehetett.”</em></p>
</blockquote>
<p>Ha Karcsi ott ült volna ezen a nosztalgiázós beszélgetésen, csendesen mosolygott volna, talán belekortyol italába és csendben megjegyzi igen, lapult egy sneci a zsebemben. Majd csibészesen elmosolyodik és kidülleszti mellkasát, hiszen Ő is mélységi felderítő. Alakulatának egyetlen, békeidőben hősi halált halt tagjaként azonban nem ülhetett köztünk, mi, a magyar katonai ejtőernyős, mélységi felderítő hagyományok őrzői, egykori bajtársak gyűltünk össze sírjánál, melynek hantja alatt egy 19 esztendős magyar mélységi felderítő katona nyugszik.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/183904974_2692046871086640_7129724454675244630_n.jpg" alt="183904974_2692046871086640_7129724454675244630_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Koszorúk és virágok a síron.</em></p>
<p>Baráti Körünk idén, november elsején a hagyomány szerinti Halottak Napi díszőrséget Gősi Károly sírhelyénél tervezi végrehajtani. Az előkészületek folyamatban vannak.</p>
<p>Mi mással is zárhatnám megemlékező soraimat, mint Táboros József ejtőernyős szakaszvezető 1942-es versével tudva, hogy Karcsi is ott áll őrségben.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/184030683_217861219794166_6369893018102715988_n.jpg" alt="184030683_217861219794166_6369893018102715988_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Gősi Károly (a képen baloldalt) bajtársai körében.</em></p>
<p>Mennyországi őrszolgálat</p>
<p>Láttam már a mennyországot ugrás alkalmával.<br />Ejtőernyős állt őrséget díszes kapujában.<br />Visszajöttem megmondani ezt a büszkeséget,<br />Mennyországban ejtőernyős adja az őrséget.</p>
<p>Feletted már örökké kék az ég. Soha nem feledünk Karcsi!</p>
<p style="text-align: right;">Varga Zsolt<br />A Baráti Kör vezetője.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F05%2F09%2Fejtoernyon_a_mennyorszag_kapujaig%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F05%2F09%2Fejtoernyon_a_mennyorszag_kapujaig%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F05%2F09%2Fejtoernyon_a_mennyorszag_kapujaig%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Ejtőernyőn a Mennyország kapujáig"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/05/09/ejtoernyon_a_mennyorszag_kapujaig#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16527512" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/183778524_500910657927204_6271206599692077779_n.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/04/15/kiss_zoltan_elete_egy_hagyomanyorzo_szemevel
Kiss Zoltán élete egy hagyományőrző szemével
2021-04-15T23:20:49+02:00
2021-04-15T23:20:49+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>80 esztendővel ezelőtt ezen a napon vonták ki a magyar királyi 1. honvéd ejtőernyős zászlóalj harccsoportját a délvidéki hadműveleti területről. A sikeresen végrehajtott harci feladat feletti öröm ellenére szívüket nyilván beárnyékolta bajtársaik három nappal korábbi tragikus elvesztésének emléke. A megfáradt maroknyi ejtőernyőst parancsnoka, Kiss Zoltán ejtőernyős főhadnagy vezette haza Pápára. Érdemes ezen a napon jobban is megismerni katonaerényeit, Kiss Dávid bajtársunk méltató írásán keresztül, Kiss Zoltán családjának megtisztelő engedélyével.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/img_20170322_162857_cens.jpg" alt="img_20170322_162857_cens.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>A szombathelyi ejtőernyős kísérleti keret tisztjei 1938-ban. A kép jobb szélén Kiss Zoltán hadnagy.</em></p>
<p>Azok számára, akik tudományos indíttatásból, tiszteletteljes érdeklődésből, vagy puszta emberi kíváncsiságtól hajtva igyekeznek megismerni a magyar katonai ejtőernyőzés történetét, elkerülhetetlenül találkoznak vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős őrnagy, posztumusz alezredes nevével. Ám jóval kevesebben vannak, akik eljutnak Kiss Zoltán ejtőernyős százados, posztumusz alezredes nevéig, pedig a két életút lényegi elemeiben nem nagyok a különbségek. Mindkét férfi a katonai hivatást választotta életútjául, igaz, 20 esztendő eltéréssel. Mindketten katonatisztként szolgáltak az 1938-ban Szombathelyen felállított ejtőernyős kísérleti keretben. Mindkettejük számára sorsfordítónak bizonyult 1941. április 12-e, amikor vitéz Bertalan Árpádot szolgálata teljesítése közben, váratlanul érte a katonahalál, Kiss Zoltán számára pedig, ugyanilyen hirtelen, eljött a tűzkeresztség pillanata.</p>
<p>Nyolc évtizeddel később igen nehéz elválasztani a legendát a valóságtól, de biztosan kijelenthető, hogy Kiss Zoltánt, akinek a legsötétebb órában kellett a veszprémi katasztrófát túlélő ejtőernyősök élére állnia, katonái ugyanúgy követték a harcban, mint ahogy Bertalan Árpádot követték a tűzhalálba is. Kiss Zoltán beosztottjai hűségét példamutatással és személyes bátorsággal hálálta meg, a harcban jelszava az „előre” helyett „utánam” volt. Ezt bizonyította is, amikor 1941. április 13-án délelőtt elsőként úszta át a Ferenc-csatornát Szenttamásnál, hogy rohamra vezesse katonáit, de bizonyította ezt 1944 nyarán, Nagyváradon is, amikor újra század erejű harccsoportot vezetve az utolsó töltényig harcolt katonái mellett. Parancsnokként egy volt az alá beosztott katonákkal, mégis több, hiszen együttérzése és bajtársi szelleme nem vakíthatta el ítélőképességét, amikor nehéz döntéseket meghozva, kemény parancsok végrehajtását követelte meg katonáitól. Azzal enyhített az ilyen helyzetek megosztó élén, hogy ő maga is kivette a részét a feladatok végrehajtásából. Katonáit csak arra utasította, amit ő maga is végre tudott hajtani és végre is hajtott. Hogy mivel hálálták meg ezt az alá beosztottak? A legjobban talán Táboros József ejtőernyős szakaszvezető „Ejtőernyős mikulás 1941. évben” című versének vonatkozó versszaka mutatja ezt meg, ahol a katonaköltő üzen a katonatisztnek:</p>
<p style="text-align: center;"><em>Kiss főhadnagy úr már sokat érdemelne,</em><br /><em> De most a Mikulás igazán szegényke.</em><br /><em> Bajtársi szeretettel igen sok jót kívánunk,</em><br /><em> „Édes jó öcsém végeztem”, így hát arrébb állunk.</em><br /><em> Mikor haragszik is, mosolyog az arca,</em><br /><em> Ajándék, vállalkozó szívünk itt becsomagolva.</em></p>
<p>Ez a vezetői szellemiség, amit alapos katonai előképzés, humánus szellem és a harctér keserű tapasztalatai együtt formálnak egésszé, békében is kincset ér. Véren és verítéken szerzett tudásként elherdálni vétkes pazarlás. Tudták, tudhatták ezt az 1945 után fokról-fokra berendezkedő új államhatalom képviselői is, amikor az újraszervezett ejtőernyős alakulatot régi pápai ejtőernyősökre építették. 1948. október 1-én ezért ott volt Kiss Zoltán ejtőernyős százados is, aki korábbi harccsoport- század- és zászlóaljparancsnokként a katonai vezetés számos szintjén felbecsülhetetlen szakmai tapasztalatokat szerzett, egy olyan képesség, a katonai ejtőernyőzés köreiben, amely egy évtizeddel korábban még ismeretlen, új fogalom volt a magyar fegyveres erők köreiben.</p>
<p>Kiss Zoltán katonaként politikától mentesen hajtotta végre új kiképzési és szervezési feladatait, szakértelmét jól mutatja mindazon ejtőernyősök felkészítése és kiképzése, akik később, megalapozták és tovább éltették a magyar katonai ejtőernyőzésnek vitéz Bertalan Árpád által fellobbantott lángját. Kiss Zoltán ebben a fejlődésben egy olyan kapocs szerepét töltötte be, aki a változó politikai, katonai erőviszonyok között is képes volt átmenteni a tiszta szakmai tudást egy olyan különleges feladatkörben, ahol a szakmai tapasztalat mindig fontosabb lesz, mint a rendfokozat, a cím, rang, vagy a politikai elvhűség. Nem ismer a történelem olyan esetet ugyanis, amikor a fizika törvényei, különösen a tömegvonzásé, enyhébben ítélkeztek volna egy ejtőernyős felett, csak azért, mert „jó kapcsolatai” vagy „szépen csengő rangja” lett volna.</p>
<p>Kiss Zoltán ejtőernyős századost sem a tömegvonzás megmásíthatatlan ítélete, vagy más fizikai törvényszerűség ítélte pusztulásra, hanem egy sokkal kiszámíthatatlanabb és kegyetlenebb erő: a rettegéstől fűtött emberi kicsinyesség, a gyűlölettől csöpögő, de szólamaiban a nép javát hirdető politikai kétszínűség. Ez olyan harc volt, melyre a csataterek sokszor egyértelmű és sajátos káoszában is átlátható rendszere senkit nem készíthet fel. A katonaként kiválóan helyt álló tiszt számára ez az új, egyenetlen harc ismeretlen és kiismerhetetlen terület volt. A koncepciós perek sötét világában, ahol nem a tények, hanem a hatalmi érdek volt perdöntő, semmilyen közbenjárás nem segíthetett. Kiss Zoltán ejtőernyős százados számára, aki becsülettel szolgálta 15 esztendőn át hazája fegyveres erőit, még a katonai temetés, a megjelölt sírhely sem adatott meg.</p>
<p>Az utókor, a hálás utódok, a tudományos indíttatásból, tiszteletteljes érdeklődésből, vagy puszta emberi kíváncsiságtól hajtott fiatalság feladata az, hogy szívükben hálás tisztelettel, lelkükben pedig ugyanazzal a magas szintű elhivatottsággal őrizzék Kiss Zoltán posztumusz ejtőernyős alezredes életének és munkásságának emlékét, mellyel ő végezte saját szolgálatát. Ezzel tiszteleghetünk a jeltelen sírban nyugvó magyar katonatiszt előtt igazán. Mert csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek.</p>
<p style="text-align: right;">- Kiss Dávid -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F04%2F15%2Fkiss_zoltan_elete_egy_hagyomanyorzo_szemevel%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F04%2F15%2Fkiss_zoltan_elete_egy_hagyomanyorzo_szemevel%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F04%2F15%2Fkiss_zoltan_elete_egy_hagyomanyorzo_szemevel%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Kiss Zoltán élete egy hagyományőrző szemével"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/04/15/kiss_zoltan_elete_egy_hagyomanyorzo_szemevel#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16501422" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/img_20170322_162857_cens.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/04/12/egy_alkalmatlan_eszkoz_kalvariaja_a_savoia-marchetti_sm_75_repulogep_tortenete
Egy alkalmatlan eszköz kálváriája
2021-04-12T13:14:42+02:00
2021-04-12T13:14:42+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>Az alábbiakban adjuk közre Varga Zsolt bajtársunk, Baráti Körünk vezetőjének cikkét a Magyar Királyi Honvéd Légierők 1. ejtőernyős szállító századában is rendszeresített, olasz eredetű Savoia-Marchetti SM.75 repülőgép kapcsán, mely típus kulcsszerepet játszott az 1941. április 12-i veszprémi repülőszerencsétlenségben is.</p>
<p>Az SIAI repülőgépgyárat 1915-ben Umberto Savoia alapította Olaszországban. Az Olasz Királyi Légierő számára készített, eleinte vízre leszálló, úgynevezett Seaplan repülőgépeket.</p>
<p>A gyárhoz 1922-ben csatlakozott Alessandro Marchetti repülőgép tervező mérnök. Ebben az évben a vállalat neve Savoia-Marchettire változott.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/ing_alessandro_marchetti.png" alt="ing_alessandro_marchetti.png" class="imgnotext" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Alessandro Marchetti tervezőmérnök<br /></em><em><span style="text-decoration: underline;">(<strong><a href="https://en.wikipedia.org/wiki/Alessandro_Marchetti_(aircraft_engineer)" target="_blank" rel="noopener noreferrer">forrás</a></strong></span>)</em></p>
<p>Az évszázad harmincas éveinek végére kialakult kitűnő Olasz-Magyar kapcsolatoknak köszönhetően a Magyar Légiforgalmi RT. igényeinek kielégítésére a Savoia-Marchetti repülőgépgyár SM-75 típusszámon tervezett repülőgépekből öt darabot rendelt meg. A MALÉRT szakemberei kikötötték, hogy a megrendelt gépbe a Weis-Manfréd által gyártott K-14 csillagmotort szereljék. A polgári célokra rendelt, hárommotoros repülőgépet 1938 július 2-án mutatták be a közönségnek. Ám érdekesség, hogy ez még teljesen olasz modell volt, hiszen a hazai igényekre átalakított gépek első példányai csak július 5-én kezdték meg a próbarepüléseket.</p>
<p>A teljes flottát 1939 elejére sikerült leszállítani. ez év április 19-én indult útjára az első Savoia-Marchetti SM.75 típusú utasszállító repülő Budaörsről Velencén át Rómába. Fedélzetén 24 bőr ülés és külön dohányzó „osztály” biztosította az utasok kényelmét.</p>
<p>A kezdeti sikereket mondhatni gyors kudarc követte. A pilóták folyamatosan panaszkodtak az irányíthatóság problémáira, az üzembiztonság hiányára.</p>
<blockquote>
<p><em>„A gép kormányozhatósága nem állandó és nem harmonikus… a csűrőkormány kezelése bizonyos plusz fizikai erőt igényel… a trimmelő szerkezet üzemképtelenné válása esetén a magassági kormány fizikai erővel nem kezelhető… a gép nem stabil és nem labilis, hanem indifferens…”</em></p>
</blockquote>
<p>Írta le tapasztalatait, jelentésében Stifter István forgalmi pilóta.</p>
<p>Az SM-75 megbízhatatlanná vált a MALÉRT számára. Nem kívánták kockáztatni az utasok biztonságát és kártérítési kötelezettség kockázatát is el kívánták kerülni. A típus valószínűleg 1939 augusztus 24-én szállt le Budapesten utoljára, mint utasszállító. Nyilvánvaló volt, hogy visszaadni nem lehet. A politikai és gazdasági kapcsolatok nem engedték ezt a blamát.</p>
<p>1939 szeptemberétől a Savoia-Marchetti SM.75 a Magyar Királyi Honvéd Légierők kötelékében kezdte meg a szolgálatot. Az október 10-én felálló I. ejtőernyős század repülő részlege jut a gépekhez, ezekkel kezdődik a kiképzés. Ugyanez év novemberében (7-én) a légierő megkéri a római attasét (akinek köze volt a típus beszerzéséhez is) hogy szerezze be a javításokhoz szükséges dokumentációkat. 1940 májusában vezényelték Pápára az eje század repülő részlegének parancsnoki beosztásába azt a Kelemen Károly századost, aki a MALÉRT színeiben már szerzett tapasztalatokat a típusról. Május végére mind az öt SM.75 a Légierőhöz került. A hadi célra való átalakítás során álcázó festéssel látták el, Breda-SAFAT típusú géppuska tornyot és Ju-86-os lövészállást kapott a flotta. Átlajstromozása E.101-től E.105-ig tartott.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/1_6.jpg" alt="1_6.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Az E.104 oldalszámú SM.75<br /> (magángyűjtemény)</em></p>
<p>1941 januárjában a 4. Honvéd Önálló Repülésjavító Üzem végzett javításokat a gépek nagy részén. Április 3-án részleges mozgósítást rendeltek el a Légierő alakulatainál, felkészülve a Jugoszlávia elleni támadásra.</p>
<p>1941 április 12-én reggel az ötből négy üzemképes repülőgéppel átrepültek a pápai felázott repülőtérről Veszprém Jutaspusztára, hogy a 17:00-ra tervezett, szenttamási híd elfoglalására irányuló műveletre onnan indulhasson az ejtőernyős zászlóalj. A vezérgép 16.45-kor kezdte meg a felszállást, melyet tragédia követett. A gép hirtelen emelkedni kezdet, majd átbillent és „lógó jobb szárnnyal csúszott lefelé” A kifolyó üzemanyag lángra lobbant. Benn égett 16 ejtőernyős, köztük a zászlóalj parancsnoka vitéz Bertalan Árpád őrnagy és négy hajózó, köztük Kelemen Károly százados a szállítórészleg parancsnoka.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/3_3.jpg" alt="3_3.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Ejtőernyős katonák beszállása egy SM.75 szállító repülőgépbe<br /> (magángyűjtemény)</em></p>
<p>Ugyan a gép lajstromjele kapcsán voltak tévedések, mára bizonyosra vehetjük, hogy a katasztrófát szenvedett repülő az E.102 volt.</p>
<p>A tragédia kapcsán napvilágra kerültek találgatások, legendák, mint a túlterheltség, elfagyott csövek, stb. Ha viszont képet szeretnénk kapni a pilóták által alkotott, géptípussal kapcsolatos tapasztalatokról, akkor érdemes a repülőgép utóéletét is megvizsgálni.</p>
<p>Miután az ejtőernyősök teljes bizalmatlansággal fordultak a géptípushoz, kénytelen volt a parancsnokság új feladatot találni számára. Így lett futárgép, majd betegszállító géppé alakították. Sárgára festették, vöröskereszttel látták el. Belsejében a repülő és ápolószemélyzeten túl nyolc fekvő és hat ülő beteg számára jutott hely.</p>
<p>A baleset egyik okaként a trimmelő szerkezet meghibásodását jelölték meg. Ez az eszköz már a polgári felhasználás során is problémásnak mutatkozott, több pilóta véleménye volt, hogy a hidraulikus szerkezetet mechanikusra kellene cserélni. Stifter János tart.fhdgy jelentése a következőt tartalmazta:</p>
<blockquote>
<p><em>„(...) a trimmbillentyűk hatása nem egyforma ugyanazon a gépen… a repülőgép kiegyensúlyozása hosszú türelemjáték eredménye.”</em></p>
</blockquote>
<p>A típust szintén repülő Kelemen Antal repülő százados a Kárpátok felett tapasztalta meg az SM.75 szeszélyeit:</p>
<blockquote>
<p><em>„A gép magassági trimmelője csak huzamos ide-oda állítgatás után volt hajlandó működni… Az egyetlen ami manuálisan foglalkoztatott és minden figyelmet magára vont, a trimmelő volt. Néhol működött, néhol nem…”</em></p>
</blockquote>
<p>Kelemen százados szemtanúja lehetett, amikor Budaörsön Rába Imre tartalékos repülő hadnagy E.105 lajstromjelű gépe november 4-én 09.13-kor felszállás után közvetlenül lezuhant. Kelemen szerint itt is a trimm hibája okozta a balesetet.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/17310173_697684727078658_8787287591495499007_o.jpg" alt="17310173_697684727078658_8787287591495499007_o.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Magyar SM.75 szállítórepülőgép a levegőben<br /> (magángyűjtemény)</em></p>
<p>1942 áprilisában a Légierő és a Savoia gyár között egyeztetés jött létre, mely eredményeként a megmaradt három gépet le fogják selejtezni. Hosszú diplomáciai, katonai, katona diplomáciai, gazdasági, gazdaságdiplomáciai huzavona után, melyben érintett volt a Savoia gyár, a római katonai attasénk, az Olasz budapesti attasé és persze a Légierő, 1943 első hónapjaiban FIAT G- 12 típusok váltották az SM.75 repülőgépeket.</p>
<p>Fentiek értelmezéseképpen összefoglalhatjuk, hogy ugyan az olasz Savoia-Marchetti repülőgépgyár igen komoly tapasztalatokat szerzett az I. Világháborúba szállított repülőgépek fejlesztése terén, igaz, hogy az SM. 79 bombázórepülő elismert konstrukció volt. Be kell látnunk, hogy a Savoia-Marchetti SM. 75 fémvázas, vászonborítású, három motoros repülőgép sem a polgári utasszállításban, sem hadi célból nem volt megfelelő konstrukció. Bevonult viszont a Magyar katonai ejtőernyőzés történelmébe, mint negatív főszereplő.</p>
<p>Emlékezzünk ma arra a huszonegy hősre, tizenhat ejtőernyősre és négy repülőre, akik hősi halált haltak.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/2_3.jpg" alt="2_3.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Magyar ejtőernyős katonák kötelékugrása SM.75 típusú szállítórrepülőgépekből<br /> (magángyűjtemény)</em></p>
<p>Források:</p>
<p><span>Aranysas 2019/11 Magó Károly Utasszállító Bakaruhában 1 rész </span></p>
<p><span>Aranysas 2019/12 Magó Károly Utasszállító bakaruhában 2. rész </span></p>
<p><span><a href="http://wikipedia.org/wiki/SAIA-MARCHETTI?fbclid=IwAR3exThG2ae74DKihURfpjqKq_zPHjtJKoUxdS_rOxPBDgB0zd2FyqC40sA">wikipedia.org/wiki/SAIA-MARCHETTI</a> </span></p>
<p><span><a href="https://en.wikipedia.org/wiki/Alessandro_Marchetti_(aircraft_engineer)">https://en.wikipedia.org/wiki/Alessandro_Marchetti_(aircraft_engineer)</a></span></p>
<p><span><a href="http://www.superaereo.com/?fbclid=IwAR2UljqylzngC2tUwucuxUBpzMdKVgUY1NLJ2WD5TDCyJ78ziFwGV27zH6c">www.superaereo.com</a> </span></p>
<p><span><a href="http://www.aeroclubtorino.it/?fbclid=IwAR3Get-j5aI4ARFIZy-WBODPYRS75jiULl0lJqpWKqTA30SqlnRaxY9art8">www.aeroclubtorino.it</a></span></p>
<p style="text-align: right;"><span>- Varga Zsolt - </span></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F04%2F12%2Fegy_alkalmatlan_eszkoz_kalvariaja_a_savoia-marchetti_sm_75_repulogep_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F04%2F12%2Fegy_alkalmatlan_eszkoz_kalvariaja_a_savoia-marchetti_sm_75_repulogep_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F04%2F12%2Fegy_alkalmatlan_eszkoz_kalvariaja_a_savoia-marchetti_sm_75_repulogep_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Egy alkalmatlan eszköz kálváriája"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/04/12/egy_alkalmatlan_eszkoz_kalvariaja_a_savoia-marchetti_sm_75_repulogep_tortenete#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16498814" border="0" /></a><br /></p>
repülőgép
II._világháború
Magyar_Királyi_Honvédség
Bertalan_Árpád
Savoia-Marchetti
SM.75
Magyar_Királyi_Honvéd_Honvéd_Légierő
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/ing_alessandro_marchetti.png
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/03/18/egy_rejtelyes_magyar_geppisztoly_a_k-1_konnyu_geppisztoly_tortenete
Egy rejtélyes magyar géppisztoly – A K-1 könnyű géppisztoly története
2021-03-18T20:17:41+01:00
2021-03-18T20:17:41+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>Az alábbiakban, baráti körünk gyűjteményének bővülésével párhuzamosan, Berkesi Balázs bajtársunk cikkén keresztül mutatjuk be a K-1 könnyű géppisztoly történetét. Kellemes időtöltést kívánunk a cikk olvasásához!</p>
<p>A 2. világháború utáni magyar kézifegyver fejlesztés és -gyártás színes történettel rendelkezik. Ennek az időszaknak vannak közismert fejezetei, mint a magyar AK gépkarabély fejlesztés és gyártás, illetve kevésbe ismert oldalai, mint a K-1-es géppisztoly története.</p>
<p>Az 1948-ban megkötött szovjet-magyar államközi szerződés egyik fontos pontja értelmében a Magyar Köztársaság nagy mennyiségű használt szovjet kézifegyvert vásárolt, és 1949-ben megkezdődött a magyar haderő (1951-től hivatalosan is Magyar Néphadsereg) kezdetben szovjet eredetű, majd szovjet licensz alapján, Magyarországon gyártott fegyverekkel való felszerelése, átfegyverzése. Ettől függetlenül az önálló magyar fegyvertervezés elméleti háttere és szakembergárdája (egy bizonyos szinten) megmaradt. Ennek az időszaknak az egyik legkiemelkedőbb alakja Kucher József volt. Az 1909-ben született mérnök már a 2.világháború során fontos kézifegyverek fejlesztésében működött közre. Király Pállal közösen dolgozott a Magyar Királyi Honvédségben rendszeresített 1939 M és 1943 M géppisztolyokon is. 1945 után Kucher folytatta a munkát a Danuvia Fegyver- és Gépgyárban, majd 1948. június 1-én a Haditechnikai Intézethez került századosi rendfokozatban. 1949 augusztusában léptették elő őrnaggyá, ekkor kezdett dolgozni egy K-1-es mintaszámú „könnyű géppisztolyon” amely a Magyarországon 1948-ban rendszeresített, szovjet eredetű 1930 M (magyar mintaszáma 1948 M) 7.62× 25 mm-es Tokarev pisztolytöltényt tüzelte. A fegyver tervezése 1948-ban, az új szovjet fegyverzeti anyag rendszeresítésével párhuzamosan kezdődött meg. Fő szempontként került meghatározásra a megfelelően kompakt méret, melynek köszönhetően az alegységparancsnoki állomány mellett a harckocsik kezelőszemélyzete, a gépkocsizó lövészek és a légierő kijelölt alakulatai is könnyedén használhatták a fegyvert. Kucher számára két fegyver is inspirációt jelentett: a tervezési fázisban elvérzett „1944 M Király” géppisztoly projektje és a tömeggyártásban, számos országban rendszeresített szovjet 1943 M Szudajev (vagy PPSz) géppisztoly. A szovjet fegyver alacsony gyártási költséggel, kompakt méretben készült, szem előtt tartva a háborús hiánygazdaság alapelveit, és a magyar kísérleti géppisztoly is már költséghatékonyabb volt az elődeihez képest, de még messze állt az ideálistól. </p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/162097751_929271511200155_3451777059149175422_n.jpg" alt="162097751_929271511200155_3451777059149175422_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="557" height="298" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>A K-1-es kihajtott válltámasszal</em></p>
<p>A kísérleti mintadarab elkészítését követően 1949 folyamán a Magyar Honvédség kijelölt alakulatai, azaz az 1. honvéd lövészezred, az 1/I. honvéd lövészzászlóalj és az 1. önálló ejtőernyős zászlóalj is alapos tesztelésnek vetette alá az új fegyvert. Az 1949 decemberében lezárt tesztfolyamat végén a gyakorlati tapasztalatok alapján módosított, rendszeresítésre alkalmasnak talált géppisztolyokat bemutatták az illetékes katonai vezetőknek, akik ismételt csapatpróbát rendeltek el, 25 darabos kisszériában. Az új próba lényege a használhatóságon túl a fegyver terheléses körülmények közti próbája volt, így a géppisztolyokkal különböző lőképességű lövészek összesen 1600 lövést adtak le, valamint különféle szennyeződéseknek (sár, víz, rozsdásodás) és mechanikai behatásoknak (ütés, leejtés) tették ki a fegyvereket. Végül 1950. november 11-én rendszeresítették a K-1-es könnyű géppisztolyt a Magyar Honvédségben, majd a Magyar Néphadsereg nevet felvevő fegyveres testület egy évvel később, 1951. november 11-én elvégezte a fegyver utolsó tesztjeit, melyeket követően a K-1 géppisztoly véglegesített formája megfelelt az elé támasztott harcászati-műszaki követelményeknek. </p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/162057682_2778052065780889_5046604116612049708_n.jpg" alt="162057682_2778052065780889_5046604116612049708_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="499" height="374" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>A K-1-es behajtott válltámasszal</em></p>
<p>A rendszeresítési utasítás külön kiemelte az ejtőernyős alakulatokat, mint a fegyver lehetséges felhasználási területét. A sorozatgyártás, technológiai nehézségek miatt csak 1953-ban indult meg, ekkor a Magyar Néphadsereg ejtőernyős lövész alakulatánál 190 darab K-1 géppisztoly volt raktáron. Az 1950-1951 során rendszeresített „K-1 könnyű géppisztoly” (az 1955-ben kiadott anyagismeret és lőutasításban is szerepelt a „könnyű” jelző), amit gyűjtői körökben sokan 53 M, vagy „Danuvia” géppisztolyként ismernek (ez a fegyvert gyártó vállalat nevéből ered) nem került nagy számban rendszeresítésre a Magyar Néphadseregben. 1956-ban 796 darab volt a hadsereg készletében, míg a riválisnak tekinthető 1948 M (PPS) géppisztolyból 1950 és 1954 között 263 058 darab készült. A fegyvert végül is a BM-nél, a Vám és Pénzügyőrségnél, a Rendőrségnél és az Államvédelmi Hatóságnál rendszeresítették nagyobb számban. 1956-os forradalom során is főleg BM szervezetektől kerültek a felkelők kezébe K1-es géppisztolyok.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/162097919_953583595445289_726371785105871673_n.png" alt="162097919_953583595445289_726371785105871673_n.png" class="imgnotext open-in-modal" width="605" height="370" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Fegyveres felkelő K-1 könnyű géppisztollyal 1956. október 23. után</em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Forrás: archív felvétel, jelenet a „Nap utcai fiúk” c. filmből (2007) (rendezte: Szomjas György) </em></p>
<p>A fegyveren alkalmazott megoldások megfeleltek a saját koruk technikai színvonalának. A géppisztoly egyszerű, szabadon hátrasikló tömegzárral rendelkezett, ami nyitott zárpozícióból tüzelt. A fegyver legtöbb alkatrészét forgácsolásos eljárással állították elő, és viszonylag kevés préselt lemezalkatrészt tartalmazott. Ilyen alkatrész volt a tár, a perforált csőköpeny és a behajtható válltámasz. Emiatt a géppisztoly – mai szemmel nézve - rendkívül masszív lett: súlya töltetlenül megközelíti a 4 kilogrammot. Fát egyedül a pisztolymarkolatnál alkalmaztak a tervezők, a fegyver szinte teljesen acélépítésű volt. A préselt fémlemezből készült íves szekrénytár 35 darab 7,62×25 mm 1948 M Tokarev pisztolytöltény befogadására volt alkalmas. Bár a tár mutat formai hasonlóságokat szovjet PPsz g éppisztoly tárjával, mégsem csereszabatos azzal. A K-1 géppisztoly hossza teljesen kinyitott válltámasznál 844 mm, becsukottnál 532 mm, a csőhossza pedig 245 mm<em></em>. Tömege üres tárral 3,75 kg, ami bár relatíve súlyos, de sokkal könnyebb a 48 M géppisztolynál. A fegyver egyik sajátossága, hogy a válltámaszt csak azután lehet ki-, illetve behajtani, hogy a kezelője a fegyverből kivette a tárat. A géppisztoly irányzéka átbillenthető, hasonlóan az 1948 M (PPS) géppisztoly irányzékához, 100 és 200 méter irányzéktávolságra. A fegyver tömegzárja a Spagin-rendszerű géppisztolyokét idézi, a felhúzó felületen pedig ugyanolyan biztosítógomb található, amit a tok egy-egy bemarásába lehetett becsúsztatni, ezzel töltött és töltetlen állapotban is bebiztosítva a fegyvert. A tok baloldalán egy tűzváltó kar kapott helyet, egyes és sorozatlövés állásokkal. A fegyver elméleti tűzgyorsasága percenként 700 lövés, a lövedék kezdősebessége 480 m/s körüli. Hatásos pásztázott tűztávolsága 150-200 méter. Érdekesség, hogy a géppisztolyhoz kezdetben az 1948 M (PPS ) hordszíjait alkalmazták, de 1959 után a magyar AK-47 gépkarabélyok bőr szíjait is felhasználták.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/162720436_4418241778205140_3358886141237779601_n.jpg" alt="162720436_4418241778205140_3358886141237779601_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="505" height="379" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>K-1 géppisztoly kivett tárral</em></p>
<p>1959-ben a budapesti 34. önálló felderítő század (MN7000) felállításakor égető szükség mutatkozott egy kompakt, nagy tűzerejű fegyverre, ami sokkal alkalmasabb volt az ejtőernyős kihelyezés különleges körülményei között, mint a fix fatusás 1948 M (PPS) géppisztolyok. Bár ekkortájt már gyártották a szovjet AK-47 gépkarabély magyar variánsát (amit sokan AK-55-ént ismernek), a behajtható válltámasszal ellátott változata (tekintve azt nem gyártottak hazánkban) nem jutott el a magyar mélységi felderítőkhöz.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/162100015_443216426941641_1726312756416027738_n.jpg" alt="162100015_443216426941641_1726312756416027738_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="395" height="296" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>A váltótípussal, a magyar AK-47 (vagy AK-55) gépkarabéllyal (akkori megnevezése szerint géppisztollyal)</em><em><br /></em></p>
<p>Az MN7000 mélységi felderítő század állományát így K-1 géppisztolyokkal látták el, melyek 1962-63-ig szolgálták az alakulatot, míg a helyüket átvették a szovjet eredetű, behajtható válltámasszal szerelt AKSz-47 gépkarabélyok. Ezeket pedig az évtized második felében az AMD-65 gépkarabély váltotta.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/162267530_797663124191024_6755623293716952858_n.jpg" alt="162267530_797663124191024_6755623293716952858_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="506" height="413" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Mélységi felderítő katonák K-1 géppisztollyal 1961-ben.</em></p>
<p>A K-1 géppisztoly karrierje azonban itt nem állt meg, hiszen az 1960-as évek közepétől 1975-ig még a BM kijelölt alakulatai (Rendőrség és Határőrség) is használták, illetve a magyarországi felhasználás kifutását követően, „szocialista segítségnyújtás” keretében számos ilyen fegyver került a Közel-Keletre, ahol különféle fegyveres csoportok kezében újra és újra felbukkannak a hazai fegyvergyártás ezen unikális darabjai is.</p>
<p>Források:</p>
<p><a href="https://haditechnikaiintezet.hu/kucher-jozsef">https://haditechnikaiintezet.hu/kucher-jozsef</a> (2021.03.06.)</p>
<p><a href="https://www.youtube.com/watch?v=SkEAoAUUsWY&t=585s">https://www.youtube.com/watch?v=SkEAoAUUsWY&t=585s</a> (2021.03.06.)</p>
<p><a href="https://armamentresearch.com/the-hungarian-kucher-k-1-sub-machine-gun/?fbclid=IwAR0IKEVemgXbKpM4rMWUFiXkeI0QekmuIFovWPYdjf8oJe6Oc5UdrGoSvnk">https://armamentresearch.com/the-hungarian-kucher-k-1-sub-machine-gun/?fbclid=IwAR0IKEVemgXbKpM4rMWUFiXkeI0QekmuIFovWPYdjf8oJe6Oc5UdrGoSvnk</a> (2021.03.07.)</p>
<p>K-1 könnyű géppisztoly anyagismeret és lőutasítás, A Magyar Népköztársaság Honvédelmi Minisztériuma, 1955.</p>
<p>Pap Péter: Kucher József a Danuvie Részvénytársaságtól a Danuvia Szocialista Nagyüzemig (in.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 14. Budapest, Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2014. pp. 108.- 111.)</p>
<p>Isaszegi János (szerk.): Legendák és titkok katonái – A mélységi felderítés története (Zrínyi Kiadó Budapest, 2012. p. 102.)</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F03%2F18%2Fegy_rejtelyes_magyar_geppisztoly_a_k-1_konnyu_geppisztoly_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F03%2F18%2Fegy_rejtelyes_magyar_geppisztoly_a_k-1_konnyu_geppisztoly_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F03%2F18%2Fegy_rejtelyes_magyar_geppisztoly_a_k-1_konnyu_geppisztoly_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Egy rejtélyes magyar géppisztoly – A K-1 könnyű géppisztoly története"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/03/18/egy_rejtelyes_magyar_geppisztoly_a_k-1_konnyu_geppisztoly_tortenete#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16469762" border="0" /></a><br /></p>
airborne
géppisztoly
Hungarian
paratrooper
Felderítő
Ejtőernyős
Kucher
Danuvia
long_range_recon
LRRP
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/162097751_929271511200155_3451777059149175422_n.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/02/13/forgotten_commandos_of_miklos_horthy
Forgotten commandos of Miklós Horthy
2021-02-13T21:22:46+01:00
2021-02-13T21:22:46+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p><strong></strong>Dear Friends!</p>
<p>Few have heard the name of the “Number Zero” airborne capable commando course of the Royal Hungarian Army, the “Professional Course for Physical Training” (PCPT) or “Testnevelési Szaktanfolyam” in Hungarian. Even fewer are those who know about the exact nature and duties of this training course, and unfortunately, those who have been part of it are no longer with us. Thus in his next article, our member, Dávid Kiss could only aim for a schematic picture on the history of this secretive course, and to introduce some of the actions these daring soldiers participated in. Writing this article could not be made possible without the help of Colonel John Molnar, Australian Army, who has been so generously shared with us the artifacts and wartime stories of his late father, László Molnár, who has been trained in the PCPT course. We would like to thank his contribution! Additional information and rectification is welcome!</p>
<p><strong>Historical background</strong></p>
<p>The political and military leadership of Hungary worked on the resolution of the Trianon-dilemma, or the peace treaty closing the First World War for the Kingdom of Hungary, signed on the 4<sup>th</sup> of June 1920 near Paris, France from the second of its entry into force. In addition to the political revision of the treaty, supported by Regent Miklós Horthy, a scheme for a military option has also quickly emerged, fuelled by the pro-German, revanchist circles of the Hungarian military leadership. The plan asked for the support of irregular forces, outside of the military jurisdiction.</p>
<p>The plan heavily relied on those Hungarians who have been separated from the motherland, now living in foreign neighbouring countries. Military strategists in Hungary started to build up a sufficient force able to be activated in an event of an uprising caused by the Hungarian minorities. These theoretical uprisings would be supported by small groups of well-trained soldiers, able to cause diversionary raids, and help friendly irregular and regular forces operating in the detached parts of Hungary.</p>
<p>Advance of the Royal Hungarian Army has been thwarted by the military provisions of the Treaty of Trianon, supervised by the Military Control Committee (MCC). This committee has been made of the representatives of the Entente forces, and worked in Hungary for seven years, ending its mission in 1927. After the withdrawal of the MCC Hungarian military development could catch up with the modern times.</p>
<p>Those branches and corpses like the air force, or the armoured corps started their development in secret, under the guise of other public bodies (like the Royal Hungarian State Police under the Ministry of Interior, or the Aviation Office, under the Ministry of Commerce etc.). The manpower of the Royal Hungarian Army, maximized by the peace treaty in 35 000 professional soldiers has been reformed by a conscription system, boosting the numbers rapidly.</p>
<p>The cause for the revision of the Treaty of Trianon politically unified Hungary, there were only disputes in the means and ways of achieving this goal. The next logical step was to look for allies in the international politics, causing the development of Italian – Hungarian, and German – Hungarian diplomatic realtionships, while there was also a surprising amount of support for the Hungarian cause from the Soviet Union and by some political circles in Great Britain too. Yet the leaders of both Hungary, Italy, and Germany, empowered by the dissatisfied masses after the bloody First World War, lead their countries on a nationalist venture towards a new type of war, based on rapidity and surprise.</p>
<p><strong>Military Background – the Grenadier Courses</strong></p>
<p>This new, secret and seemingly distant war from 1932 has been orchestrated in Hungary by Department No. 2 of the Chief of Staff Office (D2), officially the “Intelligence and Counter-Espionage” service of the Royal Hungarian Army. From 1936 the work of the D2 has been supported by the newly established Department No. 5 for “Principal and Military Political” issues, which dealt with a variety of topics ranging from military propaganda to the supervision of the Hungarian biological weapons program. One of the tasks of this department was the establishment and liaison of cross-border irregular and paramilitary forces. Up to the fusion of the two departments in 1941 they were co-ordinating and co-operating in the field of espionage and intelligence gathering by utilizing spies, wire-tapping, and many more conventional methods, while experimenting with novelties, like the airborne insertion of specially trained saboteurs.</p>
<p>The method of “vertical flanking”, or the air offensives is just as old as the introduction of parachutes in warfare, first used as lifesaving measures for pilots. In the last year of the First World War the US Army planned for a mass parachute drop in France, which has been called off due to the low quantity of suitable parachutes, and airplanes, not to mention the lack of training for the soldiers conducting the jump. Between the world wars two separate methods of airborne insertion has been introduced: the first is the mass drop of airborne units, mastered by the Soviets, and the second is the insertion of smaller units, or even single agents, able to carry out special missions. Both insertion methods had many setbacks and unpredictable factors, starting with the necessary and complicated training for jump-qualified soldiers, or the acute and mission-specific dangers faced by the paratroopers after hitting the ground, to the relatively big distance between the area of operations from the friendly forces. These problems planted doubt in those Hungarian military scholars, who thought that airborne insertion could only be considered as “neck-breaking acrobatics” and those who are forced to jump out of perfectly functioning airplanes are simply “candidates for suicide”.</p>
<p>The first military program in Hungary, led by Major vitéz Kozma István de Felsőtarja, has been one of the “Grenadier Courses" in 1936, which tried to incorporate the concept of air-landing forces with agents inserted behind enemy lines via parachutes. These agents were trained to destroy railroads, bridges, or to incite uprisings, and even carry out political assassinations. They were also capable of marking and securing safe landing zones, with the help of local Hungarians thus providing an assembly point for the air-landing grenadiers.</p>
<p>In this concept of elite airborne light infantry, guided by parachutist agents, many of the key features of modern day Special Forces units are present, like covert approach, stealth movement in the area of operations, targeting of high-value targets and VIPs, force-multiplying effort by relying on local support etc. The main goal of the “Grenadier Course” of 1936 has been the establishment of a rapid-deployment airborne force of elite soldiers, which is capable to operate in the enemy territory with the help of local Hungarians, thus speeding up the military solution for the retake of annexed parts of the country.</p>
<p><strong>Launch of the “Professional Course for Physical Training”</strong></p>
<p>After a single exercise, with air-landing elements, the “Grenadier Course” has been cancelled on the 7<sup>th</sup> of September 1936. Though the course had been shut down, its lessons and experiences were recorded. The lack of parachute jumps conducted by the grenadiers were due to technological disadvantages, and not because of theoretical doubts, thus the idea of parachutes used by the armed forces prevailed. In accordance with these developments from 1937 on the Aviation Office made it mandatory for every pilot candidate, and all of the future Special Forces units of the army to conduct parachute jumps.</p>
<p>By this time the Nazi Germany became the champion of revision of the peace treaties concluding the First World War. German propaganda calling the Versailles Peace Treaty “unacceptable”, and the re-armament of the German army led to the rise of pressure in Europe.</p>
<p>Reacting to the wind of changes, on the 5<sup>th</sup> of March 1938. Hungary has declared its new re-armament and military development program. In this five years long research and development enterprise Hungary tried to catch up to the armies of the region in spite of its noticeable lag due to the Treaty of Trianon.</p>
<p>The financial help of the re-armament program made it possible for the D5 to propose for a new, airborne capable special course, founded on the experiences of the canceled “Grenadier Course”. The new course emphasised the use of airborne-qualified special agents and soldiers instead of the air-landing infantry concept. The masterminds behind the course chose a codename not too suspicious nor too attractive: “Professional Course for Physical Training” (PCPT).</p>
<p>Entry conditions for the course started with presenting valid matriculation documents, thus only those soldiers were eligible, who, after one year long national service were deemed fit to become reserve officers and possessed the necessary physical and mental abilities. It has been listed as advantage for the candidate to come from areas located in the neighbouring countries, or by the new border. The organizers were looking for extraordinary officer cadets, who have excelled in every aspects of their training.</p>
<p>Promising candidates were hand-picked by the officers of D5 and had to pass an entry exam, consisting of map-reading, solving tactical problems, and physical fitness examination. Those who have passed this stage of pre-screening, were offered a place in the newly introduced special training program. Participation would accelerate their military career, ending their national service in the rank of Lieutenant of the reserves.</p>
<p>The “Professional Course for Physical Training” has started off on the 3<sup>rd</sup> of May 1938. in three classes. Class No. 1 consisting of 28 candidates moved to the barracks of the Royal Hungarian 101. Railway- and Bridge Construction Regiment in Szentendre. Their commander was Captain Ferenc Kiss (or Kovács), a sapper officer. Class No. 2 with 19 candidates moved to the Engineers Barracks of the Royal Hungarian 1. “Bornemissza Gergely” Engineer Battalion on the Háros-island on the Danube and started training in the summer of 1938. Number of candidates, place or date of training for Class No 3 is unknown.</p>
<p>The PCPT as a whole has been headed by the experienced Captain Valér Stefán, serving with D5 at the time.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/stefan_valer_farkas_i_b.jpg" alt="stefan_valer_farkas_i_b.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Valér Stefán<br />(source: Dr. Jenő Farkas: A Szent László Hadosztály Katonái írták… I. B (Jegyzet) (Gödöllő, 2005. private publishing)</em></p>
<p>Main goal of the PCPT, as recalled by Dr. Győző Csongor in 1997, member of Class No 2 was:</p>
<blockquote>
<p><em>“(…) to gain individuals with higher level of military skills (knowledge in the field of use of modern weapons, basic foreign language skills, etc.) proficient in the ways of several military branches, capable to achieve different goals on the battlefield. Long story short: the candidates after the training had to be ready to deploy both on land, and in the air.”</em></p>
</blockquote>
<p>This description is further supported by the recollections of László Molnár, who has seen the PCPT as a commando-like training, similar to those of the British Special Air Service (SAS), established in 1941. Paratrooper Lieutenant vitéz Domonkos Ladányi has described the course as a “confidential (…) military sabotage course”. This description is further strengthened by the 1988 article of Csaba Hornyák, in which he quotes Valér Stefán as it follows:</p>
<blockquote>
<p><em>“This unit had to replace the missing Hungarian aerial bombardment ability. The parachutist group has been trained for securing or destructing railways, bridges, and tunnels.”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/testnevelesi_szaktanfolyam_1938_ix_6.jpg" alt="testnevelesi_szaktanfolyam_1938_ix_6.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Members of the PCPT on the 6th of September 1938. Fourth from the left, wearing a lether jacket is Captain Valér Stefán, commanding officer of the Course.<br />(source: Dr. Győző Csongor: „Testnevelési Szaktanfolyam” in.: “Magyar Szárnyak” vol. XXV. issue 25. 1997. pp. 182. – 183.)</em></p>
<p><strong>Training</strong></p>
<p>Ahead of the volunteer officer cadets were series of demonstrations and lectures, in a newly introduced system: the classes were headed by experts, visiting the course only for a short period. Thus candidates of the PCPT would only see constantly the commanders of their classes, and the lecturers, coming from several different units, would not be able to blow the cover, or get to know the purpose of the secretive course. Commanders of the classes have also attended the lectures with their fellow candidates. The commanding officer of Class No. 1 taught explosives handling while Captain Stefán led training on work behind enemy lines. During live explosives training the candidates have used British-made fuzes, and practiced with Nitro-3 explosives.</p>
<p>Candidates of the PCPT have learned to drive different vehicles, protection against gas attacks, encryption, and small arms handling. In the live fire training a new, unusual method became prevalent: the candidates had to use their spare time to improve their marksmanship abilities, with handguns from Romanian and Czechoslovak origins. Ammunition for those weapons have been provided amply.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/lmmg0042cens.jpg" alt="lmmg0042cens.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>László Molnár during his training with a light machine gun<br />(source: Col. John Molnar)</em></p>
<p>Vehicle training has been emphasized. Candidates of the PCPT had to handle motorbikes, cars, and trucks, and were familiarized with the basics of operating locomotives, trams, and motor boats. Members of the course went on long bicycle trips, both used for strengthening their stamina, and as orientation training.</p>
<p>Physical endurance was a key during water training too. As part of the course, members of Class No. 2 had to paddle down the Danube from Háros to Paks, which is approximately a 100 kilometres long water trip. In this phase of the training danger was imminent.</p>
<p>The memoire of László Molnár recalls an occasion, when during a river crossing exercise on the Danube he has been steering his boat standing in its front part. His pole lost its footing on the river bed and he lost balance falling over the bow and then under the craft. As he tried to resurface in the freezing water, he was prevented from surfacing by the hull. After more than a minute, one of the other cadets managed to reach under, grab him and pull him into the boat.</p>
<p>For several weeks there were lectures conducted by the members of the Association of Hungarian Radio-Amateurs (AHRA). During these meetings the civilian members of the association, in co-operation with the Ministry of Defence, tried to introduce short-wave radio technology, types of radio sets, and the use of the Morse-code. Based on memoires these technologically highly advanced lectures unfortunately could not penetrate the tired minds of the candidates of the PCPT.</p>
<p>Members of the PCPT have visited an exercise where they have been familiarized with the details and weak points of Hungarian armour, and the use of the anti-tank gun. The candidates have toured the different army bases of Hungary, where they were introduced to the everyday work of different units. During their training candidates of the PCPT have realized that they have got lots in common: most of them spoke at least one foreign language from the neighbouring countries, lots of them had relatives or friends in the detached territories. This knowledge made the candidates confident about the goal of their training. They were sure that after completing the course they would be sent into battle in support of the revisionist cause.</p>
<p>After long and demanding training came the most dangerous, yet most novel part of the course: the parachute jump. Member of Class No. 1 vitéz Domonkos Ladányi summarized the core of the course up to this point:</p>
<blockquote>
<p><em>“Our secret training has been extremely interesting. We had to excel in driving cars, riding motorbikes, and shooting rifle and pistol, but after that came the grenade launcher, mortar, light and heavy machine gun too. Hand grenade practice has been pivotal. All of it has been seen by everyone as interesting and useful, but we were pretty much afraid of parachuting.”</em></p>
</blockquote>
<p>As the Royal Hungarian Army have never ever conducted parachute training before, this time candidates, of the PCPT have wandered to uncharted regions. The three classes took their jump training in different places and times. Class No. 1 moved to the Pápa military airfield in July 1938, while Class No 2. relocated to the airfield in Szombathely between 4<sup>th</sup> to 11<sup>th</sup> of September 1938 to prepare for parachute jumps. By the recollections of vitéz Domonkos Ladányi, Class No 3 had no jump training at all, due to the short training period of the class.</p>
<p>Parachute training has been largely immature at the time. The two volunteer pilots, Lieutenant Gyula Mészöly in Pápa, and Lieutenant Imre Telbisz of Szombathely, lecturing the candidates had no prior experiences as instructors. They have been picked for the task only because they have volunteered to conduct the training.</p>
<p>First phase of training meant “familiarizing flights” utilizing the different airplanes available on the airfields. These flights were nicknamed by the candidates as “sightseeing tours”. The opportunity to fly has been considered a privilege for the candidates, as aerial transportation at the time has been a novelty technology. The various night-time and daylight flights also helped to improve the map-reading and orientation abilities of the candidates.</p>
<p>Second phase of the jump training has been parachute packing. the candidates of the PCPT were using Italian-made Salvator, German Heinecke, and Schroeder, and US-British Irving parachutes. The reason behind this colourful variety of parachutes has been really down to earth: these were the main parachutes used by the Royal Hungarian Air Force aircrews, available on the airfields. Dr. Győző Csonor, member of Class No. 2 remembered to the importance of learning how to pack a parachute this way:</p>
<blockquote>
<p><em>“During the first week the instructors taught us how to pack parachutes properly. From this time on this important action had to be done by individually, with our own hands. We have placed our packed parachutes under our pillows, as we have only trusted those chutes we have packed ourselves.”</em></p>
</blockquote>
<p>Physical training also played an important role in parachute training. In the absence of suitable training equipment the candidates of the PCPT had to improvise. The soldiers climbed up on top of 5-7 meters high haystacks, and jumped to the ground, to familiarize with the sensation of landing and the forces they have to deal with. Dr. Győző Csongor remembers to the details of ground training as seen below:</p>
<blockquote>
<p><em>“The most important part was for the jumper to start kicking in the air before landing, and when he has touched the ground he had to throw himself to the left or right side, to avoid possible leg or hand fractures.”</em></p>
</blockquote>
<p>Future commandos of the PCPT after a brief period of training could board the Italian-made Capronni Ca.101 bomber planes, nicknamed by their crews as “flying coffins”. The tri-engine, canvas covered airplane could carry up to the skies six parachutists at a time. Every jumper had to wear a summer canvas flight coverall above their uniforms. For footwear they had lightweight gym shoes. Covering their heads they wore a flight cap, nickname “haube”, with dust googles on. Special delivery devices for heavy equipment, like drop canisters, or bundles were not introduced yet, so the parachuting commandoes had to bring everything on and inside their clothes.</p>
<p>Every parachutist had two parachutes secured on his harness. The main parachute on their back was responsible for their safe landing, while the reserve parachute on the chest had to be kept for the case of malfunction with the main parachute. After 60 years Dr. Győző Csongor has remembered to his first parachute jump vividly:</p>
<blockquote>
<p><em>“The jump has been commandeered by Captain Ferenc Czékus, lead pilot. He rose his hand. Humming of the airplane became slower, when he pulled his hand down. The first of us crossed his hands on his chest jumped, and we have followed him in order. Our first group has conducted its jump successfully. I can still remember, that before the day of the jump I have found a four leaf clover. It brought luck to me, as on the next day I had an extremely joyful jump, landing on soft ground, in a field covered in clovers.”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/dr_csongor_gyozo.jpg" alt="dr_csongor_gyozo.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="573" height="697" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Győző Csongor before parachute jump. His Italian-made Salvator parachute is visible.<br />(source: Dr. Győző Csongor: „Testnevelési Szaktanfolyam” in.: “Magyar Szárnyak” vol. XXV. issue 25. 1997. pp. 182. – 183.)</em></p>
<p>Not everyone got lucky though. For example during his first jump, Lieutenant Imre Telbisz, lead instructor of the parachute training on the airfield of Szombathely injured his knees, when his main parachute malfunctioned. His life has been saved only by landing in deep mud.</p>
<p>After all candidates of the Classes No 1 and No 2 of the PCPT completed at least one parachute jump, while there were some daredevils who were able to step out of their airplanes two, or three times to trust their lives to a silk canopy.</p>
<p>Nonetheless members of the PCPT were first of all commandoes, thus parachute training has been only one, unquestionably memorable stop in their training. By this time the candidates were capable to handle land, water, and air transportation too, thus they could see themselves capable of conducting parachute jumps if necessary, to reach their area of operations.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/lmparachute0043_cens.jpg" alt="lmparachute0043_cens.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Landing after a parachute jump<br />(source: Col. John Molnar)</em></p>
<p>Finally those reserve officers, who have completed their training in the PCPT, got assigned to a new unit. There were no certificates handed out, no special badges to symbolize the hardships of training, or any other way of recognition for those who have tackled the challenging course, as their future missions just as the course itself has been considered to be “Top Secret”. Only officers of D2 knew the complete list of those volunteers who were capable to strike behind the borders of Hungary if needed. In the military records of the successful graduates there was only a short acronym proving that they have completed “PCPT”.</p>
<p>This secrecy led to some interesting interlude and unpleasant moments. As for PCPT graduate László Molnár who have continued his service as a Lieutenant of the reserves in one of the sapper companies of an infantry regiment, for the amusement of his older brother István, still breaking his back at officer training. To avoid fraternal questions, László Molnár got into a full blown rivalry with his brother, who could not understand, how his younger brother got commissioned before him.</p>
<p><strong>Deployments</strong></p>
<p>Graduates of the PCPT have been scattered in the Royal Hungarian Army to continue their service. By the available sources this hidden “special reserve” has been activated in late September or early October 1938. In April of this very year, the Royal Hungarian Army started to secretly mobilize troops against Czechoslovakia. As part of this plan, nineteen so-called “rifle battalions” were created, and marked with Roman numbers between I. and XIX. These battalions were made up of reservists, volunteers, and re-activated officers, but have not got incorporated into the battle order of the Royal Hungarian Army and differentiated by their name from the infantry battalions of the army. The main goal of these rifle battalions had been to be ready to deploy to the former Hungarian territories in case of the disintegration of Czechoslovakia, which has been threatened by Germany due to the large numbers of ethnic Germans living in the country.</p>
<p>After rooting out the unfit, unreliable, or far-right leaning (pro-Nazi, and Hungarist) elements from these battalions, the remaining eight rifle battalions took the name of the famous “Rugged Guard”. The first military force under this name has got established back in 1919 as a 160 – 250 strong irregular militia, waging war against both the Communist government of Hungary, and the Austrian armed forces, on the western parts of Hungary, trying to establish a free, anti-communist enclave there. They have got their name after the mix of uniforms, equipment, and weaponry ranging from military to civilian which they have used.</p>
<p>The new “Rugged Guard” has been considerably bigger and better equipped than its predecessor. The 940 strong unit, dressed in brown coveralls, wearing brown berets and armbands with the Hungarian national colours (red, white and green), marched to the vicinity of Vásárosnamény, to the north-eastern border of Hungary. Their area of operations would be the then-Czechoslovakian region, Transcarpathia, where a considerable Hungarian minority lived.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/soproni_rongyos_gardistak_1938.jpg" alt="soproni_rongyos_gardistak_1938.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Members of the "Rugged Guard" from Sopron, Hungary. These university students are wearing the typical "unifomr" of their riffle battalions.<br />(source: Soproni Szemle 2006. issue 1.)</em></p>
<p>Military movements and actions were coordinated by the former commander of the PCPT, Captain Valér Stefán, while the overall military leader of the operation was the commander of D5, Colonel Sándor Homlok. On the political leadership there was Miklós Kozma, former Minister of Interior, and at this time CEO of several Hungarian state media outlets. The face of the operation has been a former 1919 “Rugged Guard” commander, Lieutenant of the reserves vitéz Iván Héjjas, known for his nationalistic views as a Representative in the Hungarian Parliament. His unit operated under the codename “Unit H”.</p>
<p>After the signing of the Munich Treaty by Germany, Italy, Great Britain and France, on the 30<sup>th</sup> of September 1938, Czechoslovakia ceased to exist. This political turn gave the opportunity for the “Rugged Guard” to spring into action. The Hungarian government gave permission on the 2<sup>nd</sup> of October, and by the 5<sup>th</sup> of October the “Rugged Guard” started to reconnoitre the positions and strongholds of the Czechoslovak border guards. On the next day the first propaganda, reconnaissance, and saboteur groups crossed the border. Their mission was to spread leaflets, monitor troop movements, and to cut communications and roads.</p>
<p>By the memoires of László Molnár the first members of the PCPT have arrived on the 6<sup>th</sup> or 7<sup>th</sup> of October 1938 to the border, acting on direct orders from Regent Horthy. The Hungarian commandos there joined “Unit S”, led by their former commander, Captain Valér Stefán. After the successes of the first reconnaissance patrols, sabotage units have moved in form the night of the 9<sup>th</sup> of October 1938.</p>
<p>The exact number of cross-border actions conducted by the commandos of the PCPT is unknown, however the main characteristics are easier to point out by the surviving few sources. Lieutenant László Molnár has described one of their missions as it follows:</p>
<blockquote>
<p><em>„(...) crossing the border in civilian clothing (nothing to identify us as Hungarian or military) we were a three-man team ordered to destroy a bridge. The objective was to imply the damage was caused by Czech partisans against the Government, thus pushing for Czech support from the Hungarian Government. Crossing the border at night, each member of the team was specifically tasked and operated without a team leader. Orders included suicide on capture and we all were issued with a cyanide capsule.”</em></p>
</blockquote>
<p>The mission succeeded, although the Czechoslovak guards on the bridge noticed the three commandos and opened fire. Before blowing up the bridge, the Hungarians fired back. The three-man group then exfiltrated on separate routes back to Hungary. After debriefing the commandos working together on a mission would never see each other again.</p>
<p>Another action carried out by PCPT commandos is known in details. On the 22<sup>nd</sup> of October 1938. at 1800 Ensign vitéz Ferenc Fülöp has led his four-men strong group to cross the border near the border village of Magosliget with the mission of blocking the railroad between Tiszaújlak and Nagyszőlős. After crossing the Tisza River the soldiers blown up the railroad on three spots then during the night returned to the Hungarian side.</p>
<p>These two examples are suggesting that the PCPT commandos were mostly used due to their knowledge in the field of explosives and for their training in actions behind enemy lines. PCPT commandoes operated in civilian clothes, mostly during the night period, and after their missions were completed they have left their area of operations immediately. This “hit and run” tactic minimizes the chance of getting detained, while narrowing down the timeframe of the actions to several hours only.</p>
<p>About the use of cyanide capsules, handed out to the PCPT commandoes there are no other sources, than the memoir of László Molnár. At the same time there is a known example of a so-called “poison-edict”, issued by Captain Valér Stefán on the 3<sup>rd</sup> of November 1938. In his order the Captain communicated to his troops that those who are willing to stay and continue the harassing missions on the Czechoslovak troops, poisonous capsules would be handed out, to be used in case of imprisonment. In his orders Captain Stefán noted that anyone unable to continue mission due to injuries must be shot on sight to avoid capture and interrogation.</p>
<p>The reason behind the draconic decree has been to comply with the newly published “First Vienna Award” in which Hungary got the southern parts of Slovakia, and the south-western parts of Transcarpathia with the political aid of Germany. The Award called for the demobilization of Hungarian forces only keeping the necessary forces on the border, thus Captain Stefán had to ruse his soldiers into deciding whether they would like to remain, or leave. By this method dozens of unauthorized and undisciplined “local volunteers” of the “Rugged Guard”, who have joined the ranks of the Hungarian paramilitary unit on their own, started to leave.</p>
<p>By the views of Domonkos Ladányi, former PCPT commando, who has been tasked with patrolling the border and reconnaissance, the First Vienna Award achieved a political victory, faster than the military leaders thought. This led to the relatively limited use of the PCPT commandos during the conflict.</p>
<p>By the memoires of Lieutenant László Molnár, the PCPT commandos have also participated in the so-called “small war” between Slovakia and Hungary raging between the 23<sup>rd</sup> of March 1939 and 4<sup>th</sup> of April 1939. Aim of this war has been to secure a strategically better new border 15 – 20 kilometres further in the Slovakian territory, in the Transcarpathian region, which has been achieved.</p>
<p>During the summer of 1939 some members of the PCPT were active on the Romanian border too, according to the memoires of László Molnár and Domonkos Ladányi. As the later recalled in 2007:</p>
<blockquote>
<p><em>“(…) there were a few of us, who liked so much this exciting, special military experience, that we have volunteered for further service, and in the autumn of 1939, with our re-called old comrades we were in small groups on the Romanian border.”</em></p>
</blockquote>
<p>Finally, the PCPT commandos have been disbanded after the 30<sup>th</sup> of August 1940, when the Second Vienna Award gave the northern parts of Transylvania to Hungary, partially resolving the question of revision, and indebting Hungary to Germany. Unfortunately, as the details of the goals, members, or missions of the PCPT has been considered to be “Top Secret” from the start of the course, details of these missions mentioned above, could not be unearthed. Thus further research is desired and necessary in the topic.</p>
<p><strong>Effects of the “Professional Course for Physical Training”</strong></p>
<p>Reactions to the operations of the second „Rugged Guard” also connected to the Hungarian soldiers trained during the PCPT, thus it is suitable to unfold the Czechoslovak point of view too. Every Czechoslovakian radio stations has broadcasted the interview with First Leiutenant József Prém, the captured commander of 1<sup>st</sup> company, of the XVI. Rifle Battalion. This broadcast has been intercepted by the Hungarian authorities, and translated in a confidential report on the 24<sup>th</sup> of October 1938. This report is a good representation of the propaganda war used by both sides in the conflict. As this paper goes, the introduction of the broadcast is the following:</p>
<blockquote>
<p><em>“Finally our news regarding the Hungarian terrorists reached the Hungarian radio broadcasters too. (…) This is an improvement to see the radio at Budapest be under the necessity of accepting the truth that the Hungarians wanted to solve the territorial question by the means of terrorism, while they have negotiated with our government on the peaceful ways of resolving the problem. (…) We would like to apologize to the families of the terrorists, for we have labelled the members of these irregular units as bandits. If they would see them in their rugged, ruffian-outfits, hiding their hand grenades, pistols, and other weapons, they would admit to the fact, no one would think about it that these men had doctors of law or medicine, state officials, and journalists amongst their ranks. (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>The impact of the PCPT could be also measured on the evolution of the airborne capability of the Royal Hungarian Army. The makeshift jump training in the Szombathely airfield had been visited by Captain vitéz Árpád Bertalan, who have established his Parachutist Experimental Unit at the same place in September 1938, incorporating the experiences of the PCPT into his own training system. Dr. Győző Csongor recalls this innovative officer, visiting the parachute training of the future Hungarian commandos, as it follows:</p>
<blockquote>
<p><em>“This manful veteran has been famous for his innovations. This time he has equipped himself with several different weapons for self-defence, like a revolver, hand grenades, a carbine on his back, led by his firm believe, that a paratrooper by this way can defend himself in the air, and after landing, in ground combat!”</em></p>
</blockquote>
<p>The experiences of the candidates of the PCPT have been instrumental in the introduction of the new Hungarian made parachute system, the 39 M H. Gy. double parachute. A committee has been established to evaluate the freshly tested and upgraded parachutes. The experts have met in Székesfehérvár on the 31<sup>st</sup> of January 1939. In the committee as a representative of D5 some candidates of the PCPT were present, just like Ensign vitéz Domonkos Ladányi.</p>
<p>In the tactics of the parachute unit, expanding to a regiment size by the end of the war, there were also some elements showing similarities to the tactics of the PCPT. In the autumn of 1939 the concept of “airborne hunters” emerged in the Hungarian military literature. Paratrooper Lieutenant Ferenc Makray demonstrated the new method, clearly inspired by the commando capabilities of the PCPT through an example:</p>
<blockquote>
<p><em>„The mission is to neutralize a highly important command post. As all of the higher commands are defended by strong anti-aircraft systems, it is impossible to deploy from low altitude. The combat patrol has to jump from high altitude (6 000 meters), as by this way the airplane could not be seen or heard by the enemy. The jumpers open their chutes 2 – 300 meters above the ground. The jump is conducted precisely at dusk. (…) The twilight is not a setback, more likely an asset, thus the use of its cover is possible due to the training of the deployed team. (…) This level of higher training justifies the need to separate the airborne forces, where the bulk of the force is able to carry out missions, asking for static jumps. The other, smaller part is the group of airborne hunters (…) which could be deployed only if there is a job suitable for them.”</em></p>
</blockquote>
<p>Also noteworthy is the fact that after 1945, and with the start of waves of reprisals against former members of the Hungarian armed forces, nor the Soviet, nor even the Hungarian military intelligence agencies were interested in the details of training and mission of former members of the PCPT. There is no evidence of large scale manhunts, or even imprisonment or attempts to silence or marginalize those who were part of this special training course and participated in secret cross-border actions. It is possible that contemporary investigators simply slipped over the real goals and deployments of members, of the PCPT, who were reserve officers at the time of their training, which itself emphasised the importance of secrecy.</p>
<p>These circumstances made it possible for former PCPT commandos, to blend in during the hard times of the new political era in Hungary, and even climb to high state positions, as deputy-director of a county museum, or even to continue service as career soldiers, and retiring without any negative discrimination, and in relative wealth. In this aspect the complex system of secrecy, rendering difficult even for modern researchers to investigate the history of the course, helped the former Hungarian commandos to survive, adapt and blend in in a new, and hostile environment.</p>
<p>Those former PCPT students, who were persecuted, imprisoned, deported, and had to endure being used as scapegoats during show trials after 1945, were convicted for crimes not related to their involvement with PCPT.</p>
<p>By its goals, structure, implementation, and the achievements, the Professional Course for Physical Training could be viewed as a special forces course, before its time. However its members have not got the equal recognition, due to the lack of special course completion badges, the lack of a joint military unit connecting the members, and last but not least due to the lack of official documents and memoires depicting the history of the PCPT. The commandos were operating in civilian clothes, to avoid detection, while on Hungarian territory could only wear unmarked uniforms without rank insignias. These factors all added to the silence of the former PCPT members, who, after the war, would only discuss their involvement with this secret course in form of short anecdotes, sometimes decades after the actual events.</p>
<p>Due to these circumstances military historians would only mention the course, as a step in the evolution of Hungarian airborne forces, concentrating on the details of the makeshift parachute jump training, overshadowing the other aspects of the training.</p>
<p>It is clear that the Professional Course for Physical Training as the first complex special forces course in Hungary, had much larger impact on the military doctrine of the Hungarian armed forces regarding airborne capability, irregular warfare, and sabotage as it seems at first. Thus further research in the history of the course is an important mission for scholars thriving to understand the beginnings of the history of the Hungarian special forces.</p>
<p><strong>Short biographies of members of the Professional Course for Physical Training</strong></p>
<p><strong><em><u>Valér Stefán</u></em></strong><strong><em><u></u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><em> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/stefan_valer_farkas_i_b.jpg" alt="stefan_valer_farkas_i_b.jpg" class="imgnotext" />Valér Stefán<br /></em><em>(source: Dr. Jenő Farkas: A Szent László Hadosztály Katonái írták… I. B (Jegyzet) (Gödöllő, 2005. private publishing)</em></p>
<p style="text-align: center;"> </p>
<p>Born on the 24<sup>th</sup> of September 1902 in Szigetvár. His military career is a colourful one, with many different service posts and duties. One of these positions has been the opportunity to command the PCPT. The first assignment for the young Lieutenant Stefan, freshly graduating from the Ludovika Academy in 1924 as an infantry officer was with the 8<sup>th</sup> honvéd infantry regiment, until 1929, when he has been assigned to a course for staff officers of the Military Academy in Hungary. From here he has been posted to the staff of the 1<sup>st</sup> mixed brigade of Budapest in 1932 as a First Lieutenant.</p>
<p>In 1936 as a staff observer of D5 he is sent to Spain to gather information on the situation and novelty methods on the battlefields of the ongoing Spanish Civil War. After commandeering the PCPT he is taking part in the activities of the “Rugged Guard” in Czechoslovakia, as the commander of the “Unit S”. In this capacity he had the opportunity to lead again some of his former PCPT students.</p>
<p>Between 1939 and 1941 he is posted to various frontline units, interrupted by a short period in 1940, as head instructor of an assault course in Várpalota, Hungary. From 1942 Captain Stefán served on the Eastern Front as the leader of the “evaluations group” of the 2<sup>nd</sup> Honvéd Army. After several positions as battalion commander in different units, he became the commander of the Grenadier Regiment of the elite Szent László Division as a Lieutenant Colonel. He is taken prisoner in this function on the 27<sup>th</sup> of December 1944.</p>
<p>After a brief stop as a Soviet prisoner of war, first at Márianosztra, Hungary, then in Usman in the Soviet Union, where for a short time Lieutenant Colonel Valér became the commanding officer for the Hungarian prisoners of war stationed in the camp, he has fimally offered his help to the Department of Military Politics, searching for war criminals. Despite his efforts to be aligned with the new communist system in Hungary, he is arrested in 1953 as the accomplice of General Rudolf Andorka, who has been sentenced to imprisonment in a show trial for war crimes. Valér Stefán has been also sentenced to prison.</p>
<p>After his release, Valér Stefán, this colourful and expert career soldier, known by his soldiers as a daring and brave commander, had to find a civilian occupation. He became a land surveyor. He has died of complications with one of his dental filing in 1972.</p>
<p><strong><em><u>Dr. Győző Csongor</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/csongor_gyozo_1941_mora_ferenc_muzeum_evkonyve_1999.jpg" alt="csongor_gyozo_1941_mora_ferenc_muzeum_evkonyve_1999.jpg" class="imgnotext" /></strong><em>Dr. Győző Csongor in 1941.<br />(source: Dr. Béla Gaskó: Dr. Csongor Győző in.: “A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1.” Szeged, 1999.)<br /></em></p>
<p>The author of a pivotal memoire was born on the 27<sup>th</sup> of February 1915 in Szeged, Hungary. The committed natural science enthusiast travels Europe as a researcher. Up to 1937 he visits Transylvania, Austria, Bulgaria, Turkey, Italy, Switzerland, and Germany. These trips equipped him with botanical and language skills, in addition to travel experiences, not common to the era. After his service as an Ensign of the reserves in Class No 1. of the PCPT he has travelled to the botanical research facility in Cluj-Napoca (then Kolozsvár, Hungary) to study, then work there.</p>
<p>Dr. Győző Csongor had his science career interrupted by military service several times. He has served on the Eastern Front, in the communications company of the 13<sup>th</sup> light division. In spite of his brief stints with the military he has successfully graduated as a teacher of biology and geology. After the 1944 total mobilization orders in Hungary he had fallen into Western captivity in Bavaria.</p>
<p>After the Second World War the then 30 years old continued his education in Debrecen, Hungary, earning a PhD. in 1947. From this year he is also a member of the Hungarian Society of Numismatics, specialized in researching and collecting coins. Dr. Győző Csongor has published his zoological book on the life of the <em>Palingenia longicauda</em> or the Tisa Mayfly in cooperation with László Móczár in 1954. As a numismatic expert he has published his work under the title “Memorial coins and plaques of Szeged” working together with Ilona T. Simon.</p>
<p>Dr. Győző Csongor has worked as an elementary and high school biology teacher between 1947 and 1952. Although he has enjoyed to teach children, the strengthening political pressure coming from the Communist regime of Mátyás Rákosi made him wish to flee. In 1991 he recalled a typical and dangerous interlude of the era:</p>
<blockquote>
<p><em>“(…) when I have talked about the rákosi viper to the children, I have been reported. The informer had lacked proper knowledge of biology, thus could not know that near the Rákos-river there lives a special type of snake. I had to be a teacher in an era, when teaching had been made a hateful profession. This feeling became stronger in me, than the passion for educating children.”</em></p>
</blockquote>
<p>From 1952 to 1975 Dr. Győző Csongor has worked in the Móra Ferenc Museum in Szeged. The highest position he held during his 23 years of employment there has been deputy museum director. After retirement he remained active in field research, publications, and botanical experiments. Dr. Győző Csongor, also called to be “the last polymath of Szeged” has passed away on the 15<sup>th</sup> of December 1997. His short memoir has been published in this year in the military aviation magazine “Hungarian Wings” (Magyar Szárnyak) recollecting his time as member of the PCPT.</p>
<p><strong><em><u>Domonkos Ladányi</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/vitez_ladany_domonkos_eje_hadnagy.jpg" alt="vitez_ladany_domonkos_eje_hadnagy.jpg" class="imgnotext" /><em>vitéz Domonkos Ladányi as a paratrooper First Leiutenant<br />(source: “Argentínai Magyar Hírlap” January - February 2006.)</em></p>
<p>Born on the 10<sup>th</sup> of January 1917 in Balassagyarmat, Hungary, Domonkos Ladányi has been part of PCPT Class No. 1. After his service in this secret course he became a professional “re-enlisted” officer completing a course of the Ludovika Academy. From there he has been sent to the Munkács castle in 1940 for troop service.</p>
<p>Domonkos Ladányi has volunteered to the Royal Hungarian 1<sup>st</sup> “vitéz Bertalan Árpád” Parachute Battalion in 1941, just after the tragic combat mission to the former Yugoslavia, starting with an air catastrophe on the airfield of Veszprém, Hungary on the 12<sup>th</sup> of April 1941. Here the first commander of the parachute unit has perished in the flames of the lead airplane crashing to the ground after taking off.</p>
<p>Domonkos Ladányi has recalled the training at the parachute battalion in his 1988 memoir:</p>
<blockquote>
<p><em>“The month-long trial service had been unusually demanding. From the 50-or-so officers volunteering to serve in the unit there were only 30 of us actually starting the training and by the end there were only 20 of us. Main course for the day had been physical training lasting for 7 or 8 hours. It gave us so serious muscle cramps that we were unable to drag ourselves around from the second day on.”</em></p>
</blockquote>
<p>From the twenty officers completing the parachute training, only eight had been chosen to serve with the unit. First Lieutenant Ladányi remembers this special moment as it follows:</p>
<blockquote>
<p><em>“Our dreams came true… the older members of the unit accepted us as one of their own. We were joyful. I don’t want to lie, we had lots of vanity and pride inside!”</em></p>
</blockquote>
<p>As a young paratrooper officer 1<sup>st</sup> Lt. Ladányi has volunteered for the Eastern Front in 1942 for “gathering experiences”. In this function, career officers and non-commissioned officers of the Parachute Battalion were posted with various combat units on the Eastern Front to gather first-hand experiences and observations on the ongoing modern war. 1<sup>st</sup> Lt. Ladányi has been sent to the area of Makow, located on the southern part of modern-day Poland for anti-partisan duty.</p>
<p>On the 21<sup>st</sup> of August 1944. First Lieutenant Ladányi has taken part in the first combat mission of the Hungarian paratroopers since 1941 as a commander of a small scale force of paratroopers. This group of Hungarian paras has blocked the Tornya pass through the Carpathians in front of the Soviet Red Army. The combat patrol had lost in the brief battle four of its members killed in action and further 12 wounded. It highlights the capabilities of the group that most of their casualties have occurred during their retreat, caused by Soviet air raids and artillery barrages. On the morale of the Hungarian paratroopers 1<sup>st</sup> Lt. Ladányi wrote this:</p>
<blockquote>
<p><em>“In general the paras were used in the toughest places, most of the time against an enemy numerically superior multiple times. It was a common paratrooper custom, not to talk about one’s own personal deeds in battle, but to highlight others, adding at most the phrase: ‘I was present too’ (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>Due to a shrapnel piercing his thigh, and other minor wounds, occurred during the battle mentioned above, First Lieutenant Ladányi was not able to continue his service with the paratroopers. He has undergone surgeries four times, and at the start of 1945 was still recovering in a hospital in Austria. Yet he was healthy enough to escape from his bed, and try to find his former unit. He has been taken prisoner by US forces near Linz while doing so.</p>
<p>Enduring an adventurous trip through Austria and Italy Domonkos Ladányi made his way to Argentina, where he became a mason’s assistant, then a refrigerator factory technician, mechanic, then finally a director of a textile factory, working there up to the date of his retirement in 1981. About his military past he recalled:</p>
<blockquote>
<p><em>“Though I had to take off my uniform, but in my thoughts and deeds I have remained a Hungarian paratrooper! Here, in the immigration my national pride has just strengthened and I appreciate the fact that I was born a Hungarian.”</em></p>
</blockquote>
<p>Vitéz Domonkos Ladányi, former paratrooper first lieutenant has died on the 24<sup>th</sup> of July 2011 in Buenos Aires, aged 95. He is mourned by his wife, three daughters, six grandchildren, and five great-grandchildren.</p>
<p><strong><em><u>László Molnár</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/lmformal20037cens.jpg" alt="lmformal20037cens.jpg" class="imgnotext" /><em>László Molnár<br />(source: Col. John Molnar)</em></p>
<p>László Molnár was born on the 9<sup>th</sup> of November 1917. in Sopron, Hungary. His father is István Molnár-Kozák, served as a corporal in the 5<sup>th</sup> Hussar Regiment. His mother, Mária Gábor came from a wealthy landowner family. László Molnár started his schooling in the local state gymnasium, where he took his matriculation exams with “well matured” result. In this year, by the intercession of the mayor of Sopron, László Molnár could start his mandatory military service earlier.</p>
<p>Private Molnár reported for duty in the barracks of the 4<sup>th</sup> Infantry Regiment, and after six months of basic training he volunteered for the “Professional Course for Physical Training”. He became part of Class No. 2. After his service there, he became a platoon commander of a sapper platoon in 1939. In 1940 he took part in the reoccupation of northern Transylvania, then from 1942 served in the armour training school of Esztergomtábor, as a lieutenant trained in armoured reconnaissance.</p>
<p>From here Lieutenant Molnár has been sent to the 3<sup>rd</sup> Reconnaissance Battalion. His commander is Lieutenant Colonel vitéz László Bercsényi de kissároslak. With him he is transferred to the 3<sup>rd</sup> Armoured Regiment, heading to the front in May 1944. Lieutenant László Molnár is the acting regimental adjutant.</p>
<p>Before moving to the front Lieutenant Molnár receives training on PzKpfW. VI. “Tiger I.” heavy tanks with the 503<sup>rd</sup> heavy panzer battalion, planned to hand over to the Hungarian forces by the Germans to boost the effectiveness of the Hungarian armoured units. After a month-long training with the tanks the unit of Lieutenant Molnár cored the border into Galicia, under the German IX. Corps on the 14<sup>th</sup> of April 1944.</p>
<p>Ten days later Liuetenant Molnár took part in the battle that started with a mass attack of a Soviet battalion, supported by 20 tanks. In this critical situation Colonel Bercsényi took command of a Hungarian artillery battery and by direct fire pommelled the lines of advancing Soviet forces. In the meantime Lieutenant Molnár took command of the retreating forces of the 24<sup>th</sup> Infantry Regiment and retook their positions in hand-to-hand combat. After the battle 16 Soviet tanks, mostly US made Shermans, were left on the battlefield. After a month-long period in the first line László Molnár had been withdrawn with the remainder of his unit.</p>
<p>Lieutenant László Molnár prepared to defend Transylvania as part of the Royal Hungarian 2<sup>nd</sup> Army. On the 18<sup>th</sup> of September 1944, while he was riding his sidecar bike his vehicle has been hit by Soviet artillery. The explosion took Lieutenant Molnár to the air, and as he landed he broke his leg. He has been evacuated to Cegléd, then to Budapest for medical treatment.</p>
<p>From October of 1944 Lieutenant Molnár served under Colonel Bercsényi again. Their new mission was to evacuate the armoured training school to Germany. This task has been done by mid-December. Their new base had been in Bergen, in the Armoured School of the German Armed Forces.</p>
<p>In early 1945 Colonel Bercsényi promoted László Molnár to the rank of Captain. . He is present in May of 1945 when the British forces reached the Bergen-Belsen concentration camp. Negotiations following these events are recalled by him as it follows:</p>
<blockquote>
<p><em>„We left the Bergen Training area in Mercedes 220 staff car. I was driving with a German Colonel, Bercsenyi and Col. Alturay. After clearing the camp, I placed a white flag on the front of the car and headed towards Celle. Passing through a clump of trees on a country road we were met by two Bren Carriers, one with two British officers. The meeting had been pre-arranged and we were motioned to follow them. One travelled in front and the other one in back. We convoyed to a country estate near the River Aller. The British refused to speak with the German Wermacht Colonel and only the Hungarians were allowed to enter the house to discuss the Bergen-Belsen Hungarian situation.”</em></p>
</blockquote>
<p>Captain Molnár waited outside with the German Colonel for three and a half hour, when his commanders have exited the house. As a result of the negotiations, conducted in French, the Hungarian forces helped their British counterparts in securing the area, and to resolve the situation in the concentration camp, at the time suffering from a typhus epidemic. The results of the negotiations were fixed in a protocol, translated to Hungarian by officers speaking English. One of the signatories of these protocols was Captain László Molnár.</p>
<p>Captain Molnár has returned to Hungary in 1946 with his unit, where they have surrendered to the Soviet forces properly. After that László Molnár has returned to Sopron, as a career officer. He had been abducted by the communist secret police, the State Protection Authority (Államvédelmi Hatóság – ÁVH) in October 1949. He had been kept in Cegléd, Hungary, then after a three-day long interrogation sent to the Szeged Jail, then transferred to Budapest for trial. He has been charged with causing bodily harm to a communist official. He has been sentenced to time by the People’s Court, already served, thus he was free to leave. As he got out of the building at dusk, two secret policemen apprehended and escorted him on foot to the nearby headquarters of the ÁVH under the address of Andrássy Street 60. After one week spent there he had been interned in the Central Internment Camp in Kistarcsa Hungary, where he spent eight months. He had been told nothing about the charges against him, his captors only informed him about that he is under arrest.</p>
<p>László Molnár had been sent to the hard labour camp Recsk Hungary, by train in 1950. There his first task was to carry logs for building the barracks in the deserted campsite. After the completion of the camp he became member of the quarry brigade. There the prisoners had to break stone for road construction, using 20 kilograms heavy sledgehammers and 2 kilograms heavy hammers.</p>
<p>After the death of Stalin in 1953 living conditions in the camp slowly upgraded. Torture and physical abuse ceased, and rations were rising, as the inmates were not shaven bald anymore. Everybody got interrogated again, and had to sign a document stating that no none will ever talk about the history of the camp. The inmates were released in groups of ten from August of 1953. Before they have left they had to pick from a pile of civilian clothes. They were given some money and a railway ticket then could leave the camp.</p>
<p>László Molnár could not returned to Sopron, as it was situated next to the border with Austria, thus he could cross over. He became employed instead in Kiskőre, Hungary in the Land Department. Then around 1954 – 1955 he has been apprehended by the secret police once more. He had been transported to Budapest, to withstand an even harder interrogation. He has been put in a room with constant lighting, where his interrogators asked the same questions over and over again about his family, mostly about his older brother, István, who became a member and spy for the immigrant Hungarian far-right anti-communist resistance, called “the Spearmen” (kopjások) or officially the “Fraternal Association of the Hungarian Warriors” (Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége). After all László Molnár had been imprisoned for treason and anti-state acts and sentenced to seven years in prison.</p>
<p>During the revolution and freedom fight in Hungary in October-November 1956, László Molnár has been set free, and immediately travelled to Sopron. From here he immigrated to Australia, where he found employment as a civil engineer, working in this field up to the age of 75. László Molnár has died in Australia on the 20<sup>th</sup> of September, 2014, before his 97<sup>th</sup> birthday.</p>
<p><strong><em><u>Géza Csiszár</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/csiszar_geza_alezredes.jpg" alt="csiszar_geza_alezredes.jpg" class="imgnotext" width="350" height="329" /><em>Géza Csiszár<br />(source: Data sheet on Lieutenant Colonel Géza Csiszár /ret./ from the database of the Committee for National Remembrance)</em></p>
<p>Csiszár Géza was born on the 13<sup>th</sup> of July 1917 in Kelemér, Hungary. His mother’s name was Julianna Nagy, his father was Ferenc Csiszár. He completed his officer cadet school as a reservist officer in Ungvár, then volunteered for the Professional Course for Physical Training. After his involvement with the PCPT he became a career officer with the 24/11. Infantry Battalion of Huszt on the 1<sup>st</sup> of February 1939 as an Ensign.</p>
<p>Up to 1<sup>st</sup> of November 1942 Ensign Csiszár commandeered the anti-tank gun platoon of the machine gun company of the battalion, and served as an instructor of the reserve officer course of the 24<sup>th</sup> Infantry Regiment. On this day he has been promoted to the rank of Lieutenant and sent to the Eastern Front.</p>
<p>In the Don River sector he leads a platoon of the 2<sup>nd</sup> company, 24/I. Infantry Battalion. After his service on the Eastern Front he is sent to a course for staff officers in Kőszeg, Hungary. Between 15<sup>th</sup> of November 1943 and 1<sup>st</sup> of April 1944 he is the battalion commander’s adjutant and commanding officer of the 4<sup>th</sup> company, 24/11 Infantry Battalion. He has been promoted to First Lieutenant on the 1<sup>st</sup> of July 1944. He remembers the fighting in Hungary as it follows:</p>
<blockquote>
<p><em>“Our battalion (…) had been suddenly relieved around November and moved to the area between Szerencs, and Miskolc by vehicles. During the battles here our battalion has been almost destroyed, only a force of half a company remained. I have been relieved from the front with this force and marched to Göncruszka…”</em></p>
</blockquote>
<p>Between 2<sup>nd</sup> and 25<sup>th</sup> of December he was the commanding officer of the training company of the Royal Hungarian 24<sup>th</sup> Infantry Division in Göncruszka, then until the 22<sup>nd</sup> of January he commanded the staff company of the 24<sup>th</sup> Infantry Regiment. On this day First Lieutenant Géza Csiszár, together with the remainder of the staff company of his regiment got captured by the Romanian forces near Rozsnyó.</p>
<p>Upon his capture, 1<sup>st</sup> Lt. Csiszár offered his services to the Soviet forces, thus avoiding prison camp. He has participated in the “Democratic Re-educational Course” held in Budapest between 12<sup>th</sup> and 20<sup>th</sup> of December 1945, and continued his service from the 1<sup>st</sup> of March 1947 as a Captain. In this year he enters the Hungarian Communist Party (Magyar Kommunista Párt) and from 1948 he is a member of the Hungarian Workers Party (Magyar Dolgozók Pártja).</p>
<p>From December 1947 to April 1949 he studies at the Military Commissioner Academy in Budapest, then after taking a special course, he studies in the Soviet Union, at the Military Academy of Logistics and Transport in Leningrad until 1952. He is promoted to the rank of Major on the 1<sup>st</sup> of May 1950.</p>
<p>On the 15<sup>th</sup> of November 1954 Géza Csiszár has been promoted to Lieutenant Colonel. During the events of the 1956 anti-communist uprising and freedom fight he was active in guarding the Ministry of Defence between the 23<sup>rd</sup> and 29<sup>th</sup> of October as part of the training group headquarters. From the 29<sup>th</sup> of October he has moved to the 3<sup>rd</sup> District of Budapest to secure a Party building. Between the 1<sup>st</sup> and 3<sup>rd</sup> of November he has been in the Ministry of Defence again, from where on the next day, on the day of the Soviet forces attacking Budapest, he left for his home.</p>
<p>Lieutenant Colonel Géza Csiszár has reported for duty on the 10<sup>th</sup> of November, on the headquarters of the 3<sup>rd</sup> Internal Regiment, where he served as a deputy company commander, promoted to company commander from the 23<sup>rd</sup> of March 1957. During this period he has maintained communications with the Soviet forces operating in the area and actively helped them. As his military data sheet states:</p>
<blockquote>
<p><em>“During the time of the counter-revolution he has stood his ground firmly and honourably.”</em></p>
</blockquote>
<p>Lieutenant Colonel Géza Csiszár served between the 30<sup>th</sup> of April and the 22<sup>nd</sup> of November as the supply officer of the Revolutionary Officers Regiment and got awarded the “Memorial Medal for the Might of the Workers and Peasants” (Munkás-Paraszt Hatalomért) which h has been given to those, who have actively participated in the suppression of the uprising in 1956. His other medals in the order of awarding:</p>
<p>- Service Award (10 years) – 1959.</p>
<p>- Medal for Outstanding Service (15 years) – 1960.</p>
<p>- Medal for the Service of the Homeland (20 years) – 1965.</p>
<p>- Commemorative Medal for the Anniversary of the Liberation and Service Award – 1970.</p>
<p>Lieutenant Colonel Géza Csiszár continued his service in the General Staff of the Hungarian People’s Army (HPA) from the 15<sup>th</sup> of January 1960 as an editor and translator of the Independent Department for Editing Manuals. Then from the 1<sup>st</sup> of October of 1963 until his retirement on the 1<sup>st</sup> of July 1972 served with Department 7 of the HPA General Staff as a supplies editor officer. Lieutenant Colonel Géza Csiszár (ret.) has died on the 11<sup>th</sup> of October 2011 in Verőce, Hungary.</p>
<p><strong>Sources:</strong></p>
<p>- <a href="https://www.legacy.com/amp/obituaries/theage-au/172541864">https://www.legacy.com/amp/obituaries/theage-au/172541864</a> (Obituary of László Molnár. Acquired: 2<sup>nd</sup> of January 2021.)</p>
<p>- Dr. Béla Gaskó: Dr. Csongor Győző (in.: “A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1.” Szeged, 1999. pp. 9. – 28.)</p>
<p>- Júlia Dunainé Bognár– Ferenc Kanyó: A második világháború szegedi hősei és áldozatai (“Tanulmányok Csongrád megye történetéből” vol. XXIII. Szeged, 1996. p. 18.)</p>
<p>- Kornél Martin: Nagy Árpád M. Kir. ejtőernyős főhadnagy háborús jegyzetei (in.: “Hadtörténelmi Közlemények” 1999. issue 1. p. 13.)</p>
<p>- Data sheet on Lieutenant Colonel Géza Csiszár (ret.) from the database of the Committee for National Remembrance (Nemzeti Emlékezet Bizottsága)</p>
<p>- Letters of Colonel John Molnar (Australian Army) (6<sup>th</sup> of September 2019. and 7<sup>th</sup> of September 2019.)</p>
<p>- Yearbook no. 61. of the “Széchenyi István” State Gymnasium of Sopron (p. 30.)</p>
<p>- Aladár Halász: A felvidéki szabadcsapatok és a Soproni harcéták története. Soproni egyetemisták az önkéntes szabadcsapatokban 1938-ban (in.: Soproni Szemle 2006. issue 1. pp. 55. – 74.)</p>
<p>- Zoltán Sőregi: Egy felemás diverzánsakció – Szabadcsapatok Kárpátalján 1938 őszén (in.: “Felderítő Szemle” vol. VII. issue 4. 2009. december pp. 148. – 156.)</p>
<p>- Dr. Győző Csongor: „Testnevelési Szaktanfolyam” (in.: “Magyar Szárnyak” vol. XXV. issue 25. 1997. pp. 182. – 183.)</p>
<p>- Dr. Péter Mujzer: A 2. páncéloshadosztály hadműveletei Galíciában, 1944-ben I. rész (in.: “Haditechnika Magazin” (Issue 2017/6. pp. 2. – 6.)</p>
<p>- Dr. Péter Mujzer: A 2. páncéloshadosztály hadműveletei Galíciában, 1944-ben II. rész (in.: “Haditechnika Magazin” (Issue 2018/1. pp. 2. – 6.)</p>
<p>- János Bene– Péter Szabó: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban – A m. kir. 24. gyaloghadosztály története 1944 – 1945 (Nyíregyháza 1997. p. 98. footnote n. 131.)</p>
<p>- Csaba Stenge B.: A Rongyos Gárda bevetése Kárpátalján 1938 – 1939 (in. “Seregszemle – Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szakmai-tudományos folyóirata” issue XVI. vol. 2. 2018. pp. 93. – 105.)</p>
<p>- Csaba Stenge B.: Magyar hadműveletek Kárpátalja visszacsatolása során 1939. március II. fázis (I. rész) (in. “Seregszemle – Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szakmai-tudományos folyóirata” Issue XVI. vol. 2. 2018. pp. 106. – 114.)</p>
<p>- József Szanyi M.: Kárpátalja visszacsatolása Magyarországhoz (1938-1939). Autonómia, birtokbavétel, katonai akciók. (PhD. Dissertation – Pázmány Péter Catholic University, Faculty of Humanities, PhD School for History Studies Budapest, 2017.)</p>
<p>- László Simon: A magyar katonai ejtőernyőzés rövid története (in.: “Magyar Szárnyak”, 1996. pp. 261.-271.)</p>
<p>- Eric Bernard: Kommandósok Ejtőernyősök és a Többiek – Betekintés a különleges erők világába (Presztízs Kiadó Budapest, 1991. pp. 17. – 18.)</p>
<p>- László Besey: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999. pp. 88. – 89.)</p>
<p>- Csaba Hornyák: A kárpátaljai akció (1938) (in.: Aetas 1988. p. 8.)</p>
<p>- Zsolt Reszegi: Légi Huszárok – Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között (Budapest- Pápa 2013. p. 105. footnote n. 350; pp.128. – 133.)</p>
<p>- János Huszár: Honvéd ejtőernyősök Pápán 1939 – 1945 (Pápa, 1993. pp. 11; 76. – 77.)</p>
<p>- Gábor Boldizsár – Gábor Gáll – Béla Novák: A magyar ejtőernyőzés 100 éve (Zrínyi kiadó Budapest, 2018. pp. 38. – 39.)</p>
<p>- Dr. Jenő Farkas: A Szent László Hadosztály Katonái írták… I. A (Jegyzet) (Gödöllő, 2005. private publishing p. 31.)</p>
<p>- Obituary of Paratrooper First Leiutenant v. Ladányi Domonkos (in.: “Argentínai Magyar Hírlap” September 2011. p. 8.)</p>
<p>- „Rendkívüli beszélgetés vitéz Ladányi Domonkossal” (in.: “Argentínai Magyar Hírlap” January - February 2006. pp. 3. – 4.)</p>
<p>- Győző Gabriel– Ferenc Horváth: Hadtudományi Lexikon A – L (Magyar Hadtudományi Társaság Budapest, 1995.)</p>
<p>- Ignác Romsics: Magyarország története a XX. században (Osiris Kiadó 2001. pp. 241. – 249.).</p>
<p style="text-align: right;">- Dávid Kiss -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F13%2Fforgotten_commandos_of_miklos_horthy%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F13%2Fforgotten_commandos_of_miklos_horthy%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F13%2Fforgotten_commandos_of_miklos_horthy%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Forgotten commandos of Miklós Horthy"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/02/13/forgotten_commandos_of_miklos_horthy#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16424834" border="0" /></a><br /></p>
commando
Hungary
Trianon
paratrooper
Special_Forces
Miklos_Horthy
WWII.
Royal_Hungarian_Army
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/stefan_valer_farkas_i_b.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/02/12/horthy_elfeledett_diverzans_katonai_adalekok_a_testnevelesi_szaktanfolyam_tortenetehez
Horthy Miklós elfeledett diverzáns katonái
2021-02-12T13:49:17+01:00
2021-02-12T13:49:17+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p><strong></strong>Kedves Barátaink!</p>
<p>Kevesen hallották a Magyar Királyi Honvédség „nulladik”, ejtőernyős képességű diverzáns képzésének, az 1938-ban megindított „Testnevelési Szaktanfolyamnak” a nevét. Még kevesebben tudják, mivel foglalkozott pontosan ez a tanfolyam, és sajnos már nincsenek köztünk azok, akik részt is vettek rajta. Éppen ezért Kiss Dávid bajtársunk soron következő írása pusztán arra törekedhet, hogy vázlatosan bemutassa ennek a titkos különleges műveleti tanfolyamnak a lefolyását, valamint az itt kiképzett katonák által végrehajtott bevetések némelyikét. A cikk nem jöhetett volna létre Col. John Molnar, az ausztrál hadsereg ezredesének nagylelkű segítsége nélkül, aki rendelkezésünkre bocsátotta édesapja, a „Testnevelési Szaktanfolyamon” kiképzett Molnár László hagyatékát. Köszönjük hozzájárulását! A kiegészítéseket, helyreigazításokat, új adatokat örömmel fogadjuk!</p>
<p><strong>Történelmi előzmények - Trianon</strong></p>
<p>A Trianon-dilemma feloldását, azaz az I világháborút lezáró Párizs-környéki békék közül a Magyar Királyságra vonatkozó, 1920. június 4-én aláírt békeszerződés érvénytelenítésének, esetleg hatásainak csökkentésének módozatait már a béketárgyalások ideje alatt igyekezett kidolgozni a magyar katonai és politikai vezetés. A Horthy Miklós kormányzó által is szorgalmazott politikai revízió elérése mellett a katonai beavatkozás lehetőségének ötlete is gyorsan felmerült, melyet a magyar katonai vezetés németbarát, revansista körei irreguláris, azaz a hivatalos hadseregtől függetlenül működő erők bevonásával tartottak megvalósíthatónak.</p>
<p>Ebben a törekvésben az anyaországtól elszakított területeken élő magyarság hazafias érzéseire építő tervezők nemzetiségi felkelésekben bízva igyekeztek kiépíteni egy a kellő pillanatban mozgósítható erőt, melyet képzett és felkészült katonákból álló csoport segít célja elérésében. Ennek a csoportnak képesnek kellett lennie arra, hogy felforgató, diverzáns tevékenységet folytatva segítse a saját reguláris és irreguláris erők tevékenységét az elcsatolt országrészekben.</p>
<p>A honvédség fejlődésének legnagyobb gátját a trianoni békeszerződés hadügyi rendelkezéseinek betartását ellenőrző Katonai Ellenőrző Bizottság (KEB) jelentette. Ez a bizottság a győztes antanthatalmak képviselőiből állt és hét éven keresztül, 1927-ig működött Magyarországon. A KEB kivonulását követően megnyílt a lehetőség a magyar haderőfejlesztés előtt is. Az olyan, a trianoni békeszerződés által tiltott fegyver- és csapatnemek, mint a légierő, vagy a harckocsizó fegyvernemek rejtve, más állami szervek (A Belügyminisztérium alá tartozó Magyar Királyi Államrendőrség, vagy a Kereskedelmi Minisztérium alá tartozó Légügyi Hivatal, stb.) alá utalva fejlődésnek indultak. Emellett a 35 000 főben maximált, önkéntes alapon szerveződő haderőt is felváltotta egy folyamatosan emelkedő létszámú, sorozott és hivatásos katonákból álló hadsereg.</p>
<p>Trianon revíziójának ügye belpolitikai egységbe kovácsolta Magyarországot, vitás kérdést csupán a revízió módszerei és részletei jelentettek. Ebben a közegben a külpolitikai szövetséges-keresés volt a következő logikus lépés, mely főképp először az olasz-magyar, majd a német-magyar diplomáciai kapcsolatok fejlődését vonta maga után, bár meglepő módon kezdetben a Szovjetunió és egyes brit körök is támogatták a magyar revíziós törekvéseket. Az utóbbi kettővel ellentétben azonban Németország és Olaszország, valamint Magyarország hadseregei, az I. világháborút lezáró békeszerződések rendszerével elégedetlen tömegek érzéseit felhasználva hatalomba került, nacionalista vezetőik irányítása alatt folyamatosan készültek egy újfajta, a meglepetésen és a gyorsaságon alapuló háború megvívására.</p>
<p><strong>Haderőfejlesztési előzmények – a gránátos tanfolyamok</strong></p>
<p>Ennek, az 1920-as évek első felében még távolinak tűnő, titkos háborúnak az összehangolása magyar részről 1932-től a Honvéd Vezérkar Főnökének (VKF.) 2. „hírszerzés és kémelhárítás” nevű osztályának feladata volt, majd ebbe a munkába az kapcsolódott be az 1936-ban hivatalosan is felállított, addig fedésben működő VKF. 5. „elvi és katonapolitikai” osztály, mely a honvédségi propagandától a határon túli magyar irreguláris csapatok szervezésén át a biológiai fegyverek elleni védekezésig számos, máshová nem sorolható katonai kérdéssel foglalkozott. A két osztály 1941-es fúziójáig ez a két katonai szervezet folyamatos együttműködésben tett kísérleteket a klasszikus hírszerzési módszerek, azaz kémek, nagykövetségekre akkreditált hírszerzők, besúgók, ügynökök, valamint a modernebb rádiófelderítési és kódfejtő módszerek mellett olyan, a korszakban újdonságnak számító technikák kidolgozására, mint a légi úton kihelyezett szabotőrök bevetésének lehetősége.</p>
<p>A „függőleges átkarolás”, azaz a levegőben történő offenzív csapatmozgás elvének kialakítása egyidős az ejtőernyők nagyarányú elterjedésével, mint a repülőgépek személyzetének mentőeszköze. Már az I. világháború során felmerült amerikai katonai vezető körökben egy teljes hadosztály ejtőernyőkkel való felszerelésének és kihelyezésének ötlete, ám a világháború 1918-as lezárásával, valamint a kiképzési és technológiai akadályok miatt (repülőgépek, ejtőernyők, tapasztalt kiképzők hiánya) a tervezet háttérbe szorult. A két világháború közti időszakban az ejtőernyők katonai felhasználásának két irányvonala alakult ki: nagyobb csapattestek egyidejű deszantolásának módszere, melynek mestereivé a szovjetek váltak, és a kisebb csoportok, vagy egyes személyek kihelyezése, különleges feladatok végrehajtására. Mindkét kijuttatási mód számos buktatót rejtett magában, az ejtőernyővel ugró személy(ek) kiképzésének összetettségétől, a földet érés után az ejtőernyős(ök)re leselkedő akut és speciális veszélyeken át, a működési terület relatíve nagy távolságáig a saját erőktől. Ezek a buktatók és nehézségek táplálták a magyar katonai szaksajtó azon szakíróinak véleményét, akik az ejtőernyős kijuttatást „nyaktörő akrobatizmusnak”, az erre jelentkező katonákat pedig „öngyilkosjelölteknek” titulálták.</p>
<p>Az egyik, 1936-ban indított, vitéz felsőtorjai Kozma István őrnagy vezetése alatt működő, hat hónapos gránátos tanfolyam volt az első olyan honvédségi kezdeményezés, mely egy légi úton is szállítható elit rohamcsapat felállításának terve mellett, igyekezett az ellenséges vonalak mögött dolgozó egyes ügynököket is kiképezni ejtőernyős ugrások végrehajtására. Ezeket az ügynököket a tanfolyam során hidak, vasútvonalak rombolására, az ellenséges anyaországban végrehajtott merényletekre, felkelések kirobbantására, valamint a repülőgépeken szállított gránátos gyalogság számára alkalmas leszállási övezetek kijelölésére és üzemeltetésére készítették fel. A tervek szerint ezek az ügynökök, tevékenységüket a határon túli magyarság megbízható elemeivel együttműködve hajtották volna végre. Már a gránátos alakulatok tervbe vételekor is megjelennek azok az elemek (rejtett megközelítés, a működési területen való rejtett mozgás, kiemelten fontos objektumok, vagy személyek ellen irányuló műveletek, a helyi lakosság baráti részének bevonása a feladatok végrehajtásába, stb.) melyek a 21. század különleges műveleti erőinek működését is jellemzik. Az említett gránátos tanfolyam fő célkitűzéseit figyelembe véve pedig kijelenthető, hogy a tanfolyam célja olyan légi úton gyorsan bevethető, magasan képzett katonai egység létrehozása volt, mely képes az elcsatolt területeken élő magyarság segítségével aktívan tevékenykedni egy–egy adott országrész katonai visszavétele esetén.</p>
<p><strong>A Testnevelési Szaktanfolyam megindítása</strong></p>
<p>A fenti gránátos tanfolyam egy, légi úton történő kihelyezést is magában foglaló hadgyakorlatot követően végül 1936. szeptember 7-én került beszüntetésre, ám a képzés során felhalmozott tapasztalatok nem merültek feledésbe. Bár az ejtőernyős kijuttatás gyakorlására a szükséges technikai feltételek hiányában nem került sor, annak lehetőségét nem vetették el. A tanfolyam leginkább kézzelfogható eredményeként a Légügyi Hivatal illetékesei 1937-től kötelezővé tették az ejtőernyős képzésen való részvételt a pilótajelöltek, valamint a honvédség jövőbeni különleges alakulatai számára.</p>
<p>Eddigre az I. világháborút lezáró békék revíziójának élharcosává a nemzetközi diplomáciai színtéren a hitleri Németország vált. A versailles-i békét minden szinten elfogadhatatlannak tartó német háborús propaganda, valamint Németország újra-fegyverkezése a háborús feszültség növekedéséhez vezetett. Az 1938. március 5-én ennek a feszültségnek a jegyében meghirdetett, győri program, a magyar haderőfejlesztés fellendítését célozta. Az öt éves terv keretén belül, 1,6 milliárd pengő értékben került végrehajtásra haditechnikai, infrastrukturális és hadiipari fejlesztés, mely a trianoni békediktátum által előidézett lemaradást igyekezett behozni.</p>
<p>A győri program anyagi támogatása által lehetővé vált képzések egyikeként, a VKF. 5. „elvi és katonapolitikai” osztálya javaslatot tett egy új, a katonai ejtőernyős képességet is magában foglaló különleges képzés megindítására. A tanfolyam tematikáját a „gránátos tanfolyam” tanulságainak felhasználásával alakították ki, ám a hangsúly ekkor már a légi úton érkező elit gyalogosok kiképzéséről, a különleges feldatok elvégzésére képes, ejtőernyős ugrásra is felkészített katonák, ügynökök kiképzésére tevődött át. Fedőnévnek a cseppet sem vonzó, vagy figyelemfelkeltő „Testnevelési Szaktanfolyam” elnevezést választották.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyamra” való bekerülés előfeltétele az érettségi vizsga megléte volt, így első sorban a honvédség „karpaszományos”, azaz egyéves sorkatonai szolgálatra kötelezett, tartalékos tiszti képzésre alkalmasnak talált állománya jöhetett szóba. További előnyt jelentett az is, ha a jelölt az elcsatolt országrészekből, vagy azok közeléből, az új határ mellől származott. A tanfolyam szervezői első sorban olyan tartalékos tisztjelölteket kerestek, akik a tiszti tanfolyamon kiemelkedően teljesítettek, azt „rangelsőként”, azaz az évfolyamuk 1. 2. vagy 3. tanulmányi helyén végezték el.</p>
<p>Az ígéretes jelölteket, a VKF. 5. osztály kijelölt tisztjei a tartalékos tiszti tanfolyam végén előzetes felmérésnek vetették alá, melynek része volt a térképen való tájékozódás, a harcászati ismeretek és a fizikai állóképesség felmérése is. Azoknak, akik ezen az előszűrésen sikeresen teljesítettek, a vizsgáztatók egy személyes elbeszélgetés keretében ajánlatot tettek: katonai előmenetelük felgyorsításáért cserébe, jelentkezzenek önként egy olyan új, titkos kiképzésre, melyről a későbbiekben nem beszélhetnek senkinek, még a legközelebbi családtagjaiknak sem. Azokat, akik vállalkoztak a képzésre, évfolyamuknál előbb, összesen 12 hónap szolgálat után avatták hadnaggyá.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” 1938. május 3-án indult meg, három csoportban. Az 1. számú csoport, 28 jelentkezővel, a magyar királyi 101. honvéd vasút- és hídépítő ezred szentendrei laktanyájában Kiss (más forrás szerint Kovács) Ferenc utász (árkász) hadnagy vezetésével kezdte meg a kiképzést. A 2. számú, összesen 19 fős csoport később, 1938 nyarán a háros-szigeti utászlaktanyában, a magyar királyi 1. „Bornemissza Gergely” honvéd utászzászlóaljnál, a 3. számú csoport pedig az előző kettő után, ismeretlen helyen és időben kezdte meg a tanfolyamot. Az egész tanfolyam parancsnoka a területen igen tapasztalt katona, a VKF. 5. osztályra beosztott Stefán Valér vezérkari százados volt.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/stefan_valer_farkas_i_b.jpg" alt="stefan_valer_farkas_i_b.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Stefán Valér (forrás: - Dr. Farkas Jenő: A Szent László Hadosztály Katonái írták… I. B)</em></p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” fő célja az volt, ahogyan azt Dr. Csongor Győző, a tanfolyam 2. számú csoportjának egykori tagja 1997-ben rögzítette, hogy a honvédség, és különösen a katonai hírszerzés illetékesei:</p>
<blockquote>
<p><em>"(...) magasabb szintű katonai ismeretek birtokában (modern fegyverek használatának elsajátítása, idegennyelv alapfokú ismerete, stb.) különböző fegyvernemekbeni jártasság mellett különféle katonai teljesítmények elérésére alkalmas egyéneket nyerjenek. Magyarán szólva: a jelöltek a képzés eredményeként földön, égen (levegőben) egyaránt használhatók legyenek."</em></p>
</blockquote>
<p>Ezt a leírást erősíti meg Molnár László visszaemlékezése is, aki szerint a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai kommandó-jellegű kiképzést kaptak, hasonlót az 1941-ben létrehozott brit Különleges Légi Szolgálat (Special Air Service – SAS) későbbi képzési rendszeréhez. vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős főhadnagy „bizalmas (…) katonai szabotázs-tanfolyamként” jellemezte a „Testnevelési Szaktanfolyam” képzését. Ezt a képet erősíti meg a Stefán Valér visszaemlékezéséből idéző Hornyák Csaba 1988-as írása, mely szerint:</p>
<blockquote>
<p><em>„Ez az alakulat a hiányzó magyar bombázó légierőt volt hivatva pótolni. Az ejtőernyős csoportot az ellenséges vonalak mögötti vasúti gócok megrohanására és elpusztítására, híd-és alagút robbantások végrehajtására képezték ki.”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/testnevelesi_szaktanfolyam_1938_ix_6.jpg" alt="testnevelesi_szaktanfolyam_1938_ix_6.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>A Testnevelési Szaktanfolyam hallgatóinak és oktatóinak egy része 1938. szeptember 6-án. Balról a negyedik bőrkabátban Stefán Valér vezérkari százados, a tanfolyam parancsnoka<br /> (Forrás: Magyar Szárnyak XXV. évf. 25. szám 1997.)</em></p>
<p><strong>Kiképzés</strong></p>
<p>A vállalkozó tartalékos tisztekre előadások sorozata várt, egy újfajta, a Magyar Királyi Honvédségben eddig ismeretlen módszerrel: a tanfolyam során érintett tantárgyakat mindig más és más szakoktatók ismertették, akiket a későbbiekben a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai nem láttak viszont. Valószínűsíthetőleg erre a tanfolyam titkos jellegének fenntartása miatt volt szükség, így ugyanis az állománnyal kapcsolatba kerülő sokféle alakulattól vezényelt oktató sem ismerhette meg a tanfolyam teljes és valódi célját. Az egyedüli állandóságot a tanfolyam vezetői jelentették, akik szintén kivették a részüket a képzésből. Az első csoport parancsnoka robbantási foglalkozásokat tartott, míg Stefán százados az ellenséges területen való működés kapcsán tartott elméleti és gyakorlati foglalkozásokat. A robbantások során a katonák angol eredetű gyutacsokkal és nitrotriazol-alapú robbanószerekkel is gyakoroltak.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” hallgatói emellett a gépjárművezetést, a harci gázok elleni védekezést, a rejtjelezést és különböző kézifegyverek jellemzőit ismerhették meg. Ez utóbbi terén szintén igen sajátos rendszer alakult ki, mivel lövészeti foglalkozásokra kezdetben nem került sor. A „Testnevelési Szaktanfolyam” hallgatóinak saját maguknak kellett lőkészségüket fejleszteniük, a tanfolyamon megismert cseh és román eredetű pisztolyokkal, a gyakorláshoz szükséges, bőséges mennyiségű lőszerrel.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/lmmg0042cens.jpg" alt="lmmg0042cens.jpg" class="imgnotext" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Molnár László kiképzésen golyószóróval<br /> (Forrás: John Molnar gyűjteménye)</em></p>
<p>A különféle gépjárművek vezetésének oktatása szintén nagy hangsúlyt kapott. A „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai magas szinten gyakorolták a motorkerékpárok, autók és teherautók vezetését, valamint szükségszinten ismerték a mozdonyok, villamosok és motorcsónakok működését és irányítását. Az állomány hosszú kerékpártúrákon is részt vett, ami a tájékozódási képesség mellett az állóképességüket is fejlesztette.</p>
<p>Szintén az állóképességet fejlesztette a vízi kiképzés. Ennek során a „Testnevelési Szaktanfolyam” 2. csoportjának tagjai például rohamcsónakokban ülve eveztek le a Dunán Hárostól egészen Paksig, ami közel 100 kilométeres távot jelent. A kiképzés természetesen ebben a szakaszban sem volt veszélytelen.</p>
<p>Molnár László visszaemlékezése felidézi, amikor egy alkalommal a Dunán végrehajtott átkelés során csáklyája segítségével irányította a csónakot, annak orrában állva. A folyómedernek ütköző csáklya azonban egyszer csak kicsúszott a kezéből, így ő egyensúlyát vesztve beleesett a vízbe és hamarosan a csónaktest alatt találta magát. Közel egy perces küzdelem után tudott csak a vízfelszínre vergődni, ahonnét a bajtársai berántották a csónakba.</p>
<p>Több héten át tartottak előadásokat külső helyszínen, a Honvédelmi Minisztériummal szorosan együttműködő Magyar Rádióamatőrök Országos Egylete (MRAOE) civil oktatói is, akik a rövidhullámú rádiózás elmélete mellett a különféle rádiókészülékek, és a morze-ABC használatáról is beszéltek, ám ezek a magas fokú műszaki affinitást és előképzettséget igénylő előadások az alapokon kívül zömmel nem hagytak mély nyomot a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjaiban.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” hallgatói Várpalotán megtekintettek egy hadgyakorlatot is, ahol megismerkedtek a magyar harckocsik műszaki adottságaival és a gyalogsági ágyú használatával is. Emellett autóbusszal bejárták az ország laktanyáit, ahol megfigyelhették a különféle alakulatok működését. A „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai egymással beszélgetve jöttek rá, hogy igen sok közös van bennük: szinte mindegyikük beszélte egy-egy elcsatolt országrész nyelvét, sokuknak rokonai, vagy családtagjai éltek a határokon túl. Ez a tudat megerősítette a katonákat abban a gyanújukban, hogy kiképzésüket követően, bevetésre kerülnek a revíziós törekvések megvalósítása érdekében.</p>
<p>Végezetül, hosszú és fáradságos munka után elkövetkezett a „Testnevelési Szaktanfolyam” legnagyobb újdonságot jelentő és legveszélyesebb tananyaga: az ejtőernyős ugrás. Az 1. számú csoportban kiképzett vitéz Ladányi Domonkos így összegezte az eddigi oktatások lényegét:</p>
<blockquote>
<p><em>„A mi titkos kiképzésünk rendkívül érdekes volt. Különösen pisztollyal, puskával, autóval és motorkerékpárral kellett igen jók legyünk, de a későbbiekben gránátvető, aknavető, golyószóró, géppuska stb. is hozzátartozott. Igen fontos volt a kézigránát gyakorlat.</em> <em>Ezt mindenki érdekesnek és hasznosnak találta, de az ejtőernyőugrástól fáztunk.”</em></p>
</blockquote>
<p>Mivel a Magyar Királyi Honvédségen belül, az elméleti előkészítésen kívül még nem folyt ejtőernyős képzés, ezzel a feladattal a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai ismeretlen területre tévedtek. A három eltérő helyen és időben képzett csoport közül az 1. számú 1938 júliusától augusztus elejéig Pápára, míg a 2. számú 1938. szeptember 4-től 11-ig Szombathelyre vonult, ahol megkezdődött felkészítésük az ejtőernyős ugrások végrehajtására. A 3. számú csoport Ladányi Domonkos főhadnagy visszaemlékezése alapján az idő rövidsége miatt már nem kapott ejtőernyős oktatást.</p>
<p>Az ejtőernyős felkészítés rendszere még igen kiforratlan volt. A csoportokat kiképző két önként jelentkező pilóta, a Pápán szolgáló Mészöly Gyula és a szombathelyi Telbisz Imre repülő főhadnagyok, mindenféle oktatói tapasztalat nélkül kezdtek a munkának. Oktatói kinevezésük oka az volt, hogy mindketten vállalták az ejtőernyős ugrások levezetését.</p>
<p>A képzés első fázisát a repülőtéren rendelkezésre álló géptípusokon végrehajtott „szoktató repülések” jelentették, melyeket a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai egymás között csak „sétarepülésekként” emlegettek. A leendő magyar diverzánsok számára ezek a repülőutak nagy újdonságot jelenthettek, hiszen a korszakban a légi közlekedés még kiforratlan, új technológiának számított. Ezek a nappali, vagy éjszakai repülések a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjainak térképes és térkép nélküli tájékozódási képességét is fejlesztették.</p>
<p>A második lépcsőfokot az ugráshoz használt ejtőernyők helyes behajtogatásának elsajátítása jelentette. A „Testnevelési Szaktanfolyam” hallgatói ennek keretében olasz Salvator, német Heinecke és Schröder, valamint angolszász eredetű Irving ejtőernyőkkel gyakorolhattak. A széles választék oka igen prózai volt: ezek voltak a Magyar Királyi Honvéd Légierő repülőhajózói számára rendelkezésre álló ernyőtípusok. Az ejtőernyő-hajtogatás fontosságára így emlékezett Dr. Csongor Győző, a „Testnevelési Szaktanfolyam” 2. számú csoportjának egykori tagja:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az első héten a szakvezetők megtanították nekünk az ejtőernyő helyes csomagolását. Ezt a fontos műveletet a továbbiakban mindenki saját kezűleg végezte, a becsomagolt ernyőt este a saját párnája alá helyezve. Hiszen mindenki csak a saját maga kezelte ernyő biztonságában bízott.”</em></p>
</blockquote>
<p>A fizikai felkészítés is fontos szerepet kapott, az ejtőernyős képzésben. Megfelelő kiképzési eszközök híján a leendő diverzánsok 5–7 méter magas szalmabálák tetejéről ugráltak le, hogy így ismerjék meg a földet éréskor rájuk ható erőket. Dr. Csongor Győző így emlékezett vissza a földi felkészítés részleteire:</p>
<blockquote>
<p><em>„A lényeges az volt, hogy az ugrónak a földre érkezése előtt méterekkel már a lábával rugdalózó mozdulatokat kellett végeznie s a földdel érintkezve azonnal jobb, vagy bal oldalra elvetődnie, hogy az esetleges kéz- vagy lábtöréseket kivédhesse.”</em></p>
</blockquote>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” leendő magyar diverzánsai végül rövid felkészítésük után beszállhattak az olasz eredetű Caproni Ca.101 típusú bombázó repülőgépbe, melyet a legénység csak „repülő koporsónak” becézett. A vászonborítású, fémvázas, hárommotoros repülőgép egyszerre hat ejtőernyőssel a fedélzetén emelkedett magasba. Minden ejtőernyősön vászonból készült nyári repülőhajózó kezeslábas és tornacipő volt, fejükön repülős sapka, úgynevezett „haube”, aminek homlokára repülőszemüveget toltak. A különleges felszerelés célba juttatására szolgáló eszközök, mint a teherejtőernyők, vagy az ejtőernyős ledobókonténerek még várattak magukra, így az ejtőernyővel ledobott diverzánsoknak mindent magukkal és magukon kellett vinniük. Minden ejtőernyős két ernyővel a testén hagyta el a gépet. A háton viselt fő ejtőernyő feladata az ejtőernyős biztonságos földre juttatása volt, míg a mellkason lévő tartalékernyőt abban az esetben nyithatta a katona, ha főernyője nem működött. Dr. Csongor Győző így idézte fel 60 év távlatából első ejtőernyős ugrását:</p>
<p><em>„Az ugrást Czékus Ferenc százados, vezető pilóta irányította. Felemelte kezét. A gép búgása lassulni kezdett, majd lefelé tartva kezét, közülünk az első, mellén karjait összekapcsolva ugrott, s utána a többiek. Az első csoportunk ugrása teljes sikerrel járt. Még emlékszem, hogy az ugrás előtti napon a repülőtéren négylevelű lóherét leltem. Ez nekem úgy látszik, szerencsét hozott, ugyanis másnap nagyszerű terepen, puha, lóherés területen értem földet.”</em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/dr_csongor_gyozo.jpg" alt="dr_csongor_gyozo.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="452" height="550" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Csongor Győző ejtőernyős ugrás előtt. Jól látható az olasz Salvator típusú ejtőernyő, mentőernyőként viselve.<br /> (Forrás: Magyar Szárnyak XXV. évf. 25. szám 1997.)</em></p>
<p>Nem mindenki volt ilyen szerencsés. A szombathelyi repülőtéren végrehajtott ejtőernyős képzést vezető Telbisz Imre repülő főhadnagy például első ejtőernyős ugrása során bokasérülést szenvedett, amikor ejtőernyőjén szálátcsapódás következett be, azaz a selyemkupolát az ejtőernyő hevederzetéhez rögzítő zsinórok egyike rendellenes irányban, a többi zsinórt, és a kupolát is befordítva nyílt ki. A főhadnagy életét csupán az a mély sár mentette meg, amibe érkezett.</p>
<p>Végül a „Testnevelési Szaktanfolyam” 1. és 2. csoportjának tagjai fejenként legalább egy-egy ejtőernyős ugrással gazdagabban fejezték be képzésük utolsó fázisát, ám akadt olyan is, aki két, vagy három alkalommal lépett ki a repülőgépből, hogy életét egy selyemkupolára bízza.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/lmparachute0043_cens.jpg" alt="lmparachute0043_cens.jpg" class="imgnotext" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Földet érés ejtőernyős ugrás után.<br /> (Forrás: John Molnar gyűjteménye)</em></p>
<p>Mindezek ellenére a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai számára az ejtőernyős képzés csupán diverzáns kiképzésük egyik, mindenképp emlékezetes és különleges eleme volt. Az eddigre földön és vízen is jól boldoguló katonák, az általuk elvégzett pár ugrást követően, ha a szükség úgy hozta, képesnek érezhették magukat arra, hogy ejtőernyővel jussanak ki működési területükre.</p>
<p>Végül azok a tartalékos tisztek, akik sikeresen teljesítették a „Testnevelési Szaktanfolyamot”, új alakulatnál folytathatták katonai szolgálatukat. Dicsérő oklevél, különleges jelvény, vagy bármilyen más elismerés nélkül távoztak a tanfolyamról, hiszen a feladat, amire felkésztették őket és a képzés, amin részt vettek, egyaránt titkos volt. Csupán a VKF. 2. osztálya ismerte azoknak a névsorát, akik szükség esetén azonnal bevethetőek voltak az új országhatárokon túl is. A „Testnevelési Szaktanfolyamot” végzett tartalékos tisztek személyi kartonján mindössze a „TSzT” rövidítés utalt arra, hogy különleges kiképzést kaptak.</p>
<p>Ez a helyzet néhány esetben érdekes közjátékokhoz vezetett. A „Testnevelési Szaktanfolyam” elvégzését követően például Molnár László tartalékos hadnagyként került az egyik gyalogezred árkász századának élére, amit bátyja István, aki még mindig tiszti képzését végezte, meglepetten konstatált. A testvéri faggatózás elől folyamatosan kitérő László végül valóságos rivalizálásba keveredett bátyjával, aki nem értette meg, hogy fiatalabb testvére miképpen végezhette el gyorsabban és magasabb rendfokozatba helyezve a tiszti tanfolyamot, mint ő.</p>
<p><strong>Bevetések</strong></p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai, különféle alakulatoknál szétszórva folytatták katonai pályafutásukat. Ezt a rejtett „vastartalék” a források tükrében 1938 szeptemberének végén, október elején aktivizálódott először. Az év áprilisában, Csehszlovákiával szemben titokban meginduló honvédségi mozgósítás keretében összesen tizenkilenc, I. és XIX. között számozott, úgynevezett „lövészzászlóalj” állt fel, melyek nevükben is elkülönültek a Magyar</p>
<p>Királyi Honvédség gyalogos zászlóaljaitól. A tartalékosokból, önkéntesekből és reaktivált tisztekből álló alakulatok 1938 szeptemberéig nem tagozódtak be a Magyar Királyi Honvédség fennálló hadrendjébe, fő feladatuk a Németország által nagyszámú szudétanémet kisebbsége miatt sakkban tartott Csehszlovákia széthullása esetén a magyarlakta területek katonai megszállása volt.</p>
<p>A szélsőséges politikai nézeteket valló (zömmel hungarista), megbízhatatlan, vagy alkalmatlan legénység kirostálása után az 1938-as „Rongyos Gárda” ereje körülbelül nyolc zászlóaljat tett ki. Nevüket az 1919-ben szervezett, körülbelül 160-250 fős irreguláris, nacionalista szabadcsapat után kapták, mely hiányos, vegyes eredetű és minőségű felszereléssel, fegyverzettel, civil és katonai ruházat keverékében harcolt nyugat-Magyarországon a Tanácsköztársaság erői, valamint az osztrák fegyveres erők ellen egyaránt.</p>
<p>Az új Rongyos Gárda, az elődjénél nagyobb létszámban, körülbelül 940 fős erőben, szervezetten vonult Magyarország északkeleti határára, Vásárosnamény körzetébe. Az egységesen barna kezeslábast és svájci sapkát, valamint nemzeti színű karszalagot viselő cél az ekkor Csehszlovákiához tartozó Kárpátalja megszerzésének előkészítése volt, ahol számottevő magyar kisebbség élt ekkor.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/soproni_rongyos_gardistak_1938.jpg" alt="soproni_rongyos_gardistak_1938.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em><em>A „Rongyos Gárda” soproni egyetemista tagjai a lövészzászlóaljak jellegzetes „egyenruhájában”<br /> (Forrás: Soproni Szemle 2006. 1. sz.)</em></p>
<p>A felvonulást és a katonai műveleteket a „Testnevelési Szaktanfolyam” egykori parancsnoka, Stefán Valér vezérkari százados irányította, míg a szabadcsapatok toborzását és vezetését a VKF. 5. csoport vezetője, Homlok Sándor vezérkari alezredes (1938. október 1-től ezredes) koordinálta. A művelet politikai vetületeiért Kozma Miklós volt belügyminiszter, ekkor a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. valamint a Magyar Távirati Iroda elnöke felelt. A közvélemény felé az 1919-es Rongyos Gárda egyik egykori vezetője, vitéz Héjjas Iván tartalékos főhadnagy, szélsőjobboldali parlamenti képviselő, és az alá rendelt „H csoport” tevékenysége került a reflektorfénybe.</p>
<p>Az 1938. szeptember 30-án Münchenben aláírt német-olasz-brit-francia egyezmény értelmében felosztott Csehszlovákia szétesése teremtette meg az alkalmat arra, hogy a Rongyos Gárda akcióba léphessen. Erre a minisztertanács október 2-án adta meg a felhatalmazást. A Rongyos Gárda október 5-el kezdte meg a csehszlovák határvédelem figyelését, majd másnaptól röplapszóró, felderítő és szabotőr-járőrök indultak meg.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” egykori hallgatóit Molnár László visszaemlékezése alapján Horthy Miklós kormányzó utasítására indították útnak a Rongyos Gárda működési területére, ahová október 6-án, vagy 7-én érkeztek meg, ahol csatlakoztak a Stefán Valér százados által vezetett „S-csoport” állományához. A felderítő járőrök sikereit követően október 9-től</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” egykori hallgatói által végrehajtott bevetések pontos száma nem ismert, azonban főbb jellegzetességeiket a fennmaradt források alapján könnyű azonosítani. Molnár László hadnagy így írja le az általa végrehajtott egyik műveletet:</p>
<blockquote>
<p><em>„A határt civil öltözékben léptük át, így semmi sem utalt arra, hogy magyarok, vagy katonák volnánk. A három fős csapatunk feladata egy híd lerombolása volt. A parancs szerint a helyzetet úgy kellett beállítanunk, mintha cseh kormányellenes partizánok robbantották volna fel a hidat, így remélve a magyar kormány támogatottságának erősödését. Éjszaka keltünk át a határon, a csapat minden tagját előzetesen eligazították a feladata kapcsán és nem volt kijelölt csoportparancsnokunk sem. A parancs szerint elfogásunk esetén meg kellett volna ölnünk magunkat, ehhez ciánkapszulákat is kaptunk.”</em></p>
</blockquote>
<p>Az akciót végül sikerült végrehajtani, bár a csehszlovák hídőrség észrevette a három magyar diverzánst, akikre azonnal tüzet is nyitottak. A magyarok a híd felrobbantása előtt viszonozták a tüzet. A három fős járőr tagjai ezt követően külön utakon szivárogtak vissza Magyarországra. A jelentéstételt követően az adott bevetésen együtt dolgozó diverzánsok nem kerültek újra azonos csoportba.</p>
<p>Egy másik, a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai által végrehajtott bevetés dátuma és helyszíne is ismert. 1938. október 22-én 18:00-kor a vitéz Fülöp Ferenc zászlós vezetése alatt álló, összesen négy fős járőr Magosliget határtelepülésnél lépett át csehszlovák oldalra. A „Testnevelési Szaktanfolyamot” végzett katonák feladata a Tiszán történő átkelést követően a Tiszaújlak – Nagyszőlős vasúti vonal rombolása volt robbantással, melyet három helyen hajtottak végre sikeresen, majd az éjszaka folyamán visszatértek magyar oldalra.</p>
<p>A két bemutatott bevetés kapcsán is látható, hogy a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai a fellelhető források alapján első sorban robbantási ismereteik okán jöhettek szóba, mint diverzáns műveletek végrehajtói. A „Testnevelési Szaktanfolyamon” kiképzett diverzánsok a műveleti területet az érvényben lévő utasítások alapján első sorban éjszaka, civil ruhába öltözve közelítették meg, majd a rombolási feladat végrehajtását követően azonnal visszatértek magyar oldalra. Ez az „üss és fuss” jellegű taktika minimalizálta az esetleges fogságba esés lehetőségét, ám a műveleti területen töltött idő hosszát is pár órában maximálta.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” során különleges kiképzést kapott katonák részére kiosztott méregampullák létezéséről Molnár László visszaemlékezésén kívül további információ nem áll rendelkezésre, ám ismert, hogy 1938. november 3-án, Stefán Valér százados kiadta az úgynevezett „méregrendeletét”. Ebben kihirdetésre került, hogy azoknak a magyar katonáknak, akik továbbra is részt kívántak venni a műveletekben, méregampullák kerülnek kiosztásra, valamint a harcban megsebesült, nem szállítható bajtársaikat kötelesek agyonlőni. Az igen drákói hangvételű rendelet valódi célja az volt, hogy az előző napon kihirdetett, Szlovákia déli, valamint Kárpátalja délnyugati területeit Magyarországhoz csatoló első bécsi döntés, rendelkezéseinek érvényt szerezzen. Így csak a legszükségesebb mértékű katonai erő maradhatott az egykori magyar-csehszlovák határon, a Rongyos Gárdához csapódó ellenőrizhetetlen és sokszor fegyelmezhetetlen szabadcsapatok tagjai gyors iramban távoztak a területről. A „Testnevelési Szaktanfolyam” keretében kiképzett vitéz Ladányi Domonkos, akit járőrözési és felderítési feladatokkal bíztak meg, úgy vélte, a „Testnevelési Szaktanfolyam” hallgatóinak viszonylag korlátozott alkalmazására azért került sor, mivel Kárpátalja és Felvidék Magyarországhoz csatolása német közbenjárással politikai úton a vártnál gyorsabban megoldódott.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyamon” kiképzett diverzánsok Molnár László hadnagy visszaemlékezései alapján 1939. március 23 és április 4 között, a Kárpátalján vívott magyar-szlovák „kis háború” keretében is végeztek különleges feladatokat, melynek során az Ung folyó völgyétől nyugati irányba előre nyomuló magyar erők célja, 15-20 kilométeres mélységben, egy stratégiailag jobban védhető új határvonal elérése és kijelölése volt.</p>
<p>Ezt követően a „Testnevelési Szaktanfolyam” diverzánsai 1939 nyarán a román-magyar határnál is bevetésre kerültek. Ezt erősíti meg vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős főhadnagy 2007-es visszaemlékezése is. Ahogy Ladányi főhadnagy fogalmazott:</p>
<blockquote>
<p><em>„(…) voltunk néhányan, akiknek annyira megtetszett ez az érdekes és különleges katonai szolgálat, hogy jelentkeztünk továbbszolgálatra, és 1939 nyarán már a visszahívott szakmabeli bajtársakkal kis csoportokban a román határon voltunk.”</em></p>
</blockquote>
<p>Végül a „Testnevelési Szaktanfolyam” működése az 1940 augusztus 30-án az Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélő második bécsi döntés kihirdetését követően ért véget. Ezzel a revízió kérdése részben megoldódott politikai úton, míg Magyarország a náci Németország lekötelezettjévé vált. Sajnálatos módon, mivel a „Testnevelési Szaktanfolyam” működése, célja és állománya már a saját korában is szigorúan titkosnak minősült, ezeknek a bevetéseknek a részleteit források hiányában eddig nem sikerült feltárni, ebben az irányban további kutatások elvégzése szükséges.</p>
<p><strong>A „Testnevelési Szaktanfolyam” utóélete</strong></p>
<p>A második „Rongyos Gárda” működésének külföldi visszhangja a „Testnevelési Szaktanfolyamon” kiképzett magyar tartalékos katonákat is érintette, így érdemes ismertetni a csehszlovák fél reakcióit is. A valamennyi csehszlovákiai rádióadó által közvetített műsor bevezetője, melyben Prém József tartalékos főhadnagy, a XVI. lövészzászlóalj 1. századának elfogott parancsnoka beszél, és melyet a Magyar Távirati Iroda rádiófigyelő szolgálata jelentett 1938. október 24-én, jól bemutatja a propagandaháború másik oldalát és a magyar fegyveresek által alkalmazott taktika lélektani hatásait:</p>
<blockquote>
<p><em>„A magyar terroristákról közölt híreink végre hatottak a magyar rádióra. (…) Már ez is haladás, hogy a budapesti rádió kénytelen elismerni, hogy a magyarok a területi kérdést terroristák segítségévei akartak megoldani ugyanakkor, amikor kormányunk képviselőivel tárgyaltak a határkérdések békés rendezéséről. (…) Bocsánatot kérünk a terroristák hozzátartozóitól, hogy a szabadcsapatok tagjait banditáknak nevezzük. Ha látnák őket rongyos, útonálló-ruházatukban, amelyben kézigránátokat, pisztolyokat és egyéb fegyvereket rejtegetnek, belátnák, hogy senki sem gondolhatna arra, hogy jogi doktorok, orvosok, tisztviselők, újságírók vannak köztük. (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” működése mégis leginkább a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős képességének fejlesztése terén volt tetten érhető. A szombathelyi ejtőernyős képzést megtekintette vitéz Bertalan Árpád százados is, aki 1938 szeptemberében ugyanitt hozta létre önként jelentkező tisztekből ejtőernyős kísérleti keretét, a „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjainak tapasztalatait is beépítve a keret képzésébe. A leendő magyar diverzánsok képzését megszemlélő, újító szellemű százados Dr. Csongor Győző visszaemlékezése alapján:</p>
<blockquote>
<p><em>„Most is felszerelte magát különböző védelmi fegyverrel, köztük revolverrel, kézigránátokkal, a hátán karabéllyal, abbéli rettenthetetlen meggyőződésétől vezetve, hogy az ejtőernyős akár a levegőben, akár a földre érkezéskor védelmezheti magát!”</em></p>
</blockquote>
<p>Szintén fontos szerepet játszottak a „Testnevelési Szaktanfolyam” képzése során ejtőernyős tapasztalatot szerzett hallgatók az első hazai gyártású ejtőernyő, a 39M H. Gy. kettős ejtőernyő-rendszer tesztelése során. 1939. január 31-én Székesfehérváron ült össze az a szakbizottság, melynek feladata az új, csapatpróbák eredményei alapján módosított ejtőernyők kipróbálása volt. A szakbizottság soraiban a VKF. 5. osztály képviseletében megjelenő katonák zöme nagy valószínűség szerint a „Testnevelési Szaktanfolyam” keretében ejtőernyős képességet szerzett hallgatókból állt. Ilyen bizottsági tag volt vitéz Ladányi Domonkos zászlós is.</p>
<p>A világháború végére ezreddé növekedő ejtőernyős alakulat harckiképzésében szintén nyomot hagyott az „TSzT-s” katonák munkássága. Már 1939 őszén kidolgozott formában kerül bemutatásra a magyar katonai szaksajtóban az „ejtőernyős vadászok” koncepciója, melyet egyértelműen a „Testnevelési Szaktanfolyam” diverzáns képessége ihletett. A koncepciót így mutatja be Makray Ferenc ejtőernyős hadnagy egy példán keresztül:</p>
<blockquote>
<p><em>„Egy olyan parancsnokság kikapcsolása a feladat, mely részünkre nagyon fontos. Mivel minden magasabb parancsnokság közelében erős légvédelmi figyeléssel kell számolni, alacsonyról való kihelyezést emiatt nem lehet végezni. (…) Nagy magasságból (6 000 m) kell tehát a járőrnek kiugrania, mert ebben az esetben nemcsak hogy nem látják, de nem is hallják a repülőgépet. Az ernyőt 2-300 m-re a földtől nyitják ki az ugrók. Az ugrás éppen szürkület beálltakor történik. (…) a szürkület tehát nem akadály, hanem inkább előny, mert ennek kihasználását a járőr tagjainak kiképzési foka megengedi. (…) Ez a kiképezhetőségi különbség indokolja az ejtőernyős csapatok kettéválasztását, melyben a zömöt az olyan feladatokat végrehajtó csoportok alkotják, melyeket azonnali ernyőnyitással lehet megoldani. A másik, kisebb rész az ejtőernyős vadászok csoportja (…) melyek csak akkor kerülnek bevetésre, ha kifejezetten nekik való munka akad.”</em></p>
</blockquote>
<p>Érdemes kitérni az 1945-ben azonnal meginduló számonkérések tükrében arra is, hogy az eddig megismert életutak vizsgálata alapján a magyar és a szovjet katonai elhárító szervek sem mutattak különösebb érdeklődést a „Testnevelési Szaktanfolyam” során különleges kiképzést kapott tartalékos tiszti állomány tagjai iránt. Nagyarányú üldöztetésükre, bebörtönzésükre, elhallgattatásukra nem került sor. Ennek oka valószínűleg abban is keresendő, hogy a korabeli iratokat vizsgáló nyomozók átsiklottak a „Testnevelési Szaktanfolyam” valódi céljai, az ott kiképzett tartalékos tiszti beosztású katonák által szigorú titoktartás mellett végrehajtott műveletek felett. Így történhetett meg, hogy az egykori „TSzT” hallgatók közül később megyei múzeumigazgató-helyettes és alezredesként nyugállományba vonuló katonatiszt is kikerült, akiket az új rendszerben nem ért semmiféle negatív megkülönböztetés.</p>
<p>Ebben a tekintetben kiemelkedően jól működött a „Testnevelési Szaktanfolyam” rejtését elősegítő komplex rendszer, mely egyben az utókor kutatóinak munkáját is nehezíti. Az eddig felbukkant életrajzok alapján elmondható, hogy az 1945 utáni megtorlások, koncepciós perek áldozataivá a „Testnevelési Szaktanfolyam” azon oktatói és hallgatói váltak, akiket egyéb ügyekkel hoztak összefüggésbe.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” céljait, struktúráját, kivitelezését és elért eredményeit tekintve egyaránt korát megelőző különleges műveleti tanfolyamnak tekinthető, melynek tagjai látványos megkülönböztető jelzések, a különleges képzettségű katonákat összefogó önálló alakulat, valamint a tanfolyamról beszámoló hivatalos iratok, visszaemlékezések hiányos volta miatt nem kaphatták meg az őket megillető elismerést. A bevetéseikre civil ruhában induló, a titkosság fenntartása céljából saját területen is csak jelzés és rendfokozat nélküli egyenruhát viselő katonák feladatuk alaptermészetének okán kerülték a nyilvános szereplést és a rivaldafényt. A tanfolyam puszta léte is első sorban, mint a magyar katonai ejtőernyőzés történetének érdekes, színes lábjegyzete került rögzítésre, az egyéb téren végzett felkészítés részleteit elhomályosítja az ejtőernyős képzést övező érdeklődés.</p>
<p>Annyi azonban bizonyos, hogy a „Testnevelési Szaktanfolyam”, mint az első teljes értékű magyar különleges műveleti tanfolyam, méreteinél és korabeli lehetőségeinél sokkal hosszabb távú hatást gyakorolt a hazai katonai gondolkodásra, mint azt elsőre gondolhatnánk. Éppen ezért a téma további kibontása fontos kutatói feladatot jelent, a magyar katonai különleges erők történeti kezdeteinek megismerése kapcsán.</p>
<p><strong>A „Testnevelési Szaktanfolyam” ismert tagjainak rövid életrajza</strong></p>
<p><strong><em><u>Stefán Valér</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/stefan_valer_farkas_i_b.jpg" alt="stefan_valer_farkas_i_b.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Stefán Valér<br /> (forrás: - Dr. Farkas Jenő: A Szent László Hadosztály Katonái írták… I. B)</em></p>
<p>Az 1902. szeptember 24-én, Szigetváron született katonatiszt igen színes pályafutást tudhatott maga mögött, melynek során sokféle beosztásban megfordult. Ezek közül csak egy volt a „Testnevelési Szaktanfolyam” vezetése. A Ludovika Akadémia 1924-es elvégzése után gyalogtisztnek avatott Stefán Valér hadnagy, első beosztásában a 8. honvéd gyalogezrednél szolgált, egészen 1929-ig, amikor immár főhadnagyként a Hadiakadémiára kerül, törzstiszti tanfolyamra. Innen 1932-ben a budapesti 1. vegyesdandár parancsnokságára vezényelik. 1936-ban a VKF. 5. osztályának megbízásából vezérkari megfigyelőként vesz részt a spanyol polgárháborúban.</p>
<p>A „Testnevelési Szaktanfolyam” levezetését követően részt vesz a „Rongyos Gárda” csehszlovákiai tevékenységében, mint a róla elnevezett „S-csoport” parancsnoka. Ebben a minőségében számos egykori „SzTSz”-beli tanítványát is vezeti. 1939 és 1941 között különféle harcoló alakulatoknál tölt be beosztásokat, amit csak egy Várpalotán szervezett rohamtanfolyam levezetése szakít meg 1940-ben.</p>
<p>Stefán százados 1942-ben a magyar királyi 2. honvéd hadsereg kiértékelő törzséhez kerül beosztásra, hadműveleti területre, mint a csoport vezetője. Különféle zászlóaljparancsnoki beosztásokat követően 1944. november 18-tól a Szent László hadosztály gránátosezredének parancsnoka. Ebben a minőségében esik szovjet hadifogságba a felvidéki Kicsindnél 1944. december 27-én, immár alezredesként. Stefán alezredes először Márianosztrára került, majd az úszmanyi tiszti hadifogolytáborba, ahol kezdetben a magyar hadifoglyok táborparancsnokaként működött. Annak ellenére, hogy rövid ideig segítette a háborús bűnösöket felkutató, hírhedt Katonapolitikai Osztály munkáját is, mint tanácsadó, 1953-ban börtönbe került, Andorka Rudolf vezérőrnagy bűntársaként. Szabadulását követően földmérőként helyezkedett el. Stefán Valér, ez az igen színes életúttal rendelkező, katonái által rámenősnek, bátornak ismert katonatiszt, aki egyes források szerint az 1934-es jugoszláv királygyilkosság merénylőinek kiképzését is vezette, 1972-ben véletlenül lenyelt zápfoga miatt került a pécsi kórházba, ahol nem tudták megmenteni.</p>
<p><strong><em><u>Dr. Csongor Győző</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/csongor_gyozo_1941_mora_ferenc_muzeum_evkonyve_1999.jpg" alt="csongor_gyozo_1941_mora_ferenc_muzeum_evkonyve_1999.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Dr. Csongor Győző 1941-ben<br /> (Forrás: Dr. Gaskó Béla: Dr. Csongor Győző in.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. Szeged, 1999.)</em></p>
<p>A Testnevelési Szaktanfolyam kapcsán alapvető fontosságú visszaemlékezést közlő egykori „TSzT”-s 1915. február 27-én született Szegeden. A természettudományokért szenvedélyesen rajongó fiatalember 1937-ig Magyarországon kívül megfordult Dél-Erdélyben, Ausztriában, Bulgáriában, Törökországban, Olaszországban, Svájcban és Németországban is. A növénytani ismeretek mellett ezek az utak nyelvismerettel és a korszakban ekkor cseppet sem hétköznapinak számító külföldi tapasztalatokkal vértezték fel. A Testnevelési Szaktanfolyam 1. csoportja keretében tartalékos zászlósként végzett katonai tevékenységet követően a kolozsvári növényrendszertani intézetben tanult, majd dolgozott.</p>
<p>1942-től számos beosztásban látott el katonai szolgálatot, megjárta a keleti frontot, ahol a 13. könnyűhadosztály híradó századában teljesített szolgálatot. A többször megszakított katonai szolgálat közben is tovább képezte magát így 1944-től okleveles tanár, természetrajz – földrajz területen. Az általános mozgósítást követően Bajorországban kerül hadifogságba.</p>
<p>A II. világháborút követően az ekkor 30 esztendős Csongor Győző Debrecenben tanult tovább, ahol 1947-ben doktorált. Ettől az évtől tagja a Magyar Numizmatikai Társulatnak is, mely érmegyűjtéssel és –kutatással foglalkozott. 1954-ben a tiszavirágok életéről írt zoológiai kötetet Móczár Lászlóval együttműködve, míg numizmata minőségében 1969-ben jelent meg „Szegedi emlékérmek és plakettek” című munkája, melyet T Simon Ilonával közösen jegyzett.</p>
<p>1947-től 1952-ig általános iskolai és gimnáziumi biológiatanár. Bár munkáját és különösen a fiatalokat rajongásig szerette, az egyre erősödő állampárti politikai nyomás elől menekülni akart. 1991-ben így emlékezett vissza egy a korszakban jellemző közjátékra:</p>
<blockquote>
<p><em>„(…) amikor a rákosi viperáról beszéltem a gyerekeknek, feljelentettek. A besúgónak hiányosak voltak a biológiai ismeretei, s nem tudta, hogy a Rákos patak mellékén egy különös viperafaj él. Olyan korban tanítottam, amikor megutáltatták velem a tanári pályát.</em> <em>S ez erősebb lett, mint a gyerekek és tanítás szeretete.”</em></p>
</blockquote>
<p>Dr. Csongor Győző 1952-től 1975-ig a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa volt, legmagasabb beosztásában megbízott igazgatóhelyettesként tevékenykedett. Nyugdíjazását követően is aktívan publikált, botanikai terepkutatásokat folytatott. Dr. Csongor Győző, akit „az utolsó szegedi polihisztor” néven is emlegettek, 1997. december 15-én hunyt el, ebben az évben jelent meg visszaemlékezése is a Magyar Szárnyak folyóiratban, melyben beszámol a „Testnevelési Szaktanfolyam” során átélt élményeiről.</p>
<p> </p>
<p><strong><em><u>Ladányi Domonkos</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/vitez_ladany_domonkos_eje_hadnagy.jpg" alt="vitez_ladany_domonkos_eje_hadnagy.jpg" class="imgnotext" /></em><em>vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős hadnagyként<br /> (Forrás: Argentínai Magyar Hírlap 2006. január-február)</em></p>
<p>Az 1917. január 10-én, Balassagyarmaton született <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/10/mindhalalig_ejtoernyos_emlekezes_vitez_ladanyi_domonkos_ejtoernyos_fohadnagyra" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>Ladányi Domonkos</strong></span></a> a „Testnevelési Szaktanfolyam” 1. csoportja keretében végzett tevékenységet követően 1939-ben továbbszolgáló tisztként a Ludovika Akadémiára, majd 1940-ben a munkácsi várba kerül csapatszolgálatra. Innét 1941-ben jelentkezik a magyar királyi 1. „vitéz Bertalan Árpád” honvéd ejtőernyős zászlóaljhoz, közvetlenül az 1941. április 12-én Veszprémben bekövetkezett katasztrófa után, melyben a honvédség egyetlen ejtőernyős alakulatának névadója és első parancsnoka is életét vesztette. 1988-ban kelt visszaemlékezésében Ladányi főhadnagy így emlékezett a Pápán települt alakulatnál folyó kiképzésre:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az egyhónapos próbaszolgálat szokatlanul kemény volt. A mintegy ötven önként jelentkező tisztből talán harmincan kezdtük el, s kevesebb mint húszan fejeztük be. A főfoglalkozás napi hét-nyolc óra kemény, kimerítő sportból és szak-testgyakorlatból állt, mely már a második napon olyan izomlázat eredményezett, hogy alig tudtunk vánszorogni.”</em></p>
</blockquote>
<p>Az ejtőernyős kiképzést elvégzett húsz tisztből végül nyolc fő kapott beosztást az alakulatnál, erre az ünnepélyes alkalomra Ladányi főhadnagy így emlékezett:</p>
<blockquote>
<p><em>„Vágyunk teljesült... a régi tagok befogadtak maguk közé. Sugároztunk az örömtől. Nem tagadom, sok volt bennünk a hiúság és büszkeség!”</em></p>
</blockquote>
<p>vitéz Ladányi Domonkos 1942-ben már, mint fiatal ejtőernyős tiszt a keleti frontra indult, ahol „harctéri tapasztalatszerzés” volt a feladata. Ennek keretében az ejtőernyős zászlóalj önként jelentkező hivatásos tisztjei és altisztjei különféle harcoló alakulatokhoz kerültek beosztásra, hogy így tapasztalják meg a modern háborút. Ladányi főhadnagy a ma dél-Lengyelországhoz tartozó Maków körzetébe került, ahol partizánellenes műveletekben vett részt.</p>
<p>Ladányi főhadnagy ott volt a magyar ejtőernyősök által 1941 áprilisa óta első ízben végrehajtott harcfeladatnál is, 1944. augusztus 21-én, mint egy kis létszámú harccsoport egyik parancsnoka. A Kárpátok vonalában előre törő szovjet erőket a Toronyai-hágónál négy halott és 12 sebesült magyar ejtőernyős árán ez a kis létszámú harccsoport akasztotta meg. Az ejtőernyősök szakmai felkészültségére jellemző, hogy Ladányi Domonkos emlékezése alapján a legtöbb veszteséget a visszavonuláskor szenvedték el, szovjet tüzérségi és légi támadások miatt. Az ejtőernyős („bakanyelven” eje.) katonák moráljára Ladányi főhadnagy így emlékezett:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az eje. általában a legsúlyosabb helyeken és csaknem mindig többszörös túlerővel szemben lettek alkalmazva. Általános eje. morál, vagy szokás volt, hogy saját tetteiről senki sem beszélt, csak a másokéról, hozzátéve esetleg annyit, hogy ’magam is jelen voltam’ (…).”</em></p>
</blockquote>
<p>A combjába fúródó repesz és a többi a fenti ütközetben szerzett sérülés meggátolta Ladányi főhadnagyot abban, hogy a továbbiakban is részt vegyen az ejtőernyős alakulat harcaiban. A négy alkalommal is műtött, 1945 elején még lábadozó tiszt azonban mégis megszökött az ausztriai katonakórházból és igyekezett újra csatlakozni alakulatához, ám Linz közelében amerikai hadifogságba esett. Kalandos úton, Ausztrián és Olaszországon át jutott 1949 januárjában Argentínába, ahol kőművessegédként, majd hűtőgépgyári technikusként helyezkedett el, hosszabb ideig gépszerelő volt, majd egy textilgyár főnöke lett, 1981-es nyugdíjazásáig. Katonai múltjáról így nyilatkozott:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az egyenruhát ugyan le kellett vennem, de gondolkozásban és tetteimben mindig Magyar Ejtőernyős maradtam! Itt az emigrációban csak erősödött bennem a magyarságtudat és magyar voltomnak az értékelése.”</em></p>
</blockquote>
<p>vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős főhadnagy 2011. július 24-én, életének 95. évében hunyt el az argentínai Buenos Aires-ben. Felesége mellett három lánya, hat unokája és öt dédunokája gyászolta.</p>
<p><strong><em><u>Molnár László</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/lmformal20037cens.jpg" alt="lmformal20037cens.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Molnár László<br /> (Forrás: John Molnar gyűjteménye)</em></p>
<p>Molnár László 1917. november 9-én született Sopronban. Édesapja, Molnár-Kozák István huszár tizedesként szolgált az 5. zalaegerszegi huszárezredben. Édesanyja, Gábor Mária, gazdag földbirtokos családból származott. Molnár László iskolai tanulmányait a soproni állami Széchenyi István Gimnáziumban folytatta, ahol 1936-ban „jól érett” eredménnyel tett érettségi vizsgát. Ugyanebben az évben, a soproni polgármester közbenjárására Molnár László korengedménnyel kezdhette meg katonai szolgálatát, mint karpaszományos honvéd.</p>
<p>Molnár honvéd a soproni 4. gyalogezred laktanyájában kapott hat hónapos alapkiképzést követően, mint tartalékos tisztjelölt jelentkezett a „Testnevelési Szaktanfolyamra”, majd annak 2. csoportjában kezdte meg a képzést. Az itt végzett feladatokat követően 1939-től első beosztásában árkászszakasz-parancsnokként szolgál. 1940-ben részt vesz az erdélyi bevonulásban, majd 1942-től, hadnagyi rendfokozatban kerül át az esztergomtábori páncélos kiképző iskolába, ahol páncélos felderítő tanfolyamon vesz részt.</p>
<p>Innen 1942 végén került a 3. felderítő zászlóalj kötelékébe, parancsnoka vitéz kissároslaki Bercsényi László alezredes, akivel együtt helyezik át 1943. június 6-án a ceglédi 3. harckocsiezredhez, mely 1944 májusában indul a galíciai frontra. Molnár László hadnagy új beosztásában ezredsegédtisztként szolgál.</p>
<p>Harctérre indulás előtt Molnár László a német 503. nehézpáncélos osztálynál kerül átképzésre a német Panzerkampfwagen VI. harckocsitípusra, ismertebb nevén a „Tigris-I.”-re, melyeknek átadását a német fél tervbe vette, hogy így biztosítson a szövetséges magyar páncélos erőknek lehetőséget a fejlettebb szovjet harckocsikkal szembeni eredményesebb fellépésre. Molnár László alakulata körülbelül egy hónapig tartó átképzést követően 1944. április 14-én átlépte a magyar határt és belépett a német XI. hadtest felelősségi területére, Galíciában.</p>
<p>Tíz nappal később, 1944. április 24-én Molnár László hadnagy is részese volt annak a tömeges szovjet támadásnak, melyben a magyar állásokra húsz szovjet harckocsi által támogatott zászlóalj erejű gyalogság zúdult. A kritikus helyzetben Bercsényi ezredes átvette egy nehéztüzér-üteg parancsnokságát és közvetlen irányzással lövette az előre törő ellenséges páncélosokat. Molnár László hadnagy ez idő alatt a 24. gyalogezred visszaözönlő részei felett vette át a parancsnokságot és közelharcban vette vissza az állásaikat. A kialakuló csatában 16 darab amerikai gyártmányú, szovjetek által használt Sherman harckocsit sikerült kilőni. Az alakulatot, benne Molnár Lászlóval 1944. május 14-én, egyhavi harc után tartalékba helyezték.</p>
<p>Molnár László az újra felállított, tragikus múltú 2. honvédhadsereg kötelékébe vezényelt 3. harckocsiezreddel együtt készült fel Erdély védelmére. 1944 szeptember 18-án, miközben oldalkocsis motorkerékpárjában ülve utazott arcvonal-szemrevételezésre, Molnár László hadnagy járművét találat érte. A robbanás kirepítette az oldalkocsiból, földet érve pedig lábát törte. Ceglédre, majd Budapestre került gyógykezelésre.</p>
<p>1944 októberében Molnár hadnagy, ismét Bercsényi ezredes keze alatt, Esztergomban készült fel a páncélos kiképző iskola Németországba való kitelepítésére. Az iskola december közepére költözött át a németországi bergeni páncélos iskolába.</p>
<p>1945 elején Bercsényi ezredes javaslatára Molnár Lászlót századossá léptetik elő. 1945 májusában jelen van, amikor a brit erők elérik Bergen-Belsen körzetét és felfedezik a Harmadik Birodalom egyik leghírhedtebb koncentrációs táborát. Az ezt követő tárgyalásokra így emlékezik vissza:</p>
<blockquote>
<p><em>„Egy Mercedes 220 típusú tiszti személygépkocsiban hagytuk el a bergeni kiképzőközpontot. Az autót én vezettem, egy német ezredes, valamint Bercsényi és Alturay ezredes urak társaságában. Miután elhagytuk a tábort, kitűztem egy fehér lobogót az autó elejére és Celle felé vettem az irányt. Egy farakást elhagyva, egy földúton találkoztunk két Bren típusú szállítójárművel, az egyikben két angol tiszt ült. A találkozót előre egyeztették, így csak intettek, hogy kövessük őket. Az egyik jármű előttünk ment, a másik mögöttünk. Az Aller folyóig haladtunk így konvojban, egy vidéki birtokhoz. A britek megtagadták, hogy szóba álljanak a német Wehrmacht ezredesével, így csak a magyarok léphettek be az épületbe, hogy megtárgyalják a Bergen-Belsen körzetében kialakult helyzetet.”</em></p>
</blockquote>
<p>Molnár százados három órán át várakozott a német ezredes társaságában, mire a parancsnokai kiléptek a házból. A francia nyelven folytatott tárgyalások eredményeképpen a magyarok segítséget nyújtottak a briteknek a környék biztosításában, valamint a koncentrációs tábor biztosításában is, ahol tífuszjárvány tombolt. A tárgyalások eredményét jegyzőkönyv rögzítette, melyet angolul tudó magyar tisztek fordították le és tolmácsolták a páncélosiskola magyar állományának. A megállapodás egyik aláírója Molnár László százados volt.</p>
<p>Molnár László alakulatával végül 1946-ban tért vissza Magyarországra, ahol formálisan is megadták magukat a szovjeteknek. Ezt követően Molnár László visszatért Sopronba, mint hivatásos katonatiszt, ahonnét 1949 októberében vitte el az Államvédelmi Hatóság. Ceglédről, három napig tartó kihallgatást követően a szegedi börtönbe került, majd Budapestre a Markó utcai fogházba. A vád súlyos testi sértés volt egy állami alkalmazott terhére. A népbíróság gyorsított eljárásban bűnösnek ítélte, ám a kiszabható büntetést letöltöttnek nyilvánították.</p>
<p>A börtönből frissen szabadult Molnár László hajnalban lépett ki a fogház ajtaján és azonnal két ÁVH-nyomozó kezei között találta magát, akik karon ragadták és gyalog bekísérték az Andrássy út 60. szám alá, az ÁVH központjába. Egy hétig tartó fogságot követően internálták Kistarcsára, ahol nyolc hónapot töltött. Az ellene felhozott vádakról semmit nem tudott meg, csupán annyit közöltek vele, hogy le van tartóztatva.</p>
<p>Molnár László Kistarcsáról vasúton jutott a recski munkatáborba 1950-ben. Itt az első feladata gerendahordás volt, az épülő barakkokhoz. A tábor elkészülte után a kőfejtőben dolgozott, mint kőtörő. Itt egy köbméteres kőtömböket kellett egy 20 kilogrammos és egy 2 kilogrammos kalapács segítségével apróra törni útépítéshez.</p>
<p>Sztálin 1953-as halálával a tábori körülmények fokozatosan javulni kezdtek. Abbamaradtak a bántalmazások, emelkedtek a fejadagok is és a foglyokat nem borotválták kopaszra többé. A rabokat egyesével újra kihallgatták, aminek végén mindenkinek alá kellett írnia egy dokumentumot, melyben kijelenti, hogy soha nem beszél a táborban tapasztaltakról.</p>
<p>A rabokat 1953 augusztusától tízes csoportokban engedték szabadon. Távozás előtt nagy kupacnyi civil ruhadarab közül válogathattak, majd egy darab vasúti jegy és pár forint készpénz átadása után szabadon távozhattak.</p>
<p>Molnár László nem térhetett vissza Sopronba, mivel fennállt a veszélye, hogy a határvárosból nyugatra szökne. Így Kiskőrén vállalt munkát a Földhivatalban, míg 1955 végén egy éjszaka az ÁVH titkosrendőrei ismét elfogták. Ezúttal a Fő utcai fogházba szállították Budapestre, ahol minden eddiginél keményebb vallatás várt rá. A kihallgatói folyamatosan megvilágított szobában faggatták a családtagjairól, főleg István nevű testvére kapcsán, aki az emigrációba kényszerült szélsőjobboldali magyar ellenállási mozgalom, a „kopjások” (hivatalos nevén a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége) tagjaként végzett hírszerző munkát. Molnár László végül államellenes cselekmények és árulás miatt jogerősen hét év börtönbüntetést kapott, aminek letöltését Budapesten kezdte meg.</p>
<p>Molnár László az 1956 októberi forradalmi események során szabadult ki a börtönből, ahonnét azonnal Sopronba indult. Ausztráliába emigrált, ahol építőmérnökként helyezkedett el. 75 éves koráig dolgozott ezen a területen. Molnár László 2014. szeptember 21-én, 97. születésnapja előtt hunyt el Ausztráliában.</p>
<p><strong><em><u>Csiszár Géza</u></em></strong></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/csiszar_geza_alezredes.jpg" alt="csiszar_geza_alezredes.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Csiszár Géza<br /> (Forrás: Csiszár Géza ny. alezredes adatlapja a Nemzeti Emlékezet Bizottságának adatbázisában)</em></p>
<p>Csiszár Géza 1917. július 13-án, Keleméren született. Anyja neve Nagy Julianna, apja neve Csiszár Ferenc volt. A tartalékos tiszti iskolát Ungváron végezte, ahonnét kiválasztották a „Testnevelési Szaktanfolyam” hallgatójának. Itteni tevékenységét követően vonult be tényleges katonai szolgálatra 1939. február 1-én a huszti 24/11. zászlóaljhoz, zászlósként.</p>
<p>Csiszár zászlós 1942. november 1.-ig a 24/11. zászlóalj géppuskás századának páncéltörő ágyús szakaszparancsnoki, illetve a 24. gyalogezred tartalékos tiszti iskolájának oktatói beosztásában szolgált.</p>
<p>1942. november 1-én Csiszár Gézát hadnaggyá léptetik elő, ugyanezen a napon a doni hadszíntérre indult szakaszparancsnokként, a 24/1. zászlóalj 2. puskás századának egyik szakaszát vezetve. A keleti fronton végzett szolgálatot követően főtiszti tanfolyami hallgató Kőszegen, majd 1943. november 15. és 1944. április 1. között segédtiszt, egyben a 24/11. zászlóalj 4. puskás századának parancsnoka. 1944. július 1-től főhadnagy. Az 1944 őszi magyarországi harcokra így emlékezik:</p>
<blockquote>
<p><em>„Zászlóaljunkat (…) november táján hirtelen leváltották és gépkocsikon a Szerencs és Miskolc közötti szakaszra helyezték át. Az itteni harcokban zászlóaljunk csaknem felőrlődött, mindössze egy fél századnyi erő maradt meg belőle. Ezzel az erővel vonultam be az arcvonalból leváltás után Göncruszkára...”</em></p>
</blockquote>
<p>1944. december 2.-től december 25-ig a magyar királyi 24. honvéd gyaloghadosztály kiképző századának parancsnoka Göncruszkán, majd 1945. január 22-ig a 24. gyalogezred törzsszázadának parancsnoka. Ekkor Csiszár Géza főhadnagy, a 24. gyalogezred parancsokságával együtt Rozsnyónál román hadifogságba esik.</p>
<p>Csiszár főhadnagy fogságba kerülésekor felajánlotta szolgálatait a szovjeteknek, így elkerülte a hadifogságot. 1945. december 12. és 20. között vett részt Budapesten az úgynevezett Demokratikus Átképző Tanfolyamon, 1947. március 1-től századosként szolgált tovább. Ugyanebben az évben lép be a Magyar Kommunista Pártba (MKP), majd 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának tagja lesz.</p>
<p>1947 decemberétől 1949 áprilisáig a budapesti Honvéd Hadbiztosi Akadémia hallgatója, majd egy különleges tanfolyam elvégzését követően 1952-ig tanul a Szovjetunióban, a leningrádi Hadtáp és Katonai Ellátó Akadémián. Itt éri 1950. május 1-én őrnagyi előléptetése.</p>
<p>Csiszár Géza 1954. november 15-től alezredesként szolgál tovább. Az 1956-os események során október 23-tól tevékenyen vesz részt a Honvédelmi Minisztérium őrzésében, mint a kiképzési csoportfőnökség beosztott főtisztje. Október 29-én Budapest III. kerületi pártbizottság kérésére nyújt segítséget, majd november 1. – 3 között visszatért a Honvédelmi Minisztériumba, ahonnét másnap lakására távozott. November 10-én szolgálatra jelentkezett a 3. (budai) karhatalmi ezrednél, ahol beosztott századparancsnok-helyettesként, majd 1957. március 23-tól századparancsnokként vett részt a XII. kerületben zajló karhatalmi feladatokban, a Hajnóczy József út 2. szám alatti épületet biztosítva, folyamatos kapcsolatban a Vérmezőn tevékenykedő szovjet alakulatokkal. Jellemzése szerint:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az ellenforradalom idején becsülettel és szilárdan helytállt (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>Csiszár Géza alezredes 1957. április 30. és november 22. között a Forradalmi Honvéd Tiszti Ezred hadtápfőnökeként szolgált, ebben a minőségében kapta meg a „Munkás – Paraszt Hatalomért Emlékérmet” is, melyet azok számára alapítottak, akik aktívan részt vettek az 1956-os forradalom elfojtásában. További kitüntetései az odaítélés éve szerint növekvő sorrendben:</p>
<p>- Szolgálati Érdemérem (10 év) – 1959.</p>
<p>- Kiváló Szolgálatért Érdemérem (15 év) – 1960.</p>
<p>- Haza Szolgálatáért Érdemérem (20 év) – 1965.</p>
<p>- Felszabadulási Jubileumi Emlékérem; Szolgálati Érdemérem – 1970.</p>
<p>Csiszár Géza alezredes 1960. január 15-től a Magyar Néphadsereg Vezérkar Szabályzatszerkesztő Önálló Osztályán szolgált hadtáp szerkesztő-fordító főtisztként. 1963. október 1-től, 1972. július 1-én elrendelt nyugállományba helyezéséig a Magyar Néphadsereg Vezérkar 7. önálló osztályán hadtáp szerkesztő főtisztként szolgált. Csiszár Géza nyugalmazott alezredes 2003. október 11-én, Verőcén hunyt el.</p>
<p><strong>Források</strong></p>
<p>- <a href="https://www.legacy.com/amp/obituaries/theage-au/172541864">https://www.legacy.com/amp/obituaries/theage-au/172541864</a> (Molnár László gyászközleménye. Letöltés ideje: 2021. 01. 02.)</p>
<p>- Dr. Gaskó Béla: Dr. Csongor Győző (in.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999. pp. 9. – 28.)</p>
<p>- Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai (Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXIII. Szeged, 1996. p. 18.)</p>
<p>- Martin Kornél: Nagy Árpád M. Kir. ejtőernyős főhadnagy háborús jegyzetei (in.: Hadtörténelmi Közlemények 1999. 1. sz. p. 13.)</p>
<p>- Csiszár Géza ny. alezredes adatlapja a Nemzeti Emlékezet Bizottságának adatbázisában</p>
<p>- John Molnar ezredes (ausztrál hadsereg) írásbeli közlései (2019. 09. 06. és 2019. 09. 07.)</p>
<p>- A Soproni Állami Széchenyi István Gimnázium 61. sz. értesítője (p. 30.)</p>
<p>- Sőregi Zoltán főhadnagy: Egy felemás diverzánsakció – Szabadcsapatok Kárpátalján 1938 őszén (in.: Felderítő Szemle VII. évf. 4. sz. 2009. december pp. 148. – 156.)</p>
<p>- Halász Aladár: A felvidéki szabadcsapatok és a Soproni harcéták története. Soproni egyetemisták az önkéntes szabadcsapatokban 1938-ban (in.: Soproni Szemle 2006. 1. sz. pp. 55. – 74.)</p>
<p>- Dr. Csongor Győző: „Testnevelési Szaktanfolyam” (in.: Magyar Szárnyak XXV. évf. 25. szám 1997. pp. 182. – 183.)</p>
<p>- Dr. Mujzer Péter: A 2. páncéloshadosztály hadműveletei Galíciában, 1944-ben I. rész (in.: Haditechnika Magazin (2017/6. sz. pp. 2. – 6.)</p>
<p>- Dr. Mujzer Péter: A 2. páncéloshadosztály hadműveletei Galíciában, 1944-ben II. rész (in.: Haditechnika Magazin (2018/1. sz. pp. 2. – 6.)</p>
<p>- Bene János – Szabó Péter: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban – A m. kir. 24. gyaloghadosztály története 1944 – 1945 (Nyíregyháza 1997. p. 98. 131. sz. lábjegyzet)</p>
<p>- B. Stenge Csaba: A Rongyos Gárda bevetése Kárpátalján 1938 – 1939 (in. Seregszemle – Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szakmai-tudományos folyóirata XVI. évf. 2. sz. 2018. pp. 93. – 105.)</p>
<p>- B. Stenge Csaba: Magyar hadműveletek Kárpátalja visszacsatolása során 1939. március II. fázis (I. rész) (in. Seregszemle – Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szakmai-tudományos folyóirata XVI. évf. 2. sz. 2018. pp. 106. – 114.)</p>
<p>- Szanyi M. József: Kárpátalja visszacsatolása Magyarországhoz (1938-1939). Autonómia, birtokbavétel, katonai akciók. (Doktori értekezés - Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Budapest, 2017.)</p>
<p>- Simon László: A magyar katonai ejtőernyőzés rövid története (in.: Magyar Szárnyak, 1996. pp. 261.-271.)</p>
<p>- Eric Bernard: Kommandósok Ejtőernyősök és a Többiek – Betekintés a különleges erők világába (Presztízs Kiadó Budapest, 1991. pp. 17. – 18.)</p>
<p>- Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999. pp. 88. – 89.)</p>
<p>- Hornyák Csaba: A kárpátaljai akció (1938) (in.: Aetas 1988. p. 8.)</p>
<p>- Reszegi Zsolt: Légi Huszárok – Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között (Budapest- Pápa 2013. p. 105. 350. sz. lábjegyzet; pp.128. – 133.)</p>
<p>- Huszár János: Honvéd ejtőernyősök Pápán 1939 – 1945 (Pápa, 1993. pp. 11; 76. – 77.)</p>
<p>- Boldizsár Gábor – Gáll Gábor – Novák Béla: A magyar ejtőernyőzés 100 éve (Zrínyi kiadó Budapest, 2018. pp. 38. – 39.)</p>
<p>- Dr. Farkas Jenő: A Szent László Hadosztály Katonái írták… I. A (Jegyzet) (Gödöllő, 2005. magánkiadás p. 31.)</p>
<p>- Dr. Farkas Jenő: A Szent László Hadosztály Katonái írták… I. B (Jegyzet) (Gödöllő, 2005. magánkiadás)</p>
<p>- v. Ladányi Domonkos ejtőernyős főhadnagy halálhíre (in.: Argentínai Magyar Hírlap 2011. szeptember p. 8.)</p>
<p>- „Rendkívüli beszélgetés vitéz Ladányi Domonkossal” (in.: Argentínai Magyar Hírlap 2006. január-február pp. 3. – 4.)</p>
<p>- Gabriel Győző – Horváth Ferenc (szerk.) Hadtudományi Lexikon A – L (Magyar Hadtudományi Társaság Budapest, 1995.)</p>
<p>- Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris Kiadó 2001. pp. 241. – 249.).</p>
<p>- MTI rádiófigyelő 1938. október 24. (p. 104.)</p>
<p style="text-align: right;">- Kiss Dávid -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F12%2Fhorthy_elfeledett_diverzans_katonai_adalekok_a_testnevelesi_szaktanfolyam_tortenetehez%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F12%2Fhorthy_elfeledett_diverzans_katonai_adalekok_a_testnevelesi_szaktanfolyam_tortenetehez%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F12%2Fhorthy_elfeledett_diverzans_katonai_adalekok_a_testnevelesi_szaktanfolyam_tortenetehez%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Horthy Miklós elfeledett diverzáns katonái"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/02/12/horthy_elfeledett_diverzans_katonai_adalekok_a_testnevelesi_szaktanfolyam_tortenetehez#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16424790" border="0" /></a><br /></p>
Horthy_Miklós
Kommandó
Felvidék
Magyar_Királyi_Honvédség
Ejtőernyős
Testnevelési_Szaktanfolyam
Diverzáns
Bertalan_Árpád
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/stefan_valer_farkas_i_b.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/02/06/beszamolo_egy_koszoruzas_margojara
BESZÁMOLÓ: Egy koszorúzás margójára
2021-02-06T18:46:53+01:00
2021-02-06T18:46:53+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>Berkesi Balázs bajtársunk egy személyes hangvételű írásban emlékezik meg Baráti Körünk 2020 decemberében, a Magyar Királyi Honvédség Szent László hadosztály letkési emlékművénél tartott (a járványhelyzet miatt) zárt körű megemlékezéséről.</p>
<p>Nem először jártam Letkésen. A település számomra nem csak azért fontos, mert a Szent László hadosztálynak alárendelt ejtőernyős ezred védte, hanem azért is, mert az MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj állított először díszőrséget a Honvédség részéről a temetőben felállított emlékműhöz az 1990-es évek második felében.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/147489766_468352227877027_6939634274969710070_n.jpg" alt="147489766_468352227877027_6939634274969710070_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Az 1997-es megemlékezés és résztvevői, köztük a 88. Gyorsreagálású Zászlóalj katonái <br /></em><em>(forrás: Magyar Szárnyak magazin 1997. XXV. évfolyam 25. szám)</em></p>
<p>Tavaly, 2020 nyarán díszőr voltam ott, mikor a Magyar Ejtőernyős- Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör közösen vállalta ezt a feladatot a Szent László Hadosztály Hagyományőrző Egyesületben szolgáló bajtársakkal. Decemberben azonban, az ütközet 76. évfordulóján nem volt lehetőségünk bármi komolyabb megemlékezést szervezni, a járvány miatt. Nagyon szűk körben látogattunk el az emlékműhöz. A falu határában láttuk, hogy vadászok készülődnek egy ház udvarán. A temetőbe érve konstatáltuk, hogy a halottak napjáról nagyon sok mécses maradt az emlékművön. A földre hullott darabokat összeszedtük, és amelyik nem volt törött, azt visszatettük a talapzatra. Illetve amik nem égettek le teljesen, azokat újra meggyújtottuk. Épp ezzel foglalatoskodtunk, amikor a falu határából lövések dördültek. A vadászok voltak. A hajtók kiabálását is hallottuk, vagy legalább is néhány hangfoszlányt elhozott hozzánk a szél. Voltam már hadijátékon és a MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj bemutatóján 2014-ben, így sokszor hallottam vaktölténnyel, vagy ha pontosabban akarok fogalmazni, gyakorló tölténnyel működő fegyver ugatását. De ez éles volt, aminek más a hangja. Sokkal fenyegetőbb. A kiabálással együtt nagyon húsba vágó volt azon a helyen, ahol 76 évvel korábban súlyos harcok dúltak. Az idő sokkal hidegebb volt akkor 1944-ben, mint aznap, és a hó miatt a hangok még tisztábbak lehettek. A kemény harcok dacára előfordulhattak olyan szünetek, amikor csak szórványos lövöldözés volt a magyar és a szovjet állások között. A magyar ejtőernyősök fáradtan érkeztek meg Letkésre. Az előző hetekben súlyos harcokban vettek részt a Pesti hídfőben, ami nem csak az erejüket őrölte fel, hanem számtalan bajtársukat is elvesztették. Megfelelő téli ruha ide, vagy oda, átfagyva voltak kénytelenek az állásokat felvenni és harcolni. A meleg étel is ritka kincs volt abban az időben, amikor békeidőben az ember még a lábát se teszi ki a házból szívesen, de nekik még harcolniuk is kellett. Ráadásul a karácsony se volt már messze. Volt abban valami rémisztő, hogy 76 évvel korábban ez a vidék, ez a csöndes kis magyar község a történelem legpusztítóbb háborújának egyik színtere volt. Ezen gondolatokhoz nem kellett több, mint néhány távoli puskalövés és az, hogy tudtuk mi zajlott ott 1944 decemberében.</p>
<p>Miután elrendeztük a mécseseket, elhelyeztük a megemlékezés koszorúját, valamint vezetőnk, Varga Zsolt őrmester bajtárs kislánya a Baráti Körünk mécsesét is letette az emlékmű talapzatára. Őrmesterünk elmagyarázta neki, hogy pontoson kik azok, akik nevét olvashatja az emlékművön, majd ezt követően az Ipolyhoz hajtottunk, hogy megmutassa a kislánynak azt a hidat, amit az ejtőernyősök védtek azokban a napokban.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/147208544_440261590742796_4238622288524271790_n_1.jpg" alt="147208544_440261590742796_4238622288524271790_n_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="484" height="363" /></em><em>A koszorú elhelyezve<br /></em><em>(fotó: Berkesi Balázs)</em></p>
<p>Mindig is azt fogom gondolni, hogy a katonai hagyományőrzés legfontosabb feladatai, nem a fegyverek kultuszának építése, vagy az erőszak romantizálása, hanem az emlékezés, illetve az emlékeztetés. Az ezzel kapcsolatos hitemet az a nap csak újra megerősítette.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/146502589_172301637683909_4175313684170663701_n.jpg" alt="146502589_172301637683909_4175313684170663701_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="503" height="377" /></em><em>A jövő generációjának<br /></em><em>(Fotó: Berkesi Balázs)</em></p>
<p style="text-align: right;">Berkesi Balázs</p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F06%2Fbeszamolo_egy_koszoruzas_margojara%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F06%2Fbeszamolo_egy_koszoruzas_margojara%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F02%2F06%2Fbeszamolo_egy_koszoruzas_margojara%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=BESZÁMOLÓ: Egy koszorúzás margójára"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/02/06/beszamolo_egy_koszoruzas_margojara#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16418220" border="0" /></a><br /></p>
II._világháború
Megemlékezés
Magyar_Királyi_Honvédség
Letkés
Koszorúzás
Ejtőernyős
Ipolyszalka
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/147489766_468352227877027_6939634274969710070_n.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/31/kitekinto_egy_magyar_hos_vietnamban_rabel_laszlo_tortenete
KITEKINTŐ: Egy magyar hős Vietnámban – Rábel László története
2021-01-31T15:50:26+01:00
2021-01-31T15:50:26+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!<br /><br />Rendhagyó cikkel jelentkezik "KITEKINTŐ" sorozatunk, melyben interjúk segítségével igyekeztünk bemutatni külföldi ejtőernyős alakulatok veteránjainak életútját, visszaemlékezéseit. A <span style="text-decoration: underline;"><strong><a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/03/kitekinto_toth_tiboru_tibor_interju_egy_roman_ejtoernyossel" target="_blank" rel="noopener noreferrer">román</a></strong></span> és a <strong><span style="text-decoration: underline;"><a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/02/09/kitekinto_alexander_antonov" target="_blank" rel="noopener noreferrer">szovjet</a></span></strong><span style="text-decoration: underline;"></span> hadseregek egy-egy ejtőernyős veteránjával készített interjút követően most, egy olyan magyar katona élete és hősi halála kerül bemutatásra, aki az Amerikai Egyesült Államok hadseregében szolgálva érdemelte ki befogadó országa legmagasabb katonai kitüntetését. Jó szórakozást kívánunk Kiss Dávid bajtársunk cikkéhez!</p>
<p>Az Amerikai Egyesült Államok számára 1965 és 1970 között zajló vietnami háború ideje alatt csupán három magyar származású katona kapta meg a legmagasabb amerikai katonai kitüntetést, a Kongresszusi Becsületrendet (Congressional Medal of Honor). Frankie Zoly Molnar törzsőrmester, 1967-ben, Rábel László törzsőrmester 1968-ban, valamint Leslie H. Sabo őrvezető, 1970-ben hajtották végre hősi tettüket. Mindhárom kitüntetést posztumusz, azaz a kitüntetettek hősi halálát követően vehették át a legközelebbi családtagok. Mindhárman bajtársaik megmentéséért áldozták az életüket. Ez az írás a mélységi felderítő járőrparancsnokként szolgáló Rabel törzsőrmester életéről és haláláról szól. A munka nem titkolt célja, hogy korabeli adatokra, kortársak visszaemlékezéseire és hivatalos iratokra támaszkodva hiteles képet fessen egy méltatlanul kevéssé ismert és a szakirodalomban is pontatlanul ábrázolt magyar származású amerikai katonáról. Ez a cikk nem jöhetett volna létre Mr. Reed Cundiff segítsége nélkül, aki szintén mélységi felderítő csoportparancsnokként szolgált a 173. légiszállítású dandár „N” századának 4. csoportjában. Köszönet Berkesi Balázsnak az elkészült cikk szakmai lektorálásáért. Köszönet illeti továbbá Nagy Gábort, aki <a href="https://lurpblog-hotel1.blog.hu/2020/08/26/interju_reed_cundiffal" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>blogján</strong></span></a> készített interjúja során felhívta a figyelmet Rábel László történetére.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/laszlo_rabel_as_a_youngster.jpg" alt="laszlo_rabel_as_a_youngster.jpg" class="imgnotext" /></em><em>A fiatal Rábel László<br /> (</em><strong><a href="https://www.findagrave.com/memorial/6304956/laszlo-rabel"><em>forrás</em></a></strong><em>)</em></p>
<p>Rábel László 1939. szeptember 21-én (egyes források szerint 1937-ben) született Budapest V. kerületében, Lipótvárosban. Fiatal éveiről, családjáról nem sok adat ismert, ám saját elmondása alapján 17 éves korában részt vett az 1956-os szovjetellenes felkelésben. Erről az időszakról másodkézből, egy Larry Warner nevű katonatársától kaphatunk képet, aki így írt 1999-es megemlékező gyászbeszédében:</p>
<blockquote>
<p><em>„A kiképzés szüneteiben (…) összegyűltünk és történeteket meséltünk egymásnak. Te a legártatlanabb fiatalságod sokkoló történeteivel szórakoztattál minket, 1956 Magyarországáról, amikor még csak egy 17 éves srác voltál, akit magával ragadott a vérbe fojtott forradalom szele. A menekülésed története, ahogyan felidézted, miképpen siklottál át a szovjet állások között, hátborzongató volt. Ma is emlékszem a szemeid csillogására, amikor arról meséltél, hogyan szedtél le pár ruszkit, akik az utadba kerültek nyugatra menekülésed során.”</em></p>
</blockquote>
<p>A forradalom bukását követően, 1957-ben Ausztrián keresztül hagyta el Magyarországot és a minnesotai Minneapolisban telepedett le. Itt ismerte meg feleségét, a szintén 1956-os menekült, budapesti születésű Rostás Évát, akit katonatársai előtt úgy írt le, mint aki, ha lehetséges, még nála is keményebb, és akivel 1957-ben kötött házasságot New Jersey-ben. Egy lányuk született, Eve.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/rabel_eve.jpg" alt="rabel_eve.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Rábel László és lánya Eve Rabel<br /> (</em><a href="https://arsof-history.org/medal_of_honor/recipient_rabel.html"><em><strong>forrás</strong></em></a><em>)</em></p>
<p>Rábel László 1965. november 16-án kezdte meg katonai szolgálatát, a Missouri állam hegyei közt működő Fort Leonard Wood helyőrségben. Innen 1966-ban emelt szintű gyalogsági kiképzésre került a Georgia állambeli Fort Gordon támaszpontra, majd pedig ugyanebben az évben az állam déli részén található Fort Benning legendás hírű ejtőernyős iskolájában szerezte meg a katonai ejtőernyős tanfolyam elvégzését bizonyító oklevelet és szárnyas ejtőernyős jelvényt. Ekkor léptetik elő őrvezetővé is.</p>
<p>Rábel őrvezető első harcoló beosztásában lövészkatonaként szolgált a 101. légiszállítású hadosztály 501. gyalogezredének 2. zászlóaljának „A” századában, majd áthelyezik a hadosztály 503. ejtőernyős gyalogezredének 4. zászlóaljának „A” századához. Ezzel az alakulattal kerül bevetésre először Vietnámban, a 173. légi szállítású dandár részeként, 1966-ban.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/173_ab.jpg" alt="173_ab.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="311" height="449" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>A 173. légiszállítású dandár – „az égi katonák” karjelzése<br /> (forrás: magángyűjtemény)</em></p>
<p>Reed Cundiff, későbbi mélységi felderítő katona így írja le az alakulatot és első találkozását Rábellel:</p>
<blockquote>
<p><em>„A USS General Pope fedélzetén találkoztam Lászlóval, útban Vietnámba. Mindkettőnket az 503. ejtőernyős gyalogezred 4. zászlóaljához osztottak be. A zászlóaljnak egybe kellett olvadnia az ezred 1. és 2. zászlóaljaival, a 173. légi szállítású dandár kötelékében. Eredetileg a dandár kötelékében harcolt a Királyi Ausztrál Ezred 1. zászlóalja is. A mi alakulatunkban rengeteg külföldi szolgált. Akadt egy volt keletnémet ejtőernyős, aki a francia idegenlégióból jött hozzánk, voltak latin-amerikaiak, sokan Európából és néhány közel-keleti katonánk is. Rábel és én többször is beszélgettünk a hajóút során”</em></p>
</blockquote>
<p>Az első turnusa végével szakaszvezetővé előléptetett Rábel László összesen nyolc hónapot töltött az 503. ejtőernyős gyalogezred 4. zászlóaljával Vietnamban, mint lövész és lőszeres katona. 1967-ben újra jelentkezett vietnami szolgálatra, azonban ekkor a 17. lovassági ezred „E” lovasszázadának kötelékébe került, mely a 173. légi szállítású dandár csapatfelderítő alakulataként tevékenykedett. Itt, a turnusa végén már őrmesterként szolgáló Rábel László lövészből gránátvető-kezelővé lépett elő, fő fegyvere az M-79 kézi gránátvető lett.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/rabel_vn2.jpg" alt="rabel_vn2.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Rábel László a 173. légi szállítású dandár gránátvető-kezelőjeként<br /> (</em><strong><a href="https://arsof-history.org/medal_of_honor/recipient_rabel.html"><em>forrás</em></a></strong><em>)</em></p>
<p>Az ekkor 27 esztendős, harcedzett ejtőernyős, felderítő katona úgy döntött, jelentkezik az USA hadseregének 5. különleges műveleti csoportja (5<sup>th</sup> Special Forces Group) által szervezett speciális tanfolyamra, az úgynevezett „RECONDO” iskola elvégzésére. Ez a tanfolyam nevét az angol „recon” (felderítő) és „commando” (kommandós) kifejezések összevonásából kapta, azaz akik elvégezték, szakértőivé válhattak a dzsungelbéli túlélésnek, megfigyelésnek és rajtaütéseknek egyaránt. Az így kiképzett amerikai, ausztrál, új-zélandi katonák a különleges erők soraiban, vagy a mélységi felderítő járőrök (Long Range Recon Patrol – LRRP) tagjaiként szolgáltak tovább, alakulatuk szemeiként és füleiként, gyakran mélyen az ellenséges vonalak mögött végezve felderítést, vezetve légicsapásokat, felmérve az ellenséges veszteségeket, vagy közvetlen rajtaütésekkel zaklatva az ellenséget. Döntése hátteréről Rábel így beszélt bajtársának, Reed Cundiff-nak:</p>
<blockquote>
<p><em>„Gyűlölöm, az istentelen kommunista fattyakat akárhol legyenek is. Legalább száz gránátot kilőttem már rájuk az utóbbi nyolc hónapban, de nem tudom, hogy megöltem-e bármennyit is közülük. Itt maradok, amíg nem végzek mindegyikkel, vagy ők végeznek velem. Ha itt sikerrel járok, máshol fogom irtani őket!”</em></p>
</blockquote>
<p><span>Érdemes kitérni Rábel László legismertebb fényképének részleteire, melyet ennél az alakulatnál töltött időszaka alatt készítettek. A barettsapkán a 17. lovassági ezred fém jelvénye és a 173. légi szállítású dandár mélységi felderítőinek kék szegélyes, piros-fehér barettfelvarrója látható. Maga a sapka Reed Cundiff közlése alapján a brit gárdaalakulatoknál rendszeresített barna színű fejfedő volt, melyet az alakulat parancsnokhelyettese és műveleti tisztje, Carleton Vencil százados szerzett be a katonái számára, nem hivatalos úton, ezzel is kifejezve a mélységi felderítők elit jellegét.</span></p>
<p><span>Rábel fegyvere az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőinél általánosan rendszeresített egyéni lőfegyver, az 5.56 mm-es M16A1 gépkarabély. A katonák által csak „fekete puska” néven emlegetett fegyver a fényképen a 20 darab lőszer befogadására alkalmas szekrénytár nélkül látható fegyveren tisztán kivehető a zárszerkezetet előre segítő gomb, mely az elégtelen karbantartás és a trópusi környezet kihívásai miatt gyakori, tüzelés közben fellépő elakadásokat hivatott elhárítani.</span></p>
<p><span>Rábel László zubbonya az 1967-től megjelenő „dzsungel egyenruha” része, mely négy nagyméretű zsebbel készült, olívzöld színű pamutvászon anyagból. A bal oldali döntött mellzseb felett kivehető az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének (US ARMY) tagját jelölő vászon felvarró, az alapfokú katonai ejtőernyős tanfolyam elvégzését jelző felvarró, valamint felette kivehető a „harcoló gyalogság” felvarró, melyet a harctéri szolgálat során bizonyítottan ellenséges tűzben tevékenykedő, harcoló beosztású katonák viselhettek. A zubbony jobb mellzsebe felett a katona könnyebb azonosítását szolgáló névfelvarró látható, angolszász, ékezeteket nem használó írásmódra átírt vezetéknévvel: RABEL. A zubbony jobb karján a magyar katonai rendfokozati rendszerben nehezen értelmezhető „4. osztályú specialista” (specialist 4) rendfokozati-beosztási jelzés látható, mely a katonai előmenetel szerint talán a magyar szakaszvezetőhöz áll a legközelebb, ám az Egyesült Államok hadseregében kifejezetten egyes speciális katonai szakterületen való jártasságot is jelölt. Mindegyik, zubbonyon viselt felvarró az úgynevezett „csökkentett láthatóságú” változat, melyeket 1968-tól vezettek be széles körben a Vietnámban szolgáló amerikai katonák körében, így is alkalmazkodva a terep természetes árnyalataihoz.</span></p>
<p style="text-align: center;"><span><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/rabel_sfc.jpg" alt="rabel_sfc.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></span><span><em>Rábel László szakaszvezető a 17. lovassági ezred „E” lovasszázadának felderítőjeként<br /> (</em></span><strong><a href="https://www.vvmf.org/Wall-of-Faces/42106/LASZLO-RABEL/page/4/"><em>forrás</em></a></strong><span><em>)</em></span></p>
<p><span>A RECONDO iskola nagyon kimerítő és embert próbáló kihívás volt, a fizikai és elméleti vizsgák sorozatát egy igazi, ellenséges vonalak mögött vezetett járőrfeladat zárta le, ahol a tanfolyam résztvevőinek éles körülmények között kellett számot adniuk megszerzett tudásukról. Ám Rábel őrmester, aki a legtöbb bajtársánál idősebb volt, mégis talált rá módot, hogy a saját feladatain túl, bajtársait is motiválja. Larry Warner így írt erről az időszakról és Rábel László hatásáról a tanfolyam többi hallgatójára:</span></p>
<blockquote>
<p><span><em>„Jól emlékszem rád. Amikor együtt tanultunk a nha trang-i RECONDO iskolában 1967-ben, te sokkal öregebb voltál, mint én. Csak húsz éves voltam, túl az első vietnami turnusom felén. Te ekkor 27 éves voltál. Felfoghatatlanul idősebbnek tűntél nálam akkor (…) büszkén düllesztetted ki széles mellkasodat, abban a tudatban, hogy nem csak lehetőséget kaptál arra, hogy még több kommunistától szabadítsad meg a világot, de még fizetnek is érte. Az elhivatottságod, a feladatok iránti és a bajtársaid felé mutatott odaadásod egyszerre nyűgözött le és inspirált.”</em></span></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><span><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/rabel_vn_4.jpg" alt="rabel_vn_4.jpg" class="imgnotext" /></em></span><span><em>Rábel László Vietnámban RECONDO-kiképzésen. Érdemes megfigyelni a megkülönböztető jelzések nélkül viselt egyenruhát.<br /> (</em></span><strong><a href="https://arsof-history.org/medal_of_honor/recipient_rabel.html"><em>forrás</em></a></strong><span><em>)</em></span></p>
<p><span>A RECONDO iskola elvégzését követően Rábel László őrmester, mint „gyalogsági műveletek, és a hírszerzés specialistája” a 173. légi szállítású dandár mélységi felderítő egységénél, a 74. mélységi felderítő gyalogsági különítmény „N” (Ranger) századának 4-es jelű, vagy „Delta” csoportjában szolgált, csoportparancsnok-helyettesként. A parancsnoka a legendás hírű Patrick Gavin Tadina törzsőrmester volt, aki összesen öt évet szolgált a vietnámi hadszíntéren és ez alatt az idő alatt igazoltan 116 ellenséges katonával végzett. Hozzá köthető az „N” század kabalaállata is, Tango, a „csodakutya”, mely számos alkalommal kísérte el bevetéseikre a mélységi felderítőket (a NATO-ABC „T” betűjét jelölő „Tango” szó a fegyveres erők körében a célpont, azaz „target” megnevezésére is szolgál).</span></p>
<p><span>Rábel László ennél az alakulatnál húsz hónapon át hajtott végre felderítő műveleteket, mely időszak alatt igazoltan 30 ellenséges katonával végzett. Csoportparancsnok-helyettesként, majd Tadina távozását követően a „Delta” csoport parancsnokaként alárendeltjei szigorú, kemény katonának ismerték meg a törzsőrmesterré előléptetett Rábelt. A bevetéseken senkinek nem engedte meg a dohányzást, viszont megkövetelte, hogy az egyéni felszerelésen kívül minden katonája legalább egy M18A1 Claymore típusú gyalogsági aknát is magával vigyen, melyeket a működési területen szétszórva további veszteségeket okoztak az ellenségnek.</span></p>
<p style="text-align: center;"><span><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/laszlo-rabel_lrrp.jpg" alt="laszlo-rabel_lrrp.jpg" class="imgnotext" /></em></span><span><em>Rábel László teljes menetfelszerelésben, mélységi felderítő katonaként. Egyenruhája a különleges alakulatok és mélységi felderítők által kedvelt „tigriscsík” terepmintás anyagból készült.<br /> (</em></span><strong><a href="https://www.soulranger.com/lazlo-rabel/"><em>forrás</em></a></strong><em>)</em></p>
<p>Rábel László törzsőrmester 1968. november 13-ának reggelén is felderítő csoportját vezette Binh Dinh tartományban, a 819-es magassági pontot jelző dombon berendezett járőrbázisról kiindulva. Feladatuk a környező területen található ösvények és csapások hálózatának felderítése volt, melyeket az ellenséges erők utánpótlás szállítására és átcsoportosítások végrehajtására használtak. A bevetés lefolyását a Kongresszusi Becsületrendhez csatolt indoklás mutatja be:</p>
<blockquote>
<p><em>„Harcban tanúsított kiemelkedő bátorságért és elszántságért, az életveszélynek a kötelességen túlmenő mértékű vállalásáért. Rábel törzsőrmester kitüntette magát, a 74. gyalogsági különítmény Delta csapatának parancsnokaként. A fenti napon 10:00-kor a Delta csapat védekező állásokat vett fel, az ellenséges ösvényhálózat felderítését végezve, amikor a csapat egyik tagja ellenséges mozgást észlelt az egység előtt. Ahogy Rábel törzsőrmester és egy másik bajtársa felkészült, hogy megtisztítsák a területet, egy közeledő kézigránát hangjára lettek figyelmesek, ami a csoport védelmének közepén ért földet. Rábel törzsőrmester, a saját életét fenyegető veszélyt teljesen semmibe véve, rávetette magát a gránátra, teljesen eltakarva azt testével és felfogva az azonnali robbanás erejét. Féktelen bátorságával, biztonságát teljes mértékben figyelmen kívül hagyva, katonái iránt érzett mély aggodalmától hajtva Rábel törzsőrmester elhárította a Delta csapat többi tagját fenyegető életveszélyt és megakadályozta, hogy bármelyikük is megsebesüljön. Vitézségét élete árán is bizonyítva, a katonai szolgálat legszebb hagyományai szerint, Rábel törzsőrmester elismerést szerzett magának, egységének és az Egyesült Államok Hadseregének.”</em></p>
</blockquote>
<p>A Kongresszusi Becsületrendet hosszadalmas felterjesztési és igazolási folyamatot követően Rábel Éva vehette át 1970. április 7-én a Fehér Házban, lánya Eve társaságában Richard Nixon elnöktől. Bajtársa, Larry Warner az alábbi anekdotával búcsúzott a harcos lelkű magyartól:</p>
<blockquote>
<p><em>„Köszönöm, hogy humorodnál voltam, amikor megígértem, hogy végzek veled… az én karomon gyakoroltad az elsősegélynyújtás intravénás feladatát. Annyira erősen próbálkozták a vastag ujjaiddal, hogy beadd nekem az előírt dózisnyi sós vizet. Az első próbálkozásnál a tű balra csúszott a vénám mellett. A másodiknál jobbra. A harmadik szúrással átdöfted az eret. Negyedjére, talán a fenyegetésem hatására is, sikerült a gyakorlat. Nagyon örültem neki, bár sajgott a karom. 1968-ban első kézből hallottam az önzetlenségedről olyan barátaimtól, akik akkor jelen voltak. Olvastam a Kongresszusi Becsületrendhez mellékelt indoklást is. Az utolsó földi cselekedeted teljes összhangban volt az elkötelezettségeddel és odaadásoddal, amit a RECONDO iskola alatt is tapasztaltam. A mai napig hálás vagyok László, amiért a képzésen megoszthattam veled az a pár csepp vért. Ez vértestvérekké tesz minket? Ha nem, lélekben akkor is a testvéred maradok.”</em></p>
</blockquote>
<p><em><br /> </em></p>
<p style="text-align: center;"><em> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/moh_presentation.jpg" alt="moh_presentation.jpg" class="imgnotext" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em> </em><em>Richard Nixon az Amerikai Egyesült Államok elnöke átadja Rábel László családjának a Kongresszusi Becsületrendet. A kép aláírása: „Eva Rabel asszonynak, a legnagyobb csodálattal és legmélyebb elismeréssel, egy hálás nemzet nevében.”<br /></em><em>(</em><strong><a href="https://arsof-history.org/medal_of_honor/recipient_rabel.html"><em>forrás</em></a></strong><em>)</em></p>
<p>Bár a híresen kemény Ranger iskolát nem végezte el, a szintén magas fokú katonai felkészültséget bizonyító RECONDO tanfolyam teljesítéséért posztumusz megkapta a „Ranger” karjelvényt is. Rábel László törzsőrmestert 1992-ben iktatták be a „Ranger dicsőségcsarnokba” (Ranger Hall of Fame), egyszerre Robert Rogers őrnaggyal, az alakulat jogelődjének alapítójával, akinek 1759-es napiparancsa, Rábel László életrajzához hasonlóan a Ranger tanfolyamon résztvevő minden katonának kiosztott „Ranger kézikönyvben” olvasható.</p>
<p style="text-align: left;">Rábel László sírja az Arlingtoni Nemzeti Temetőben található, az 52-es szekció 1326-os sírhelyén. Neve a washingtoni vietnámi veteránok emlékművén a nyugati 38-as panel 7. sorában olvasható.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/rabel_grave.jpg" alt="rabel_grave.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="459" height="333" /><em>Rábel László törzsőrmester sírja az Arlingtoni Nemzeti Temetőben<br /></em><em>(<strong><a href="http://www.arlingtoncemetery.net/lrabel.htm" target="_blank" rel="noopener noreferrer">forrás</a></strong>)</em></p>
<p>Források:</p>
<p><a href="https://www.cmohs.org/recipients/frankie-z-molnar"><strong>https://www.cmohs.org/recipients/frankie-z-molnar</strong></a></p>
<p><strong><a href="https://www.cmohs.org/recipients/leslie-h-sabo-jr">https://www.cmohs.org/recipients/leslie-h-sabo-jr</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://www.cmohs.org/recipients/laszlo-rabel">https://www.cmohs.org/recipients/laszlo-rabel</a></strong></p>
<p><strong><a href="http://www.arlingtoncemetery.net/lrabel.htm">http://www.arlingtoncemetery.net/lrabel.htm</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://aad.archives.gov/aad/record-detail.jsp?dt=2002&mtch=1&cat=all&tf=F&q=Rabel+Laszlo&bc=&rpp=10&pg=1&rid=164506">https://aad.archives.gov/aad/record-detail.jsp?dt=2002&mtch=1&cat=all&tf=F&q=Rabel+Laszlo&bc=&rpp=10&pg=1&rid=164506</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://army.togetherweserved.com/army/servlet/tws.webapp.WebApp?cmd=ShadowBoxProfile&type=Person&ID=65195">https://army.togetherweserved.com/army/servlet/tws.webapp.WebApp?cmd=ShadowBoxProfile&type=Person&ID=65195</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://www.findagrave.com/memorial/6304956/laszlo-rabel">https://www.findagrave.com/memorial/6304956/laszlo-rabel</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://arsof-history.org/medal_of_honor/recipient_rabel.html">https://arsof-history.org/medal_of_honor/recipient_rabel.html</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://www.mishalov.com/Rabel.html">https://www.mishalov.com/Rabel.html</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://www.vvmf.org/Wall-of-Faces/42106/LASZLO-RABEL/page/4/">https://www.vvmf.org/Wall-of-Faces/42106/LASZLO-RABEL/page/4/</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://www.benning.army.mil/infantry/artb/RHOF/index.html">https://www.benning.army.mil/infantry/artb/RHOF/index.html</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://www.borsonline.hu/aktualis/tarsaiert-halt-meg-laszlo-a-vietnami-pokolban/137034">https://www.borsonline.hu/aktualis/tarsaiert-halt-meg-laszlo-a-vietnami-pokolban/137034</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://lurpblog-hotel1.blog.hu/2020/08/26/interju_reed_cundiffal">https://lurpblog-hotel1.blog.hu/2020/08/26/interju_reed_cundiffal</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://www.al.com/breaking/2013/11/huntsville_man_inducted_into_r.html">https://www.al.com/breaking/2013/11/huntsville_man_inducted_into_r.html</a></strong></p>
<p>June Gossler: Rabel Laszlo biography</p>
<p>SH 21-76 „Ranger Handbook” (Ranger Training Brigade United States Army Infantry School Fort Benning, Georgia April 2000) (p. III – 5.)</p>
<p>Csutak Zsolt: Amerikai magyar katonahősök in.: Ambrus László – Rakita Eszter (szerk.) Amerikai Magyarok – Új irányok a közös történelem kutatásában (Eger, 2019.) (p. 94.)</p>
<p>Szentkirályi Endre: Hungarians in Cleveland 1951 – 2011: Then and Now (Doktori értekezés – Debreceni Egyetem BTK 2013.) (p. 161. 265. sz. lábjegyzet)</p>
<p>Mr. Reed Cundiff személyes közlései</p>
<p style="text-align: right;">- Kiss Dávid -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F31%2Fkitekinto_egy_magyar_hos_vietnamban_rabel_laszlo_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F31%2Fkitekinto_egy_magyar_hos_vietnamban_rabel_laszlo_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F31%2Fkitekinto_egy_magyar_hos_vietnamban_rabel_laszlo_tortenete%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=KITEKINTŐ: Egy magyar hős Vietnámban – Rábel László története"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/31/kitekinto_egy_magyar_hos_vietnamban_rabel_laszlo_tortenete#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16410294" border="0" /></a><br /></p>
Ranger
Vietnam
Veterán
Medal_of_Honor
Becsületrend
LRRP
Laszlo_Rabel
Rábel_László
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/laszlo_rabel_as_a_youngster.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/12/magyar_ejtoernyosok_a_donnal
Magyar ejtőernyősök a Donnál
2021-01-12T16:05:04+01:00
2021-01-12T16:05:04+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>1943 óta minden évben, január 12-én fejet hajtunk az 1943-ban a Don-kanyarban elesett magyar katonák előtt. Baráti Körünk magyar katonák egy méretében talán kisebb, ám a források tekintetében igen keményen harcoló csoportját szeretné bemutatni, Kiss Dávid bajtársunk egy <a href="https://www.masodikvh.hu/erdekessegek/alakulatok/3163-magyar-ejtoernyosok-a-donnal-ejtoernyos-katonak-a-m-kir-2-honvedhadsereg-kotelekeben-1942-1943" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><strong>korábbi írásának</strong></a> kibővített, javított változatával. Ismerjük hát meg azoknak az önként jelentkező magyar ejtőernyősöknek a történetét, akik „harctéri tapasztalatszerzésre” indultak a Don-kanyarhoz!</p>
<p style="text-align: center;"><em> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/1_5.jpg" alt="1_5.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Magyar bakák a Don-kanyarban (Konok Tamás felvétele)</em></p>
<p>A Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg, vagy ahogyan a népnyelv ismeri, a Magyar 2. Hadsereg Don-menti harcainak feldolgozása nagyjából-egészében megtörtént. Ugyanígy a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős alakulatának történetéről is viszonylag sok információ ismert, hála egyrészről maguknak az ejtőernyős katonáknak, akik lejegyezték emlékeiket, másrészről azoknak a történészeknek, akik időt és erőt nem kímélve igyekeztek megvilágítani az összefüggéseket, és feltárni ennek az elfeledett, eltitkolt alakulatnak a történetét. Ismert vitéz Bertalan Árpád neve és jelentősége éppúgy, mint hősi halálának körülményei ugyanúgy, mint az ejtőernyősök magyarországi hadszíntéren vívott harcainak története 1944-1945-ben, melyek a magyar hadtörténelem legfényesebb lapjaira kívánkoznak. Kevesen ismerik azonban az 1942-1943 folyamán önként, vagy parancsra a keleti frontra vezényelt ejtőernyős tisztek és tiszthelyettesek harcait, akik „haditapasztalatok megszerzésére” kerültek ki a hadműveleti területre, a Don folyóhoz.</p>
<p>Az újonnan kiképzett ejtőernyős katonák rámenőssége, kiképzésének alapossága és keménysége legendaszámba ment a Magyar Királyi Honvédség soraiban, ahol a többség egyfajta „öngyilkos” elit alakulatként látta az újonnan felállított egységet, ahová nem érdemes jelentkezni, mert „úgyis csak agyonveri magát az ember”. Ezt a különleges hírnevet a szigorú szűrés is megerősítette, melynek során a jelentkezők 30%-a már az előzetes orvosi vizsgálaton, míg további 20%-uk a csapatnál töltött próbaszolgálat alatt kihullott. Mégis szükséges volt a fiatal ejtőernyős fegyvernem katonái, és különösen tisztjei számára a valós harci tapasztalatok megszerzése, hiszen a parancsnok, vitéz Bertalan Árpád alezredes hősi halálával, az ejtőernyős zászlóaljban nem maradt olyan katona, aki átfogó harci tapasztalatokkal rendelkezett volna, nem számítva ide az 1941. április 12-ei harci ugrás veteránjait. Akárhogy is, az ejtőernyős zászlóaljnak égető szüksége volt arra, hogy katonái közül lehetőleg a legtöbben valódi tapasztalatokat szerezzenek az éppen zajló harcokban, és arra, hogy ezeket a tapasztalatokat később a kiképzés során, vagy akár a jövőbeni ejtőernyős bevetések kapcsán hasznosíthassák.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/2u.jpg" alt="2u.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Lángszórós gyakorlat (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)</em></p>
<p>A hadműveleti területre való kikerülés első és legfontosabb feltétele az egészségügyi alkalmasság mellett (melynek az ejtőernyős katonák természetesen könnyedén megfeleltek) a hivatásos altiszti, vagy tiszti beosztás volt, így sorállományú ejtőernyősök nem kerülhettek frontszolgálatra vezénylés, csakis önkéntes jelentkezés útján. A szolgálat időtartama 3-3 hónap volt „turnusonként”.</p>
<p>Az ejtőernyős zászlóalj első csoportjai 1942 júliusában került ki a keleti frontra, ahol rendfokozatuknak megfelelő beosztásokban, szolgáltak. Az ejtőernyősök jellemzően a VII. hadtest törzsébe, és az 1. tábori páncélos hadosztály alakulataihoz kerültek beosztásra, mint a gépkocsizó lövészzászlóaljak alegységparancsnokai. Így szerezhettek tapasztalatot alegységparancsnokokként, vagy törzstiszti beosztásokban is a háború igazi arcáról.</p>
<p>Ekkor a magyar csapatok már felzárkóztak a Don folyó vonalára, kemény és egyenlőtlen harcban elfoglalták Tyim városát, és megkezdődtek a védelmi előkészületek, melyeket a folyóra, mint természetes vízi akadályra alapoztak. A 208 kilométer hosszú magyar arcvonalszakasznak három szovjet hídfő jelentette sarokpontját: a scsucsjei, korotojaki, és az urivi. Az itt folyó harctevékenységet a nagy tavaszi és nyári hajsza után az állásharc viszonylagos eseménytelensége váltja fel. A beállt változást Kónya Lajos tartalékos zászlós, a III. hadtest 6. könnyű hadosztályának 47. gyalogezredének katonája így írja le naplójában 1942. július 29-én:</p>
<blockquote>
<p><em>„Most, amikor nem olyan nagy a veszély, az ember talán jobban félti az életét, mint amikor támadó harcban, szüntelen életveszedelemben forgott. Műszaki munkálataink még nincsenek azon a fokon, hogy rejtve meg lehessen járni a védőkörletet. Sokszor végig kell járnom, nappal is, viszolyogva megyek végig. Nem szeretném, ha valami buta golyó pont most találna el, amikor annyi mindent megúsztam épp bőrrel. (…) Megkönnyebbülten járunk kész futóárkainkban, s éjjelente kemény munka folyik még. Csákányok, ásók huppannak, faragjuk a kemény mészkövet, zeng a domb, reggelre egyre mélyülünk a földben. (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>Ebbe az újonnan kialakult állóháborúba kerülnek be a magyar ejtőernyősök, akiket nem ilyen hadviselésre képeztek ki és készítettek fel, ám rámenős szellemük, a feladatokhoz való pozitív hozzáállásuk, valamint versengésre való erős hajlamuk hasznára vált minden olyan katonának, aki mellettük, vagy alattuk szolgált. Érdekesség, hogy a visszaemlékezésekben, és történeti munkákban nem kerül külön említésre az első csoport tagjainak kiléte, vagy akár a csoportok összetétele, talán pontosan azért, mert egyesével-kettesével kerültek a különböző alakulatokhoz, önálló alegységet nem hoztak létre belőlük.</p>
<p>Az első „fronttapasztalatok megszerzésére” kiküldött ejtőernyős csoport igazolt hősi halottjának tekinthető azonban Csutkai Ernő ejtőernyős hadnagy, aki 1942. augusztus 14-én halt hősi halált a keleti fronton.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/csutkai_hadnagy.jpg" alt="csutkai_hadnagy.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Csutkai Ernő ejtőernyős hadnagy gyászhíre</em></p>
<p>Szükség is volt a feltöltésre, hiszen ahogy Dr. Somorjai Lajos zászlós, az ekkor a 4. soproni gyalogezred III. zászlóaljához beosztott orvosok egyike július 25-én emlékezik:</p>
<blockquote>
<p><em>„(…) Az biztos, hogy nagyon nagy veszteségek vannak. A 35-ösöknél 1400 eddig a kiesés, a 4. gy(alog)e(zred)nél, ahol most én vagyok 8-900 a hiány. Állítólag útban van a feltöltés.(…)”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/3_2.jpg" alt="3_2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Katonasírok a Donnál (Konok Tamás felvétele)</em></p>
<p>A második ejtőernyős „turnus” 1942 októberének végén került ki a frontra, köztük volt az ejtőernyős zászlóalj parancsnoka, vitéz Szügyi Zoltán ezredes is, aki a Donnál a VII. hadtest 19. könnyű hadosztályába tartozó miskolci 43. gyalogezred parancsnokságát vette át november 15-én.</p>
<p>Az ekkor 46 esztendős ejtőernyős törzstiszt egy 13 kilométeres arcvonalszakaszt vett át a magyar arcvonal keleti részén, az ezred feladata a Marki-völgy biztosítása volt, valamint a kapcsolattartás a magyar 23. könnyű hadosztállyal. Szügyi ezredest parancsnoka, Legeza János vezérőrnagy, aki 1943. január 2-án vette át a VII. hadtest vezetését így jellemzi 1943. január 8-án kelt naplóbejegyzésében:</p>
<blockquote>
<p><em>„(…) Látogatás a 43. gyalogezrednél. Vitéz Szügyi ezredes csupa bizakodás, tetterő és aktivitás. Amíg ez az ember a Marki-völgyben van, nyugodt lehetek (…).”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/4_4.jpg" alt="4_4.jpg" class="imgnotext" /><em>Vitéz Szügyi Zoltán ezredes (balra, távcsővel) Markiban tiszttársaival (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)</em></p>
<p>Szügyi ezredesről eredeztethető az a javaslat is, melynek alapján az ejtőernyős tiszti és tiszthelyettesi állományt a keleti frontra vezénylik „haditapasztalatok megszerzésének céljából”. Jellemző momentuma az életútjának, hogy mikor 1941-ben kinevezték az 1. ejtőernyős zászlóalj élére, az ekkor 45 esztendős törzstisztnek, kitüntetett I. világháborús rohamosztag-parancsnoknak, első dolga volt „megugrani” a négy minősítő ejtőernyős ugrást, ezzel jogosulttá válni az ejtőernyősök halálfejes ügyességi jelvényének viselésére, és így elnyerve az ejtőernyős katonák rokonszenvét is. Az anekdota szerint egyetlen nap alatt hajtotta végre a szükséges ugrásokat, miután egyik beosztottja az első tiszti gyűlés alkalmával a szemére vetette, hogy semmiféle elképzelése nem lehet az ejtőernyősök életéről, hiszen soha nem ugrott még ki repülőgépből.</p>
<p>A Szügyi ezredes által vezetett miskolci 43. gyalogezred mögött gyülekezett a német Cramer-hadtest, mely egyben a magyar 2. hadsereg tartalékaként is szolgált, német parancsnokság alatt. Ebben a csoportban szolgált Környei István honvéd, a magyar 1. páncéloshadosztály alá tartozó 2. gépkocsizó zászlóalj katonájaként, aki szintén találkozott ejtőernyősökkel, és aki így emlékezett vissza rájuk:</p>
<blockquote>
<p><em>„1942. október 30. Perenevalja. Kora reggel magyar ejtőernyősök érkeznek szálláskörletünkbe. A parancskihirdetéskor közlik velünk, hogy az ejtőernyős katona bajtársak – mint kiképzésvezetők – vesznek részt zászlóaljunk további feladatainak teljesítésében. A kiképzést irányító tiszt Fehér István ejtőernyős főhadnagy, helyettese Ember István ejtőernyős kiképző őrmester. (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>A másnapi kiképzésről pedig így ír:</p>
<blockquote>
<p><em>„(…) A kiképzést vezető ejtőernyősök nagyszerű emberek! Nagyon jó pedagógiai képességgel rendelkeznek! Fehér főhadnagy úr víg kedélyű, bajtársias, művelt ember. Igazi csapatember! Mindent együtt csinál velünk. Nem húzza ki magát semmiből. Nem keresi a kibúvót egyetlenegy nehéz gyakorlat alól sem. Nemcsak parancsolgat, hanem a parancs végrehajtásában is részt vesz!</em><em><br /> Ember István jól képzett ejtőernyős, művelt, kiváló képességekkel megáldott hivatásos katona. (…) kedveli a sportot, a vidámságot, a szerelmet, szeret énekelni, és verselgetni: szereti a környezetében a józanságot, a szókimondást, és az őszinteséget. Ehhez párosul bajtársias érzése, cselekedetei, segítőkészsége és példamutatása. Ember István őrmester nemcsak magyarázza, és elmagyarázza, hanem meg is mutatja a gyakorlatokat, és ember legyen a talpán, aki nála jobban megcsinálja!”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/5_2.jpg" alt="5_2.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Ismerkedés egy zsákmányolt szovjet Maxim géppuskával (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)</em></p>
<p>Érdemes itt megállni egy gondolatra, a nevesített ejtőernyős katonák adatainál. Környei honvéd naplója ugyanis pontatlanul rögzít néhány tényt, melyek kiigazításra szorulnak. Mindenekelőtt nem ismert Fehér István nevű ejtőernyős főhadnagy az ejtőernyős zászlóalj kötelékében, valószínűleg Fejér Imre ejtőernyős főhadnaggyal keverhette össze a visszaemlékezés írója, aki valóban a 2. gépkocsizó zászlóalj 1. lövész századának parancsnoka volt és bár 1943. július 23-án Pápán kelt jelentése alapján túlélte a harcokat, ám 1943. január 15-én összes, felszerelési járadékból beszerzett egyéni felszerelését elveszítette.</p>
<p>A második pontatlanság az idézetben Ember István ejtőernyős őrmester kapcsán merül fel, akiről Környei honvéd azt állítja, hogy 1943. január 18-án reggel 08:00 körül egy összeköttetést kereső járőrvállalkozás vezetése során fejlövéssel elesett Volcsje körzetében. Ezzel szemben Ember István ejtőernyős őrmestert 1944. szeptember 9-én, kilenc nappal 33. születésnapja előtt halt hősi halált a Mizunka völgyében, a halál oka valóban fejlövés. A csatára így emlékezik vissza Nagy Árpád ejtőernyős főhadnagy:</p>
<blockquote>
<p><em>„Mizunka. Ezt is csak ejtőernyősök tudhatták megcsinálni, és így megcsinálni. (…) Szinte meseszerű az egész Már hetek óta csendes volt a front, a védőállásban lévő csapataink beleposványosodtak a csendbe, fogoly, vagy ellenséges veszteség hetek óta nem esett (…) Ekkor kapta a zászlóalj azt a parancsot, hogy mint hadosztálytartalék hajtson végre vállalkozást, hogy ezzel az ellenségnek veszteséget, saját vezetésünknek pedig adatokat szerezzen. (…) a vezetés (…) legfeljebb 20-30 főnyi ellenséges veszteséget, és egy-két foglyot remélt. (…) a véletlenek és a hadiszerencse szeszélye miatt csak az első század vette ki belőle alaposan a részét. Szombaton indult a gárda, hogy a hátába kerülve meglepetésszerűen rátörjön az ellenségre. (…) az első század félnapos menettel két km-re került az orosz vonal mögé, ott összetalálkozott egy ellenséges zászlóaljjal, amely éppen bunkerekben tartózkodott. Villámgyorsan lecsaptak rájuk és felszámolták az egységet. Úgy harcoltak a fiúk, mint az ördögök. Ejtőernyős módra. (…) A vezetés szinte el sem akarta hinni, hogy egy magyar század alig pár óra alatt anyagával együtt megsemmisített egy orosz zászlóaljat.”</em></p>
</blockquote>
<p>Ember őrmester 1944-es hősi halálát erősíti meg az 1944. október 23-án kelt veszteségi karton, valamint Szügyi Zoltán ejtőernyős ezredes 1944. szeptember 12-én haza írt levele is, melyben törzsőrmesterként említi elesett katonáját:</p>
<blockquote>
<p><em>„... IX. 9-én az ejtőernyős csoport nagy vállalkozást hajtott végre az ellenség hátába, nagy sikerrel. Veszteségünk 12 halott, 41 sebesült. (…) Elestek még Ember törzsőrmester, Laky őrmester (…) Legjobban harcoltak: (…) Ember törzsőrmester, Laky őrmester, Juhász főhadnagy, Pávay főhadnagy, Ferenc törzsőrmester, Kovács törzsőrmester (megsebesült), Buday őrmester, Eisler őrmester és Farkas orvos százados, aki harcolva hozott vissza minden sebesültünket. (…)”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/6_4.jpg" alt="6_4.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>A Szent László Hadosztály ejtőernyős katonái 1944-ben (Hungarian Royal Army ww2 facebook-oldalról)</em></p>
<p>A rövid kitérő után kanyarodjunk vissza 1942-43 fordulójára, a Don folyó partjára, ahol az ejtőernyős katonák a magyar 2. hadsereg többi katonájával együtt a felváltást várják, vagy lövészárkaikban fagyoskodnak. Ahogy Környei honvéd visszaemlékezik egy látogatására a legelső vonalban:</p>
<blockquote>
<p><em>„Rövid együttlétünk alkalmával látom, hogy ezek az emberek emberfeletti megpróbáltatások között élnek. Rengeteg szenvedésen mentek keresztül. A ruházatuk elnyűtt, piszkos, sárral és vérrel tarkított. Lábbelijük silány és elhasználódott. Fegyverzetük kormos, itt-ott rozsdafoltos. Arcuk sápadt, és lesoványodott, nem pedig pirospozsgás. Meglátszik rajtuk az ápolatlanság (…) De a legkegyetlenebb látnivaló a tekintetükből olvasható! (…) Ezen az istenverte területen állandóan mozgásban vannak a szovjet csapatok. A két gyalogezred (</em>a szekszárdi 18. és 48. gyalogezredek K. D.<em>) teljesítményében külön értékelendő az a tény, hogy a megszokott állásharcnál élénkebb, szüntelenül mozgó harcot kezdeményező, gyakran felváltott, frissebb szovjet csapatokkal szemben olyan terepen kénytelen harcolni, melyet a szovjetek jól ismernek! (…) Ezt az egyenlőtlen harcot a két szekszárdi gyalogezred állja!”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/7_3.jpg" alt="7_3.jpg" class="imgnotext" /><em>A „Csendes Don” (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)</em></p>
<p style="text-align: left;">1943. január 12-én a szovjetek korlátozott célú felderítő vállalkozást indítottak két hadosztály erővel, és egy harckocsi dandár támogatásával, háromnegyed órás tüzérségi előkészítés után az urivi hídfőből kiindulva reggel 10:30-kor. A támadás célja csupán a magyar csapatok erőinek felmérése, tűzrendszerüknek és állásaiknak felfedése volt. Ezzel szemben a szovjet támadás több ponton gyorsan tért nyert, az állások kiépítetlensége, és a megfelelő páncélelhárító eszközök hiánya miatt. A felderítésre induló szovjet erőknek a 7. könnyű hadosztály alárendeltségébe tartozó 4. soproni lövészezredet sikerült felgöngyölnie, és egy óra leforgása alatt bekerítenie az ezred II. zászlóalját, valamint megsemmisítenie a III. zászlóaljat. A betörés mértékéről ekkor még a hadtestparancsnokok is keveset tudnak, Legeza János vezérőrnagy, a VII. hadtest parancsnoka naplójában először az állásokban lévő zászlóaljak felváltásának rendjéről és rendszabályairól ír, majd így folytatja:</p>
<blockquote>
<p><em>„Urivi betörés: este tudjuk meg, hogy az oroszok megtámadták a 7. és 20. könnyű hadosztályt. A 7.-nél sikerült a betörést 5 km mélységig vinni (…).”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><em> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/8_1.jpg" alt="8_1.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Kilátás a magyar állásokból a hómezőre (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)</em></p>
<p>A német Cramer-hadtestnek alárendelt magyar 1. páncéloshadosztály kötelékébe tartozó Környei István honvéd és bajtársai is előbb értesülnek a szovjet támadásról a széllel szálló csatazajból, mint hivatalos forrásból sőt, Környei honvéd még január 13-án is ezt jegyzi fel naplójában:</p>
<blockquote>
<p><em>„(…) szakaszparancsnokunk tudatja, hogy a mi zászlóaljunknál semmi rendkívüli esemény nincs. Nincs elrendelve menet- vagy harckészültség! (…)” </em></p>
</blockquote>
<p>A szovjet támadás 1943. január 14-én indul meg teljes erővel az egész arcvonalon, kihasználva a január 12-én előállt helyzetet. Ahogy Legeza János vezérőrnagy összefoglalta naplója utolsó bejegyzésében:</p>
<blockquote>
<p><em>„A megpróbáltatás kezdetén vagyunk. Könyörögtem a Jóságos Istenhez, hogy a harcban erősítsen, és vezessen minket”.</em></p>
</blockquote>
<p>Szügyi ezredes zászlóalját másnap, január 15-én délben vágják el hadosztályától, az ejtőernyős tiszt azonban nem esik kétségbe, hanem felsőbb utasítás vétele után reggel 10 óra körül megkezdi egy harccsoport megszervezését a saját katonáiból, az erősítésként beérkező csapattestekből, az első vonalból visszavonuló különböző magyar csapattestekből, valamint az egy zászlóalj erejű Molnár-csoportból, melyet parancsnoka másnapi hősi halála után át is vesz. Ez a gyors és kemény elhatározás Legeza János vezérőrnagy hadtestparancsnok megítélése szerint:</p>
<blockquote>
<p>„<em>(...) meghiúsította az oroszok előretörését a Marki-völgybe.”</em></p>
</blockquote>
<p>Ennek jelentőségét a január 16-ára tervezett német-magyar ellentámadás tükrében érthetjük meg, melyet pontosan Szügyi ezredes csoportjának állásaiból tervezett megindítani a felsőbb vezetés, mely ellentámadás amennyiben sikerrel jár, visszaállíthatta az arcvonal elvesztett szakaszát, és kedvezőbb helyzetet teremthetett a hadtest esetleges visszavonására nézve. Éppen ezért a Szügyi csoport kitartása az adott helyzetben nem csak taktikai, de stratégiai jelentőséggel is bírt.</p>
<p>1943. január 16-án délelőtt 11:00 tájban megindult a Cramer hadtest hajnali 06:00-ra ütemezett támadása, melyben azonban a vártnál csekélyebb erők vettek részt. Emellett a Marki körzetében kitartó Szügyi-csoport körül olyan gyorsan változott a front, hogy félő volt, elvész a korábban megtervezett támadás megindulási körlete is. Éppen ezért a német hadvezetés (a magyarok tudta nélkül) úgy döntött, hogy ellentámadás helyett csupán egy korlátozott ellenlökést indít, melyet az utolsó pillanatban közöltek a német és a magyar parancsnokokkal is. A támadás, melyre Környei István honvéd az alábbiak szerint emlékezik vissza, és amelyért a Szügyi csoport katonái olyan keményen küzdöttek, így eleve kudarcra volt ítélve:</p>
<blockquote>
<p><em>„Reggel öt órakor harc-előőrseink a pereszkajai dombhát mentén harcérintkezésbe kerülnek a szibériai lövészekkel. (…) Ez a támadás határozott és lendületes. Félórai gyors előnyomulás után a szovjetek erősítést kapnak. Elkeseredet harc alakul ki a petrovszkajai dombhát mentén. A harc első félórájában fanatikusan ellenállnak, mindenre érzéketlenek! Le vannak részegedve. Ráadásul a kegyetlen hideg is hátráltat! Sok bajunk van a nagy pontosságú német-magyar fegyverekkel! A nyár és ősz folyamán hatékony, nagy pontosságú puskáink, német mintájú villámgépfegyvereink lefagynak a -42 fokos hidegben. Többször beszorul a töltényhüvely, nem old ki az automata zár, csődöt mond a töltényhüvelyt kidobó automata szerkezet! Szerencsénkre kiválóan működnek az öreg, kopott csövű fegyverek, golyószórók, és a magyar honvédkezekben lévő szuronyok!”</em></p>
</blockquote>
<p>Ellentmondásos lehet az a tény, hogy a visszaemlékező 05:00 és 05:30 közöttre teszi a harcokat, ám ez csupán a megindulási körletek elfoglalásáért vívott ütközet volt. A támadás összeomlott, ennek egyik oka az, hogy a magyar 1. páncéloshadosztály vezetése nem került értesítésre, a német alakulatok más időpontra szóló támadási parancsáról. Végül a német felsőbb katonai vezetés beszünteti a támadást, mely az elaprózott erők, és az embertelen hideg miatt eleve kivitelezhetetlen feladat volt. Ugyanezen a napon kapott parancsot a VII. hadtest vezérkari főnöke arra nézve, hogy „szellemileg foglalkozzon a visszavonulással”. Ezzel tulajdonképpen „hivatalossá” válik a Don-menti katasztrófa, és a Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg, benne a „tapasztalatszerzésre” a frontra küldött ejtőernyős katonák kálváriája.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/9_1.jpg" alt="9_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Visszavonulás közben hátrahagyott lótetem (Konok Tamás felvétele)</em></p>
<p>Szügyi ezredes a sikertelen magyar-német ellentámadást követően visszaözönlő erőkből, valamint a 16. gyalogezred III. zászlóaljából öntevékenyen megerősített harccsoportjával kezdi meg a zárt rendben történő visszavonulást. Ennek az önálló harctéri döntésnek a jelentőségét és súlyát csak úgy érthetjük meg, ha idézzük Legeza vezérőrnagy aznapra íródott harci jelentését:</p>
<blockquote>
<p><em>„</em>(A magyar csapatok K. D.) <em>teljes visszavonulásban vannak a Marki-völgyön át Kolhoz Drusnij felé. A két ezredparancsnok mindent elkövet, de hasztalan. A visszaözönlők akkor sem állnak meg, ha lelövik őket. (…) A hadosztályparancsnok kérte, hogy a hadtest csináljon sürgősen valamit, mert a helyzet tarthatatlan. Nincs semmi remény. (…) A hadtest feladata világos. Kitartani az utolsó emberig. A kérdés csak az, kivel, és hol.” </em></p>
</blockquote>
<p>Január 17-én hajnalban végül a VII. hadtest (és benne a Szügyi-csoport) megkapta az engedélyt a német „B” hadseregcsoporttól a visszavonulásra, vagyis a”rugalmas elszakadásra”, melynek célja az volt, hogy a hadtest és a Cramer csoport közti kapcsolat fennmaradjon. Később ezt a visszavonulási engedélyt a német tábornokok letagadták, és a magyar hadsereg-parancsnok „árulásának” állították be. Akárhogy is, mire a parancsot a VII. hadtest megkapta, késő volt, hadtest-szintű visszavonulásról szó sem lehetett, az egységek önállóan, a parancs vételekor (ami között gyakran órák teltek el) kezdték meg a visszavonulást, az éppen fennálló harci helyzet szerint.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/10_1.jpg" alt="10_1.jpg" class="imgnotext" /><em>Visszavonulásban</em></p>
<p>Az Oszkol-völgyben visszavonuló Szügyi-csoportot is jellemzi a magyar 2. hadsereg hadsereg-parancsnokságának január 18-i jelentése, mely szerint:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az Oszkol völgybe visszaérkezett csapatoknál levő puskás emberek átlag 25 százalékának van meg a fegyvere, nehézfegyver úgyszolván nincs, tüzérség 100 százalékban hiányzik. (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>Ekkorra már bizonyossá vált, hogy a kibontakozó szovjet támadó hadművelet az egész doni frontszakasz további védelmét lehetetlenné tette. Az Oszkol folyó völgyében gyülekező csapatok a hadsereg parancsnokságának jelentései szerint egyáltalán nem voltak elégségesek a kijelölt új arcvonal védelmére, ennek ellenére a VII. hadtest (később, parancsnokáról, Vargyassy Gyula vezérőrnagyról elnevezett „Vargyassy-harccsoport”), benne az ekkor 48 fő tisztből és 1160 fő legénységből álló Szügyi-csoporttal még képes volt a parancs szerint megvédeni Novi Oszkolt január 20 és 28 között, a megújuló szovjet támadásokkal szemben. Január 22-én érkezett meg a német B hadseregcsoport engedélye (parancsa) a magyar 2. hadsereg erőinek kivonására a hadműveleti területről „úgy mint a harchelyzet megengedi”. Elsőként a hadsereg-parancsnokság kapcsolódott ki a hadműveleti vezetésből, január 24-én, ám az Oszkol-völgyben német parancsnokság alatt harcoló Vargyassy-harccsoport azonban folyamatos halogatóharcban hátrál 1943. február 4-ig. A Szügyi csoportot nagy veszteségei miatt február 4-én vonják ki az arcvonalból és a magyar 2. hadsereg újjászervezési körletébe irányították. Ezzel Szügyi Zoltán ezredes és katonái számára véget értek a Don-menti harcok, ám a magyar 1. páncélos hadosztály alakulatainál szolgáló ejtőernyősök a hadosztály többi részével együtt csupán február 20-24 között érték el a Romni környékén meghatározott újjászervezési körletet, megerőltető gyalogmenetet követően, hiszen a géppark eddigre szinte teljesen megsemmisült.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/11.jpg" alt="11.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>A hírhedt „Sztálin-beton” már a fagy beállta előtt megtizedelte a gépjárműállományt (Konok Tamás felvétele)</em></p>
<p>A Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg kötelékében 1943. február 28-i állás szerint összesen 57 ejtőernyős katona teljesített szolgálatot különböző beosztásokban. Kitartásukat, magas fokú képzettségüket jellemzi, hogy veszteséget nem szenvedtek a harcok során.</p>
<p>Az otthon maradt ejtőernyősök sem felejtik el bajtársaikat. Bárczy János ejtőernyős százados „Zuhanóugrás” című ellentmondásos visszaemlékezésében leírja, hogy az éppen ekkor Erdélyben, a Gyimesi-havasokban sí-tanfolyamon részt vevő katonák hogyan tisztelegtek Donnál küzdő bajtársaik áldozatvállalása előtt:</p>
<blockquote>
<p><em>„(…) Már tudom, hogy mi bánt, mi vájkál bennem, mégis nehéz, nagyon nehéz kimondani érzéseim okát. Szégyellem magam. Szégyellem magam, hogy itt heverészek a pompás kis meleg fészekben (…) amikor ugyanebben az órában, éppen ebben a percben és a következőben is valahol a Don és a Dnyeper között rokonaim, barátaim, jó cimboráim kőkeményre fagyva, kéken, felhúzott ínnyel fekszenek, (…) mások nehéz, botladozó, botorkáló lábbal bukdácsolnak még, tántorgó, jéggé dermedő lelkek az élet és halál mezsgyéjén. (…) Néhány nap múlva hosszú, egész napos túrát kell vezetnem (…) Ilyen zord, komisz időben nagyon veszélyes a lakatlan, ember nem járta Fekete Rez csúcsának nekivágni, nem tenném meg máskor magam se, de most… úgy érzem: tartozunk ennyivel – ezzel a semmiséggel – barátainknak, akik ugyanilyen hóviharban nemcsak a hóval, téllel, fagyhalállal küzdenek az életükért. (…) Nem titok senki előtt az, ami most folyik a fronton. (…) Irgalmatlan nehéz elöl taposni a nyomot, viaskodni a bömbölő széllel… Csak azért is… mert menni kell… előre… és mindig csak felfelé… Te rohadt… gyalázatos Rez! Hallod? Azért is legyőzünk… Legyőzünk… ha beledöglünk is… Érted? Ez is szél? Ez is hóvihar? Ez is hideg? Mi ez ahhoz… ahhoz az igazi szélhez, hóhoz, viharhoz képest! Ha ott kibírják… mert ki kell bírni… akkor mi csak nem fogunk meghátrálni… megfutamodni? (…) Ez már nem sport, nem síkiképzés volt, hanem gyötrelem, kín, keserves szenvedés. (…) Egy azonban bizonyos volt. Az, hogy ezek az ejtőernyősök megérezték, megsejtették, hogy miről van szó, s azért követnek zúgolódás, egyetlen bíráló megjegyzés, panasz nélkül. (…) valaki a sötétben ezt mondta: - Nálunk fiúk, tudjátok, az a szokás, hogy halálos zuhanás után ahányan csak kint vagyunk a reptéren, szó és minden utasítás nélkül mindenki azonnal beöltözik, ernyőt csatol, és ahány üzemképes gépünk van: mind felszáll, hogy egy tiszteletkörrel és egy ugrással megadjuk a halott cimborának a végtisztességet. Most, tudjátok, sok barát, rokon, bajtárs halt meg kint Voronyezsnél. Ezek emlékének tisztelegtünk a mai túrával…” </em></p>
</blockquote>
<p>Összegzésként elmondható, hogy az ejtőernyős tisztek és tiszthelyettesek, akiket „tapasztalatszerzés” céljából küldtek ki a keleti frontra, bőségesen szereztek harctéri tapasztalatot, melyeket később a zászlóalj további kiképzése során hasznosítottak is (első sorban a páncélromboló járőrök fontossága kapcsán, hiszen a páncéltörő ágyúit elvesztett gyalogságnak képesnek kell maradnia az ellenséges harckocsik leküzdésére, ezt a Donnál vérrel tanulta meg a magyar gyalogság). Emellett a gyalogos katonákra minden szinten jól hatott a jól képzett, magasan motivált, és szívósan harcoló ejtőernyős bajtársaik példamutatása, vagy éppen vezetése. Természetesen ez a maroknyi ejtőernyős katona nem fordíthatta meg a háború menetét, de katonai kötelességük teljesítésével szép példáját adták annak a harci teljesítménynek, melyet később már magyar területen ismételten bizonyítottak. Működésük és helytállásuk a Don-menti harcokban csupán egy kis szelete a magyar királyi 2. honvédhadsereg harcainak, de remélhetőleg ez az írás is segít bemutatni ezt a talán kevéssé ismert epizódját a magyar hadtörténelemnek.</p>
<p><strong>Források:</strong></p>
<p>- Csutkai Ernő ejtőernyős hadnagy gyászhíre</p>
<p>- Fejér Imre ejtőernyős főhadnagy 1943. július 23-án kelt jelentése.</p>
<p>- Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart – Harctéri napló Oroszország 1942-1943 (Rubicon-könyvek 2012.)</p>
<p>- Kónya Lajos: Hej, Búra termett Idő (Gondolat Könyvkiadó, Budapest 1996.)</p>
<p>- Szabó Péter: Don-Kanyar – A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943) (Zrínyi kiadó, Budapest 1994.)</p>
<p>- Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban – A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942 – 1943) (Kossuth kiadó Budapest, 2019.)</p>
<p>- Bárczy János: Zuhanóugrás (Magvető Könyvkiadó, Budapest 1981)</p>
<p>- Bajor Péter – Szabó Péter: Requiem egy tábornokért – Legeza János élete, doni naplója, és más feljegyzései (Mikes kiadó, Budapest 2008.)</p>
<p>- Környei István: Katonasors 2. – Egy honvéd naplója (1942. október 12. – 1943. április 23.) (Kráter Műhely Egyesület 2008.)</p>
<p>- Reszegi Zsolt: Légi Huszárok – Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között (A Pápai Levéltár Kiadványai Budapest-Pápa 2013.</p>
<p>- Mementó – vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy (Top Gun magazin 1992/03. pp. 11 – 12)</p>
<p>- Huszár János: A magyar katonai ejtőernyőzés fénykora 1942 – 1944 (Hadtörténelmi Közlemények 1998/01)</p>
<p>- Martin Kornél: Nagy Árpád M. Kir. Ejtőernyős Főhadnagy Háborús Jegyzetei (<a href="http://epa.oszk.hu/00000/00018/00008/pdf/martin.pdf">http://epa.oszk.hu/00000/00018/00008/pdf/martin.pdf</a>) (letöltés ideje: 2016. 01. 02.)</p>
<p>- <a href="http://users.atw.hu/fhhk/data/donkanyar.htm">http://users.atw.hu/fhhk/data/donkanyar.htm</a> (letöltés ideje: 2016. 01. 05.)</p>
<p>- <a href="http://www.13.gyalogezred.hu/1f.html">www.13.gyalogezred.hu/1f.html</a> (letöltés ideje: 2016. 01. 03.)</p>
<p>Képek forrásai:</p>
<p><a href="http://users.atw.hu/don-kanyar/Album.htm">http://users.atw.hu/don-kanyar/Album.htm</a></p>
<p><a href="http://index.hu/nagykep/2013/01/12/egy_humanista_fotiszt_kepei_a_don-kanyarbol/">http://index.hu/nagykep/2013/01/12/egy_humanista_fotiszt_kepei_a_don-kanyarbol/</a></p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F12%2Fmagyar_ejtoernyosok_a_donnal%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F12%2Fmagyar_ejtoernyosok_a_donnal%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F12%2Fmagyar_ejtoernyosok_a_donnal%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Magyar ejtőernyősök a Donnál"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/12/magyar_ejtoernyosok_a_donnal#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16385952" border="0" /></a><br /></p>
Horthy_Miklós
Don-kanyar
Magyar_Királyi_Honvédség
Ejtőernyős
Bertalan_Árpád
2._Hadsereg
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/1_5.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/10/mindhalalig_ejtoernyos_emlekezes_vitez_ladanyi_domonkos_ejtoernyos_fohadnagyra
Mindhalálig ejtőernyős – Emlékezés vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős főhadnagyra
2021-01-10T11:43:46+01:00
2021-01-10T11:43:46+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>A <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2019/11/21/beszamolo_felderitok_napja" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><strong><u>V. Felderítők Napján</u></strong></a> Dr. Bács Zoltán ezredes úr magas színvonalú előadása hívta fel a figyelmünket egy hazájától messzire szakadt, nem mindennapi magyar ejtőernyős katonatiszt életútjára, aki hosszú és tartalmas pályafutása során ugyanolyan lelkesen vette ki a részét a különleges katonai feladatokból, mint ahogyan az 1945 utáni argentínai magyar emigrációban dolgozott. Következzék most Kiss Dávid bajtársunk tollából vitéz Ladányi Domonkos magyar királyi honvéd ejtőernyős főhadnagy életének története, ahogyan azt a feltárt források, gyakran saját szavai bemutatják, születésének 104. évfordulóján.</p>
<p>Ladányi Domonkos 1917. január 10-én, Balassagyarmaton született. Édesanyja Csiszár Piroska (1891 – 1961) volt, akivel édesapja, Lihet László (1886 – 1945) 1915-ben kötött házasságot. Lihet László családnevét a Vitézi Rendbe történt felvételekor változtatta Ladányira.</p>
<p>A katonai helytállás nem volt ismeretlen hagyomány az erdélyi gyökerekkel rendelkező, máramarosszigeti református családban. Vitéz Ladányi (Lihet) László az I. világháború során a cs. és kir. 85. gyalogezred törzsőrmestereként géppuskás osztagparancsnokként szolgált. Ebben a minőségében 1914. november 18-án nyerte el az Arany Vitézségi Érmet, amikor osztaga élén hat órán át tartotta fel a rohamozó orosz gyalogságot a Krakkótól északra található Polánki községnél. 1917-ben sebesülten feküdt a balassagyarmati katonakórházban, mikor látogatásra érkező felesége ugyanott világra hozta első gyermeküket. Tettei elismeréséül Ladányi (Lihet) Lászlót 1922-ben avatták vitézzé, 1926-ban pedig 14 kataszteri hold földet kapott vitézi telekként. Vitéz Ladányi Domonkos így emlékezett katonásan kemény apjára, aki a I. világháborút követően is hivatásos katona maradt:</p>
<blockquote>
<p><em>„Édesapámtól még kis gyerekkoromtól fogva rendkívül szigorú és erős katonai magyar nemzeti nevelést kaptam. Csintalan, rakoncátlan gyerek voltam, sok testi fenyítésben is volt részem, ami akkor szokásos volt (…) Már korán megszoktam a katonai újoncszolgálat keménységét…”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/v_ladanyi_lihet_laszlo.jpg" alt="v_ladanyi_lihet_laszlo.jpg" class="imgnotext" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Vitéz Ladányi (Lihet) László hivatásos honvéd tiszthelyettes</em></p>
<p>A Ladányi család 1919 elején menekült Debrecenbe, ahol egy ideig a vagonlakók keserű kenyerét ették. Ezek a határon túlról menekült magyar családok, megfelelő lakóhely híján, vasúti kocsikban rendezkedtek be, akár hosszabb időre is.</p>
<p>Vitéz Ladányi Domonkos középfokú tanulmányait a debreceni négyévfolyamú fiú felső kereskedelmi iskolában végezte, osztályfőnöke Dr. Héger Flóris némettanár, az iskola igazgatóhelyettese volt. Vitéz Ladányi Domonkos az utolsó, 1935 – 1936-os tanévében az iskola Ifjúsági Vöröskereszt-Egyletének ifjúsági elnöki posztját is betöltötte.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/ladanyi_bizonyitvany.jpg" alt="ladanyi_bizonyitvany.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Ladányi Domonkos osztályzatai az éves iskolai értesítőben. Az évfolyam megjelölése elírás, helyesen „IV.” évfolyam</em></p>
<p>Az ekkor 19 esztendős vitéz Ladányi Domonkos ugyanitt tett érettségi vizsgát 1936 május – június között, melyet a korabeli négyfokú osztályozási rendszer szerint „2” azaz „jól megfelelt” szinten teljesített.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/ladanyi_erettsegi.jpg" alt="ladanyi_erettsegi.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Összeállítás a vitéz Ladányi Domonkos érettségi vizsgáját is tartalmazó iskolai évkönyvből</em></p>
<p>Az érettségi vizsga megszerzését követően vitéz Ladányi Domonkos, aki vegyész-hadmérnöknek akart továbbtanulni, baráti tanácsra jelentkezett soron kívüli katonai szolgálatra, hogy honvédségi ösztöndíjhoz jutva fedezhesse Műegyetemi tanulmányai költségeit. Így vitéz Ladányi Domonkos karpaszományos honvédként, tartalékos tiszti szolgálatra jelentkezett Debrecenben, a magyar királyi 11. hajdúezrednél.</p>
<p>A szolgálat keretében azoknak a katonáknak, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeztek, lehetőségük nyílt egy évig tartó katonai szolgálatot vállalni, melynek során tartalékos tisztekké képezték ki őket. Ezek az emberek a polgári életbe visszatérve alkották a Honvédség katonai vezetői tartalékállományát, melyet szükség esetén az új alakulatok feltöltésére, veszteségek pótlására be lehetett hívni. Természetesen amennyiben a tartalékosnak megtetszett a katonaélet, kérelmezhette hivatásos állományba vételét, mint továbbszolgáló tiszt. Ez a rendszer sok érettségizett magyar fiatalember számára vonzó megoldást jelentett, hiszen a rendes sorkatonai szolgálati idő ekkor három évet tett ki.</p>
<p>Vitéz Ladányi Domonkos tartalékos szolgálata azonban váratlan fordulatot vett, amikor egy másik, erdélyi származású karpaszományos társával együtt lehetőséget kapott, hogy csatlakozzon egy újonnan induló különleges képzéshez. Erre Ladányi így emlékezett vissza:</p>
<blockquote>
<p><em>„Jelentkeznünk kellett az ezredparancsnok irodájában, ahol egy Budapestről érkezett vk. szds. </em>(valószínűleg Stefán Valér vezérkari százados K. D.)<em> nagy kedvességgel fogadott és megtudtuk, hogy egy katonai ’szabotázs-tanfolyamra’ vagyunk jelölve (…) mint megbízhatók.”</em></p>
</blockquote>
<p>A fent említett „szabotázs-tanfolyam” nem volt más, mint a Honvéd Vezérkarfőnökség (Vkf.) 5. „elvi és katonapolitikai” osztálya által kidolgozott, 1938 májusában három csoportban meginduló „Testnevelési Szaktanfolyam” (TSzT) fedőnevű titkos képzés, melynek során olyan, földön, vízen és levegőben is bevethető katonákat képeztek ki, akik készek voltak a Trianoni békediktátum által 1920-ban elcsatolt országrészekben különféle titkos bevetéseket végrehajtani. Vitéz Ladányi Domonkos, aki a „Testnevelési Szaktanfolyam 1. csoportjában kapott beosztást, így emlékezett vissza az embert próbáló kiképzésre:</p>
<blockquote>
<p><em>„A mi titkos kiképzésünk rendkívül érdekes volt. Különösen pisztollyal, puskával, autóval és motorkerékpárral kellett igen jók legyünk, de a későbbiekben gránátvető, aknavető, golyószóró, géppuska stb. is hozzátartozott. Igen fontos volt a kézigránát gyakorlat. Ezt mindenki érdekesnek és hasznosnak találta, de az ejtőernyőugrástól fáztunk.”</em></p>
</blockquote>
<p>Az ejtőernyőktől való félelem nem volt alaptalan. A Magyar Királyi Honvédség ezelőtt még nem használta másra az ejtőernyőket, mint a pilóták és repülőgép-személyzetek mentőeszközeként. Hovatovább a ma ismert katonai ejtőernyőzés még a nemzetközi színtéren is gyerekcipőben járt. Éppen ezért a „TSzT” hallgatóinak képzése is igen hiányos volt: jobbára 5-7 méter magas szénakazlak tetejéről ugráltak a földre, hogy így tapasztalják ki a földet érés helyes végrehajtását. Vitéz Ladányi Domonkos tartalékos zászlós első ejtőernyős ugrására 1938. augusztus 4-én, Pápán került sor. Az ugrás érdekessége, hogy egy hónappal előzte meg a Magyar Királyi Honvédség első ejtőernyős kísérleti keretének megalakulását. Vitéz Ladányi Domonkos 2006-ban így emlékezett vissza az ejtőernyős (bakanyelven: „eje”) képzés szegényes körülményeire:</p>
<blockquote>
<p><em>„Pápán voltak az eje. gyakorlások. Az első ugrásokhoz volt egy repülő-overallunk, egy sapkánk és egy fehér teniszcipőnk. Idővel aztán nagyon hasznos tapasztalatokra tettünk szert a sok baleset elkerülésére (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>Az ejtőernyőzés mellett a „Testnevelési Szaktanfolyam” hallgatói számos területen kaptak szerteágazó képzést, a robbantástól a különféle gépjárművek vezetésén és a kézifegyverek használatán át a rádiókészülékek használatáig, mely felkészítette őket a feladatuk végrehajtására. A hallgatók kiképzésük végeztével visszatértek alakulataikhoz, csupán a tiszti gyűjtőikbe bevezetett, kívülállók számára semmitmondó „Testnevelési Szaktanfolyam” bejegyzés árulkodott arról, hogy különleges kiképzést kaptak.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/vitez_ladany_domonkos_1938_viii_4.jpg" alt="vitez_ladany_domonkos_1938_viii_4.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Vitéz Ladányi Domonkos tartalékos zászlós első ejtőernyős ugrását követően 1938. augusztus 4-én, Pápán.</em></p>
<p><em></em><em></em>Vitéz Ladányi Domonkos zászlósnak, diverzáns kiképzésen átesett bajtársaihoz hasonlóan nem volt sok ideje pihenni. A „Testnevelési Szaktanfolyam” tagjai 1938 szeptember-október fordulóján kerültek bevetésre az ekkor Csehszlovákiához tartozó Kárpátalján. A feladatuk a titokban felállított félkatonai egység, az úgynevezett „Rongyos Gárda” működésének támogatása volt. Erre az időszakra vitéz Ladányi Domonkos így emlékezett vissza:</p>
<blockquote>
<p><em>„Röviddel a kiképzés után már Salgótarjánban voltam, egyelőre csak határátjárás és felderítéssel megbízva. Csak kevés alkalmazásra került sor, mert német nyomásra úgy a Felvidék, mint Kárpátalja magyarlakta területe a vártnál hamarabb vissza lett csatolva.”</em></p>
</blockquote>
<p>A kárpátaljai bevetést követően Vitéz Ladányi Domonkos, pár „szakmabeli” tartalékos bajtársával együtt 1939 nyarán a román határon tevékenykedett. Ennek a feladatnak a részletei nem ismertek, de valószínűsíthető, hogy a román-magyar határon kiépített román védelmi erődrendszer felderítéséhez köthetők.</p>
<p>Vitéz Ladányi Domonkos zászlós a hazai katonai ejtőernyőzés fejlődésében is szerepet kapott, amikor a Vkf. 5. osztályának képviseletében részt vett az új, magyar fejlesztésű ejtőernyő-rendszer rendszeresítését előkészítő bizottság munkájában 1939. január 31-én Székesfehérváron.</p>
<p>Visszaemlékezése alapján Vitéz Ladányi Domonkos tartalékos zászlós 1939-ben továbbszolgáló tisztként a Ludovika Akadémiára került, majd innen 1940. július 1-el a munkácsi várba kerül csapatszolgálatra, mint gyalogsági hadnagy. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Gyarmati Saroltát, egy helyi Mikulás-napi ünnepség során.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/ladanyi_hadnagy.jpg" alt="ladanyi_hadnagy.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Vitéz Ladányi Domonkos hadnagy 1941-ben, az ejtőernyős alakulathoz való bevonulása előtt</em></p>
<p>Innét 1941-ben jelentkezik a magyar királyi 1. „vitéz Bertalan Árpád” honvéd ejtőernyős zászlóaljhoz, közvetlenül az 1941. április 12-én Veszprémben bekövetkezett katasztrófa után, melyben a honvédség egyetlen ejtőernyős alakulatának névadója és első parancsnoka is életét vesztette. 1988-ban kelt visszaemlékezésében Ladányi főhadnagy így emlékezett a Pápán települt ejtőernyős alakulatnál folyó kiképzésre:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az egyhónapos próbaszolgálat szokatlanul kemény volt. A mintegy ötven önként jelentkező tisztből talán harmincan kezdtük el, s kevesebb mint húszan fejeztük be. A főfoglalkozás napi hét-nyolc óra kemény, kimerítő sportból és szak-testgyakorlatból állt, mely már a második napon olyan izomlázat eredményezett, hogy alig tudtunk vánszorogni.”</em></p>
</blockquote>
<p>A fizikai felkészítés mellett az ejtőernyős-jelölteknek el kellett végezniük az ejtőernyős felkészítés nehezebb részét jelentő ugrókiképzést, mely a „Testnevelési Szaktanfolyam” időszakának kezdetleges módszereihez képest nagyon sokat fejlődött. A különféle ejtőernyős kiképző eszközök, mint a csigás kötélrendszeren a földet érést szimuláló „bitó”, vagy a különböző magasságú ugróasztalok, bevonása a képzésbe sokkal magasabb szintű felkészítést, ám egyben sokkal nagyobb kihívást is jelentett. Csak ezt követően kerülhetett sor igazi, repülőgépekből végrehajtott ugrásokra. Ladányi Domonkos 2006-ban így emlékezett az ejtőernyős kiképzési rendszer kihívásaira:</p>
<blockquote>
<p><em>„Ahhoz, hogy valaki felvarrhassa az eje. jelvényt 4 bekötött ugrást kellett végrehajtani, és így talán 8-an lettünk végleg felvéve az eje. zlj.-hoz (ejtőernyős zászlóaljhoz K. D.), ahol eje. szellemet, gondolkozást kellett kialakítanunk, adott esetben az önálló elhatározásra, elgondolásra és cselekedetre.”</em></p>
</blockquote>
<p>Az ejtőernyős kiképzést elvégzett tisztek érzéseire Ladányi főhadnagy így emlékezett:</p>
<blockquote>
<p><em>„Vágyunk teljesült… a régi tagok befogadtak maguk közé. Sugároztunk az örömtől. Nem tagadom, sok volt bennünk a hiúság és büszkeség!”</em></p>
</blockquote>
<p>Vitéz Ladányi Domonkos 1942-ben, mint fiatal ejtőernyős tiszt a keleti frontra indult, ahol „harctéri tapasztalatszerzés” volt a feladata. Ennek keretében az ejtőernyős zászlóalj önként jelentkező hivatásos tisztjei és altisztjei különféle harcoló alakulatokhoz kerültek beosztásra, hogy így tapasztalják meg a modern háborút. Ladányi hadnagy a ma dél-Lengyelországhoz tartozó Maków körzetébe került, ahol partizánellenes műveletekben vett részt. Erre az időszakra így emlékezett:</p>
<blockquote>
<p><em>„Másnap hajnalra már meg is kaptam az első harctéri feladatot. Egy megerősített szakasszal kb. 20 km-s gyaloglással egy erdős területen felderíteni és lehetőleg megtámadni a partizánokat. Az eredmény két valódi partizán fogoly volt. Nagy szerencsénk volt, hogy mi vettük észre előbb őket és így nem volt alkalmuk az eldugott géppisztolyukat használni. Minden héten volt két-három hasonló turizmusom. Éjszakai portyára is kaptam parancsot a legforgalmasabb partizánútvonal megfigyelésére. Éjjeli partizántámadás esetére szigorúan tilos volt a lőfegyver használat (csakis szuronyt vagy puskatusát szabad használni), és a cigarettázás, nehogy eláruljuk, hogy hol vagyunk.”</em></p>
</blockquote>
<p>A harctéren a partizánok is alkalmaztak nem szokványos taktikákat, Ladányi Domonkos visszaemlékezésében például felelevenít egy esetet, amikor a szovjetek rágyújtották a magyarokra az erdőt, így próbálva „kifüstölni” őket. Egy másik alkalommal a magyar ejtőernyősök saját bőrükön tapasztalhatták milyen pusztító lehet egy partizán-támadás, amikor egy német és magyar katonákkal tömött vasútállomáson robbantottak fel egy üzemanyaggal teli szerelvényt és az állomás épületét a szovjet partizánok. A lángoló romok közül a katonák puszta kézzel igyekeztek megmenteni annyi hadianyagot, amennyit csak tudtak. Ahogy Ladányi hadnagy velősen összefoglalta élményeit:</p>
<blockquote>
<p><em>„Komoly fronttapasztalatokkal gazdagodtunk. (…) Orosz területen terepismeret hiányában bizony nehéz volt megbirkózni a feladatokkal, (…) Ilyenkor gyors döntéseken múlott, hogy emberéletek megmentődjenek. Az a nehéz, ha az ember vállán van a felelősség. Nehéz hónapom volt.”</em></p>
</blockquote>
<p>A pápai ejtőernyős zászlóalj, mely mind ez idáig a Magyar Királyi Honvédség „vastartalékának” számított, Magyarország 1944 márciusi német megszállását követően és a szovjetek közeledtével az alakulat bevetését egyre inkább sürgető németek követelései miatt két tűz közé került. Ebben a helyzetben az ejtőernyős alakulat vezetése 1944 májusában parancsot kapott, hogy induljon a Kárpátok előterébe, „partizánvadász” feladattal. Az elvonuló 1. ejtőernyős csoport tagja az ekkor már főhadnagyként és géppuskás szakaszparancsnokként szolgáló vitéz Ladányi Domonkos is. Ennek a felemás partizánvadászatnak az egyik humoros emlékét eleveníti fel Nagy Árpád ejtőernyős főhadnagy háborús jegyzete.</p>
<p>A Ladányi főhadnagy számára igazán hazai földet jelentő Máramarosszigeten lezajlott közjáték alapját egy járőrbe kiküldött ejtőernyős szakasz viszontagságos útja adta, akik igyekeztek tájolóval és térképpel boldogulni az eső áztatta sűrű erdőségben. Nagy főhadnagy így emlékezett bajtársa, Ladányi főhadnagy, vagy, ahogy tiszttársai és barátai becézték „Domi” igyekezetére:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az indulásnál még büszke és dacos tájoló-művészek lógó orral, s a lógó orról csöpögő, majd csurgó vízzel mennek, mennek. Néha Domi rátekint a tájolóra, mintha mondani akarna valamit, de csak legyint, vagy félliter vizet rázva le minden legyintéssel a sátorlapjáról és megy tovább. A csizmákban szortyog a víz, előbb a sátorlap, a zubbony, majd az ing és gatya nedvesedik át, aztán már a bőrünkön folyik végig a víz, hogy a csizmában álljon meg. Akinek rossz a csizmája, most kajánkodhat: legalább kifolyik belőle. Nekem ötpercenként le kell húznom, még szerencse, hogy árkászcsizma van rajtam. (…) Végre megállunk. Előre megyek. A lábam már kipállott a sok víztől és fáj – gondolom más is így van vele – (…) Az emberek nem törődnek a sárral, mindenki beledől, ott, ahol van, és perceken belül alszik. (…) Érzésem szerint legalább 4 km a különbség (…)”</em></p>
</blockquote>
<p>Ám a háború nem csupán ilyen, utólag vidám anekdotákat termelt ki magából. Vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős főhadnagy jelen volt a magyar ejtőernyősök által 1941 áprilisa óta első ízben végrehajtott éles harcfeladatnál is, 1944. augusztus 21-én. Ebbe a felderítő vállalkozásba, kívülről szemlélve az eseményeket, szintén Nagy Árpád ejtőernyős főhadnagy korabeli naplója enged betekintést:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az első vállalkozás. Rettentő nagy izgalom fogott el mindenkit, mikor megtudtuk, hogy a zászlóalj – mint hadtest tartalék – vállalkozást hajt végre. Azt gondoltuk, hogy az egész zászlóalj részt vesz, de végül kiderült, hogy csak egy csoport – Ladányi Domi és Remete Imre vezetésével – megy a háborúba. Nagy sugdolódzás folyik, (…), egyszer csak befutnak a gépkocsik, a tagok felkapaszkodnak rájuk és nagy integetések között elhúznak Toronya felé. Most írnám azt, hogy ott mi történt, de – mondom – nem voltam ott. (…) Végre vasárnap este megérkeztek a fiúk, nagy dicsekvéssel és a veszteségek bemondásával. Remete és Ladányi megsebesült (…) a vállalkozás sikerült, saját veszteség szerény, ellenséges veszteség számottevő. Harmadszor is: sajnálom, hogy nem lehettem ott.”</em></p>
</blockquote>
<p>A Kárpátok vonalában előre törő szovjet erőket a Toronyai-hágónál négy halott és 12 sebesült magyar ejtőernyős árán ez a kis létszámú harccsoport akasztotta meg. Ladányi Domonkos, az események részeseként így emlékezett vissza a toronyai hágónál végrehajtott vállalkozásra, melynek célja a szemben álló szovjet erők elhelyezkedésének és számának felderítése volt, fogolyszerzés által:</p>
<blockquote>
<p><em>„1944. augusztus 21-én jött a parancs: v. Remete Imre géppuskákkal megerősített eje. százada éjjel hatoljon be orosz területre és ott támadja meg a parancsnokságot, utána pedig térjen vissza saját területre. Magam mentem Remete Imrével erre a bevetésre. A meglepő támadásunk kiválóan sikerült, az oroszok igen súlyos veszteség után visszavonultak (…) A visszaúton egy erdőtisztáson áthaladva az oroszok Sztálinorgonával </em>(szovjet, rakétameghajtású tüzérségi eszközökkel K. D.)<em> lőttek (…) és rögtön megjelent két Stormovik repülő </em>(IL-2 csatarepülőgép K. D.)<em> is. Remete Imre és én egészen elöl mentünk, amikor egy robbanástól mindketten súlyosan megsebesültünk. Remete rögtön elesett, hordágyra kellett tenni, én még intézkedtem pár percet, de a vérveszteségtől én is nagyon elgyengültem.”</em></p>
</blockquote>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/vitez_ladany_domonkos_eje_hadnagy.jpg" alt="vitez_ladany_domonkos_eje_hadnagy.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős hadnagy kitüntetéseivel</em></p>
<p>A combjába fúródó repesz és a többi sérülés meggátolta a feladat végrehajtása során tanúsított helytállásért kitüntetésre is felterjesztett Ladányi főhadnagyot abban, hogy a továbbiakban is részt vegyen az ejtőernyős alakulat harcaiban, ám a keserűségébe öröm is vegyült, hiszen lábadozása közben, 1944. december 16-án, Pápán feleségül vehette négy évvel korábban megismert szerelmét, Gyarmati Saroltát. Az esküvőre így emlékezett:</p>
<blockquote>
<p><em>„Két eje. feleség volt a templomi ’ünneplő tömeg’ és az eje. tiszti legényem volt a tanú - az esküvő alatt az orgonát is fújtatta... A speciális zenét pedig az orosz repülőgépek megjelenése szolgáltatta…”</em></p>
</blockquote>
<p>A Kárpátokban vezetett akció során négy alkalommal is műtött, 1945 elején még mindig gyógyulófélben lévő tiszt nem tudott tovább ülni a babérjain. Az első adandó alkalommal megszökött az ausztriai katonakórházból és igyekezett újra csatlakozni alakulatához, hogy mint írta, annyira hitt a németek győzelmében, hogy ott akart lenni, amikor bekövetkezik. Végül a háború végi állapotok meggátolták abban, hogy elérjen bajtársaihoz és Linz környékén amerikai hadifogságba esett, ahonnét csak adminisztratív ügyeskedéssel tudott végül a brit fogságba került alakulatához csatlakozni. A két angolszász haderőnél töltött fogság közti különbségekről így írt:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az amerikai hadifogságom - túlzás nélkül! - kellemetlenebb volt, mint az egész háború. Az amerikaiak itt rendkívül durvák és szadisták voltak, főleg a tisztekkel. (…) Az angolok annyira úrimódon bántak velünk, hogy minden fegyverünket és lőszert egészen október végéig meghagytak az eje. csapatnak.”</em></p>
</blockquote>
<p>Vitéz Ladányi Domonkos végül a felső-ausztriai Aschach and der Donau településnél egyesült újra családjával, akiket az ejtőernyős alakulathoz tartozó tisztek többi családtagjával együtt nyugatra menekítettek. Itt született meg lánya, Éva is. A hadifogság ideje alatt Ladányi Domonkos, hogy családját eltartsa, alkalmi munkákat vállalt. Dolgozott erdőirtáson, bőrdíszművesként, majd kefegyártásba fogott, ami saját bevallása szerint annyira jól ment neki, hogy megalapozhatta volna az ausztriai megélhetését is.</p>
<p>1946 végén, amikor megkezdődött az egykori hadifoglyok és hontalan menekültek tömeges hazatelepítése, Ladányi Domonkos átszöktette családját az Alpokon Olaszországba. Itt egy Rómától 30 kilométerre lévő menekülttáborban telepedtek meg, ahol 1947-ben megszületett második lánya, Enikő. Ekkor dönt úgy a család, hogy a hátuk mögött hagyják a bizonytalan és veszedelmes Európát és megpróbálnak kivándorolni a tengerentúlra.</p>
<p>Az egyre népesebb család végül kalandos úton, összeköttetések és kapcsolatok segítségével jutott ki 1949 januárjában Argentínába, ahol Ladányi Domonkos először kőművessegédként, majd hűtőgépgyári technikusként helyezkedett el. Hosszabb ideig gépszerelő volt, majd egy textilgyár főnöke lett, egészen 1981-es nyugdíjazásáig.</p>
<p>Vitéz Ladányi Domonkos, mint három lány édesapja, egykori ejtőernyős katonatisztként, nem vihetett mást magával a távoli Argentínába, csak azt szigorú, hazaszeretetre tanító nevelést amit maga is kapott. Éppen ezért nem meglepő, hogy munkája mellett bőségesen jutott ideje az argentínai magyar közösség életében való részvételre. Összesen hét, egyházi, vagy világi emigráns magyar szervezet tagja, vezetője, vagy vezetőségi tagja volt élete során. Sokat tett Czetz János tábornok, 1848-as magyar emigráns katonatiszt Argentínai kultuszának fennmaradásáért is. Saját katonai múltjáról így nyilatkozott:</p>
<blockquote>
<p><em>„Az egyenruhát ugyan le kellett vennem, de gondolkozásban és tetteimben mindig Magyar Ejtőernyős maradtam! Itt az emigrációban csak erősödött bennem a magyarságtudat és magyar voltomnak az értékelése.”</em></p>
</blockquote>
<p>Vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős 2011. július 24-én, életének 95. évében hunyt el az argentínai Buenos Aires-ben. Felesége mellett három lánya, hat unokája és öt dédunokája gyászolta.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/ladanyi_csalad_argentina_1953.jpg" alt="ladanyi_csalad_argentina_1953.jpg" class="imgnotext" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Ladányi Domonkos családja körében Argentínában 1953-ban.</em></p>
<p>Források:</p>
<p>- <a href="http://www.hungarianarmedforces.com/gyalogezred/p1.htm">http://www.hungarianarmedforces.com/gyalogezred/p1.htm</a></p>
<p>- <a href="http://bocskaikonyvtar.hu/vesztesegkutatas/h-b-megyei-arany-vitezsegi-ermesek/vitez-ladanyi-lihet-laszlo">http://bocskaikonyvtar.hu/vesztesegkutatas/h-b-megyei-arany-vitezsegi-ermesek/vitez-ladanyi-lihet-laszlo</a></p>
<p>- A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum internetes adatbázisa az 1941. évi rangsorolások alapján (<a href="https://m.militaria.hu/rang/cd/1941/talal-index.php?talalev=1941&talalkod=279">https://m.militaria.hu/rang/cd/1941/talal-index.php?talalev=1941&talalkod=279</a>)</p>
<p>- A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum internetes adatbázisa az 1944. évi rangsorolások alapján (<a href="https://m.militaria.hu/rang/cd/1944/talal-index.php?talalev=1944&talalkod=262">https://m.militaria.hu/rang/cd/1944/talal-index.php?talalev=1944&talalkod=262</a>)</p>
<p>- Greiner Mihály (szerk.): Debreceni egyéves kereskedelmi szaktanfolyam középiskolában érettségizettek számára – Debreceni négyévfolyamú fiú felső kereskedelmi iskola értesítője az 1935 – 36. iskolai évről (pp.: 21; 35; 42 – 43)</p>
<p>- v. Ladányi Domonkos ejtőernyős főhadnagy halálhíre (in.: Argentínai Magyar Hírlap 2011. szeptember p. 8.)</p>
<p>- „Rendkívüli beszélgetés vitéz Ladányi Domonkossal” (in.: Argentínai Magyar Hírlap 2006. január-február pp. 3. – 4.)</p>
<p>- Martin Kornél: Nagy Árpád M. Kir. ejtőernyős főhadnagy háborús jegyzetei (in.: Hadtörténelmi Közlemények 1999. 1. sz.)</p>
<p>- Huszár János: Honvéd ejtőernyősök Pápán 1939 – 1945 (Pápa, 1993.)</p>
<p>- Reszegi Zsolt: Légi Huszárok – Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között (Budapest- Pápa 2013.)</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F10%2Fmindhalalig_ejtoernyos_emlekezes_vitez_ladanyi_domonkos_ejtoernyos_fohadnagyra%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F10%2Fmindhalalig_ejtoernyos_emlekezes_vitez_ladanyi_domonkos_ejtoernyos_fohadnagyra%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F10%2Fmindhalalig_ejtoernyos_emlekezes_vitez_ladanyi_domonkos_ejtoernyos_fohadnagyra%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Mindhalálig ejtőernyős – Emlékezés vitéz Ladányi Domonkos ejtőernyős főhadnagyra"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/10/mindhalalig_ejtoernyos_emlekezes_vitez_ladanyi_domonkos_ejtoernyos_fohadnagyra#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16379310" border="0" /></a><br /></p>
II._világháború
Trianon
Argentína
Horthy_Miklós
Pápa
Felvidék
Magyar_Királyi_Honvédség
Ejtőernyős
Testnevelési_Szaktanfolyam
Bertalan_Árpád
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/v_ladanyi_lihet_laszlo.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/04/evertekelo_gondolatok_avagy_hogyan_lattuk_a_2020-as_evet
Évértékelő gondolatok (avagy hogyan láttuk a 2020-as évet)
2021-01-04T04:07:46+01:00
2021-01-04T04:07:46+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<div dir="auto">
<div data-ad-comet-preview="message" data-ad-preview="message" id="jsc_c_76q">
<div>
<div>
<div dir="auto">
<p>Kedves Barátaink, Követőink!</p>
<p>Hagyományaink szerint minden év elején visszatekintünk az elmúlt esztendő történéseire és az abból leszűrt tapasztalatok alapján szervezzük jövőnket.</p>
<p>Emlékszem 2019 decemberében a Baráti Kör év végi találkozóján, miután értékeltük az elmúlt évet, mekkora lelkesedéssel vágtunk bele a 2020- as évben megvalósítani szánt terveink részletezésébe, feladatok kiosztásába, a szükséges anyag/ eszközállomány számba vételébe. Az előző év januárját szokásunkhoz híven a pihenésre, feltöltődésre szántuk. Nem gondoltuk, hogy ez szándékainknál hosszabbra fog nyúlni. Februárban már megkezdődött a háttérmunka, hiszen a nyár közepére szerettünk volna egy nagyszabású rendezvényt tető alá hozni. Kiállítás megnyitót is terveztünk, és mert akkor ismert volt a helyszín, időpont, a bemutatásra váró anyag is rendelkezésünkre állt - és áll azóta is- a finomhangolás maradt hátra. Az éves feladatok pontosítására és mert amúgy is igényeltük, összehoztunk egy csapattalálkozót. Nem gondoltuk, hogy hosszú ideig (mindmáig) nem fogunk személyesen találkozni mindnyájan, egyszerre.</p>
<p>Aztán beütött a világjárvány. Ez az esemény legalább két fronton támadta Baráti Körünk tagságát/ tevékenységét.</p>
<p>Egyfelől, mint az viszonylag ismert, a Baráti Kör teljes tagságára igaz, hogy valamely fegyveres testület tagja, így a vészhelyzeti intézkedések plusz feladatot róttak ránk. Másfelől a korlátozó intézkedések hatására maradtak el, illetve tolódtak rendezvények.</p>
<p>Nem sorolnám fel, mely eseményeken nem tudtunk részt venni annak törlése miatt, hiszen nem tudhatjuk hol lettünk volna "első bálozók" is.</p>
<p>Április 12- én a jutaspusztai tragédiára emlékezve a Baráti Kör vezetője mécsest gyújtott vitéz Bertalan Árpád posztumusz alezredes Fiumei úti sírhelyénél.</p>
<p>Az év első felében összesen kétszer volt alkalmunk, korlátozott létszámban, de kellő létszámmal feladatot végrehajtani.</p>
<p>Az első június 12- én a Ludovika kertben lebonyolított úgy nevezett "ejtőernyő szellőztetés". Néhányan kivittük a Baráti Kör és tagsága tulajdonát képező RS és BE típusú ernyőket, majd legjobb tudásunk szerint áthajtogattuk, szellőztettük, karbantartottuk azokat.</p>
<p>Második megjelenésünk szintén júniusban, 27- én Szent László napján, Boldizsár Gábor ezredes úr, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége elnökének felkérésére díszőrséget adtunk Letkésen a második világháború során hősi halált hallt katonák emlékművénél. A Baráti Kör vezetője részt vett a templomi szentmisén és Szalkán a temetői megemlékezésen.</p>
<p>A nyár hátralevő részében kis alegységekben - átlag 2 fő- bővítettük, karbantartottuk a gyűjteményt, igyekeztünk helyt állni a szolgálati helyünkön. Mindezen felül, másokhoz hasonlóan aggódtunk szeretteink egészségéért és igyekeztünk megóvni sajátunkat.</p>
<p>Elsőként Kiss Ferenc barátunk, határőr hagyományőrző bajtársunk meghívására szept. 5-én az Aeroparkban mutattuk be a 60-70-80-as évek felderítőit.</p>
<p>Egy hétre rá Szigetváron színesítettük a Várnapok programját a 42. Baranya felderítő zászlóalj, 90-es években (délszláv háború időszaka) használt felszerelések, fegyverek, eszközök bemutatásával.</p>
<p>Harmadik alkalommal a Katonai Emlékpark - Pákozd meghívására szept. 27- én Pákozdon mutattuk be a 90-es évek gyorsreagálású, különleges műveleti, mélységi felderítő katonáinak felszerelését.</p>
<p>Október 10-11-én a többször módosított időpontban megtartott Oldtimerek Hétvégéjén vettünk részt immár ötödik alkalommal. Köszönjük Kiss Tamás ismételt bizalmát és meghívását. Az idei év legnagyobb nézőszámát produkáló rendezvényen is igyekeztük méltó módon bemutatni a Baráti Kör gyűjteményét, tevékenységét.</p>
<p>Október végén a Hadtörténeti Intézet és Múzeum meghívására képviseltettük magunkat Nagy Endre István fűzesgyarmati újratemetésén.</p>
<p>November 1. Halottak Napja. Szó sem lehetett róla, hogy ezt a nemes, hosszú időre elfeledett és általunk felelevenített szokást megszakítsuk. Idén Kéthely volt az úti cél, ahol Molnár Balázs polgármester úr támogatásával sikeresen hajtottuk végre a díszőrséget. Öröm számunkra, hogy immár viszontlátunk hasonló megmozdulást más hagyományőrző csapatoktól is.</p>
<p>Letkésen kezdtük az évet, ott is fejeztük be. A Letkés-Ipolyszalka körzetében lezajlott <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2017/08/28/ipolyszalka_a_keleti_front_bastogne-a">harcok </a>során ejtőernyőseink a legnagyobb veszteséget szenvedték el. Tisztelegve a hősök előtt december 19-én, 76 évvel a harcok megkezdődése után, Baráti Körünk koszorút helyezett el a letkési temetőben álló síremléken.</p>
<p>Bár azt ígértem nem sorolom fel az elmaradt rendezvényeket, mégis meg kell említenem, komoly veszteségként éltük meg, hogy az utazási korlátozások miatt nem vehettünk részt Wislában a X. Ejtőernyős Pikniken. Lesz mit bepótolnunk.</p>
<p>A rendezvényes megjelenések alulreprezentáltsága ellenére, vagy éppen pont ezért maradt időnk a gyűjtemény karbantartására. Lehetőségeinkhez mérten annak fejlesztésére. Így adódott a lehetőség, hogy majd ha a körülmények engedik bemutassuk Szerző István hagyatékát.</p>
<p>Bár nem tisztem, mégis megteszem, hogy Bajtársaim előtt fejet hajtva, tiszteletem fejezzem ki feléjük a Haza szolgálatáért!</p>
<p>Ugyanakkor a Baráti Kör vezetőjeként is tiszteletemet és elismerésemet fejezem ki hagyományőrző Bajtársaim, a Baráti Kör állománya előtt, hiszen ebben az elmúlt nehéz esztendőben is helytálltak a kihívások előtt.</p>
<p>Néhány gondolatban kifejteném jövő évre vonatkozó terveink - publikus - részét is.</p>
<p>Nincs elfelejtve a Lengyel- Magyar Különleges Erők kiállítás. Az anyag együtt, az akarat megvan, a többi már részletkérdés.</p>
<p>Idén több évforduló is közeleg, melyeket szeretnénk méltóképpen megtisztelegni. Az egyik ilyen a délszláv háború kirobbanása kapcsán a hazai felderítő alakulatokra hárult feladat. Hatalmas tartozásunk van a 42. Baranya felderítő zászlóalj, azon belül a Hadik század felé, melynek lerovása idén nem csak időszerű, de aktuális is.</p>
<p>Szeretnénk új interjúkat is készíteni, illetve eszközöket bemutató, akár tanulmány értékű írásokat megjelentetni. A folyamat zajlik, hogy az ne fércmunka, egyes elemeiben sejtig hatolóan részletes, de összességében téves anyag legyen, ahhoz alapos gyűjtésre, kutatásra van szükség. Hál' istennek ezzel a " vénával" rendelkezünk.</p>
<p>Rendezvények tekintetében csak bizakodni tudunk. Reméljük az év második felében már statikus és dinamikus bemutatókon is találkozhatunk barátainkkal, érdeklődőkkel.</p>
<p>Szeretnénk a Baráti Kör belső programjainak egy részét is publikussá tenni, így aki szeretne csatlakozhat mindnyájunk örömére.</p>
<p>Mi tesszük tovább a dolgunk, mert ahogy egykori kiképzőinktől, Parancsnokunktól tanultuk, nincs más, nem küldenek utánunk senkit, hogy helyettünk megtegye. Ezt a gondolatot plántáljuk mi a Baráti Kör veteránjai, hagyományőrző Bajtársainkba. Ez visz minket tovább az úton.</p>
<p>Varga Zsolt.<br /> egykori mf. örm. Hagy.örző. a Baráti Kör vezetője.</p>
<p style="text-align: center;">Néhány pillanatkép 2020-ból.</p>
</div>
</div>
<div>
<div>
<p dir="auto"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/135283043_1604936109707486_2660119649075161921_n.jpg" alt="135283043_1604936109707486_2660119649075161921_n.jpg" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" class="imgnotext" /></p>
<p dir="auto"> </p>
<p dir="auto"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/135772359_1604936129707484_3495513823843038560_o.jpg" alt="135772359_1604936129707484_3495513823843038560_o.jpg" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" class="imgnotext" /></p>
<p dir="auto"> </p>
<p dir="auto"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/135602303_1604936166374147_4882565112505758987_o.jpg" alt="135602303_1604936166374147_4882565112505758987_o.jpg" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" class="imgnotext" /></p>
<p dir="auto"> </p>
<p dir="auto"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/135456096_1604936203040810_4705628468052201616_n.jpg" alt="135456096_1604936203040810_4705628468052201616_n.jpg" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" class="imgnotext" /></p>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F04%2Fevertekelo_gondolatok_avagy_hogyan_lattuk_a_2020-as_evet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F04%2Fevertekelo_gondolatok_avagy_hogyan_lattuk_a_2020-as_evet%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2021%2F01%2F04%2Fevertekelo_gondolatok_avagy_hogyan_lattuk_a_2020-as_evet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Évértékelő gondolatok (avagy hogyan láttuk a 2020-as évet)"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2021/01/04/evertekelo_gondolatok_avagy_hogyan_lattuk_a_2020-as_evet#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/16370722" border="0" /></a><br /></p>
2020
Rendezvények
Megemlékezés
Hagyományőrzés
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/135283043_1604936109707486_2660119649075161921_n.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2020/06/23/magyar_felderito_legimozgekonysagu_es_kulonleges_muveleti_csapatok_karjelzesei_1993
Magyar felderítő, légimozgékonyságú és különleges műveleti csapatok karjelzései (1993-2020)
2020-06-23T22:20:02+02:00
2020-06-23T22:20:02+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>A történelem során a katonák mindig szerették a testületi összetartozásukat valahogy kimutatni. Erre számtalan eszköz létezett a múltban: zászlók, fejfedők, szalagok; bármi, amit a katonák együtt viselhettek az egyenruhájukon, ezzel mutatva összetartozásukat és némiképp elkülönülésüket a hadseregeken belül, más csapatoktól. A magyar hadtörténet is bővelkedett ilyen eszközökben. Gondoljunk csak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc „vörös sipkát” viselő honvédeire, vagy az I. világháború osztrák-magyar csapatjelvényeire. Az utóbbiakat tekinthetjük a csapatkarjelzések korai előfutárainak, noha elég kicsi a valószínűsége, hogy a karjelzéseik kezdeményezői ezekből a csapatjelvényekből indultak ki. A „Nagy háború” során a katonák egyre nagyobb szükségét látták az összetartozásukat kifejező jelvények tervezésének és beszerzésének, amiből egy rendkívül gazdag, hivatalos és félhivatalos csapatjelvény „család” alakult ki. Igaz ezeket nem a karon, hanem rendszerint a sapkán viselték. A második világháború során ismét megjelentek a különböző csapatokhoz köthető jelvények, amelyek között emlékjelvények is akadtak, mint az 1. páncéloshadosztály 1943-as téli harcainak emléket állító darab, vagy az I. világháború csapatjelvényeihez hasonló alakulatjelvények. Az utóbbira az egyik legemlékezetesebb példa a Szent László Hadosztály 1944-ben „rendszeresített” jelvénye.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94786263_818563081964042_5579487749607522304_n.jpg" alt="94786263_818563081964042_5579487749607522304_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em><em>A „Bárdos brigantik” jelvénye.<br /></em><em>(1944-45)<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p>A II. világháborút követően az 1950-es években, majd egészen a rendszerváltásig a Magyar Néphadsereg a titkosítás, a teljes uniformizálás mellett tette le a voksát, emiatt nem csak a „félhivatalos” darabok, de az esetlegesen a honvédelmi miniszter által rendszeresíthető csapatjelvények is eltűntek a hadsereg repertoárjából. A hidegháborús készülődésben a hadsereg felső vezetése mindent megtett, hogy az ellenséget megakadályozza abban, hogy tudomást szerezzen az MN alakulatainak pontos hadrendi számáról. Egy ilyen környezetben semmi helye sem lehetett „egyéniesedésnek”. Bár voltak karon viselt jelvények, azok nem csapatkarjelzések voltak.</p>
<p>A rendszerváltást követő időszak egyik legnagyobb újítása a Magyar Honvédség egyenruháival kapcsolatban a csapatkarjelzések bevezetése volt. Bár egyértelműen nem jelenthetjük ki, de megkockáztathatjuk, hogy a Magyar Néphadseregből Magyar Honvédséggé váló fegyveres erők talán legsikeresebb és legközkedveltebb jelvénytípusává nőtte ki magát a 90-es évek során, napjainkban pedig még mindig a reneszánszát éli. Ennek az „inszignia tortának” az egyik tekintélyes szeletét a felderítő, légimozgékonyságú és különleges műveleti csapatok mondhatják magukénak.</p>
<p>A magyar előfutárok mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nyugati szálakat sem. A rendszerváltást követően kinyíló magyar társadalom és fegyveres ereje egyre gyakrabban találkozott nyugati hadseregek (például az amerikai) különböző jelvényeivel és karjelzésével. Ezek csak fokozhatták az igényt, hogy különböző csapatkarjelzéseket rendszeresítsenek a Honvédségnek.</p>
<p>A Magyar Honvédség karjelzéseinek története 1992-ben kezdődött. A 104/1992-es HM miniszteri rendelet – ami az új, köztük az ejtőernyős osztályos jelvények bevezetéséről is szólt – 5§-ban a karjelzésekről is írt:</p>
<blockquote>
<p><em>„68 A Az MH katonai szervezetei az adott szervezethez való tartozás jelzésére „HÍMZETT CSAPATKARJELZÉS”-t (a továbbiakban karjelzés) visel. Szervezetenként a karjelzést az MH Parancsnoksága, a katonai kerület parancsnoksága, a dandár, az ezred, a katonai akadémia, katonai főiskola, középfokú oktatási intézet, a felderítő zászlóalj és repülő század, valamint az MH parancsnoka engedélye alapján egyes fel nem sorolt, de nagy hagyományokkal rendelkező csapatok és intézetek viselik.</em></p>
<p><em>Az egyéb közvetlen csapatok, önálló alegységek és intézetek, az elöljáró katonai szervezet jelzését viselik. Egyidejűleg csak egy karjelzés viselhető.”</em></p>
<p><em>(2) A karjelzés tartalmi és formai követelményeire, valamint az engedélyezés rendjére vonatkozó szabályokat az MH parancsnoka intézkedésben állapítja meg.</em></p>
<p><em>A Magyar Honvédség katonai szervezeteit… valamint a karjelzéseket 1993.március 1-jétől kell központilag ellátni.”</em></p>
</blockquote>
<p>A következő oldalon egy mellékletet is közöltek, ami egy rajzos ábrával mutatta be az új jelvények pontos viselési helyét, valamint a rendszeresítésre kerülő karjelzések előírt méretét. A hímzett karjelzés pontosan 8 cm átmérőjű pajzs, levél, vagy síkidom lehetett, amit a bal karon, a vállcsúcstól 10 mm-rel hátrébb, illetve a zubbony ujján 130 mm-re a csúcstól kellett felrögzíteni. <em> </em> </p>
<p>A különböző felterjesztésre szánt pályamunkák tartalmi és formai kritériumait meghatározó, valamint az elbírálás, illetve engedélyezés rendjéről szóló rendelet 1993. március 13-án jelent meg a Honvédségi Közlönyben. Ebben megszabták a karjelzések alakját, azt, hogy anyaguk hímzett textília lehet, illetve, hogy mik szerepelhetnek, illetve nem szerepelhetnek a karjelzéseken:</p>
<blockquote>
<p> „ <em>4. A karjelzések alakja – a 3. pont betartásával -, valamint alapszíne és a rajta ábrázolt jelek, jelképek az arra jogosult katonai szervezetek által szabadon megválaszthatók az 5. pont szerint.</em></p>
<p><em> 5./a Jelképként használható:</em></p>
<p><em> - a katonai szervezetek jellegét, rendeltetését kifejező jelzés;</em></p>
<p><em> - a földrajzi régió, történelmi tájegység szimbóluma;</em></p>
<p><em> - a névadóul választott személyre utaló jelzés;</em></p>
<p><em> - a jogelőd (vagy jogelődül választott) alakulatra visszautaló jelzés;</em></p>
<p><em> - betűjel vagy piktogram</em></p>
<ol>
<li><em>b) Tilos jelképként felhasználni:</em></li>
</ol>
<p><em> - a meghaladott történelmi szimbólumokat;</em></p>
<p><em> - a nemzeti, állami jelképek;</em></p>
<p><em> - a védett szimbólumokat;</em></p>
<p><em> - a harci- technikai eszközök ábráit; </em> </p>
<p><em>- a névadó személy arcmását;</em></p>
<p><em> - a karikatúrisztikus jelzéseket;</em></p>
<p><em>- olyan ábrát vagy rajzolatot, amely a jó ízlést vagy a közerkölcsöt sérti;”</em></p>
</blockquote>
<p>A parancs szerint a karjelzések terveit a csaptoknak kellett elkészítenie, és tiszti-tiszthelyettesi gyűlésen kellett szótöbbséggel eldönteni a küldendő pályamunkákat.</p>
<p>1993 októberében rendszeresítették az első karjelzés-sorozatot a Magyar Honvédségben. Az elfogadott pályamunkákat később a Magyar Honvéd is lehozta (ugyanazok a rajzok szerepeltek benne, mint a Honvédségi Közlönyben). A rendszeresített karjelzések között volt a négy felderítő zászlóaljé is. Érdekesség, hogy ha megvizsgáljuk a sajtóban megjelent rajzokat, és összevetjük a ténylegesen rendszeresített darabokkal, az eltérések nagyon is feltűnőek. Hímzés helyett szőtték őket, ráadásul számtalan darabnál a színek sem passzoltak a rajzokhoz. Ennek az oka az volt, hogy a gyártók nem ügyeltek a megfelelő színkódok és cérnák használatára. </p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94907212_573906236576833_8460533953290305536_n.jpg" alt="94907212_573906236576833_8460533953290305536_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Az MH 74. Arrabona Felderítő Zászlóalj karjelzése.<br /></em><em>A sisak és a kardok Győr ókori római múltjára utalnak, ahogy a felirat is, ami egyben az alakulat neve volt.<br /></em><em>Magántulajdon</em><em><br /></em></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/95097723_506602943553791_4397434439609614336_n.jpg" alt="95097723_506602943553791_4397434439609614336_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em> </em><em>Az MH 42. Baranya Felderítő Zászlóalj karjelzése.<br /></em><em>A sárga és kék Pécs város színei, a vörös villám pedig egyrészt az „égből a földre”, vagyis a mélységi felderítőkre utal, továbbá a gyorsaságot és a határozottságot jelöli. A II. világháború folyamán a m. kir. 1. felderítő-zászlóalj is a villámot használta megkülönböztető jelzésnek.<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94881879_877936526040458_6791150310740983808_n.jpg" alt="94881879_877936526040458_6791150310740983808_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> </em><em></em><em>Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj karjelzése.<br /></em><em>A várfal az egri várra, a karjelzés alapszínei (kék-vörös) és az ágaskodó unikornis Eger városára utalnak. A két keresztbe tett pallos a lovagiasság jele, míg az ejtőernyő a mélységi felderítőket jelképezi. A hivatalos szőtt változaton elrontották a színeket, valamint ismert olyan kópia, amin hibásan öt és nem hatágú csillag szerepel az „EGER” felirat mellett.<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p style="text-align: center;"><em> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94884297_639952639891568_2165049188067311616_n.jpg" alt="94884297_639952639891568_2165049188067311616_n.jpg" class="imgnotext" /></em><em></em><em>Az MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj karjelzése.<br /></em><em>A központi motívuma a Szolnok város színeit tartalmazó pajzs, a szárnyak és az ejtőernyő a hadrendi számmal. A pajzson a két áttörés a Tiszát és a Zagyvát jelképezik, míg az ejtőernyő és a szárnyak a csapat mélységi felderítő mivoltát. Az olaj és a tölgy ág a háború – béke hagyományos jelképei, a két keresztbe tett szablyával együtt a katonai szervezetre utal. <br /></em><em>Magántulajdon</em><em> </em></p>
<p>Bár nem felderítő csapat, nem szabad megfeledkeznünk az MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár egyik alegységéről sem, ami ezzel a sorozattal együtt kapott karjelzést.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94885647_519412608752313_2561952991405932544_n.jpg" alt="94885647_519412608752313_2561952991405932544_n.jpg" class="imgnotext" /> <em>Ejtőernyős és légideszant kiszolgáló század karjelzése.<br /></em><em>A korábbi rendelkezések szerint a repülőcsapatoknál minden századnak külön karjelzést kellett kapnia, de közben magát a repülőcsapatokat is ellátták eggyel. <br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p style="text-align: center;"><em> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94956862_2610499879238689_2741945974040559616_n.jpg" alt="94956862_2610499879238689_2741945974040559616_n.jpg" class="imgnotext" /></em><em></em><em>A szállító repülődandár karjelzései.<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p><em></em>A hivatalos karjelzések megjelenésével szinte egy időben megjelentek a nem hivatalos változatok is, amiket magánszemélyek gyártottak és árusítottak. Az egri felderítő zászlóalj esetében láthatjuk is, hogy már 1993 őszén elkészülhetett az első nem hivatalos változat, ami ráadásul pontosabban követte a közlönyben lehozott rajzot.<em></em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/92356095_587744958511490_9192212341180071936_n.jpg" alt="92356095_587744958511490_9192212341180071936_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> </em><em>A nem hivatalos variánsok, felső sorban az első kettő, 1993 végén megjelent verzióval.<br /></em><em>(1993-2007) <br /></em><em>Magántulajdon</em><em><br /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94779385_2999236803445035_3004892715239342080_n.png" alt="94779385_2999236803445035_3004892715239342080_n.png" class="imgnotext open-in-modal" /> </em><em>A nem hivatalos változat a zászlóalj egyik tisztjének zubbonyán.<br /></em><em>Részlet a „Feladat” c. filmből </em><em>(1993)<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p>Ráadásul nem csak színes, hanem „színcsökkentett” vagy „alacsony láthatóságú” verzió is készült hozzá. Ez utóbbi nagyon népszerű is lett, holott ekkor gyakorlóruhán még nem volt szabályos viselni. Hasonló játszódhatott le a győri Arrabona felderítők karjelzésével is. Ez a tendencia a jövőben is megmaradt azon alakulatok karjelzéseivel, amiket nem számoltak fel. Ha módosították a csapatkarjelzéseket, vagy újat hoztak rendszerbe, szinte azonnal elkészültek a nem hivatalos változatok. Csak hab a tortán, hogy ezek valóban hímzettek voltak, míg a hivatalosak a mai napig szőttek. </p>
<p>Bár már 1993-ban felállításra került az MH 88. Légimozgékonyságú Zászlóalja, ekkor még nem kapott karjelzést. Csak jó két évvel később, 1995 novemberében megjelent Honvédségi Közlönyben (1996. március 15-től) rendszeresíttek számára csapatkarjelzést.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94883257_822723754883401_5804108354435416064_n.jpg" alt="94883257_822723754883401_5804108354435416064_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>A Pegazus hagyományos ejtőernyős-légimozgékony alakulat-motívum, ami a „levegőből a földre” érkező támadást jelképezi. Erre ráerősít a felhőből lecsapó vörös villám. Bár a karjelzést 1995-ben rendszeresítették, már korábban, 1994 körül létezett a jelvény (a laktanyájuk előtt elhelyezett táblán volt rajta), némiképp eltérő formában. A későbbiekben módosították a karjelzést, és a pajzsfőbe bekerült a „SZOLNOK” felirat.<br /></em><em>Magántulajdon </em><em><br /></em></p>
<p>A megjelent karjelzéseket megvizsgálva szembe ötlik még az is, hogy ezek a darabok jócskán eltérnek a nyugati példáktól. A katonai karjelzések „nyugati iskolájában” törekednek a letisztultságra és az egyszerűségre. Alapvetően kevés, maximum három motívum szerepel a karjelzéseken (a fémjelvények már más ügy, ezért fontos, hogy csak a csapatkarjelzéseket vegyük alapul). Szinte az összes NATO ország ilyen karjelzéssel rendelkezik, továbbá a „nyugati” iskolához tartoznak azoknak a nem NATO országoknak a hadseregei is (ázsiai országoké is, mint a Koreai Köztársaság hadserege, a Japán Önvédelmi Erők, vagy a hajdani dél-vietnámi hadsereg), ahol nyugati mintára vezettek be csapatkarjelzéseket.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94701681_227374801853713_4808902528588578816_n.jpg" alt="94701681_227374801853713_4808902528588578816_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Az amerikai 101. Légideszant Hadosztály (légi roham) woodland (erdei terep-) mintás gyakorló egyenruhán viselt karjelzés változata a ’80-as évektől.<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p>A „keleti iskola” ezzel szemben sok motívumot alkalmaz a jelvényekben. Van, hogy egy egységes képet adatnak ki a különböző elemek, de előfordulhat az is, szinte semmilyen kapcsolat sincs a különböző motívumok között. A „keleti iskolához” elsősorban a volt Szovjetunió országainak hadseregei tartoznak. A hidegháború során a szovjet fegyveres erőkben nem volt szokás csapatkarjelzéseket használni, hasonlóan a Magyar Néphadsereghez, viszont voltak karon viselhető fegyvernemi jelzések.</p>
<p style="text-align: center;"><em> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/95097548_736971357110084_695887209936453632_n.jpg" alt="95097548_736971357110084_695887209936453632_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>1969-ben rendszeresített szovjet légideszantos fegyvernemi jelzés, amit félhivatalosan a 90-es évekig használtak.<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p>Ettől függetlenül (vagy pont ezek alapján) 1991 után ezen a hadseregek is rendszeresítettek csapatkarjelzéseket. Olyan országok tartoznak a „keleti iskolához”, mint például Oroszország, Fehéroroszország, vagy Ukrajna.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94744283_239052813840222_717533763503915008_n.jpg" alt="94744283_239052813840222_717533763503915008_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Az orosz 106. és 98. Gárda Légideszant Hadosztályok 1993-2006 között használt karjelzései. <br /></em><em>Magántulajdon</em><em><br /></em></p>
<p>A legutóbbi azért is érdekes alany, mert az ukrán fegyveres erőkben 2016 óta tartó „deszovjetizáció” jegyében elkezdték (sok minden más mellett) az „oroszos” csapatkarjelzéseket lecserélni, és nyugati stílusú darabokat rendszeresíteni helyettük.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94857796_261774874997130_2907903643501985792_n.jpg" alt="94857796_261774874997130_2907903643501985792_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Az ukrán 25. Légimozgékonyságú Dandár (légideszant) karjelzése, amit a 90-es években rendszeresítettek. </em></p>
<p>A Lengyel Szárazföldi Hadsereg karjelzései is érdekesek, még ha csak a 6. Légideszant Dandár és jogelődje, a 6. Légideszant Hadosztály karjelzéseit vizsgáljuk.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94786538_658073838315593_6208400790013345792_n.jpg" alt="94786538_658073838315593_6208400790013345792_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em></em><em>A Lengyel Néphadsereg 6. Légideszant Hadosztályának karjelzése az 1960-as évektől 1986-ig (ezt a változatot 1976-ban rendszeresítették).<br /></em><em>Magántulajdon</em><em><br /></em></p>
<p>A lengyel légideszant hadosztály már a 60-as években alkalmazott csapatkarjelzéseket, amik ugyan egy sémát követtek, de színkódolással is ellátták őket, így a különböző zászlóaljak, önálló alegységek eltérő színű karjelzéseket hordtak bizonyos egyenruháikon. Ez jócskán elüt a magyar titkosítási szokásoktól, igaz a Magyar Néphadseregnek sosem volt hadosztály méretű légideszant csapata (illetve 1954 után egyáltalán nem voltak ejtőernyős lövészek). Később ezt a karjelzés hagyományt a légideszant dandár is folytatta.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94886129_692089044875894_8845495801925861376_n.jpg" alt="94886129_692089044875894_8845495801925861376_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>A 6. Légi roham Dandár (légideszant) karjelzései (balról-jobbra): a dandár 8. Hadtáp zászlóalja (1992-ig.); a dandár önálló alegységei (1992-1997); a dandár karjelzésének napjainkban kapható változata, a dandár 10. légideszant zászlóaljának karjelzése (1986-2000).<br /></em><em>Magántulajdon </em></p>
<p>A légideszant alakulat karjelzése sok elemből épül fel, így a keleti iskolához közelít, de az 1994-ben felállított légimozgékonyságú csapat karjelzése már nyugatosabb képet mutat.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94881826_543006779689461_6436787814871859200_n.jpg" alt="94881826_543006779689461_6436787814871859200_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>A Lengyel Szárazföldi Hadsereg 25. „Légi” Lovasdandárjának (légimozgékonyságú) karjelzése. A karjelzés vörös-fehér pajzsa a lengyel légierő hagyományos felségjelzésén alapszik.<br /></em><em>Magántulajdon </em></p>
<p>Fontos megjegyezni, hogy nincs különbség esztétikum, vagy praktikusság szempontjából a „keleti” és a „nyugati” iskola között. Ez pusztán csak két eltérő felfogás, amik között nem lehet „jobbat”, vagy „rosszabbat” kinevezni. Mindkettő megérdemelt helyet tölt be a katonai inszigniológia világában.</p>
<p>Az 1993-tól rendszeresített magyar karjelzéseken a „keleti iskola” jegyeit lehet felfedezni. Zsúfoltak, sok elemből épültek fel, és gyakran semmilyen kapcsolat sem volt a motívumok között. Persze teljesen valószínűtlen, hogy a szintén ekkortájt megjelenő orosz karjelzéseket másolták volna a magyar tervezők, egyszerűen két dolog történhetett: a karjelzésre rátehető motívumok bőségének zavara (lásd a formai kritériumoknál), illetve az, hogy olyanok készítették, akik tudtak rajzolni, de például a heraldika (címertan) szabályait nem ismerték pontosan. A szerző egyetemi tanulmányai során hasonló problémákról tanult, a rendszerváltás utáni magyar településcímerek kapcsán. Arról a „magyaros” gondolatról se feledkezzünk meg, hogy hajlamosak vagyunk „mindent is” rátenni egy jelvényre „nehogy kimaradjon”. Vannak azonban kivételek is, olyan darabok, amik „nyugatosabbak” a társaiknál. Az egyik ilyen pont az MH 42. Baranya Felderítő Zászlóalj karjelzése. Kevesebb elemből épül fel, mint a többi felderítő zászlóaljé, ezért letisztultabb és közben mégis kifejező.</p>
<p>A hivatalos rendszeresítésük évében már megjelentek a nem hivatalos darabok, amiket rendszerint magánszemélyek gyártottak és árultak. A mélységi felderítők és a légimozgékonyságúak (tisztek, tiszthelyettesek, sor- és szerződéses katonák egyaránt) előszeretettel viseltek színes, vagy színcsökkentett karjelzéseket a gyakorló zubbonyukon a ’90-es évektől, holott ez akkor még szabálytalan volt.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94780194_847457402401578_2419748002919874560_n.jpg" alt="94780194_847457402401578_2419748002919874560_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Bercsényis sorkatonák nem hivatalos karjelzésekkel, 1995-1996.<br /></em><em>Magánszemély felajánlása</em></p>
<p> Előfordult, hogy a katonai ruházati boltban megvásárolható, színes, szőtt darabokat hordták, de nagy számban szereztek be nem hivatalos hímzett változatokat is (még köznapi egyenruhára is), mint például fent látható. Az idő előrehaladtával készült sivatagi változat is, az iraki és afganisztáni misszióba induló katonák igényeit kielégítendő.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94907416_2457757691115792_8292102335421743104_n.jpg" alt="94907416_2457757691115792_8292102335421743104_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj nem hivatalos, sivatagi gyakorlón hordható karjelzése.<br /></em><em>(2004-2015)<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p>A 88. GYRZ karjelzése is megváltozott 2001-től, amikor felállt az 1. Könnyű Vegyes Ezred (legalábbis több módosított, nem hivatalos darab jelent meg a piacon), majd 2004-ben, amikor újra zászlóalj lett, ismételten módosították. A 88-as karjelzéseket 2016-ig használták hivatalosan, mikor is a zászlóalj beolvadt a Különleges Rendeltetésű Ezredbe.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94884176_2677149969188293_4504357732047912960_n.jpg" alt="94884176_2677149969188293_4504357732047912960_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> </em><em>Az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj nem hivatalos, gyakorlón hordható karjelzése.<br /></em><em>(2004-2015) <br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p>A 24-es karjelzéseket 2007-ben, a debreceni diszlokáció során változtatták meg (legalábbis készült több nem hivatalos hímzett verzió), majd 2018-ban az ezreddé szervezéskor újra módosították.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94908316_919650378458070_8490770952550875136_n.jpg" alt="94908316_919650378458070_8490770952550875136_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Az „EGER” felirat helyére a zászlóalj nevének mozaikszava került. Az ejtőernyő azért került ki belőle, mert a zászlóalj 2007-ben elvesztette mélységi felderítő képességét (ami később visszatért), illetve kiegészítették egy Lambda jellel, illetve egy kék villámmal. Ezek a rádió és elektronikai felderítésre utaló jelképek 2018-ban is megmaradtak, csak hozzátették az ejtőernyőt. Miután napjainkban hivatalosan engedélyezett a színcsökkentett változat gyakorlóruhán való viselése, már készül hivatalosan ilyen verzió is. Ez látható a képen.<br /></em><em>Magántulajdon</em><em><br /></em></p>
<p>2005-ben, a MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj Különleges Műveleti Zászlóaljjá szervezése után az alakulat korábbi karjelzését is teljesen áttervezték. Bár megtartották a központi elemek egy részét, szinte teljesen átszabták, sokkal nyugtosabb képet adva a karjelzésnek. Több változata is készült az évek során, és a 88-as karjelzésekhez hasonlóan 2016-ig használták hivatalosan, mikor felállt a Különleges Rendeltetésű Ezred, és nem rendszeresítettek saját karjelzést számára. </p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/95097264_1887218654743570_3813773531116732416_n.jpg" alt="95097264_1887218654743570_3813773531116732416_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>A KMZ karjelzése (2005-2016). Felette a nem hivatalos „Különleges Erők” pánt.<br /></em><em>Magántulajdon</em></p>
<p>Az utolsó magyar karjelzés a sorban az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred, majd Dandár karjelzése. A karjelzés a már ismertettet magyar szokás szerint eléggé összetett képet közvetít.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94994576_251083259658061_6756287331054911488_n.jpg" alt="94994576_251083259658061_6756287331054911488_n.jpg" class="imgnotext" /> <em>Az eredetileg kék alapszín a légi kihelyezést (ez a színcsökkentett változat), a két szablya a két korábbi önálló zászlóaljat, a tőr pedig a különleges műveleti képességet jeleníti meg.<br /></em><em>Magántulajdon</em><em><br /></em></p>
<p>A katonai inszigniológia egy kifogyhatatlan téma. A karjelzések túlmutatnak puszta mivoltukon, és egy megfoghatatlan érzést mutatnak be: a katonák összetartását. Nem csoda, hogy sokaknak nagy becsben tartott emléktárgyuk a hajdan viselt csapatkarjelzésük. Hivatásos katonák büszkén hordják gyakorló, vagy köznapi zubbonyuk jobb ujján a korábbi alakulataik karjelzéseit, gyakran még akkor is, ha azok már megszűntek. Mások egészen odáig mennek, hogy magukra tetováltatják, hogy levehetetlenül, örökkön viselhessék. Képtelenség ennek a hatalmas témának minden vonatkozó aspektusát feltárni egy ilyen rövid írásban. Ezért a nem hivatalos alegység-karjelzésekről egy következő cikkben emlékezünk meg.</p>
<p>Források:</p>
<p>A honvédelmi miniszter 104/1992. (HK.21) utasítása, „<em>a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 77 1987. (HK 32.) HM módosításáról”</em> és a 104/1992. (HK.21), 1.-2. számú melléklet, „A Magyar Honvédség katonai szervezeteinek személyi állománya által viselhető karjelzések” in: Honvédségi Közlöny, XLVIII. évfolyam 21. szám, 1992.december 10.</p>
<p>A Magyar Honvédség parancsnokának 14/1993. (HK 5.) intézkedése a „HÍMZETT CSAPATKARJELZÉS” tartalmi és formai követelményeiről az elbírálás és engedélyezés rendjéről, in: Honvédségi Közlöny, XLIX. évfolyam, 5. szám, 1993. március 18.</p>
<p>A Magyar Honvédség Parancsnokának 39/1993. (HK 24.) intézkedése egyes katonai szervezetek csapatkarjelzéseinek (sic) jóváhagyásáról in: Honvédségi Közlöny, XLIX. évfolyam 24. szám, 1993. október 22.</p>
<p>A Magyar Honvédség Parancsnokának 30/1995 (HK 28.) intézkedés, egyes katonai szervezetek csapatkarjelzéseinek jóváhagyásáról. in: Honvédelmi közlöny, CXXII. évfolyam 28. szám, 1995. november 15.</p>
<p>Besenyő Buda János: A Magyar Honvédség karjelzései.</p>
<p>Sallay Gergely Pál: Seregszemle fémben, zománcban - A m. kir. Honvédség és a Leventemozgalom jelvényei 1938-1945, Monarchia, 2014.</p>
<p>100 év 100 műtárgy a XX. század hadtörténetéből, Jellemző műtárgyak a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéből, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2012.</p>
<p>Külföldi online fórumok</p>
<p>Honvédelem.hu</p>
<p>Magyar Honvéd</p>
<p>Muzeum Spadochroniarstwa i Wojsk Specjalnych vonatkozó kiállítása</p>
<p>Visszaemlékezések</p>
<p> </p>
<p style="text-align: right;">- Berkesi Balázs -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F06%2F23%2Fmagyar_felderito_legimozgekonysagu_es_kulonleges_muveleti_csapatok_karjelzesei_1993%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F06%2F23%2Fmagyar_felderito_legimozgekonysagu_es_kulonleges_muveleti_csapatok_karjelzesei_1993%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F06%2F23%2Fmagyar_felderito_legimozgekonysagu_es_kulonleges_muveleti_csapatok_karjelzesei_1993%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Magyar felderítő, légimozgékonyságú és különleges műveleti csapatok karjelzései (1993-2020)"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/06/23/magyar_felderito_legimozgekonysagu_es_kulonleges_muveleti_csapatok_karjelzesei_1993#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/15911830" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94786263_818563081964042_5579487749607522304_n.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2020/05/08/visszaemlekezes_a_ii_vilaghaboru_lezarasa_egy_magyar_ejtoernyos_emlekirataiban
VISSZAEMLÉKEZÉS: - A II. világháború lezárása egy magyar ejtőernyős emlékirataiban
2020-05-08T19:06:53+02:00
2020-05-08T19:06:53+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p><strong></strong><strong></strong>Kedves Barátaink!</p>
<p>75 esztendeje ért véget a II. világháború Európában. Az 1939 és 1945 között, hat esztendőn át tomboló világégés, mely az emberiség eddigi legnagyobb háborújaként vonult be a történelemkönyvekbe, több, mint 60 millió ember halálát okozta. A konfliktus súlya és kiterjedése miatt a történész-társadalom szó szerint könyvtárnyi irodalmat szánt a téma feldolgozásának, melyben a főszerepet a politikai katonai vezetők, a kiemelkedő személyiségek visszaemlékezései kapták. Csupán az utóbbi évtizedekben indult meg a történelmi eseményeket „béka-perspektívából” bemutató visszaemlékezők felkutatása, emlékeik rögzítése és közreadása. Ilyen módon, megfelelő forráskritikával kezelve a visszaemlékezőket, megismerhetővé vált az egyszerű emberek, frontkatonák története is. Kiss Dávid bajtársunk írása is ezt a sort igyekszik bővíteni, Ábel Béla Gusztáv ejtőernyős őrmester, a Szent László Hadosztály ejtőernyős ezredének II. ejtőernyős zászlóaljában szolgáló aknavetős altiszt visszaemlékezésével. Az ejtőernyős őrmester 1991-ben, az Amerikai Egyesült Államokban rögzítette gondolatait és életének történetét egy terjedelmes, 138 gépelt oldalon át tartó emlékiratban. Ennek a nagy terjedelmű, évek óta szerkesztés és rendezés alatt álló anyagnak az európai háború végét bemutató lapjait adjuk itt közre, a korabeli helyesírás és stílusjegyek megőrzésével úgy, ahogy azt az emlékező papírra vetette.</p>
<p>Ábel Béla Gusztáv részletes története az <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2017/09/13/ujpesttol_framinghamig_abel_bela_gusztav_visszaemlekezese_1924" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>alábbi linken</strong></span></a> érhető el.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/papa_1945_abel_gusztav_cens.jpg" alt="papa_1945_abel_gusztav_cens.jpg" class="imgnotext" /><em>Ábel Béla Gusztáv (bal oldalon) 1945 elején Pápán (forrás: Gus Abel)<br /></em></p>
<p>Eljött a május is. Az idő megjavult, elállt az eső, mégsem voltunk jobb hangulatban. Ha lehetséges, a hangulat még tovább romlott, az ellátásunkkal együtt. Már semmi lőszerünk nem volt, és ezzel együtt semmi remény. Végre május 7-én jött meg a várva-várt hír: VÉGE A HÁBORÚNAK!!! Ugyanakkor azt is közölték velünk, hogy egy pár nappal azelőtt két tisztünk odaát volt az amerikai csapatoknál, és azzal tértek vissza, ha mint egy rendezett katonai alakulat átmegyünk, az egész zászlóaljat hajlandóak átvenni. Senki sem érdeklődött milyen formában, miért? A lényeg az volt, hogy nem kellett az oroszokkal találkozni.</p>
<p>A tisztjeink azt hiszem túl komolyan vették a „rendezett” jelzőt. Mintha egy perc alatt visszatért volna az utóbbi napokban már-már elfelejtett katonásdi. A szabályok szerint egy menetelő alakulat minden körülmények között gondoskodik megfelelő biztonságról. Tíz napja, hogy ide jöttünk, még háború volt, mégis csak imbolyogtunk az úton, senki sem gondolt, vagy törődött azzal, amit a szabály ilyen alkalmakra előírt. Most végre béke lett, de most biztosítani kellett a vonuló alakulatot! Ki érti ezt meg? </p>
<p>A lényeg az, hogy én a szakaszommal ott maradtam további 24 órára, biztosítani az elvonuló zászlóaljat! <em>(A II. ejtőernyős zászlóalj ekkor a Mura vonalán, Veržej falu környékén volt állásokban F. B.) </em>Mint <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2017/08/28/ipolyszalka_a_keleti_front_bastogne-a" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>annyiszor</strong></span></a> az utóbbi időben, úgy most is elfelejtették megmondani, ha az oroszok mégis úgy döntenek, hogy átkelve a Murán utánunk jönnek, mivel állítsuk meg őket? Ha az egész, még meglévő hadsereg nem tudta őket megállítani, hogy tudnánk mi ezt a csodát véghezvinni egy szakasz fáradt katonával?</p>
<p>Újra katonák lettünk, egy katona az nem kérdez, csak teljesíti a kapott parancsot! Így azután, amikor a többiek elmentek, hozzákészülődtünk mi is, az utolsó fronton töltendő éjszakának. Meglehetősen lassan múlt az idő, nyilvánvaló volt az is, hogy senki sem akart az első éjszakáján a békének áldozatul esni valami könnyelmű hősködésnek.</p>
<p>Mire kivilágosodott, már mindenki kész volt az indulásra. Az előírt huszonnégy óra ugyan még nem telt el, de ha el akartuk kerülni a nyílt lázadást, úgy éreztük, jobb, ha mi is elindulunk!</p>
<p>Utolérni a többieket nem volt nagyon nehéz. Az egész alakulat úgy masírozott az úton, mint régen Pápán szoktuk. Utolérve a társaságot, azt az utasítást kaptuk, hogy zárkózzunk fel az alakulat végéhez, és majd ha odaérünk, ahova megyünk, lesz idő visszatérni a századunkhoz. Így azután szép nyugodtan meneteltünk az úton. Azt hiszem, mindenki boldog volt, hogy véget ért az egész, és nem kell remegni a holnaptól. Bár senki sem tudta, mire megyünk, de mindenki biztos volt abban, hogy helyzetünk csak javulhat.</p>
<p>Mint írtam, tisztjeink komolyan vették a katonásdit, újra. Szabályos módon meneteltünk, szép hazafias katonanótákat énekeltünk, mindenki vitte a szerelvényét, mint a régi szép időkben. Miután a példamutatás, és a fegyelem szerves része a katonásdinak, az egyik őrmester észrevette, hogy egy fiatal gyerek négy rakaszt <em></em>(<em>lőszeres ládát F. B.)</em> visz a nyakában, szorgalmasan. Talán az a négy rakasz volt csak az egész szakaszban. Példát akarva mutatni, elrendelte, hogy minden órában más vegye át a rakaszokat, hogy ne csak az a szegény fiatal katona cipeljen. Miután a kiskatona igencsak szabadkozott, hogy viszi ő azokat szívesen, ez már feltűnő. Itt senki nem csinál semmit, ha nem kell. Így azután már csak kíváncsiságból is, de kinyittatta az egyik rakaszt, ami, és a másik három is tele volt jó öreg pápai cigarettával <em>(az ejtőernyős alakulat Pápáról való kivonulásakor rengeteg dohányárut zsákmányolt a pápai dohánygyárból F. B.)</em>! Meglehetősen kellemetlen volt mindez, de tudomásom szerint az altisztek nem próbáltak többször példát mutatni!</p>
<p>A háború befejeződésének örömére a hegycsúcsokon a helyi lakosok örömtüzeket gyújtottak. Nálunk is esténként sötétedés után, az emberek tűzijátékot rendeztek nagy örömükben. Néha olyan lövöldözés volt, hogy a háború alatt nem volt olyan. Ez meglehetősen veszélyes szórakozás volt. A nyomjelző lövedékeket, és a jelzőrakétákat részesítették előnyben a fiúk. A lőszerek között szép számban volt olyan is, amelyik nem robbant fel, és mindenfelé hevertek az úton. Mivel soha nem lehet tudni, egy ilyen vacak mikor hajlandó szuperálni, nem kis gondot jelentett a földeken szétszórt, fel nem robbant lőszer. Még az volt a szerencse, hogy hamar elfogyott a készlet, és végre csend lett.</p>
<p>Május 10-én egy kis falu előtt megállt a menetoszlop. A faluból kivezető út nagyon meredeken emelkedett, és a már kimerült lovak nehezen húzták a kocsikat. Biztonsági távolságokat rendeltek el a kocsik között, és minden kocsi mellé tíz embert osztottak be, segíteni a lovaknak. Ez bizony időbe telt, és amíg el nem rendeződött minden, mi csak ott ácsorogtunk. Mint hamarosan kiderült, ez nem volt valami szerencsés dolog. Ilyenkor lehetne mondani, „ha tudom, hogy el fogok esni, leültem volna”. Néha nagyon sok múlik egy pár percen! Hogy mennyi is? Ezt talán években, és még sok minden másban is lehet mérni. Na de ez már a következő fejezet!</p>
<p>A falu neve Deutsclandberg volt (<em>helyesen Deutschlandsberg F. B.</em>). Délfelé járt az idő, amikor a falun átmenő vasút mellett a sorompót lezárták. A legnagyobb megrökönyödésünkre három, vagy négy orosz T-34-es harckocsi jött be a faluba, és közénk, és a sorompó közé álltak. Erre senki sem számított. Egy orosz őrnagy beszédet mondott az ott összesereglett katonáknak. Nagyjából arról beszélt, hogy miután vége lett a háborúnak, az orosz, és közép-európai kormányok nem szívesen vennék azt, hogy ezer és ezer ember bolyongjon mindenfelé. Ezért azután a legjobb lesz, ha mindenki megy a saját hazájába. Feledjük minél előbb azt, ami volt, és ő biztos abban, hogy mindenkinek lesz bőven munkája otthon. Legtöbb esetben újjá kell építeni a városokat, gyárakat, országokat. A szovjet kormány nem akar senkit sem felelősségre vonni, sem megbüntetni. Mindenben a segítségünkre lesz abban, hogy minél hamarabb hazajussunk, és munkához lássunk.</p>
<p>Úgy nézett ki a helyzet, hogy akik a sorompó túlsó oldalán voltak, azokat hagyják tovább menni. Mi, akik ezen a felén vagyunk, maradunk, és megyünk haza! „Pasli domoj”! <em>(Orosz: „Gyerünk haza”! F. B.)</em><em><br /></em></p>
<p>Hát ez váratlan volt. Amikor már kezdtük magunkat biztonságban érezni, akkor jött ez az új probléma. A falu szélén volt egy fotbalpálya, azon telepedtünk le. Az úton orosz teherautók jöttek, amikre fel kellett dobálni az összes fegyvereinket. Itt azután megint Pista barátom <em>(Gyetván István ejtőernyős a II. aknavetős szakasz 1. aknavetős raj 3-as aknavető kezelője, a visszaemlékező réi barátja és bajtársa F. B.) </em>kezdett el okoskodni. Rábeszélt, hogy tartsuk meg a pisztolyainkat, mert az milyen jó lesz majd otthon. Fogalmam sem volt mire lenne az jó otthon, de végül is, mint legtöbbször, hagytam magam rábeszélni, és eldugtuk a <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/02/23/az_1937_m_frommer_ontolto_pisztoly_ejtoernyos_szemmel" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>pisztolyainkat</strong></span></a> a zubbony alatt. Pista jóvoltából kettőnknek még megvolt a sátrunk is.</p>
<p>A fegyverek leadása után ott maradtunk a falu szélén éjszakára. Egész délután arról folyt a beszélgetés, vajon lehet-e bízni az oroszokban? Az utóbbi hónapokban, akikhez szerencsénk volt, nem úgy néztek ki. Most viszont csupa szépen öltözött, kimosdatott katonát lehetett látni. Ezek nem azok voltak, akik ellen harcoltunk. Biztos, hogy ezeket erre az alkalomra tartogatták. Így azután az emberek Közép-Európában csak ezeket az elit alakulatokat láthatták.</p>
<p>Végül mégis úgy döntöttünk, hogy bizalom ide, bizalom oda, sötétedés után a falut megkerülve megpróbálunk a többiek után menni. Napközben megpróbáltunk pihenni, amennyit csak lehetett, nem tudva, mi lesz még az éjszaka folyamán. Éjfél körül azután szép csendesen útnak indultunk, és a falut megkerülve akartunk az útra visszakanyarodni. De nem jutottunk túl messzire, kiderült, az egész környék le van zárva orosz katonákkal. Ezek csak ránk vártak! Amit mondtak ugyan nem értettük, de azt amit mutogattak, az világos volt, és nem hagyott semmi kétséget az irányban, hogy mit akarnak. Amikor az ember ilyen közelről belenéz egy géppisztoly csövébe, az úgy néz ki, mintha ágyúcső lenne. Kinek van kedve ilyenkor nemet mondani annak, aki olyan szívhez szólóan tartja a fegyvert a kezében. Ki tud ilyen nyomós érvnek ellenállni? Visszakullogva a helyünkre, bele kellett törődni a helyzetbe. Úgy látszik nincs kiút, megyünk haza.</p>
<p>A tisztjeink, és az altisztek nagy része, igyekezett rangrejtve maradni, mert nem számíthattak semmi jóra az oroszok részéről. Így azután másnap reggelre annyi lett a közlegény körülöttünk, mint még soha. Másnap újra lettünk figyelmeztetve, ne próbáljon senki „véletlenül” a rossz irányba menni. Az első esetet még csak elnézték, de a másodiknál már nem lesznek olyan elnézőek. Azt az utasítást kaptuk, hogy alakítsunk százfőnyi csoportokat. Altiszteket kerestek hozzá, akik majd vezetik ezeket a csoportokat. Időközben más alakulatok is megérkeztek, s most már annyian lettünk, hogy mi már csak kis részét alkottuk az ott összesereglett magyar katonáknak.</p>
<p>Vendéglátóink nagyon meglepődtek, hogy milyen kevés az altiszt a magyaroknál. De nem sokáig kellett izguljanak, mert a másik éjszaka csillaghullás volt, most már lehetett válogatni, annyi altiszt volt, amennyi csak kellett. Mivel úgy nézett ki, nem kell félnie annak, akinek valamilyen rangja van, gyorsan előkerültek a csillagok, még oda is került, ahol eddig nem volt semmi. A lehetőségek kihasználása, vagy emberi gyöngeség? Ki tudhatja erre a választ?</p>
<p>A megalakult csoportok lassan megindultak azon az úton, amin nem olyan régen a béke, és szabadság felé meneteltünk, de most az ellenkező irányba. Minden száz ember után egy orosz lovas poroszkált, nem sokat törődve, hogy mit csinálnak az emberek ezekben a csoportokban. Pista mint mindig, most is folyton el-elmaradozott. A falvakban, ahol átvonultunk, próbált élelmet vásárolni a helyi lakosoktól. A cigaretta mint valuta, itt is jó valutának bizonyult.</p>
<p>Még mielőtt elindultunk, szerzett egy csomó sót, azt kis zacskókba rakta, és ide adott nekem is kettőt, hogy vigyem. Akkor nem is mertem neki megmondani, de az első pihenő helyről, amikor tovább indultunk, a két zsák só „véletlenül” ott maradt. Szerintem nagyon nehéz megokolni, miért vigyen valaki annyi sót, amikor semmiféle ételféléjük nincs. Az emberek összetartásának, a csoportos menetelésnek az volt az akkor nekünk adott magyarázata, hogy mielőtt hazamegyünk, kell egy leszerelő levél, amivel majd igazolni tudjuk, mikor hazaérünk, hogy hol voltunk. E nélkül a papír nélkül nehéz lesz a bizonyítás. Én azt hittem, mindenki tudta jól, hogy hol voltunk az utóbbi pár hónapban, minek ezt igazolni? De nem ez volt az egyetlen akkor, amit nem értettem.</p>
<p>A gondolataim most már mindinkább messze előttem jártak. Mire megyünk haza? Amíg az volt a legfontosabb gond, hogy életben tudjunk maradni, nem volt túl sok idő azon töprengeni, mi van otthon. Ha néha eszembe is jutott, az csak rövid időre szólt, mással kellett törődni. Most azonban azok a problémák elmúltak, hogy helyet adjanak az újabbaknak. Nagyon sokszor jutott eszembe a spártai katona története, amit még az iskolában tanultunk. Nevezetesen, mikor egy spártai ifjú a csatába indult, az anyja a következő szavakkal adta át neki a pajzsát: „Ezzel, vagy ezen!” Ami azt jelentette, inkább lássa őt halva, amikor a pajzsán hozzák haza, mint vesztesen, a pajzsával együtt. Az álmaimban én is másképp képzeltem el ezt a hazatérést. Amíg Ausztriában voltunk, senki sem törődött velünk, hiszen csak idegenek voltunk. Az, hogy a határon túl mi vár, azt majd hamar kitaláljuk.</p>
<p>A határon még nem volt idejük kiakasztani az „Isten hozott” táblákat. Viszont nem kellett ez miatt idegeskedni, mert néhány helyen nagyon jól tudtunkra adták, hogy nem látnak szívesen. Néha, ha eszembe jut az az első pár nap, még mindig keserű lesz a szám íze. Egyikünk sem számított ünneplésre, de annyi rosszindulatra sem, mint amivel találkoztunk. Az oka az volt ennek az ellenszenvnek, hogy a legtöbben úgy érezték azért, mert mi végig csináltuk az egészet, csak a nyomorúságot fokoztuk ezzel, és nem hazafias kötelességünknek tettünk eleget. Csupán azt felejtették el ezek az emberek, hogy mi történt azokkal, akik a parancsot megtagadták? Milyen hamar, és nyomorultul pusztultak el. De ezek a napok nem voltak alkalmasak logikus eszmecserére, így hát nem volt más hátra, mint valahogy eltűrni, és kibírni az emberek irányunkba tanúsított magatartását. Hány olyan ember lehetett ezek között, akik különböző posztokon ülve, hogy saját bőrüket mentsék, gondolkodás nélkül teljesítették az utasításokat, és kíméletlenül küldték a fiatalságot a vágóhídra. Funkcióikat megtartva, és remélték, hogy ki tudják elégíteni az új uraik parancsait, és most azokat vádolták, akiket ők küldtek a vágóhídra!</p>
<p>Új szelek fújtak az országban, igazodni kellett. Mire mi hazaértünk, már megalakult az ország új hadserege is <em>(Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány szervezésében 1945 elején indult meg az új Magyar Honvédség felállítása F. B.)</em>. Vörös karszalagot viseltek, és ki tudja honnan verbuválódtak össze? Némelyikük katonaszökevény volt, mások csak valahogy otthon maradtak, most büszkélkedve megjegyzéseket tettek ránk. Azt nem kell mondanom, ezek a megjegyzések egyáltalán nem voltak ránk nézve hízelgők. Így ezután nem volt meglepő az sem, hogy időnként tettlegességre került a sor. Az orosz kísérőink nem sokat törődtek azzal, hogy mi egymást öljük. Amikor aztán kiderült, hogy lőszerük nincs, mert azért annyira nem voltak megbízhatók, ezek az útszéli verekedések annyira elszaporodtak, hogy már nem engedték ki őket közel az úthoz, amerre mentünk.</p>
<p>Kísérőink azzal szédítettek bennünket, hogy az a bizottság, amelyik a leszerelő levelet kiállítja, Jánosházán van. Ez egy kis település Vas megyében, közel a határhoz. Itt egy szabad területen telepedtünk le, amit azután az első éjszaka velünk együtt bekerítettek, de nem jártak jobban a mellettünk táborozó új hadsereg tagjai sem. Miután leszedték róluk a karszalagot, már semmi különbség sem volt közöttünk. Már nem emlékszem mi volt a magyarázat a kerítéssel kapcsolatban, de mi még mindig nem ébredtünk fel. Vagy talán nem mertük magunknak sem bevallani, próbáltuk nem észrevenni ezt az újabb csalódást, próbáltunk hinni, amíg csak lehetett!</p>
<p>Itt azután megismerkedtünk az oroszok „zabrálási” módszereivel is. Egy-egy csoportot elkülönítettek a többitől, és mindent, ami megtetszett nekik, elvették tőlünk. Most az okos Pista barátom, meg vele együtt én is bajba voltunk, a pisztolyok miatt. Azt javasolta az okosberci, hogy ahogy ott ültünk a földön, várva arra, hogy ránk kerüljön a sor, ássunk a sarkunkkal egy kis lyukat, és abba temessük el a pisztolyokat, jól megjegyezve a helyet, hogy majd később visszajőve kiszedjük őket.</p>
<p>Ez valahogy még a Pistától is sok volt! Azért valahogy csak túladtunk rajtuk, éppen idejében. Még csak az kellett volna, hogy megtalálják nálunk. Fogalmam sincs, mi lett volna, de biztos nem kapunk dicséretet értük. Mikor már mindenkinek mindenét elszedték, kiderült, hogy a mi bizottságunk elköltözött Pestre, és természetesen mi is megyünk utánuk.</p>
<p>Innen már vonattal vittek tovább, így gyorsabban juttok oda, mondták. Mivel eddig gyalogoltunk már eleget, nem látszott rossz megoldásnak. Szemünkről csak akkor hullt le a hályog, amikor a szögesdróttal lezárt ablakú vagonokba betereltek. Tehát nem minket sajnáltak, így könnyebb volt a társaságot fogva tartani. Így azután már nem is lepődtünk meg, hogy soha nem értük el a bizottságot, csak mentünk utánuk.</p>
<p>„Csőbehúzásunk”, illetve fogságba esésünk aktusa itt be is fejeződött. Több kérdés is megfogalmazódhatna bennünk, de a kérdés-halomból elég lenne ha csak egyre tudnánk helyes választ kapni. Nevezetesen: A kapituláció, illetve a fegyverszünet után hogyan lehet az embereket – volt katonákat és civileket – személyes szabadságuktól megfosztva fogságba hurcolni?</p>
<p>Források:</p>
<p>- Ábel Béla Gusztáv: Göröngyös utakon… – Visszaemlékezések (a szerző tulajdonában)</p>
<p>- Béres Béla: Katonaéletem (a szerző tulajdonában)</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F05%2F08%2Fvisszaemlekezes_a_ii_vilaghaboru_lezarasa_egy_magyar_ejtoernyos_emlekirataiban%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F05%2F08%2Fvisszaemlekezes_a_ii_vilaghaboru_lezarasa_egy_magyar_ejtoernyos_emlekirataiban%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F05%2F08%2Fvisszaemlekezes_a_ii_vilaghaboru_lezarasa_egy_magyar_ejtoernyos_emlekirataiban%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=VISSZAEMLÉKEZÉS: - A II. világháború lezárása egy magyar ejtőernyős emlékirataiban"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/05/08/visszaemlekezes_a_ii_vilaghaboru_lezarasa_egy_magyar_ejtoernyos_emlekirataiban#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/15669696" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/papa_1945_abel_gusztav_cens.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/28/modernizalas_magyar_modra_az_akm-63_gepkarabely
UPDATE: Modernizálás magyar módra: az AKM-63 gépkarabély
2020-04-28T18:58:41+02:00
2020-04-28T18:58:41+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p><strong></strong>Kedves Barátaink!</p>
<p>Ezúttal az első olyan magyar gyártmányú, Kalasnyikov-rendszerű fegyvert mutatjuk be, amely már a hazai elgondolás szerinti módosításokkal került rendszeresítésre. Nézzük tehát az AKM-63 gépkarabélyt, korabeli szóhasználattal géppisztolyt!</p>
<p>A Szovjetunióban 1959-re készült el a közismert AK-47 átdolgozása, az AKM (Автомaт Калaшникова Mодернизи́рованный, azaz Automata Kalasnyikov Modernizált). A legfeltűnőbb változtatás az addigi acéltömbből kimunkált tok helyett a préselt lemez alkalmazásához való visszatérés, amely egyszerűbbé (ezáltal gyorsabbá) és olcsóbbá tette a gyártástechnológiát, ráadásul emiatt a kész fegyver mintegy fél kilogrammal könnyebb is lett. <br /> A „Nagy Testvért” követve hamarosan hazánkban is foglalkozni kezdtek a korszerűsítéssel, igaz, ekkor még csak alig néhány éve (bár nagy erőkkel) folyt a 3. generációs AK-47 magyar klónjának, az <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2019/01/02/egy_elfelejtett_gepkarabely_az_ak" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><strong><u>AK-55</u></strong></a><strong></strong>-nek a gyártása. Az 1963-ra megvalósult végeredmény küllemben feltűnően eltér a szovjet AKM-től, de szerkezeti alapjai természetesen ugyanazok. Maradt a hosszú gázdugattyú-hátrasiklásos, forgózáras reteszelés, a fegyver 870 mm-es teljes hossza, a 415 mm hosszú cső, illetve a percenkénti 600 lövéses elméleti tűzgyorsaság. Ezen kívül nyilván a kezelőszervek elhelyezése és működtetése is változatlan maradt.</p>
<p>Ami az AKM-63-at első látásra egyedivé teszi, az a csupasz gázdugattyú-vezető, valamint a fa mellső ágyazás helyett alkalmazott acéllemez borítás, amely hosszúkás szellőzőnyílásaival elősegíti a cső hűtését. Erre a lemezre a hátsóval megegyező, de fordított állású elülső markolat került, melynek célja a fegyver könnyebb kontrollálhatósága sorozatlövés során. A szovjet típus markolatának alapanyagaként felhasznált bakelittel ellentétben ezek (illetve a magyar variáns tusája is) egyszerű fröccsöntött műanyagból készültek, ráadásul hadi fegyveren bizarr látványt nyújtó, kékes árnyalatú világosszürke színben. Kialakításuk emellett igen puritán; meglehetősen keskenyek, és felületükön semmilyen jellegű érdesítés nem található, ami biztosabbá tenné rajtuk a fogást.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/139640200_1094896381014788_7302371520847239315_n.jpg" alt="139640200_1094896381014788_7302371520847239315_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em><em>Magyar gyártású AKM-63 gépkarabély műanyag markolatokkal és tusával<br /></em></p>
<p>A szovjet kiindulási alaphoz képest különbség még, hogy a barnított felületkezelés helyett a FÉG végül a fekete porfestést választotta, illetve a csővég menetén alapesetben nem kompenzátort, csak egy egyszerű menetvédő gyűrűt találunk. Ennek lecsavarása után szerelhető fel a vaktölténnyel való sorozatlövéshez szükséges fémszínű csőszűkítő, vagy éppenséggel az AK rendszerű fegyverekhez használatos PBSz-1 típusú hang- és fénycsökkentő készülék.</p>
<p>A csapatokat 1964-1965 folyamán kezdték ellátni az új fegyverrel, illetve vele párhuzamosan rendszeresítettek hazánkban első alkalommal többfunkciós bajonettet, ami az erre alkalmas gépkarabélyra feltűzve szuronyként, ezen kívül rohamtőrként, drót- vagy kábelvágóként, szükség esetén túlélő- vagy munkakésként is használható. <br /> Az AKM-63 általánosan elterjedt 1968-ra. A Magyar Néphadsereg Csehszlovákia megszállásában („Zala hadgyakorlat”) részt vevő alakulatainál is látható volt, kivéve az újdörögdi 42. Felderítő Zászlóaljat, mert ők csapatpróbaképpen már az AKM-63 alapján - deszant felhasználásra - továbbfejlesztett <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2017/08/31/a_felderitok_igaslova_az_amd-65_gepkarabely" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><strong><u>AMD-65</u></strong></a>-tel (Automata Módosított Deszant) vonultak ki.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="http://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/akm_manual_2.jpg" alt="akm_manual_2.jpg" class="imgnotext" /><em>Az AKM-63 gépkarabélyhoz rendszeresített szurony részei<br /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/139694005_178496877345064_8113191302546737260_n.jpg" alt="139694005_178496877345064_8113191302546737260_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>Az AKM-63 gépkarabélyhoz rendszeresített szurony a fegyveren<br /></em></p>
<p>Valószínűleg az AMD-65 sikeres csapatpróbája és kedveltté válása miatt születhetett az a döntés, hogy a kizárólagos deszant-használat helyett alap lövészfegyverként fogják rendszerbe állítani (így tehát az AKM-63-at leváltani), noha erre nem éppen ideális a hagyományos AK típusokhoz képest 98 mm-rel rövidebb cső, a szintén erősen rövidült irányzóvonal, és a fix tusához képest kevésbé stabil, nagyon egyszerű behajtható válltámasz miatt.</p>
<p>A haderő újabb - a ’70-es évek közepére nagyrészt befejeződött - átfegyverzésének ellenére az AKM-63 pályafutása mégsem ért véget, sőt csak ezután kezdett fordulatossá válni.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/139709280_886562208780776_5803226466949183042_n.jpg" alt="139709280_886562208780776_5803226466949183042_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em><em></em><em>Magyar gyártású AKM-63 gépkarabély fa markolatokkal és tusával</em></p>
<p>- A kezdetben használt, maradéktalanul be nem vált (nagy hidegben rideggé, törékennyé váló) műanyag markolatokat és tusát azokkal megegyező formájú gőzölt bükkfa alkatrészekre cserélték.<br /> - A Néphadseregnél fölöslegessé váló készletekből nagy mennyiségben kapott a Munkásőrség, ahol a már igen elavult szovjet PPS-41 géppisztolyt, illetve annak magyar változatát, 48M géppisztolyt váltották le vele.<br /> - Az AMD-65 mellett végül gyártásban maradt, de ekkor már a lemez borítás és az elülső markolat helyett a szokványos fa mellső ágyazással készült, illetve meglévő darabokat is építettek át ilyen módon, így született meg az AMM (Automata Modernizált Magyarosított), avagy ahogyan az alulra behajtható válltámaszos AK-63D (D=deszant) megjelenése után gyakrabban nevezték: AK-63F (F=fatusás).</p>
<p style="text-align: center;"><img src="http://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/munkasor.jpg" alt="munkasor.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Munkásőrök felvonulása fatusás AKM-63 gépkarabélyokkal</em></p>
<p>Bár az AKM-63 eredeti formájában alig egy évtizeden át volt néphadseregünk elsődleges kézifegyvere, jellegzetes megjelenése miatt mégis világszerte jól ismert magyar AK variáns. Egyenes ági utódai a mai napig rendszerben vannak a Magyar Honvédségnél, ugyanakkor a CZ Bren 2 gépkarabély nemrég megkezdődött használatba vétele miatt a jövőben valószínűleg a tartalék státusz vár rájuk.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="http://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/pbsz-manual.jpg" alt="pbsz-manual.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Hangtompítóval</em></p>
<p><strong>források:<br /><br /></strong>- kalasnyikov.hu<br /> - kaliberinfo.hu<br /> - egykori és aktív katonák közlései</p>
<p><br /><strong> képek forrása:</strong></p>
<p>- Baráti Kör Archív <br /> - Hang- és fénytompító készülék (PBSz-1) a 7. 62 mm-es AKM és AMD géppisztolyhoz. Anyagismerti és lőutasítás. (HM 1979)<br />- 7,62 mm-es korszerűsített Kalasnyikov (AKM-63) géppisztoly leírása és kezelési utasítása (HM 1964)<br /> <a href="https://demokrata.hu/wp-content/uploads/2020/02/720w/munkasor.jpg?fbclid=IwAR2X8SzdjGuF3XfRa3wz9JvFt_cfn8J5Wekxm0kk-Bdw-BzIi_oqeeWGohU">https://demokrata.hu/wp-content/uploads/2020/02/720w/munkasor.jpg?fbclid=IwAR2X8SzdjGuF3XfRa3wz9JvFt_cfn8J5Wekxm0kk-Bdw-BzIi_oqeeWGohU</a></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F28%2Fmodernizalas_magyar_modra_az_akm-63_gepkarabely%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F28%2Fmodernizalas_magyar_modra_az_akm-63_gepkarabely%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F28%2Fmodernizalas_magyar_modra_az_akm-63_gepkarabely%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=UPDATE: Modernizálás magyar módra: az AKM-63 gépkarabély"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/28/modernizalas_magyar_modra_az_akm-63_gepkarabely#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/15646208" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/139640200_1094896381014788_7302371520847239315_n.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/21/egy_ejtoernyos_jelveny_70_eve_a_deszantpajzs
Egy ejtőernyős jelvény 70 éve – A „Deszantpajzs”
2020-04-21T19:25:03+02:00
2020-04-21T19:25:03+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p><em></em><em></em>Kedves Barátaink!</p>
<p>A II. világháború utáni magyar ejtőernyős jelvénytörténet megkerülhetetlen darabja az 1950-ben rendszeresített „Ejtőernyős jelvény”. A magyar katonai jelvény történet talán legrégebb óta használatban lévő darabjáról van szó, ami sose kapott hivatalos rendszeresítési számot, és ezért szinte mindenki máshogy ismeri. Hajdan volt sor- és nyugalmazott, vagy aktív hivatásos, szerződéses katonák százai „Deszantpajzs”-ként emlegetik, míg gyűjtői körökben, „50M” jelvényként is ismerik. Sokak számára ez volt az ejtőernyős jelvény, aminek megszerzéséért nem kis bátorságra és ügyességre volt szükség. A jelvény története 1950-ig nyúlik vissza.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/75159581_516671555589670_2319411644125413376_n.jpg" alt="75159581_516671555589670_2319411644125413376_n.jpg" class="imgnotext" /> <em>Juhász Mihály ejtőernyős hadnagy ejtőernyős jelvényével </em><em>1950 körül <br /></em><em>(Forrás: MEBSZ, honvédelem.hu)</em></p>
<p><em></em>1950 február 15-én három ejtőernyős teljesítményjelvényt rendszeresítettek, ezzel váltva az 1948-ban bevezetett ejtőernyős jelvényeket. <em>„A honvédségben ténylegesen szolgálók közül rendfokozat és beosztásra való tekintet nélkül mindazok, akik az egyes jelvények alábbi feltételeinek megfelelnek:</em></p>
<p><em>„Ejtőernyős jelvény” viselésére azok: akik egy eje</em>. <em>ugrást végrehajtottak.</em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/92952825_1340568219461736_517355980766314496_n.jpg" alt="92952825_1340568219461736_517355980766314496_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em></p>
<p style="text-align: center;"><em>A „Deszantpajzs” (Magántulajdon)</em></p>
<p><em>„Oktatói jelvény”</em> <em>viselésére azok, akik legalább 25 eje. ugrást már végrehajtottak, melyek közül legalább 3 kézi oldással történt.</em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/92934163_661443314640655_8695452979160940544_n.jpg" alt="92934163_661443314640655_8695452979160940544_n.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Az „oktató” jelvény<br />(Magántulajdon)</em></p>
<p><em>„Mesterugró jelvény” viselésére azok, akik legalább 50 eje. ugrást már végrehajtottak, melyek közül legalább 7 kézikioldással </em>(sic!)<em> és 3- 500 m-es zuhanással történt.</em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/93110594_237219684145666_216285409041186816_n.jpg" alt="93110594_237219684145666_216285409041186816_n.jpg" class="imgnotext" /></em><em>Ami 50 ugrásért járt<br />(Magántulajdon)</em></p>
<p><em>A jelvények elérése végleges és örökjogú. Mindazok, akik az „Ejtőernyős jelvény” viselésének jogosultságát megszerezték, rendfokozatuk előtt mind szóban, mind írásban az ejtőernyős (eje.) megjelölést használják.</em>” </p>
<p style="text-align: left;"><em></em><em></em>A jelvényeket rendszeresítő körrendelet pontosan meghatározta a különböző jelvények kinézetét is: <em>„Körbefutó babérkoszorú, melynek átmérője 30 mm, a koszorú ágainak és leveleinek kontúrja, valamint a babérbogyók aranyból. A koszorú alsó közepén plasztikus, külön ráerősíthető arany „50”-es szám. A vörös csillagtól jobbra, annak jobb alsó szélétől kezdődőleg egy 15 mm-es átmérőjű, fehér, szeletenként domborúan zománcozott ejtőernyő kupola. A kupola zsinórjai aranyozottak és a tengelynek megfelelően a koszorú bal alsó széle felé futnak összetartóan. A zsinórzat közötti hézagok égszínkékre zománcozva homorúak. Az ejtőernyő és a koszorú közötti hézag áttört, üres. A jelvény alsó szélével párhuzamosan fehérre zománcozott kb. 4 mm széles 25- 30 mm hosszú, félkör alakú mező fut „Mesterugró” felírással. A felírás betűi a csillag színével azonosan vörösek.</em></p>
<p>Érdekesség, hogy korábban az 1940-ben és 1948-ban rendszeresített ejtőernyős jelvényrendszerekben 25 ugrásért az úgynevezett „Ügyességi” jelvényt lehetett elnyerni. A magyar hadtörténetben először (feltehetően szovjet mintára), az ejtőernyős jelvényen megjelentek az ugrásokat jelölő számok is. </p>
<p><em>„A jelvény számozása a 75., 100., 125., stb. ugrások végrehajtása után 75., 100., 125., stb”. </em>A számokat tartalmazó kis táblát a jelvény alján elhelyezett két kapocsra kellett elhelyezni.</p>
<p>A jelvény hátuljára két „fül” került, hogy azok segítségével lehessen felerősíteni a zubbonyra. Lényegi különbség a három jelvény között kialakításban, csak a rajtuk lévő feliratok voltak:</p>
<p><em>„2. „Ejtőernyős jelvény” formája és kivitele azonos a „Mesterugró jelvény”-nyel az alábbi eltérésekkel: </em></p>
<p><em>a) számjelzés csak a 10-ik elvégezett ugrás után „10”,</em></p>
<p><em>b) a jelvényt alulról kísérő fehér mező elmarad</em><em>„Oktató jelvény” formája és kivitele azonos a „Mesterugró jelvény”-nyel az alábbi eltérésekkel: </em></p>
<p><em>a) számjelzés „25”</em></p>
<p><em>b) a jelvényt alulról kísérő mező vízszintes táblaalakú, két végén a szalagszerű visszahatás elmarad. A táblán „Oktató”felírás.” </em>(A magyar jelvény-történetben azelőtt nem volt külön oktató jelvény. F. B.)</p>
<p>A rendelet értelmében a jelvényt a zubbony jobb felső zsebének középvonalán, a zsebvarrás szegélye felett kellett viselni. Egy ejtőernyős katona pályafutása alatt több jelvényt is megszerezhetett, de egyszerre csak egyet viselhetett, valamint arról is döntés született, hogy az 1948 során rendszeresített „Ejtőernyős ugrójelvény” tulajdonosok is részesülhettek az új jelvényben. A jelvény viselését a hozzá kapott igazolvánnyal kellett igazolniuk.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/92948063_675205093272971_4743772961612234752_n.jpg" alt="92948063_675205093272971_4743772961612234752_n.jpg" class="imgnotext" /><em>Bartha Béla ejtőernyős hadnagy szám illesztékkel ellátott deszantpajzzsal (mellette szovjet ejtőernyős jelvény) </em><em>1951-52 körül </em><em>(Boór József tulajdona)</em></p>
<p>Az új jelvények formailag szakítottak a „40M” és „48M” jelvényekkel, viszont még nagy vonalakban sem emlékeztettek a szovjet ejtőernyős jelvényre. Az egyenruhákéhoz képest az „ötvenes évek” folyamán a katonai jelvények tervezői nem követték szolgai módon a szovjet példákat. A jelvények némiképp megőrizték a régi külalakjukat (erre a legjobb példa a szintén 1950-ben bevezetett „Kiváló” jelvények, amik külsőre nagyon hasonlítottak a Monarchia és Horthy-éra ügyességi jelvényeire), valamint funkciójukat. A deszantpajzs azonban amolyan „harmadik utas” jelvény volt: nem követte a „40M” és „48M” jelvények külső jegyeit, de nem is másolta a szovjetet. A jelvényeket a sorkatonák az ötvenes években a kimenőre használt legjobb állapotú ingzubbonyukon viselhették kimenőn és a laktanyában, kiképzési, feladaton kívüli időszakokban. Ez 1956 után a kimenő egyenruha bevezetésével úgy változott meg, hogy már csak kimenőkön viselhették más jelvényekkel egyetemben. A hivatásos állomány a köznapi és a társasági egyenruháján alkalmazta a deszantpajzsot.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/93429698_513831032641787_8807284611764715520_n.jpg" alt="93429698_513831032641787_8807284611764715520_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Ejtőernyős tisztesek és egy hadnagy, a mellükön az „ejtőernyős jelvénnyel” </em><em>1952-1954 között<br /></em><em>(Forrás: Fortepan)</em></p>
<p>Az „50M” jelvény végig használatban maradt az ötvenes években, de a forradalmat követő egyenruházati átalakulás (a szovjet vonalról a magyar nemzeti hagyományok felé történő elmozdulás) mellett a jelvények is nagy változáson mentek keresztül. Megszüntettek darabokat, vagy megváltoztatták a külalakjukat. Az új jelvények már a „harmadik utas” politikát képviselték (például a „Magyar Néphadsereg Kiváló Katonája” cím és jelvény), vagy szovjet mintát követtek tartalmi oldalon, valamint külsőségekben (osztályos jelvények). A deszantpajzson azonban semmit se módosítottak és tovább alkalmazták. A kidolgozása, felülkezelése ugyan változott, valamint a 60-as évektől eltűnt az ugrások számát jelölő plusz illeszték, de a 70-es évek közepéig semmit nem változtattak rajta. 1975 körül, feltehetően az Osztályos jelvény reformmal egy időben új „Mesterugró” jelvényt rendszeresítettek.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/93409475_2249715302002658_1908659109582864384_n.jpg" alt="93409475_2249715302002658_1908659109582864384_n.jpg" class="imgnotext" /> <em>Mesterugró jelvény 1970-es évektől </em><em>(Magántulajdon)</em><em><br /></em></p>
<p>Kialakítása jócskán eltért a deszantpajzstól. A klasszikus zöld koszorút megtartották, de azt egy ovál pajzsra helyezték. A pajzsfőbe az akkor még mindig elmaradhatatlan vörös csillag került, míg a belsején egy ejtőernyőn ereszkedő katona, illetve egy balról-jobbra haladó repülőgép kapott helyet. Két változata is ismert: Az egyik az „500”-as verzió, aminél a számot préselték, viszont ismert „1000”, „3000” és „8000”-es változat is, amiken a számok egy kis krómozott táblára kerültek fel, de azokat is fixen rögzítették a jelvényre. Nem világos, hogy a tervezők miért nem egy lecsavarozható, cserélhető táblás módszert alkalmaztak, mint a kiváló és élenjáró jelvények esetében 1967 után. Ráadásul ezeken a jelvényeken is elhelyezték a plusz szám illeszték rögzítésére szolgáló füleket. Ezek a jelvények végig használatban maradtak 1989-ig.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/93662426_270513904117948_3250294648177950720_n.jpg" alt="93662426_270513904117948_3250294648177950720_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Az ingzseben </em><em>1960-as évek vége<br /></em><em>(Forrás: Hőgye Béla)</em></p>
<p>A rendszerváltás azonban egyértelmű változásokat hozott. A politikai változások ismét kihatással voltak a katonai jelvényrendszerre, épp úgy, mint 1949-ben, vagy 1956-ban. 1990-91 között papíron használták ezeket az ejtőernyős jelvényeket, de gyakorlatban ez nem volt olyan egyértelmű. Több visszaemlékezés van arról, hogy sorkatonák ugyan megkapták a jelvényt, de azt a „jó tanácsot” kapták, hogy ne hordják nyilvánosan. Arra is akadt példa, hogy egy sorkatona zöld filctollal átfestette a „kompromittálódott” vörös csillagot, hogy a kimenők alkalmával feltűzhesse a zubbonyára. A hivatásos állomány is elméletileg tovább hordhatta változatlan formában. Azonban 1991 februárjában az addig alkalmazott jelvények használatát megszüntették, így a deszantpajzsét is. Ezt követően, 1992 folyamán megjelent az ejtőernyős jelvény „csillagtalan” változata. Ez azért is érdekesség, mert az egyetlen jelvény volt, amit így módosítva megtartott a Honvédség, még az osztályos jelvényeket is teljesen lecserélték. A „csillagtalan” változatnak viszont csak alap ejtőernyős jelvény változata készült, „Mesterugró” és „Oktató” már nem.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/94065402_3078447772207040_6682222677324726272_n.jpg" alt="94065402_3078447772207040_6682222677324726272_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em><em>Az „új” jelvény </em><em>(Magántulajdon)</em><em><br /></em></p>
<p>Az első darabokon még megvolt a két fül a számtáblához (noha ekkora már teljesen kiveszett a használatuk), de a későbbi változatokról már eltűntek. Kezdetben nem csak a hivatásos, de a sorkatonák is megkapták az új jelvényt. 1992 azonban nem csak ezért fontos. Ebben az évben készült el az „1940M” halálfejes ejtőernyős jelvény első, nem hivatalos hímzett változata, ami hamar népszerű lett, bár a koponyát 1993 körül a koronás kiscímer váltotta fel. A nem hivatalos „ejeszárny” - család a deszantpajzs „vetélytársa” lett az évtized folyamán, aminek nem csak az volt az oka, hogy hasonlított a „40M” jelvényre, továbbá 1995 után a sorkatonák jelentős része, már nem kapta meg a hivatalos jelvényt.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/93110064_1153008685051386_161188232833269760_n.jpg" alt="93110064_1153008685051386_161188232833269760_n.jpg" class="imgnotext" /><em>Nem hivatalos „Ejeszárnyak” 1993-tól. Fentről lefelé: Tiszti, tiszthelyettesi (altiszti), legénységi, és színcsökkentett változat gyakorlóruhára (</em><em>Magántulajdon)</em></p>
<p>A szerződéses-hivatásos állomány körében már akkor annyira népszerű volt, hogy többen egyszerre viselték a szárnyat és a pajzsot is. 2001 körül leálltak a deszantpajzs gyártásával és így a nem hivatalos „ejeszárny” mára teljesen átvette a hivatalos jelvény helyét. Ettől függetlenül sok ejtőernyős képesítésű katona viseli, így helytálló az a gondolat, hogy a deszantpajzs már 70 éve áll szolgálatban.</p>
<p>Lehet nem a legszebb, vagy a legkifejezőbb ejtőernyős jelvény, de 70 év alatt igen csak gazdag múltra tett szert, amiről nekünk, mint hagyományőrzőknek meg kell emlékeznünk.</p>
<p><strong>Források:</strong></p>
<p>743/H. Gy. Pk. 2.-1950. számú körrendelet <em>„Új eje. jelvény rendszeresítése”</em> . In: Honvédségi közlöny, 6. (LXXVII.) évfolyam, 8. szám, Vörös Csillag Nyomda, 1950. április 1., 135.-136 o.</p>
<p>Baczoni Tamás: Magyar katonai egyenruhák 1945- 1956, Huninform könyvek, Budapest, 2008.</p>
<p>Baczoni Tamás-Molnár Sándor: Magyar Katonai Egyenruhák 1957-1990, Huniform Könyvek, Budapest 2010.</p>
<p>Márton Sándor- Tálas Géza: A Magyar Néphadsereg jelvényei 1970-1976, Magyar Éremgyűjtők Egyesülete kiadása, 1976.</p>
<p>Sallay Gergely Pál: Seregszemle fémben, zománcban. A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei 1938- 1945, Monarchia Kiadó, Budapest, 2009.</p>
<p>Szórádi Zsigmond- Tálas Géza: A Magyar Néphadsereg Jelvényei 1945- 1970, A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, Budapest, 1971.</p>
<p>Magyar Honvéd</p>
<p>Visszaemlékezések</p>
<p> </p>
<p style="text-align: right;">- Berkesi Balázs -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F21%2Fegy_ejtoernyos_jelveny_70_eve_a_deszantpajzs%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F21%2Fegy_ejtoernyos_jelveny_70_eve_a_deszantpajzs%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F21%2Fegy_ejtoernyos_jelveny_70_eve_a_deszantpajzs%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Egy ejtőernyős jelvény 70 éve – A „Deszantpajzs”"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/21/egy_ejtoernyos_jelveny_70_eve_a_deszantpajzs#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/15628852" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/75159581_516671555589670_2319411644125413376_n.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/12/_olykor_kemeny_de_mindig_kovetkezetes_parancsnok_volt_interju_bertalan_arpad_unokajaval
„Olykor kemény, de mindig következetes parancsnok volt…” – Interjú Bertalan Árpád unokájával
2020-04-12T02:05:10+02:00
2020-04-12T02:05:10+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p><span></span>Kedves Barátaink!</p>
<p>Az 1941. április 12-i jutaspusztai tragédia és a <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2018/04/12/ejtoernyos_bevetes_delvideken_1941_aprilis" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><strong>délvidéki harci ugrás</strong></a> 79. évfordulójának alkalmából egy igazán különleges interjúval készült Baráti Körünk. Félhelyesné Zubonyai Judittal, vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős alezredes unokájával beszélgetett Kiss Dávid bajtársunk a bertalani szellem tovább éléséről, a családi emlékezetről és Bertalan Árpádról, az emberről. Ezúton is köszönjük, hogy elfogadta megkeresésünket! Külön köszönet illeti Pap Attila bajtársunkat az interjú létrejöttében nyújtott segítségéért!</p>
<p><strong>Felderítők Blogja: Köszönjük, hogy elfogadta megkeresésünket! Pontosan milyen rokonságban áll ön Bertalan Árpáddal?</strong><strong><br /></strong></p>
<p><strong>Félhelyesné Zubonyai Judit:</strong> Anyai nagyapám<strong></strong><strong></strong><strong><br /></strong></p>
<div class="frame">
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/bertalan_arpad.jpg" alt="bertalan_arpad.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="238" height="321" /></strong><strong>Vitéz Bertalan Árpád <br /> ejtőernyős őrnagy<br /> (posztumusz ejtőernyős alezredes)</strong></p>
<p><strong>A magyar katonai ejtőernyőzés megteremtője, katonatiszt. 1898. október 20.-án született Pozsonyban, majd Budapesten végzett hadapródiskolát. Első csapatteste a 3. bosnyák vadászzászlóalj volt, akikkel az olasz fronton harcolt az I. világháborúban. Sikerei nyomán gyorsan emelkedik a ranglétrán, 19 éves korára már hadnagy. Ekkor vesz részt a Globocak-hegycsúcs elleni támadásban, melynek során 15 fős rohamcsapatával több száz olasz hadifoglyot ejt, és felszámol három olasz állást is.</strong></p>
<p><strong>Az I. világháborút követően katona marad, 1919 novemberétől a Nemzeti Hadsereg Fővezérségének törzsszázadának hadnagya. Ezt követően a győri gyalogezrednél főhadnagyként, majd századosként szolgál. 1922-től a Vitézi Rend tagja.</strong></p>
<p><strong>1935-ben kerül egy árkász-század élére, 1938-ban pedig Szombathelyen megkezdi egy ejtőernyős kísérleti kerettel a magyar katonai ejtőernyőzés megalapozását.</strong></p>
<p><strong>Önként jelentkező katonáival mindenhol szigorú, de igazságos, a kor szellemétől eltérően egyenlő félként bánik velük. Minden erejét a hamarosan századdá, majd zászlóaljjá szervezett ejtőernyős alakulat kiképzése köti le, melynek ő az egyetlen harci tapasztalattal rendelkező tisztje. 1941. április 12-én megfigyelőként száll fel parancsnokai ellenkezése ellenére a Délvidékre induló ejtőernyőseit szállító gépre, mely Veszprém-Jutaspusztán lezuhan. A lángok között leli halálát. Sírja ma a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található.</strong><strong><br /></strong></p>
</div>
<p><strong>F. B.: Milyen embernek ismerte meg a családi történetek alapján Bertalan Árpádot?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong></span><span> Olykor kemény, de mindig következetes parancsnok volt, akit a fanatikus hazaszeretete mellett igazi bajtársiasság jellemzett.</span></p>
<p><span></span><strong>F. B.: Mikor, hogyan hallott először Bertalan Árpád katonai múltjáról?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong></span><span> Kisgyermek koromtól hallottam róla, hiszen a családi vitrinben mindig ott volt az ő és nagybátyám (a fia), a szintén hősi halált halt vitéz Bertalan György fényképe. Így a képeket látva kérdezgettem róluk.</span></p>
<p style="text-align: center;"><span><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/92818545_208626057097040_2121186306275934208_n.jpg" alt="92818545_208626057097040_2121186306275934208_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="344" height="462" /></span><span><em>Bertalan Árpád pilótaruhában "Magassági repülésem 1938. nov. hóban 6700 m-ig"</em></span></p>
<p><span> </span><span><strong>F. B.: Bertalan Árpád fiáról méltatlanul keveset beszélnek. Mit érdemes tudni róla?</strong></span></p>
<p><span><strong></strong></span><span><strong>F. Z. J.:</strong></span><span> A 102/1 vadászrepülő század pilótája volt. 1944. augusztus 9-én, a lengyelországi Opatow térségében kötelékben a parancsnoki gép kísérőjeként légiharcba került, amerikai Aero-Cobra gépek (<em>Az USA által a Szovjetuniónak az 1941 márciusi „kölcsönbérleti törvény” értelmében átadott Bell P-38 „Airacobra” vadászgépek F. B.) </em>támadták és lelőtték.</span></p>
<div class="frame">
<p style="text-align: center;"><strong><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/vitez_bertalan_gyorgy_portre.jpg" alt="vitez_bertalan_gyorgy_portre.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="195" height="309" /></strong><strong>Vitéz Bertalan György<br /> repülő hadnagy</strong><strong><br /></strong></p>
<p><strong>Bertalan Árpád egyetlen fia 1921. szeptember 29-én született Győrben. Édesanyja özvegy Bertalan Árpádné, született Farkas Sarolta volt. 1942. június 18-án a Magyar Királyi Horthy Miklós Repülő Akadémia elvégzése után – a megszokottól eltérően – nem repülő hadnagyként, hanem zászlósként került avatásra. Az alacsonyabb rendfokozatban történő avatást büntetésből, fegyelmi okok miatt alkalmazták.</strong><strong><br /></strong></p>
<p><strong>Bertalan zászlós az 5/1 mátyásföldi vadászrepülő osztály 5/2. vadászrepülő századában kezdte meg szolgálatát. A pilótákat 1942 végétől, 1943 májusáig képezték át német eredetű Messerschmitt Bf-109 vadászgépekre. Az 5/2 század eddigre 102/2 vadászrepülő század néven működött.</strong><strong><br /></strong></p>
<p><strong>Vitéz Bertalan György, ekkor már repülő hadnaggyá kinevezve 1944. augusztus 9-én légi harcban halt hősi halált a lengyelországi Opatow városától 5 kilométerre keletre. A halál oka a veszteségi kartonja szerint: „(…) légiharc közben lezuhant és felrobbant”.</strong><strong><br /></strong></p>
<p><strong>Bertalan György temetésére halála másnapján, lezuhanása helyén került sor német katonák által. Személyes ingóságait a század hadinaplója alapján 1944. szeptember 14-én délelőtt indította útba alakulata Budapestre, özvegy édesanyja részére. Vitéz Bertalan György veszteségi kartonja alapján a családtagok hivatalos értesítésére 1944. szeptember 20-án került sor, így feltételezhető, hogy ezen a napon kerültek személyes tárgyai is újra édesanyjához. Ismert emellett egy, Bertalan hadnagy halálának körülményeit taglaló levél is, melyet Kovács József repülő százados, a 102/1. vadászrepülő század parancsnoka 1944. augusztus 28-án adott fel Bertalan György édesanyjának címezve, így ez tekinthető az első, még nem hivatalos írásos értesítésnek az események kapcsán.</strong></p>
<p style="text-align: center;"> </p>
</div>
<p><strong></strong><strong>F. B.: A környezetében mennyire volt ismert Bertalan Árpád neve?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong></span><span> A rokonság ismerte a nevét, hallottak róla, de a távolabbi ismerősökkel nem beszélgettünk a személyéről.</span></p>
<p style="text-align: center;"><span><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/92755062_843147169515495_5295559302893797376_n.jpg" alt="92755062_843147169515495_5295559302893797376_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="264" height="355" /></span><span><em>Ahogyan ritkán láthatták – Bertalan Árpád íróasztal mögött, munkában</em></span></p>
<p><strong>F. B.: Ápolt a család kapcsolatot más ejtőernyős veteránokkal?</strong></p>
<p><strong>F. </strong><span><strong>Z. J.:</strong></span><span> A pápai emlékműnél évente zajlott koszorúzás, ekkor találkoztunk néhány veteránnal, köztük Szokolay Tamással (<em>Szokolay Tamás 1914. július 15-én született Nyíregyházán. Hivatásos katonai szolgálatát 1932-ben kezdte karpaszományos őrmesterként. 1938-ban a Szombathelyen megalakuló ejtőernyős kísérleti keret tisztje F. B.)</em> sokat beszélgettünk, de az ő halálát követően elmaradtak a meghívások ezekre az eseményekre. A kapcsolattartás igazából csak ezekre a találkozásokra korlátozódott.</span></p>
<p><strong></strong><strong>F. B.: Érte a családot hátrányos megkülönböztetés Bertalan Árpád hírneve miatt?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong></span><span> Erről nem tudok, a nagymamám és a szüleim nem beszéltek velem ilyenekről. Azt viszont tudom, hogy Bárczy János Vádindítvány című könyvében (<em>Bárczy János egykori ejtőernyős százados 1979-ben Budapesten, a Magvető kiadó gondozásában kiadott „dokumentumregénye” volt az első, mely a magyar ejtőernyősök II. világháborús történetével foglalkozott. F. B.)</em>, illetve az ebből készült TV filmben, ahol Tordy Géza játszotta „Barabás őrnagyot” (<em>A regény 1982-ben készült filmváltozatába több fontos történelmi szereplő, így Bertalan Árpád neve is megváltoztatva került be, követve a regény gyakorlatát. F. B.) </em>kicsit árnyalt róla a kép, de ahogy korábban mondtam, azt tudom, tudtuk róla, hogy kemény ember volt. A katonai pályájának a megítélése lehetett nyilván a korszakoktól függő is, de én igazán nagy örömmel látom, hogy milyen sokan tisztelik az emlékét és nagyformátumú katonaként említik.</span></p>
<p><strong>F. B.: Milyen emlékezetes történetek maradtak fenn a családi legendáriumban Bertalan Árpádról?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong></span> Emlékezetes történet az inkább csak a katonai pályájához kapcsolódik. Mesélték édesanyámék, amikor egy katonájának a tragédiával végződött ugrása után nagyapám összehajtogatta a szerencsétlenül járt katona ejtőernyőjét és azzal ugrott, bizonyítva, hogy nem az ernyővel volt baj (<em>Az esetre 1940. június 22-én délelőtt került sor a pápai repülőtéren. Az áldozat, az ejtőernyős alakulat első hősi halottja, Penczer József ejtőernyős honvéd volt F. B.)</em>. Aztán, hogy valami vidámabbat is említsek, azt is mesélték, amikor az egyik bajtársuk esküvőjére ő is és a többiek is ejtőernyővel érkeztek meg (<em>Pataky Géza ejtőernyős főhadnagy 1940 tavaszán házasodott Jákon, a híres Árpád-kori templomban. F. B.</em>). El lehet képzelni a meglepetést, amit a násznépnek okoztak.</p>
<p><strong>F. B.: Milyen relikviák, személyes tárgyak maradtak a család birtokában Bertalan Árpádtól?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong></span> Vannak fotók, például arról, amikor 1917-ben IV. Károly király gratulált neki a magas kitüntetéséhez (<em>Bertalan Árpád hadnagyként érdemelte ki a Tiszti Arany Vitézségi Érmet F. B.)</em>, vagy éppen az 1941-es temetéséről készült fotók. Dokumentumok, mint például anyakönyvi kivonatok, a személyi igazolványa, tiszti parancs az 1938. évi áthelyezéséről, dokumentum a Mária Terézia rend lovagkeresztjének odaítéléséről (<em>Az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének legmagasabb katonai kitüntetését 1928-ban ítélték oda Bertalan Árpádnak F. B.)</em>. Amit a szobánk falán bekeretezve őrzünk, az a vitézzé avatásakor készült oklevél.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/92129729_555526208410996_9223188070520586240_n.jpg" alt="92129729_555526208410996_9223188070520586240_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="280" height="376" /><em>Bertalan Árpád hadnagy 1919 novemberi személyi igazolványa</em></p>
<p><strong>F. B.: Mit gondol arról, hogy a Magyar Honvédség egyik alakulata, az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár az ön nagyapjának nevét viseli?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong></span> Nagyon büszke vagyok! Az elmúlt év végén felvettem a kapcsolatot velük, örömmel vették a jelentkezésemet. Sajnos ez a mostani helyzet nem kedvez a kapcsolattartásnak, de bízom abban, hogy ennek az időszaknak is előbb-utóbb vége lesz!</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/44046041_982392258628544_49419822148091904_n.jpg" alt="44046041_982392258628544_49419822148091904_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="565" height="424" /> <em>Baráti Körünk hagyományőrzői Szolnokon, a 2018. október 12-én felavatott Bertalan Árpád mellszoborral</em></p>
<p><strong>F. B.: Keresték önt más ejtőernyős hagyományőrző szervezetek megemlékezések kapcsán?</strong></p>
<p><strong></strong><strong>F. Z. J.: </strong>Igen, Önök! El is mentem volna a tervezett lengyel-magyar ejtőernyős kiállítás megnyitójára, remélem erre is hamarosan sor kerülhet.</p>
<p><strong>F. B.: Hogyan látja, milyen kép él a nagyapjáról ma az emberekben?</strong></p>
<p><strong>F. Z. J.: </strong>Azt gondolom - visszatérve az egyik előző kérdésére is - az, hogy egy "elit" egység (bocsánat a kissé "túl civil" megfogalmazásért), egy különleges rendeltetésű dandár a nevét viseli, az, hogy nemzeti sírhelyen nyugodhat (<em>Bertalan Árpád sírhelye a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52-es katonai parcellában található F. B.)</em>, hogy sírjánál, a pápai vagy a jutaspusztai emlékműveknél koszorúzási ünnepségekre, megemlékezésekre kerül sor, az nekem azt üzeni, hogy a katonák valódi hősként gondolnak rá. Azt is látom például, hogy hadtörténészek rendre megemlítik munkáikban, így biztosan fennmarad az emléke. Azok, akik pedig civilként olvashatnak róla, egy meggyőződésből fakadó kötelességtudattal, mindig a hazája és a katonái iránti elkötelezettséggel tevékenykedő katonának láthatják őt, aki végül esküjéhez hűen életét adta a hazájáért.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/92363385_836466976856524_1919051289761677312_n.jpg" alt="92363385_836466976856524_1919051289761677312_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős őrnagy 1941. április 15-i temetése a Farkasréti temetőben, Budapesten.</em></p>
<p><strong>F. B.: Mit gondol, mennyire ismert Bertalan Árpád neve ma a fiatalság körében?</strong></p>
<p><strong>F. Z. J.: </strong>A fiatal katonák körében talán igen, de nem gondolom, hogy egyébként a fiatalok hallottak volna róla, ismernék a nevét.</p>
<p><strong>F. B.: Mit lehetne tenni a helyzet javítása érdekében?</strong></p>
<p><strong>F. Z. J.: </strong>Huh, most megfogott... A fiatal generáció a közösségi hálókon éli az életét, a nagyapám élete, munkássága pedig nehezen kezelhető ilyen csatornákon... szóval, ha kérhetem, gondolkodjunk ezen közösen...</p>
<p><strong>F. B.: Ma katonai alakulat mellett Szolnokon szobor, Szombathelyen utca, Veszprémben kilátó, Budapesten katonai díszsírhely őrzi Bertalan Árpád emlékét. Ön szerint mi az, amivel az utókor még tartozik neki?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong> </span>Hogy mivel tartozna neki az utókor? Talán egy kitüntető jelvénnyel, éremmel, amit meghatározott tevékenységekhez kapcsolódóan, érdemeik elismeréséül kaphatnának meg katonák (vagy talán a civilek is, mint például kutatók, hadtörténészek, hagyományőrzők).</p>
<p><strong>F. B.: Katonai hagyományőrzőként kiemelt feladatunknak tekintjük Bertalan Árpád és ejtőernyős katonáinak emlékének megőrzését. Mit üzenne a hagyományőrzőknek?</strong></p>
<p><strong></strong><span><strong>F. Z. J.:</strong> </span>A hagyományőrzőkre fontos feladat hárul, mert munkájuk révén rengeteg információ juthat el a múltbeli történésekről az emberekhez; a múlt megismerése segíthet abban, hogy a jelenünket megértsük és akár abban is, hogy a jövőnket milyennek tervezzük. Egyszóval nehéz, és az ismeretek továbbadását tekintve felelősségteljes munkájuk van, ami nagy elismerést érdemel. A magam részéről szeretném őszintén megköszönni a munkájukat és kitartást, sok sikert kívánok jövőbeni tevékenységükhöz is!</p>
<p><strong>F. B.: Nagyon szépen köszönjük, hogy időt szakított ránk, reméljük ez az interjú is hozzájárul ahhoz, hogy Bertalan Árpád emléke széles körben ismertté váljon.</strong></p>
<p><strong></strong><span>F. Z. J.: </span>Én köszönöm a lehetőséget, és a magam részéről ígérem, hogy a jövőben is figyelemmel kísérem a munkájukat!</p>
<p><strong>Források:</strong></p>
<p>- Félhelyesné Zubonyai Judit, Bertalan Árpád unokájának és Bertalan György unokahúgának személyes közlése<br />- v. Bertalan György veszteségi kartonja (<a href="http://www.hadisir.hu">www.hadisir.hu</a>)<br />- Huszár János: Honvéd Ejtőernyősök Pápán 1939–1945. (Jókai Kör Pápa, 1993.)<br />- Reszegi Zsolt: Légi huszárok – Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között. (A pápai levéltár kiadványai, Budapest –Pápa 2013.)<br />- B. Stenge Csaba: Kivonat a 102. vadászrepülő-század hadinaplójából, 1944. szeptember 14–16. (in.: Hadtörténelmi Közlemények 2017.1. pp. 164. – 171.)<br />- Tobak Tibor: Pumák Földön-égen (Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 1989. p. 175.)<br />-<strong> <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2018/04/12/ejtoernyos_bevetes_delvideken_1941_aprilis">https://felderitokblogja.blog.hu/2018/04/12/ejtoernyos_bevetes_delvideken_1941_aprilis</a> </strong>(letöltés ideje: 2020. 04. 09. 15:35)</p>
<p style="text-align: right;">- Kiss Dávid -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F12%2F_olykor_kemeny_de_mindig_kovetkezetes_parancsnok_volt_interju_bertalan_arpad_unokajaval%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F12%2F_olykor_kemeny_de_mindig_kovetkezetes_parancsnok_volt_interju_bertalan_arpad_unokajaval%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F12%2F_olykor_kemeny_de_mindig_kovetkezetes_parancsnok_volt_interju_bertalan_arpad_unokajaval%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=„Olykor kemény, de mindig következetes parancsnok volt…” – Interjú Bertalan Árpád unokájával"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/12/_olykor_kemeny_de_mindig_kovetkezetes_parancsnok_volt_interju_bertalan_arpad_unokajaval#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/15606218" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/bertalan_arpad.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/03/kitekinto_toth_tiboru_tibor_interju_egy_roman_ejtoernyossel
KITEKINTŐ: Tóth „tiboru” Tibor: Interjú egy román ejtőernyőssel
2020-04-03T17:13:52+02:00
2020-04-03T17:13:52+02:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/thumbnail_image.jpg" alt="thumbnail_image.jpg" class="imgnotext open-in-modal" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" /></p>
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>A <span style="text-decoration: underline;"><strong><a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/02/09/kitekinto_alexander_antonov" target="_blank" rel="noopener noreferrer">szovjet ejtőernyősök világát</a></strong></span><strong></strong> bemutató interjú után újabb cikkel jelentkezik „KITEKINTŐ” című sorozatunk, melyben olyan ejtőernyős katonákat szólaltatunk meg, akik az általunk vizsgált korszakban más nemzeteknél párhuzamosan működő ejtőernyős alakulatoknál teljesítettek szolgálatot. Az alábbi, Pap Attila bajtársunk által készített interjúban az ismert <a href="https://lemil.blog.hu/" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>had- és rendvédelem-történettel</strong></span></a>, <a href="https://milstory.blogrepublik.eu/" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>katonatörténetekkel</strong></span></a>, valamint <a href="https://konteo.blogrepublik.eu/" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>összeesküvés-elméletek</strong></span></a> hátterével foglalkozó szakíró, blogger, egykori rendőrtiszt, Tóth Tibor – tiboru történetével ismerkedhetünk meg, aki az egykori Román Néphadsereg ejtőernyőseként szolgálta le katonaidejét. Köszönjük, hogy elfogadta felkérésünket és az interjút képanyaggal is támogatta!</p>
<p><strong>Felderítők Blogja: Mesélne magáról? Kicsoda ön, honnan jött?</strong> </p>
<p><em>Tóth Tibor:</em> Tóth Tibor vagyok, 1962-ben születtem Temesváron, 1987 óta élek Magyarországon. 1990-ben, a rendszerváltozás után 4 hónappal szereltem fel rendőrnek, ahol 2009-ig szolgáltam. Utolsó beosztásom szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Főosztályának vezetője voltam, ezt megelőzően a Tanúvédelmi Szolgálatot irányítottam.</p>
<p><strong>F. B.: Mikor vonult be?</strong></p>
<p><strong></strong><em>T. T.:</em> 1982. szeptember 29-én 10.00 órakor jelentem meg a caracali UM 01841-es katonai egység - hadrendi számán és teljes nevén a Román Hadsereg 56-os Ejtőernyős Ezrede - bejáratánál. A sors apró fintoraként ez a nap akkoriban a Fegyveres Erők Napja volt Magyarországon, de ezt akkor még nem tudtam. Önkéntesként jelentkeztem ejtőernyősnek és előfelvételis voltam, tehát mindössze kilenc hónapra rendezkedtem be.</p>
<p><strong>F. B.: Hogy néztek ki a seregben a hétköznapjai?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Hétköznaponként reggel hatkor volt az ébresztő a reggeli tornával, majd a tisztálkodás után reggeli következett kábé fél hét és fél nyolc között. Háromnegyed nyolckor volt a laktanyaparancsnok fogadása és az ezredszintű napiparancs-hirdetés az alakulótéren. A délelőtti foglalkozások nyolckor kezdődtek és délig tartottak. Az első hetekben természetesen az alaki foglalkozás és a fegyver- és felszereléskezelés volt a középpontban, aztán fokozatosan jöttek a szakfoglalkozások: ejtőernyőismeret, hajtogatás, ugrási incidensek megoldási forgatókönyvei, ugrási gyakorlatok "szárazon", emelvényről, majd az ugrótoronyból, satöbbi. Volt vegyvédelem, tanultunk robbantási alapismereteket -hogyan kell felrobbantani egy hidat, egy hajót, hol vannak egy épület statikailag gyenge pontjai, stb.-, de volt katonai közelharc, épületharcászati alapok, "túlélés a természetben" című foglalkozás, természetesen lövészet-előkészítés és éleslövészetek, fizikai állóképesség erősítése, akadálypálya, szóval elég széles spektrumát kaptuk a katonai szakmának.</p>
<p>De térjünk vissza a napi programra: délelőtt tíz körül kaptunk húsz deka kenyeret felvágottal, egy májpástétom-konzervet vagy valami hasonlót. Ebéd fél egy és fél kettő között (már ha a laktanyában voltunk), majd folytattuk a kiképzést, ilyenkor általában elméleti tantárgyakkal: volt például idegenhadsereg-ismeret is (<em>az akkoriban ellenségnek számító NATO-tagországok egyenruháit, rendfokozati- és fegyvernemi jelzéseit, hadseregeik szervezeti felépítését, felszerelését és fegyverzetét oktatták ennek keretein belül speciális, titkosnak minősített tankönyvekből F. B.</em>), szabályzatismeret. Ilyenkor volt az ideológiai oktatás is, ami nálunk szerencsére kimerült abban, hogy a politikai tiszt hetente kétszer bejött, felolvasta a pártlap aznapi egy-két cikkét, aztán távozott, mi meg ottmaradtunk a tanteremben és leveleket írtunk haza vagy olvastunk, beszélgettünk.</p>
<p>Délután négy óra magasságában jött az uzsonna, kábé hasonló választékkal, mint a tízórai, majd megint gyakorlati foglalkozások következtek hétig, amikor jött a vacsora, majd az esti program: körlettakarítás, felkészülés a következő napra, fegyver- és felszereléstisztítás és karbantartás, stb. Ha belefért az időbe és rendes volt az ÜTI, akkor még tévézhettünk is egy kicsit, majd negyed 11-kor takarodó. </p>
<p><strong>F. B.: Milyen felszerelést használtak?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Az egyéni, hétköznapi alapfelszerelésünk nagyjából megegyezett a lövészekével: a Kalasnyikov román klónjának, az AKM gépkarabélynak a behajtható válltámaszú deszant-változata (<em>PM-65 gépkarabély F. B.</em>) volt két 30-as tartalék ívtárral, tisztítószettel és bajonettel. Volt még összecsukható nyelű gyalogsági ásónk tokkal, gázálarcunk, szóval semmi különös vagy extra. Ugrásokhoz kaptunk egy ejtőernyőstőrt, bőrkesztyűt és ejtőernyőssisakot ugrószemüveggel. Amúgy talán érdekesség, de most ugrik be, hogy klasszikus rohamsisakunk nem is volt, legalábbis nem emlékszem rá. Egy-egy 20-22 fős, három rajos szakaszban volt egy kézi páncéltörő gránátvetős katona a szovjet AG-7-tel (<em>a szovjet RPG-7 román klónja F. B.</em>), három golyószórós (<em>akik a PM-64-est használták F. B.</em>), és egy mesterlövész, akinek a szintén román PSL-54-ese volt.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/image.jpeg" alt="image.jpeg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>PM-65 típusú gépkarabély</em></p>
<p>Ami az ejtőernyőket illeti, a főernyőnk a román tervezésű, körkupolás, 98 négyzetméteres, 18 kilós, 36 zsinóros BG-7M-es, a hasernyőnk (<em>tartalékernyő F. B.</em>) a szintén román BG-3 volt. Egyikre sem volt panaszom, korrekt és megbízható iparosmunka volt mindkettő. Nyitóautomatikának a KAP-3-at használtuk, ezek - ha jó emlékszem - csehszlovák gyártmányúak voltak, de nem esküszöm meg rá.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/thumbnail_image_1.jpg" alt="thumbnail_image_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>BG-7M</em></p>
<p><strong>F. B.: Volt önöknek valami speciális megkülönböztető jelzése a lövészekhez képest?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Hát elsősorban a kék egyenruhát említem a lövészek khakizöldjéhez képest, hiszen mi a légierőhöz tartoztunk és nem a szárazföldi csapatokhoz. Kora tavasztól késő őszig világoskék barettünk volt (a lövészeknek khaki pilotkájuk), csak télen kaptunk mi is usankát, mint mindenki a román hadseregben. Aztán különleges volt a lábszárközépig érő vörösesbarna bilgericsizmánk (szemben a lövészek fekete surranójával), amelynek bőrszíja volt és nem cipőfűzője.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/toth_tibor_tizedes_1983.jpg" alt="toth_tibor_tizedes_1983.jpg" class="imgnotext" /><em>Tóth Tibor ejtőernyős tizedes</em></p>
<p>Volt továbbá Y-hevederünk; ez a hajózó állomány kiváltsága volt és kiváló szolgálatot tett, mert a derékszíjra ráaggatott mindenféle felszerelés: a gyalásótól a tölténytártáskán keresztül a bajonettig, nem húzta le annyira a nadrágot, tehát nem kellett annyira megszorítani a nadrágszíjat sem az ember derekán. Ugyancsak tavasztól őszig különleges, kivehető szőrmebélésű, kapucnis, vízhatlan anyagból készült ejtőernyősdzsekijeink voltak, télen "normál" katonai nagykabát. A fegyvernemi jelzés is szokatlan és árulkodó volt: ez volt az egyetlen ilyen a román hadseregben, amelyik színes változatban készült: világoskék háttér előtt egy sasszárnyas fehér ejtőernyő, közepén a román légierő köralakú, háromszínű felségjelzésével. A hivatásosokén a sas szárnyai és faroktollai aranyszínűek, a sorállományúakén ezüstszínűek voltak.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/fegyvernemjelzes_3_hivatasosoke.jpg" alt="fegyvernemjelzes_3_hivatasosoke.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Hivatásos állományjelző</em></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/fegyvernemjelzes_2_legenysegi.jpg" alt="fegyvernemjelzes_2_legenysegi.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Legénységi állományjelző viselése</em></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/fegyvernemjelzes_1_legenysegi.jpg" alt="fegyvernemjelzes_1_legenysegi.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Legénységi állományjelző</em></p>
<p>Ezek olyan ritkák voltak, hogy egy-egy darabért a gyűjtők lazán kifizettek akár 60-70 lejt is, ami akkoriban 20-25 korsó sör ára volt. Éppen emiatt szigorú elszámolás alatt voltak, egy katona összesen két párat, vagyis összesen négy darabot kapott a felszerelésekor és csak nagyon nehezen lehetett pótolni, márpedig e nélkül nem engedték ki az embert még kimenőre sem.</p>
<p>Végül meg kell említenem a karfelvarrót, ami mai szemmel elég kezdetlegesnek tűnik ugyan, de akkoriban mi voltunk az egyetlen fegyvernem a Román Hadseregben, amelyiknek ilyen egyenruha-kiegészítője volt. Ez még ritkább és még értékesebb volt, mint a fegyvernemi jelzés. Eredetileg csak a hivatásos állomány részére rendszeresítették a hetvenes évek végén, de aztán a sorállomány is megkapta. Majd - ha jól emlékszem - valamikor 1985-ben vissza is vonták, mert a katonai vezetés az ejtőernyősök különcködésének bizonyítékaként tekintett rá.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/felvarro.jpg" alt="felvarro.jpg" class="imgnotext" /><em>Ejtőernyős felvarró</em></p>
<p><strong>F. B.: Milyen volt a lövész-ejtőernyős ellentét?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Semmiféle ilyen ellentétről nincs tudomásom és nem is hallottam ilyenről. Enne két oka is lehetett. Az egyik, hogy nem is nagyon érintkeztek egymással a két fegyvernem katonái, hiszen nem volt hol és nem volt mikor. Mint említettem, mi a légierőhöz tartoztunk, márpedig a légierőnek mindig külön laktanyái voltak, "nyulakkal" (<em>lövész katonákkal F. B.</em>) maximum a kimenők során találkoztunk. A másik ok, amiért nem volt acsarkodás, az az volt, hogy a tisztjeink és altisztjeink szinte kivétel nélkül a lövészektől (<em>a gyalogságtól F. B.</em>) jöttek, hiszen ezt a fegyvernemi iskolát végezték (<em>hivatásos ejtőernyős-tiszti vagy altiszti iskola nem volt F. B.</em>). Amúgy bennünket a többi fegyvernem - kicsit gúnyolódva - "függőleges gyalogság"-nak hívott, hiszen az ő szempontjukból csak az volt a különbség köztünk és a klasszikus nyulak között, hogy mi függőlegesen érkeztünk a harcmezőre, ők pedig vízszintesen. Persze mi tudtuk, hogy ez azért ennél sokkal komplexebb kérdés, de egy ejtőernyős nem áll le vitatkozni se egy lövésszel, se egy harckocsizóval, se egy tüzérrel.</p>
<p><strong>F. B.: Hány ugrása van? Mesélne ezeknek a menetéről?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Az előfelvételiseknél hat ugrás volt az előre tervezett, de nekem sikerült ezt a számot -mindenféle ügyeskedéssel és a laktanyai korrupció kihasználásával- még ugyanennyivel megfejelnem, vagyis annyit ugrottam a kilenc hónap alatt, mint a teljes állományú sorkatonák a tizenhat hónap alatt: tizenkettőt. Persze ez távol van attól a minimálisan 30-as számtól, ami a szakemberek szerint az ejtőernyős légbiztonság megszerzéséhez szükséges, de hát sorállományúként ez volt a maximum, amit bezsákolhattam. A leszerelésem után érdeklődtem, hogy civil ejtőernyős foglalkozásra lenne-e lehetőség, de rá kellett jönnöm, hogy szülővárosom két határszakaszhoz viszonyított közelsége a rengeteg pozitívum mellett hátrányokkal is jár: a nyolcvanas évek Romániájában nem működhetett egyetlen polgári repülős vagy ejtőernyős egyesület sem az államhatártól számított 150 km-es sávon belül. Temesvár meg 30 km-re van a szerb, 60 km-re a magyar határtól, szóval ez nagyon nem jött össze. </p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/image_1.jpeg" alt="image_1.jpeg" class="imgnotext open-in-modal" /> <em>Eskütétel, piros nyíllal Tóth Tibor</em><em><br /></em></p>
<p>Nálunk az úgynevezett stabilizátoros ugrás volt a divat. Tudom, hogy ezt a blogot elsősorban szakemberek olvassák, de talán annyi belefér, hogy a kevésbé szakmabelieknek röviden mégis elmagyarázom, mi is ez. Ennél a technikánál a repülőgép elhagyása után rögtön kinyílik egy egészen kicsi, 1-1,5 négyzetméteres ernyő, aminek kettős rendeltetése van: egyrészt stabilizálja és "normális" állásba rántja az esetleg forgó vagy fejjel lefelé zuhanó testet, másrészt egy kicsit csökkenti az ejtőernyős sebességét. Ezek az apró kényelmi szolgáltatások igen jól jönnek, amikor egy hatalmas rántással kinyílik a főernyő és az ember mondjuk nem fejjel lefelé zuhan 180 km/órával, hanem már egy kicsit előredöntött, majdnem álló helyzetben és csak 120 km/órás sebességnél kapja az ernyő kinyílása által előidézett fékezési sokkot. A már említett, általunk használt BG-7M főernyő nyitása után úgy 5 m/másodperces (18 km/órás) ereszkedési sebességgel közelítünk a földhöz, s a 98 négyzetméteres körkupola rései, valamint az irányítókötelek segítségével 4 m/másodperces (14,5 km/órás) vízszintes közlekedési sebességet lehet elérni, egészen jó irányíthatóság mellett. Egyik sem vészes, persze nem véletlenül gyakoroltuk hosszú napokon keresztül a szabályszerű földet érést.</p>
<p>Az első három ugrást tíz fős csoportokban és fegyver nélkül hajtottuk végre a jó öreg An-2 típusú gépekből <em>(Magyarországon az „Ancsa” becenevet kapták, Romániában az orosz „Annuskát” használták F. B.</em>). Ha jól emlékszem, az első két ugrás 1300 méterről történt, a harmadik tán 1100-ról, erre most nem vennék mérget, de olyan sokat nem hinném, hogy tévednék. Ezek kivétel nélkül nagyon enyhe szélben zajlottak le; emlékszem, hogy az első ugrásunkat kétszer is elhalasztották, mert a szél erősebb volt, mint az ilyen esetben engedélyezett. </p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/eje_igazolvany_1.jpg" alt="eje_igazolvany_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Román ejtőernyős igazolvány borítója</em></p>
<p>Aztán a többit An-24T és An-26-osokból ugrottuk; itt már az egész század, ami nálunk úgy 48-50 fő hajózót jelentett a 60-65 fős alegységből egyszerre ugrott. A negyedik ugrástól vittük a teljes személyi fegyverzetet és felszerelést, a hatodik pedig már kombinálva volt egy rövid éleslövészettel is: a földet érést követően meg kellett közelítenünk az alkalmi lőteret, ahol már vártak ránk a lövészetvezetők. Nem volt egy nagy durranás, vagy tíz célzott lövést kellett leadnunk mellcéltáblára; gondolom csak azt tesztelték, hogy közvetlenül ugrás után mennyire tudunk összpontosítani.</p>
<p>A hetedik ugrástól felfelé már nem a sajátjaimmal ugrottam -mint említettem, az előfelvételiseknek hat ugrás volt a maximum-, szóval ott csak olyan megtűrt voltam; nem is vettem részt az ugrás utáni foglalkozásaikban, csak egyszer lőttem közösen velük, ami kábé ugyanolyan volt, mint a hatodik ugrásomnál. </p>
<p><strong>F. B.: Milyenek voltak a gyakorlatok és a kihelyezések?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Előfelvételiseknél tartós kihelyezés nem volt, én kétszer voltam egy-egy úgynevezett "fizikai és pszichikai állóképességet fokozó komplex harcászati gyakorlaton"; az első 24 órás volt, a második 48 órás. Az első volt a keményebb, mert azt valamikor december elején tartottuk és nagyon hideg volt, végig szemerkélő havas esővel. A másodikra meg május környékén került sor, az kifejezetten baráti volt, persze akkorra már én is magam mögött tudhattam hét hónap katonaságot, már nem voltam kezdő. Mindkettő olyan próbatétel-féle volt.</p>
<p>Az elsőnél, amit a saját előfelvételis századommal csináltunk, egyszerűbb, raj-szintű feladatok voltak, amiket a laktanyától kb. 8 km-re fekvő erdős területen meg egy elhagyatott vasúti pályaudvar-épület környékén hajtottunk végre. A tájékozódás szándékosan kicsit félrerajzolt térképpel, telepített pirotechnikai csapdák felfedezése, vaktöltényekkel ránk támadó "ellenség" visszaverése -amire mi is vaktöltényekkel válaszoltunk-, éjszakai táborhely kialakítása, egy kis épületharcászat, szóval gyakorlatilag egy kis számháború, csak 24 órán át tartott és csak azt ehettük és ihattuk, amit magunkkal vittünk.</p>
<p>A második már egy kicsit komolyabb volt. Itt én "ellenséget" játszottam és az volt a feladatom (többedmagammal), hogy egy tényleges idejű, vagyis 16 hónapra bevonult, főleg újoncokból álló század életét keserítsem meg 48 órán keresztül egy harcászati gyakorlat során, amit nagyjából ugyanott bonyolítottak le, mint mi a miénket öt hónappal korábban. Persze volt forgatókönyv, nagyjából meg volt határozva, hogy mit és hol fognak csinálni, s nekünk, néhány tisztesnek -én akkor már tizedes voltam- kellett folyamatosan cseszegetnünk őket, mint ellenség. Váratlanul rájuk lőttünk <em>(természetesen vaktölténnyel F. B.)</em>, hang- és fénygránátot dobáltunk éjszaka, amikor lepihentek, félrevezető útjelzőket helyeztünk ki, ilyesmi. Itt én voltam az egyedüli előfelvételis segédkiképző és bevallom, ezt komoly megtiszteltetésnek tekintettem, már csak azért is, mert a többi segédkiképző mélységi felderítő volt és bőven volt mit tanulnom tőlük. </p>
<p><strong>F. B.: Román-magyar ellentét volt az alakulatban?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> A seregben eltöltött 9 hónapom alatt egyetlen rossz szót, egyetlen sértést sem kaptam azért, mert magyar vagyok, magyar nevem van és esetenként magyarul beszéltem a magyar nemzetiségű bajtársaimmal. Tudom, hogy hihetetlen, tudom, hogy számos, ezzel ellentétes katonasági emlék van számos erdélyi magyarban, de megismétlem és felelősséggel állítom: engem semmiféle atrocitás nem ért a nemzetiségem miatt, sem katonatársaim, sem a hivatásos altisztek vagy tisztek részéről. Mondjuk az ejtőernyősöknél az átlagnál sokkal komolyabb a bajtársiasság érzése és az összetartás, talán ez is lehet erre magyarázat. Maximum ránk csodálkoztak az olténiai (<em>dél-romániai terület, Havasalföld része F. B.</em>) srácok, hogy jé, milyen furcsa nyelven beszélünk, de ez volt a maximum.</p>
<p><strong>F. B.: Dolgozott a Magyar Honvédséggel a sorkatonai időszakában?</strong></p>
<p><strong></strong><em>T. T.:</em> Nem, egyetlen percet sem. Románia eléggé kakukktojás volt a kommunista táboron belül. A Varsói Szerződés rendszeres közös hadgyakorlatain tudomásom szerint már a hetvenes évek óta csak törzstisztekkel képviseltette magát, csapatokkal nem, szóval még elméletileg sem volt semmi esélyem, hogy a Honvédség katonáival találkozzak, nemhogy együtt dolgozzak. A román katonai doktrína, Varsói Szerződés ide vagy oda, arra készítette fel a katonákat, hogy gyakorlatilag szövetségesek nélkül kell háborúzniuk, ha úgy hozza a sors. Ilyen szempontból a Román Hadsereg jobban hasonlított a Jugoszláv Néphadseregre, mint bármelyik másik szocialista államéra. Volt is egy mondás a katonaságnál, ami csak félig volt vicc: Romániának csupán egyetlen olyan szomszédja van, amelyikben megbízhat, s ez a Fekete-tenger.</p>
<p><strong>F. B.: Mi volt a motiváció ahhoz, hogy ejtőernyős legyen?</strong></p>
<p><strong></strong><em>T. T.:</em> Mindig is militaristább alkat voltam, mint az átlag, s amikor a bevonulásnál adódott a lehetőség, hogy jelentkezzek az ejtőernyős csapatokhoz, úgy gondoltam, hogy ha már úgyis le kell valahol húzni azt a kilenc hónapot, akkor ezt egy olyan fegyvernemnél fogom eltölteni, ahol valami értelmét is látom az egésznek. Jelentkeztem és elfogadtak, aminek még úgy is nagyon örültem, hogy így nem 60 kilométerre kerültem az otthonomtól, mint ahogy az eredetileg számomra kijelölt gépesített lövészezred, hanem hatszor ilyen messzire.</p>
<p><strong>F. B.: Milyen különleges beavatási szertartásuk volt az ejtőernyősöknek?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Nálunk, előfelvételiseknél semmiféle ilyen nem volt, hiszen nekünk, az első 30 naptól eltekintve, nem voltak "öregjeink", nekünk csak hivatásos altisztjeink és tisztjeink voltak, akik a teljes kiképzést lezavarták velünk. A tényleges idejűeknél volt egy apró ceremónia az újoncok első ugrása után, de abban mi nem vettünk részt, úgyhogy nem is igazán tudok beszámolni róla.</p>
<p><strong>F. B.: Mit tudott a magyar ejtőernyősökről, azok történelméről?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Akkor még az égvilágon semmit.</p>
<p><strong>F. B.: Hány magyar szolgált az ön alakulatában?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Az előfelvételis században négyen voltunk magyarok. Rajtunk kívül volt még egy srác, akinek magyar neve volt ugyan, de ő már teljesen „elrománosodott” (<em>magyar gyökereit nem ápolta F. B.</em>), s egy hangot sem beszélt magyarul. Hogy tényleg nem tudott, vagy csak nem akart, azt nem tudom. A többi századnál még további magyarok is voltak, az egész ezredben lehettünk vagy tízen.</p>
<p><strong>F. B.: Mesélne az alakulatáról és annak történelméről?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> A nyolcvanas években a román hadseregnek négy ejtőernyős ezrede volt, összesen mintegy 2500-2700 fő hajózó állományú ejtőernyőssel. Az akkor még létező négy hadsereg mindegyikéhez hozzárendeltek egyet:</p>
<p>- az 1. (munténiai) Hadsereghez a Boteni-ben található 64. Ezredet,</p>
<p>- a 2. (moldovai) Hadsereghez a Buzău-ban (Bodzavásáron) állomásozó 60. Ezredet,</p>
<p>- a 3. (olténiai) Hadsereghez a Caracal-i 56. Ezredet,</p>
<p>- a 4. (erdélyi) Hadsereghez a Câmpia Turzii-ban (Aranyosgyéresen) található 62. Ezredet.</p>
<p>Én az olténiai 56. Ejtőernyős Ezredben szolgáltam. Ez volt a négy közül a legfiatalabb, bevonulásom előtt három évvel, 1980 végén hozták létre és ekkor kapta meg a csapatzászlót, vagyis olyan nagy történelme nem volt. És nem csak a legfiatalabb, hanem a legkisebb is volt, hiszen az egész laktanyában, tisztekkel és altisztekkel, polgári alkalmazottakkal és az ezred kutyájával és macskáival együtt sem voltunk 600 főnél többen. Közülük is csak mintegy 450 fő volt hajózó állományú (<em>ténylegesen ugró ejtőernyős F. B.</em>), a többiek főleg műszakiak voltak, illetve hozzánk tartozott a közeli katonai repülőtér őrszázada is.</p>
<p>A teljes ejtőernyős fegyvernemet 2000-ben áthelyezik a légierőtől a szárazföldi csapatokhoz, majd az 56. ezredet előbb visszaminősítik zászlóaljjá, majd 2001-ben felszámolják, az ott szolgáló hivatásosok átkerültek más alakulatokhoz. A 62. ezred egy évvel később ugyanígy jár. Nem vagyok naprakész a román hadsereg szervezeti felépítését illetően, de úgy tudom, hogy napjainkban az összes román ejtőernyős alakulat (<em>Ez két zászlóaljat jelent, körülbelül 800 fővel F. B.</em>) a marosvásárhelyi központú Különleges Rendeltetésű Dandár része.</p>
<p><strong>F. B.: Miért volt szükség a többnyelvű magyarság nagy mélységben való alkalmazására?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Nem hinném, hogy velünk, erdélyi magyarokkal különösebb harcászati terveik lettek volna. Az ezredünkben található felderítő században például nem volt magyar, de más nemzeti kisebbséghez tartozó katona sem, kizárólag románok. Most utánagondolva nem is emlékszem, hogy hallottam volna olyanról, hogy magyar nemzetiségű mélységi felderítőként szolgált volna. Persze nem kizárt, hogy volt ilyen, de én nem hallottam róla.</p>
<p>A romániai magyarokat, németeket, szerbeket, ukránokat mindig is egyfajta gyanakvás övezte a fegyveres szervezeteknél, s csak igen kivételes esetekben kerülhettek magasabb hivatásos beosztásokba a hadseregben, a titkosszolgálatoknál vagy a rendőrségnél. A görög vagy a török nemzetiségű katonákat ráadásul azért is külön szemmel tartották, mert az ő anyaországaik NATO-tagok voltak.</p>
<p><strong>F. B.: Milyen nációkkal szolgált együtt?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> A már említett magyarokon kívül az én századomban volt egy-egy szerb, német, bolgár, aztán egy rutén-szlovák, egy makedón-görög és egy román-német keverék. A laktanya legegzotikusabb katonája az ejtőernyős aknavetőszázadnál szolgált. Ő dobrudzsai tatár volt és tényleg úgy nézett ki, mint Dzsingisz kán barettban és ejtőernyős csizmában.</p>
<p>A tisztek között is volt egy magyar, legalábbis a neve magyar volt: Gavril Soci, aki Szőcs Gáborként születhetett, s amikor én voltam katona, ő főhadnagyként az ezredparancsnok mérnök-szolgálati helyettese volt, de soha nem hallottam magyarul beszélni.</p>
<p><strong>F. B.: Az alakulat ejtőernyős lövész vagy mélységi felderítő volt?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Az ezred fő profilja az ejtőernyős lövész volt, de mivel mi -az előfelvételis század- elvileg tartalékos tiszteknek voltunk szánva, kaptunk egy kis ízelítőt a mélységi felderítő szakmából is. A kilenc hónap alatt összesen úgy 80 óra szakosodott foglalkozást, ha jól számolom össze 37 év elteltével, amit az ezred szerves részét képező mélységi felderítő század oktatói és katonái nyújtottak.</p>
<p><strong>F. B.: A repülőhajózó állománnyal volt ellentét vagy bajtársiasság?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Mint említettem, az ezredhez tartozott a közeli katonai repülőtér (Deveselu) őrszázada is. Ők nem voltak hajózó állomány, szóval mindig is másodrendűeknek tekintettük őket -innen is elnézést kérek tőlük-, de amikor például mi adtuk a VÁP-ot (<em>Katonai rendész-szolgálatot F. B.</em>) a helyőrségben, értelemszerűen a magunk közé tartozóknak tekintettük őket, elvégre nekik is kék egyenruhájuk volt, ebből fakadóan nem igazán zaklattuk őket. És ez így volt akkor is, amikor ők voltak rendész-szolgálatban: inkább a zöld egyenruhások kerültek a célkeresztjükbe, nem mi. Az az igazság, hogy ők egy kicsit irigykedtek ránk, mi pedig egy kicsit lenéztük őket.</p>
<p><strong>F. B.: Milyen volt a leszerelése?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Gyakorlatilag eseménytelen, semmi rendkívüli. Az utolsó előtti napon leadtuk a teljes felszerelést, fegyverzetet, mindent, az utolsó nap délelőttjén -1983. június 30-án- pedig volt ünnepélyes parancskihirdetés az előfelvételisek leszereléséről, s itt vettük át a katonai ejtőernyős könyvecskéket, az enyémből már másnap kiesett a rosszul beragasztott fénykép, utólag pótoltam egy másikkal.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/eje_igazolvany_2.jpg" alt="eje_igazolvany_2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Az ejtőernyős igazolvány</em></p>
<p>Még egy tábornok is ott volt a légierő bukaresti parancsnokságáról. Ünnepi ebéd következett, majd utána átöltöztünk civilbe, leadtuk az egyenruhát és 14.00 órakor az ezred kürtösének szólójától kísérve elhagytuk a laktanyát, akiért nem jöttek rokonok vagy barátok kocsival -például én-, az kisétált a pályaudvarra. A temesvári gyors 15.30-kor indult, úgyhogy volt idő legurítani néhány sört. Este nyolckor már az otthoni lakáscsengőt nyomtam.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/paracord_1.jpg" alt="paracord_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Az ejtőernyőzsinór darab</em></p>
<p>Azt nem is említettem, hogy az utolsó napon a századparancsnokunk mindenkitől személyesen elbúcsúzott. Mindegyik szakaszból kiválasztott egy katonát (jelentem: köztük voltam) akik kaptak tőle egy-egy 70 centis „paracord”-darabot (<em>ejtőernyőzsinórt F. B.</em>). Azt mondta, hogy őrizzük meg életünk végéig, mert ha semmi más, ez biztosan emlékeztetni fog arra a 275 napra, amit az 56. Ejtőernyős Ezrednél töltöttünk.</p>
<p><strong>F. B.: Mit üzen a magyar veteránoknak, gyűjtőknek és hagyományőrzőknek?</strong></p>
<p><em>T. T.:</em> Annyit, hogy a tolerancia mindkét irányban fontos: a military iránt érdeklődők, a katonaságot kedvelők fogadják el, hogy vannak, akik nem rajonganak az egyenruháért és a "férfias játékokért", s ez nem jelenti azt, hogy ők bármennyivel is kevesebbek lennének, mint mi. Természetesen cserébe a másik oldaltól mi is jogosan várjuk, hogy hobbink, múltunk és meggyőződésünk miatt senki ne tekintsen bennünket korlátolt, vérgőzös vadállatoknak.</p>
<p>37 év eltelt azóta, a „paracord” a mai napig megvan. Az is lehet, hogy szentimentális vagyok, de néha még mindig álmodok az ugrásokról, a laktanyáról és a bajtársakról, s olyankor mindig nosztalgikus hangulatban ébredek.</p>
<p><strong>Források:</strong></p>
<p>Tóth Tibor személyes tárgyai, kutatásai és visszaemlékezése</p>
<p>devianart.com</p>
<p>theakforum.net</p>
<p>Regimentul 64 Parasutisti – Boteni Facebook oldala</p>
<p style="text-align: right;">- Pap Attila -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F03%2Fkitekinto_toth_tiboru_tibor_interju_egy_roman_ejtoernyossel%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F03%2Fkitekinto_toth_tiboru_tibor_interju_egy_roman_ejtoernyossel%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F04%2F03%2Fkitekinto_toth_tiboru_tibor_interju_egy_roman_ejtoernyossel%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=KITEKINTŐ: Tóth „tiboru” Tibor: Interjú egy román ejtőernyőssel"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/04/03/kitekinto_toth_tiboru_tibor_interju_egy_roman_ejtoernyossel#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/15587860" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/thumbnail_image.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2020/03/18/lookout_interview_with_a_soviet_paratrooper_alexander_antonov
LOOKOUT: Interview with a Soviet paratrooper: Alexander Antonov
2020-03-18T21:28:28+01:00
2020-03-18T21:28:28+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Dear Friends!<br /><br />Hereby we are starting a new series under the title LOOKOUT where time to time we will introduce a foreign paratrooper whom we have met during our work as a living history group. We have covered a similar topic in the past when a <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2017/09/26/_for_queen_and_country_interview_with_a_british_recon_soldier" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>former British recon soldier</strong></span></a><strong></strong> shared with us his story. Goal of this new series is to give an insight to the everyday life of airborne soldiers of the era we are representing from around the world. In the interview below we will introduce to our readers Mr. Antonov Alexander, who has served in the airborne forces of the former Soviet Union. We would like to highlight the help of Mr. Vsevolod Chirkov for his help with the interview. We wish everyone a good reading!</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/88236461_1058919454481343_7907182143673991168_n.jpg" alt="88236461_1058919454481343_7907182143673991168_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p><em>Recon Blog: Please tell us about yourself.</em></p>
<p><strong>Alexander Antonov</strong>: I was born in Leninogorsk of the East-Kazakhstan region (Ridder, Kazakhstan today), on June 20, 1970. When I was two years old, my family moved to Syktyvkar in the Komi Republic, within the Soviet Union of course. I think it’s important to mention the Finno-Ugric based Komi-Hungarian relations, as we are thus relatives. I still consider myself Russian, though. We lived just like everybody else in the Soviet Union.</p>
<p>When I was 7, I decided to pledge myself to the “heavens”: I wanted to become a pilot. Spoiler alert: I never made it. I’ve been dedicated to shooting sports since 1982; I love them. The first time I picked up an AKMS assault rifle was in 1984 during my first military basics class in school. We were told that airborne soldiers were using such weapons.</p>
<p>During a class recess in 1985, I noticed a flyer advertising a parachutist training. It sounded exciting, so started to attend classes and practices 3-4 times a week after school time. During the theoretical instructions we got acquainted with the D-5 and Z-5 parachutes <em>(main and reserve parachutes – R.B.)</em>. When we asked our instructor how many jumps he had, he said “A couple… around 100”. We were completely shocked, thinking it would take a lifetime of parachuting to get a hundred jumps.</p>
<p>The training lasted about 3-4 months, with several tests. Once we passed those, we commenced with our first practical class, meaning our first jump. We first had had to excel at the so-called Military Pentathlon that included shooting, cross country running, swimming, throwing, and an obstacle course. The parachute jumps came afterward. Later on, the flying clubs of the Soviet Union were preparing the youth for their military service, with Ministry of Defense funding of course.</p>
<p>After my 3<sup>rd</sup> jump I realized that this was what I wanted to do for the rest of my life, so at 15 years old I once again pledged myself to the “heavens”, this time for real, and started parachuting.</p>
<p><em>R.B.: What was your motivation for becoming an airborne soldier?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> It was no question which branch of the military I’d serve in. My older friends and acquaintances were all airborne; several of them with deployments to Afghanistan. They were excellent role models for 15-16-year-old Soviet kids. I had also seen the 1979 cult movie called “In the Zone of Special Attention” which also influenced my decision. Courtesy of the parachuting and training camps, by the time I was drafted in the military I had about 400 jumps. The draft board was also unanimous, saying “Where else would we send him? Airborne!”.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/83328455_172797334023040_5583125260489719808_n.jpg" alt="83328455_172797334023040_5583125260489719808_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>The young paratrooper</em></p>
<p><em>R.B.: When were you drafted? </em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> I was 18 when I received my draft order, or the letter commanding me “to repay my debts to the Motherland” as they used to put it at the time. All my future plans had to be deferred by 2 years to my 20<sup>th</sup> birthday. Before the completion of the military service, no Soviet boys could even start planning anything for their future.</p>
<p>I was drafted to the 242<sup>nd</sup> Airborne Training Center (<em>242-й учебный центр подготовки младших специалистов Воздушно-десантных войск – R. B.</em>), at Gaižiūnai, in the Jonava district of the Soviet Socialist Republic of Lithuania. After the completion of the training I was transferred to the airborne school of Kaunas, where I had to master a 6-month specialization course.</p>
<p>The huge differences between the soldiers of the various companies were already palpable in the training battalion. I was quite lucky to serve in a company that was quite “messy”; it’s difficult to explain, but back then many things were not taken seriously, despite the secrecy and the special circumstances.</p>
<p>After basic training I requested of my CO to stay in the town of Kaunas. After so many years I can still say I love this town and its people. It’s like standing in a window, taking a breath of fresh air. It was a window to a different world, back in 1988.</p>
<p>Following the training I was sent to the 7<sup>th</sup> Guards Mountain Air Assault Division of the Red Banner Order and the Kutuzov Banner Order <em>(“7-я гвардейская десантно-штурмовая Краснознамённая орденов Суворова и Кутузова дивизия” – The predecessor units of this division fought in the Battle of Budapest in 1944-1945 and around Lake Balaton; and have participated in the taking of the Tököl Airport in 1956, as well as the crushing of the Prague Spring in 1968 – R.B.). </em>Although the division’s airborne commander thought it was a bad idea, they eventually allowed me to stay in Kaunas.</p>
<p>During the Soviet times, the military was he place with the best opportunities in sport, especially parachuting, with the best instructors, bases, and huge funding. So, I managed to remain in the town of Kanunas. It didn’t take special efforts to make it into the division’s sports team. Our life was markedly different in the sports team compared to the training and service units. We had a 5-man team including me, of mostly non-commissioned officers and reenlisted soldiers.</p>
<p>One month after my transfer my service in the sports team has come to an end. My name has been crossed out due to a “daily routine violation”. Unofficially: I had a conflict with an older team member. I vehemently reacted to injustices.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/84258860_176105987066300_7597797756509356032_n.jpg" alt="84258860_176105987066300_7597797756509356032_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>During a break in training</em></p>
<p><em>R.B.: What nationalities served in your unit? How many Hungarians?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> Slavs gave 95 percent of our unit. During the selections I mostly met with Ukrainians, Belarusians, and Russians; many from Siberia. No Hungarians served in our unit. We never thought there even existed paratroopers of other nationalities.</p>
<p><em>R.B.: Could you describe your equipment?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> We mostly wore sweat suits. We had parachute jumps all the time, we cooked for ourselves; we practically lived at the airport. During training we wore the old style <em>(1969M – R.B.)</em> fatigues, made of cotton, with copper buttons and old-style cut. During winters we wore woolen fatigues. We still wore the “pilotka” hat, but our collar tabs and epaulets were airborne blue. During the training, however, we had not been allowed to wear the blue berets of the airborne, and we could unfasten our top button to show the “telnyaska” <em>(the sky-blue and white striped T-shirt – R.B.)</em> like a real airborne. After we were transferred to the 7<sup>th</sup> Division, for a short time we wore the old fatigues, but later received the “Butan” camouflage <em>(1988M “TTsKO” 3-color – R.B.)</em> fatigues, the blue berets, and all the accessories of airborne soldiers. During the weekdays, though, we wore the camouflage “kepka” <em>(vizored cap – R.B.)</em></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/88084601_2485279321686025_8332849149720395776_n.jpg" alt="88084601_2485279321686025_8332849149720395776_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></em><em>Illustration of the uniforms worn by Mr. Antonov during his service</em></p>
<p><em>R.B.: Did you experience any interservice rivalry?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> There was a pontoon bridge engineering unit nearby. They wore black epaulets and collar tabs. We would tease them all the time and treat them with contempt. They had this saying, “If you are airborne, be proud of it. If you’re not airborne, be happy about it.”</p>
<p>We only showed respect toward pilots, due to their blue epaulets, and marines. We even had combined wargames with the marines at the Kaliningrad region. The objective of these exercises was to create bridge heads. We were dropped in, and then the marines came in from the sea.</p>
<p><em>R.B.: Were there any special initiation rituals for the new airborne troops?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> Not really. After the first jump we received our parachutist badges, and the nickname “Tashotnik” <em>(“тошнотик” = sick in the stomach, referring to newbie paratroopers throwing up due to the excitements of the first jump – R.B.</em>).</p>
<p><em>R.B.: How many jumps have you got?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> My first military jumps were from IL-76 aircraft at my training unit. Military jumps were not really challenging for me. As I said, by the time I was conscripted I had had over 400 jumps. I had another 115 or so jumps in the sports team, so altogether I was discharged with over 500 jumps. It’s important to note, however, that aside from the sports jumps I only have about 20 proper military jumps. We spent a lot of time checking our equipment and parachutes. Everything was always done with precision, but still 5 soldiers were killed during the practice jumps.</p>
<p><em>R.B.: Tell us about the jumps. Which one was the most interesting?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> I vividly remember the “Zapad-89” wargame <em>(“Запад” = West – R.B.)</em>, where I performed 4 practice jumps and 1 combat jump. <em>(Since the Soviets considered the Warsaw Pact countries as occupied nations where the military was on constant alert, all parachute jumps performed there during international military exercises counted as “combat jumps”. – R.B.)</em> I jumped with a GK-30 type cargo container with additional weapons, ammo, and other equipment. Once the main parachute opens, the cargo container is disconnected with a special ring, and hangs 16 meters below us on a rope. The package is attached to us with a spring-operated system. The container touches down 3 seconds before the trooper, thus slowing the vertical descent and mitigating the possibility of injuries. I found this rig especially interesting.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/84870354_176546106935401_929671041591017472_n.jpg" alt="84870354_176546106935401_929671041591017472_n.jpg" class="imgnotext" /><em>GK-30 container in action</em></p>
<p>After this exercise 15 of us received the “Expert Parachutist” title and badge, and we could shed our insulting nicknames. Lots of troopers sported this badge when they became reservists, but few of them truly deserved it.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/83517927_771337083387752_8193409132330483712_n.jpg" alt="83517927_771337083387752_8193409132330483712_n.jpg" class="imgnotext" /><em>Before a training jump</em></p>
<p><em>R.B. How and where would your unit have been deployed during an actual war?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> In case of a real conflict, our division was to create a bridge head in the Federal Republic of Germany. Officers told me this, off the books. We could of course never see the actual deployment plans of our unit. But the “Zapad-89” wargame was pretty much a live exercise for us.</p>
<p>Since all sorts of internal conflicts were common in the Soviet Union, the airborne units were the ones deployed at any and all regions, due to our quick reaction capabilities. We soldiers had of course no clue that the Soviet Union would cease to exist in 1991. As political information, we were always told that the Lithuanians were the bad guys and the ones to blame. But they said the same thing to the other units about all the other nations wherever there was a conflict.</p>
<p>After 1989, on several occasions we woke up to real alerts. We immediately had to go to the airport, don the parachutes, and the aircraft were on the ready. The older NCOs, who had more wargames under their belt, including the “Danube-85” exercise, told us that if the warehouses at the airport were opened <em>(where the mobilization stocks were stored – R.B.) </em>that meant we were going to war. 10-12 hours after the alert we returned to our regular stations. One time, I cannot remember which country was the target, but it was definitely in Africa. We didn’t even know we had a mobilization agreement with them. I was onboard the aircraft by accident, as one of the parachute instructors. I was only there to teach the soldiers how to use the parachute.</p>
<p><em>R.B.: Could you tell us about the famous “dembel” (“demobilization”, the making of unique and spectacular discharge uniforms at the end of one’s service) and the infamous “Dedovshchina” (“reign of grandfathers”, the bullying and hazing of the junior conscripts by the seniors)?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> The preparations for one’s discharge from service is a huge and separate topic. We mostly remodeled our walk out uniforms. It was a difficult job, for you had to find all the proper materials. There was a “tank factory” nearby; well, at least that’s how we called it. They repaired armored vehicles. We acquired tons of stuff from them, especially nickel plated and chromed things. The whole uniform was reborn, except for the badges.</p>
<p>Hazing was not really a thing at our unit. The only issue was with those soldiers who served less than 1 year, as they were also responsible for the order of our unit. But we didn’t have any real reign of grandfathers.</p>
<p style="text-align: center;"><strong></strong><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/83783888_325082301740546_5556167400040169472_n.jpg" alt="83783888_325082301740546_5556167400040169472_n.jpg" class="imgnotext" /><em>Ready for demobilization</em><em></em></p>
<p style="text-align: center;"> </p>
<p><em>R.B.: Do you have a message for the Hungarian veterans, collectors, and reenactors?</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> I want them to know that for me it was a thrill to serve, same as for my Hungarian brothers. Of course there were hiccups, like everywhere else in life, but I was able to pursue my favorite sport during my conscripted service. For collectors and reenactors here’s my special offer: I’m happy to help anyone interested in this topic.</p>
<p><em>R.B.: Thank you for the opportunity and the interview.</em></p>
<p><strong>A.A.:</strong> Thank you for having me and showing interest. Slava VDV! <em>(Airborne greeting: Слава ВДВ, “Long live the Airborne – R.B.)<br /><br /></em></p>
<div class="_5w1r _3_om _5wdf" style="max-width: 162px; overflow-wrap: break-word; width: 153px;">
<div class="_4gx_">
<div class="_1aa6">
<div class=""><strong><span class="_5yl5">Sources:</span></strong></div>
<div class=""><span class="_5yl5"><span> <br /><a target="_blank" href="http://www.vedomstva-uniforma.ru/?fbclid=IwAR3crS9mMT3bAYZSXmeB05_1rYGhb8tYTLqzvT1nivt9yXU9txYO4hiaiXY" rel="nofollow noopener noreferrer" data-lynx-mode="hover" data-lynx-uri="https://l.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Fwww.vedomstva-uniforma.ru%2F%3Ffbclid%3DIwAR3crS9mMT3bAYZSXmeB05_1rYGhb8tYTLqzvT1nivt9yXU9txYO4hiaiXY&h=AT2VgDSx5QWy5z6SVP88cnm-KTuoxd8ZqW5uPOJAJMH7uy4DtEy_0mZC0ElrWjJAWQdLabvcbRbAiP4_MXJOhbFhlo_1OyEmE6QHF0OeBG4-nyFlU6J12jc85glS8vFIbtar4g">http://www.vedomstva-uniforma.ru/</a><br /><br /><a target="_blank" href="https://wallpapers-fenix.eu/Beautiful-pictures/3/225/?fbclid=IwAR2gUdR8yIWshJu0G4Qp6qz2vL_zx7PXPJk6cNSD3Py-sF6gCe2hIh5W1Fo" rel="nofollow noopener noreferrer" data-lynx-mode="hover" data-lynx-uri="https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwallpapers-fenix.eu%2FBeautiful-pictures%2F3%2F225%2F%3Ffbclid%3DIwAR2gUdR8yIWshJu0G4Qp6qz2vL_zx7PXPJk6cNSD3Py-sF6gCe2hIh5W1Fo&h=AT2VgDSx5QWy5z6SVP88cnm-KTuoxd8ZqW5uPOJAJMH7uy4DtEy_0mZC0ElrWjJAWQdLabvcbRbAiP4_MXJOhbFhlo_1OyEmE6QHF0OeBG4-nyFlU6J12jc85glS8vFIbtar4g">https://wallpapers-fenix.eu/Beautiful-pictures/3/225/</a><br /><br /><a target="_blank" href="https://vk.com/mr_surgut?fbclid=IwAR3f0cftkzg6SfZpnBn61Q2YHeGgIx_UyfBMuLvKuEZnZnYyj18QmMwYS4I" rel="nofollow noopener noreferrer" data-lynx-mode="hover" data-lynx-uri="https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fvk.com%2Fmr_surgut%3Ffbclid%3DIwAR3f0cftkzg6SfZpnBn61Q2YHeGgIx_UyfBMuLvKuEZnZnYyj18QmMwYS4I&h=AT2VgDSx5QWy5z6SVP88cnm-KTuoxd8ZqW5uPOJAJMH7uy4DtEy_0mZC0ElrWjJAWQdLabvcbRbAiP4_MXJOhbFhlo_1OyEmE6QHF0OeBG4-nyFlU6J12jc85glS8vFIbtar4g">https://vk.com/mr_surgut</a><br /><br /><a target="_blank" href="https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fvk.com%2Fid173660016%3Ffbclid%3DIwAR10KM-wDevvueHjbUF6WY9qeHf1HON7IxAVsatbxoaWcOBaID2AKuhoGJg&h=AT2VgDSx5QWy5z6SVP88cnm-KTuoxd8ZqW5uPOJAJMH7uy4DtEy_0mZC0ElrWjJAWQdLabvcbRbAiP4_MXJOhbFhlo_1OyEmE6QHF0OeBG4-nyFlU6J12jc85glS8vFIbtar4g" rel="nofollow noopener noreferrer" data-lynx-mode="hover">https://vk.com/id173660016</a></span></span></div>
</div>
</div>
</div>
<p style="text-align: right;">– Attila Pap –</p>
<p><em> </em></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F03%2F18%2Flookout_interview_with_a_soviet_paratrooper_alexander_antonov%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F03%2F18%2Flookout_interview_with_a_soviet_paratrooper_alexander_antonov%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F03%2F18%2Flookout_interview_with_a_soviet_paratrooper_alexander_antonov%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=LOOKOUT: Interview with a Soviet paratrooper: Alexander Antonov"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/03/18/lookout_interview_with_a_soviet_paratrooper_alexander_antonov#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/15534326" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/88236461_1058919454481343_7907182143673991168_n.jpg
https://felderitokblogja.blog.hu/2020/02/23/az_1937_m_frommer_ontolto_pisztoly_ejtoernyos_szemmel
Az 1937 M Frommer öntöltő pisztoly ejtőernyős szemmel
2020-02-23T12:39:27+01:00
2020-02-23T12:39:27+01:00
SFBlogger
https://blog.hu/user/1262651
<p>Kedves Barátaink!</p>
<p>A Felderítők Blogja időről-időre igyekszik bemutatni azokat az eszközöket, melyekkel az érdeklődők találkozhatnak hagyományőrző rendezvényeinken és melyeket kézbe is vehetnek. Tapasztalataink szerint a legnagyobb érdeklődésre gyűjteményünk hatástalanított fegyverzeti anyaga tarthat számot, talán éppen ezért is blogunk egyik legolvasottabb írása az<span style="text-decoration: underline;"></span> <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2017/08/31/a_felderitok_igaslova_az_amd-65_gepkarabely" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><strong><u>AMD-65 gépkarabélyt</u></strong></a> bemutató cikkünk. Természetesen a bemutatott fegyverek mindig kapcsolódnak az általunk képviselt alakulatokhoz is, így a mai írásban az 1937 M pisztolyt is rendhagyó megközelítésben, a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyőseinek szemszögéből mutatjuk be.</p>
<p>Cikkeink sorában nem ez az első alkalom, hogy a II. világháború alatt a magyar ejtőernyős katonák által használt kézi lőfegyverekről írunk. Legutóbbi hasonló írásunk a <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2018/05/23/nemet_fegyver_magyar_kezben_a_mauser_kar_98k_hadipuska" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><strong><u>Mauser Kar.98k</u></strong></a> hadipuska magyar ejtőernyősöket érintő történetét mutatta be. A korszaknál és a témánál maradva következő bemutatásra kerülő típus a magyar pisztolygyártás sokáig utolsó önálló fejlesztésének tekinthető darabja, az 1937 M Frommer rendszerű öntöltő pisztoly ejtőernyős katonák általi felhasználásának története.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/15591350_629679217240647_2469622570060670211_o_1.jpg" alt="15591350_629679217240647_2469622570060670211_o_1.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>A 9 mm-es 1937 M Frommer öntöltő pisztoly az 1939 M egybeszabott ugróruha másolatán</em></p>
<p><strong>A tervezőről</strong></p>
<p>Nemes fegyverneki Frommer Rudolf budapesti neológ zsidó családba született 1868. augusztus 4-én. Édesapja Frommer Simon kereskedő, édesanyja Poll Hermina volt. A budapesti Műegyetem elvégzése után rövid ideig pénzügyi pályán mozgott, a Hitelbank alkalmazottjaként dolgozott. A több nyelven (franciául, németül és angolul) is beszélő fiatalember szépirodalmi próbálkozásai mellett 1896-ban német-magyar tőzsdei szótárt is kiadott, ígéretes pénzügyi pálya állt előtte. Ám Frommer ugyanebben az évben nagy meglepetésre pályát módosított és belépett a Fegyver és Gépgyár Rt. alkalmazásába. Két év múlva az egykori pénzügyi szakember már fegyvertervezéssel foglalkozott.</p>
<p>A termékeny fegyvertervező, bár gépészmérnöki diplomával nem rendelkezett, mégis munkássága közel három évtizede alatt több, mint 100 szabadalmat jegyeztetett be. Az elsőt 1900-ban, <em>„Önműködően felhúzható és töltő, valamint biztonsági szerkezet lőfegyverek számára”</em> néven. Ez alapozta meg a cikkben is bemutatásra kerülő utolsó pisztolya műszaki paramétereit, valamint az 1901-ben kifejlesztett, 1910-ben a rendőrség és a csendőrség számára rendszeresített öntöltő pisztolyát is. 1914-től Ferenc József osztrák császár és magyar király Frommer Rudolfot nevezi ki a FÉG Rt. vezérigazgatójává, eddigre az öntöltő pisztolyok mellett puskákat, lövegirányzékokat, sőt dízelmotorokat gyártó nagyvállalatban már kísérleti műhely is működik a Frommer-rendszerű pisztolyok tesztelése céljából. Az igazgatói székkel együtt járt a nemesi cím és a „fegyverneki” előnév is, ami 1918-ra az udvari tanácsosi címmel bővült.</p>
<p>A Tanácsköztársaság 133 napja alatt a sikeres magyar fegyvertervezőt a kommün eltávolította a fegyvergyár éléről, ám megbízhatóságát és hírnevét mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy 1920-ban újra ő vezeti a részvénytársaságot. Ekkor kapja meg érdemei elismeréséül a gépészmérnöki díszoklevelét is. Nyolc évvel később az Országgyűlés felsőházának élethosszig kinevezett tagja. Frommer Rudolf utolsó intézkedései egyikeként modernizálja és átszervezi vállalatát, a cég új neve Fémáru Fegyver- és Gépgyár RT. Frommer Rudolf 68 esztendősen, 1936. szeptember 1-én halt meg Budapesten, így nem láthatta utolsó saját tervezésű pisztolyának rendszeresítését.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/frommerrudolf.jpg" alt="frommerrudolf.jpg" class="imgnotext" /><em>Nemes fegyverneki Frommer Rudolf<br /></em>(<span style="text-decoration: underline;"><strong><a href="https://hu.wikipedia.org/wiki/Frommer_Rudolf" target="_blank" rel="noopener noreferrer">forrás</a></strong></span>)</p>
<p><strong>A fegyverről</strong></p>
<p>Az 1937 M Frommer öntöltő pisztoly a tervező hetedik szabadalmaztatott öntöltő maroklőfegyvere volt, mely nagyban támaszkodott elődje, az 1929 M Frommer öntöltő pisztolynál alkalmazott megoldásokra. A tömegzáras, reteszeletlen rendszerű pisztoly tulajdonképpen a Frommer-család legkisebb tagjának, a Frommer Liliput öntöltő pisztolynak a katonai igények szerint kialakított „nagy testvére”. Az 1929 M és az 1937 M öntöltő pisztolyok egyaránt 9 mm-es Browning Short lőszert tüzeltek. Az 1937 M pisztoly az elődtípus egyszerűsített változatának tekinthető, hiszen a szán és a tömegzár egybeépítésével egy harctéri körülmények között könnyebben szétszerelhető, tisztítható fegyvert kaptak a katonák. Az egyszerűsített kialakítás egyben gyártástechnológiai fejlődést is jelentett, hiszen míg az 1929 M öntöltő pisztolyból körülbelül 50 000 darab készült a Magyar Királyi Honvédség részére, addig az 1937 M öntöltő pisztolyból közel 200 000 db került a magyar mellett a német fegyveres erők, főként a Luftwaffe (légierő) egységeinek fegyvertárába, akik 50 000 darabot rendeltek meg a típusból 7,65 mm-es Browning pisztolylőszerhez átalakítva.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/87100197_495573394696380_1038070205051305984_n.jpg" alt="87100197_495573394696380_1038070205051305984_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>1937 M Frommer öntöltő pisztoly behelyezett tárral, fesztelenített kakassal</em></p>
<p>Az 1937 M öntöltő pisztoly (elődjével együtt) a II. világháború ideje alatt rendszerben maradt a Magyar Királyi Honvédségnél, mint a tisztek, altisztek és a különleges beosztásokban oldalfegyver viselésére jogosultak szolgálati pisztolya. A fegyver 7 darab lőszer befogadására alkalmas kivehető szekrénytárból tüzel, melyen akárcsak az 1929 M öntöltő pisztoly esetében egy a tár kivételét segítő úgynevezett „kisujjtámaszt” találhatunk. A tárkioldó gomb mai szemmel szokatlan módon, a markolat alján, annak hátsó részén található. A tár alján látható „37M” felirat segíti a megkülönböztetést az elődhöz rendszeresített és egyébként mindenben csereszabatos táraktól.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/87181760_1244679425741548_5786340268005392384_n.jpg" alt="87181760_1244679425741548_5786340268005392384_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>1937 M Frommer öntöltő pisztoly kivett tárral</em></p>
<p>A pisztoly markolatbiztosítóval készült, melyet a Németország számára gyártott variánsok esetében kiegészít egy szánbiztosító is. Az elsütőbillentyű elhúzása és így a tűzkiváltás a markolatbiztosító lenyomása nélkül nem lehetséges, ez a megoldás lehetővé tette a fegyver csőre töltött és felhúzott helyzetben is biztonságos viselését. A fegyver elsütési rendszere „SAO” azaz „Single Action Only” rendszerű, amely azt jelenti, hogy az elsütőbillentyű csupán a kakas fesztelenítését végzi, lövés kiváltása csak felhúzott állású kakasnál lehetséges. Ez az elsütési mechanizmus könnyebb elsütést és nagyobb találati pontosságot tett lehetővé.</p>
<p style="text-align: center;"> <img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/87306373_892018074576097_5966252161657470976_n.jpg" alt="87306373_892018074576097_5966252161657470976_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>1937 M Frommer öntöltő pisztoly üres állapotban. Jól látható a szánakasztó működése</em></p>
<p>A szán vége a hátsó irányzék felől nézve bordázott, ami a kesztyűs kézzel, vagy izzadt, véres, koszos kézzel való csőre töltést tette könnyebbé. A szánon található felirat „FÉMÁRU-FEGYVER- ÉS GÉPGYÁR RT 37 M.” adja meg a fegyver gyártóját és típusjelét is. A fából készült, domború és hosszanti irányban rovátkolt markolathéjak felett baloldalon található a fegyverszám is. A szán tetején kapott helyet az egyszerű nyílt irányzék, mely mai szemmel igen aprónak tűnhet. A szán tetején lévő irányzóvonal felületkezelése és kialakítása a napfény csillogásának zavaró hatását hivatott csökkenteni.</p>
<p>A fegyver szánakasztója, mely kiürült tár esetében hátsó állásban akasztja meg a szánt, egyben a szétszedést is segíti. A szánon kialakított két bemarás közül az elsőbe beakasztva válik lehetővé a cső elfordítása és kiszerelése a fegyverből, míg a második rovátkába beakadva erre nincsen lehetőség. A szánon belül kapott helyet továbbá a zár, az ütőszeg, a hüvelyvonó karom, valamint a helyretoló rugó, a rugóvezető pálcával. A fegyver teljeskörű műszaki rajza alapján 40 különböző alkatrészből áll.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/1937m_muszaki.jpg" alt="1937m_muszaki.jpg" class="imgnotext" /><em>Az 1937 M Frommer öntöltő pisztoly robbantott műszaki ábrája<br /></em>(<a href="http://militiahungarorum.roncskutatas.com/1920_f_k_pi_o_3.html" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="text-decoration: underline;"><strong>forrás</strong></span></a><strong></strong>)</p>
<p>A pisztolyhoz pisztolytáska is rendszeresítésre került, mely bőrből készült, derékszíjra húzható kialakítású. A pisztolytáskában két tártartó zseb került kialakításra. A pisztolytáska elsődlegesen a korszakban divatos nézet szerint nem a gyors tokból rántást, hanem a fegyver minél teljesebb védelmét szolgálta. Az ejtőernyős alakulat ugró állományán megfigyelhető a pisztolytáska viselésének különleges módja, melynek során az ugró igyekezett az ejtőernyő combhevederzete felett úgy elvezetni a pisztolytáskát, hogy az könnyen hozzáférhető legyen.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/86170542_183132049667845_15504234938105856_n.jpg" alt="86170542_183132049667845_15504234938105856_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Magyar ejtőernyős harci ugrásra készen. Jobb könyöke alatt jól látható a könnyen elérhető bőr pisztolytáska,</em></p>
<p><strong>Használata az ejtőernyős alakulatnál</strong></p>
<p>Az igen népszerű és megbízható pisztoly a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős alakulatainál némileg eltérő feladatkörben jelenik meg. Ennek megértéséhez érdemes megismerni az ejtőernyős alakulatban kialakult rendhagyó szolgálati rendszert.</p>
<p>A pápai ejtőernyős alakulatnál szolgáló katonákat két csoportra oszthatjuk aszerint, hogy feladatuk végrehajtásához szükségük volt-e ejtőernyős kiképzésre, vagy nem. Az első, nagyobb csoportba az ugró állomány tagjai kerülnek. Ők azok, akik harcfeladatuk végrehajtásához ejtőernyős kiképzést kapnak és a harctéri kihelyezésük módja az ejtőernyős ugrás. Ez az elem általában az ejtőernyős századok túlnyomó többségét jelenti. Ők, harcfeladatuk megoldásához, önvédelmi fegyverként rendfokozattól függetlenül megkapták az 1937 M öntöltő pisztolyt, melyet a harcszerű ejtőernyős gyakorlóugrások alkalmával is maguknál hordtak.</p>
<p>A másik, jelentősen kisebb részt teszik ki az úgynevezett „földi alap” keretében szolgáló katonák, akiknek feladatuk ellátásához nem volt szükséges az ejtőernyős ugrás. Ők voltak például az ejtőernyős századok írnokai, szakácsai, gépkocsivezetői, raktárosai, vagyis azok a katonák, akik harctámogató feladatkörben szolgáltak az alakulatukon belül. Számukra nem került kiosztásra önvédelmi oldalfegyver. Érdekes adalék, hogy az ejtőernyős szellemiség jegyében ezek a katonák, bár a feladatuk elvégzéséhez nem volt rá szükség, sok esetben szintén elvégezték az ejtőernyős ugró tanfolyamot, hogy jogosultakká váljanak az ejtőernyős csapatjelvény viselésére.</p>
<p>1940-től jól nyomon követhető az ejtőernyős alakulat puskás századainak fegyverzeti és létszámbeli eltérése a pisztolyok tekintetében. Elsőként a HM 31.682/eln.1./a-1940. számú rendelet foglalkozik az ejtőernyős századok létszámával és fegyverzetével. A 363 fős összlétszámmal felálló ejtőernyős század (9 fő tiszt és 354 fő legénység) számára 356 darab pisztoly kerül kiutalásra, azaz a földi alap létszáma századonként hét főt tesz ki.</p>
<p>A következő vonatkozó rendeletben még nagyobb az eltérés, hiszen a VKF 4378/eln. 1. vkf. 1940. számú rendelet 310. számú melléklete 374 katonára csupán 359 darab pisztolyt számol, így kiszámolható, hogy a „földi alap” létszáma 15 főre duzzadt.</p>
<p>1941-től a rendeletek egységes képet mutatnak a fegyverzeti számadatok és a létszámadatok tekintetében, hiszen a puskás századok létszáma és a rendszeresített pisztolyok mennyisége nagyjából azonossá válik, ilyen formában:</p>
<p> </p>
<table border="1">
<tbody>
<tr>
<td width="131">
<p>Rendelet</p>
</td>
<td width="117">
<p><strong>HM 31.682/eln.1./a-1940.</strong></p>
</td>
<td width="113">
<p><strong>VKF 4378/eln. 1. vkf. 1940.</strong></p>
</td>
<td width="87">
<p><strong>HM 41.000/eln. 1/a.-1941</strong></p>
</td>
<td width="92">
<p><strong>HM 42.000/eln. 37.-1942</strong></p>
</td>
<td width="87">
<p><strong>HM 43.000/eln. 37.-1943</strong></p>
</td>
</tr>
<tr>
<td width="131">
<p>Létszám</p>
</td>
<td width="117">
<p>363 fő</p>
</td>
<td width="113">
<p>374 fő</p>
</td>
<td width="87">
<p>342 fő</p>
</td>
<td width="92">
<p>205 fő</p>
</td>
<td width="87">
<p>204 fő</p>
</td>
</tr>
<tr>
<td width="131">
<p>Pisztolyok száma</p>
</td>
<td width="117">
<p>356 db</p>
</td>
<td width="113">
<p>359 db</p>
</td>
<td width="87">
<p>342 db</p>
</td>
<td width="92">
<p>205 db</p>
</td>
<td width="87">
<p>205 db</p>
</td>
</tr>
<tr>
<td width="131">
<p>Eltérés</p>
</td>
<td width="117">
<p>7 db</p>
</td>
<td width="113">
<p>15 db</p>
</td>
<td width="87">
<p>0 db</p>
</td>
<td width="92">
<p>0 db</p>
</td>
<td width="87">
<p>1 db</p>
</td>
</tr>
</tbody>
</table>
<p> </p>
<p>Az 1942-től felállított új ejtőernyős századok (mint például a géppuskás- nehézfegyver- és árkász századok), vagy a kerékpáros szakasz a teljes létszámnak megfelelő mennyiségű pisztolyt kapott, így valószínűsíthető, hogy az alegységek minden tagja ugró állományú is volt. Egyedüli eltérést az ejtőernyős gépkocsizó vonat alosztály fegyveranyaga mutat 1943-ból, ahol 97 katonára csupán 61 darab pisztoly jut.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/17492594_672416752966893_3240457021895914491_o.jpg" alt="17492594_672416752966893_3240457021895914491_o.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Magyar ejtőernyős katona térdelő helyzetben tartja célra 1937 M Frommer pisztolyát</em></p>
<p>Fontos kiemelni, hogy ezek a számadatok csupán papírformát jelentettek, a valóságban nem minden esetben valósultak meg, hiszen az újonnan felállított alakulatok feltöltése is folyamatos problémákba ütközött. Az <a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2018/04/12/ejtoernyos_bevetes_delvideken_1941_aprilis" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><strong><u>1941-es délvidéki harci ugrást</u></strong></a> követően, melynek során csupán egy kisebb harccsoport indult bevetésre, az ejtőernyős alakulat mindinkább gyalogsági harcra készült fel, majd 1944-ben már kifejezetten elit könnyűgyalogságként került bevetésre. Ekkortól a korabeli visszaemlékezések alapján az ejtőernyős alakulatban már főleg azoknak jutott oldalfegyver, akiket különleges beosztásuk, vagy rendfokozatuk erre feljogosított. Ahogy a II. ejtőernyős zászlóalj nehézfegyver századának egyik katonája, Ábel Béla Gusztáv ejtőernyős honvéd emlékezett:</p>
<blockquote>
<p><em>„Valahogy nem okozott túl sok fáradtságot megtanulni az aknavetőnél használt lőelemek kiszámítását, így azután én lettem a mi vetőnk irányzója. Ennek több előnye is volt, megszabadultam a puskámtól, csak revolverem volt.”</em></p>
</blockquote>
<p>Ebben a kontextusban a visszaemlékező nyilvánvalóan az 1937 M Frommer öntöltő pisztolyra gondol, a róla készült korabeli fényképeken is látható a fegyver az oldalán. A visszaemlékező, mint az aknavetős raj irányzója, az aknavető irányzéka mellett, csak egy pisztolyt kapott önvédelemre. Ez a jelenség egybevág a Magyar Királyi Honvédség általános oldalfegyver-viselési gyakorlatával.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/12507261_484898615052042_8746809998288822412_n.jpg" alt="12507261_484898615052042_8746809998288822412_n.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p style="text-align: center;"><em>Honvéd ejtőernyősök Pápán 1945 márciusában. A háború végi öltözet mellett látható a jobb oldalon viselt pisztolytáska is.</em></p>
<p><strong>Összegzés </strong></p>
<p>A Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős alakulatában a II. világháború alatt praktikus okokból alakult ki az a gyakorlat, hogy az ugró állomány minden tagja rendelkezzen önvédelmi célból oldalfegyverrel. A kisszámú ejtőernyős bevetés azonban, melyek során az állomány kikülönített része került csak alkalmazásra, nem adtak átfogó tapasztalati képet az 1937 M öntöltő pisztoly hasznosságáról ebben a feladatkörben. A háború második felének eseményei nem tették lehetségessé azt, hogy az ejtőernyős katonák alaprendeltetésükből adódó feladatokat hajtsanak végre, ám alapkiképzésük során mind megismerkedtek a fegyverrel és akadtak olyan ejtőernyős katonák is is, akik beosztásuk okán még a háború utolsó évében is kaptak ilyen pisztolyt. Így elmondható, hogy az 1937 M öntöltő pisztoly, az utolsó hazai fejlesztésű hadipisztolyként a II. világháború legfiatalabb magyar csapatnemének katonái körében szélesebb körben vált elérhetővé, mint más csapatnemeknél. Legalábbis papíron.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/87237337_1572135062950976_7937982956176408576_n.jpg" alt="87237337_1572135062950976_7937982956176408576_n.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /><em>Az 1937 M Frommer öntöltő pisztoly részlegesen szétszerelt állapotban</em></p>
<p><strong>Források:</strong></p>
<p><a href="http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0306.html"><strong>http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0306.html</strong></a></p>
<p><a href="https://hu.wikipedia.org/wiki/Frommer_Rudolf"><strong>https://hu.wikipedia.org/wiki/Frommer_Rudolf</strong></a></p>
<p><a href="http://militiahungarorum.roncskutatas.com/1920_f_k_pi_o_3.html"><strong>http://militiahungarorum.roncskutatas.com/1920_f_k_pi_o_3.html</strong></a></p>
<p>- Kováts Zoltán – Nagy István: Kézi Lőfegyverek (Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1986) (pp. 151 – 157)</p>
<p>- Reszegi Zsolt: Légi Huszárok Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között (Budapest- Pápa 2013.)</p>
<p>- Ábel Béla Gusztáv: Göröngyös Utakon…! Visszaemlékezések</p>
<p style="text-align: right;">- Kiss Dávid -</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F02%2F23%2Faz_1937_m_frommer_ontolto_pisztoly_ejtoernyos_szemmel%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F02%2F23%2Faz_1937_m_frommer_ontolto_pisztoly_ejtoernyos_szemmel%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Ffelderitokblogja.blog.hu%2F2020%2F02%2F23%2Faz_1937_m_frommer_ontolto_pisztoly_ejtoernyos_szemmel%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az 1937 M Frommer öntöltő pisztoly ejtőernyős szemmel"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://felderitokblogja.blog.hu/2020/02/23/az_1937_m_frommer_ontolto_pisztoly_ejtoernyos_szemmel#comments"><img class="item_ctp" src="https://felderitokblogja.blog.hu/rss/image/post/id/15487744" border="0" /></a><br /></p>
0
Felderítők Blogja
https://felderitokblogja.blog.hu
https://m.blog.hu/fe/felderitokblogja/image/15591350_629679217240647_2469622570060670211_o_1.jpg