A Csend Harcosai megszólalnak

2017. augusztus 08. 20:09 - SFBlogger

Visszaemlékezés: Zsig Zoltán - Óda egy bakancshoz

Kedves Barátaink!

Az alábbiakban egy (reményeink szerint) hosszú sorozat első darabját adjuk közre. Az alább olvasható történet egy rendhagyó visszaemlékezés egy fiatal mélységi felderítő katona, és ejtőernyős surranójának találkozásáról, közösen megélt kalandjairól. Minden egykori mélységi felderítőt, felderítőt, ejtőernyős katonát arra bátorítunk, hogy ha kedve, ereje, ideje engedi, ragadjon tollat, vagy billentyűzetet, és bátran ossza meg velünk katonai szolgálatának történetét, ezzel is megőrizve az egykori magyar különleges alakulatok elit katonáinak nem mindennapi emlékeit.
Most pedig következzen Zsig Zoltán barátunk írása ejtőernyős bakancsáról, melyet Baráti Körünk gyűjteményének adományozott, és melyet a pákozdi Katonai Emlékparkban létrehozott "A Csend Harcosai" kamarakiállításunkon lehet megtekinteni:

"A kapcsolatunk egy nyárvégi napon kezdődött, egy év híján negyedszázada. mindketten nullkilométeres újoncként kezdtük a katonai pályafutásunkat. Hamar elneveztelek Surcinak, a Surranó becézéseként, de a neved hivatalosan 65M Ejtőernyős Bakancs volt.

Nekem egyből megtetszettél, kitüntetésnek éreztem, hogy megkaphattalak. Katonai lábbelit nagyon sok ember viselt akkoriban, de ilyent, mint te, csak a kiválasztottak. A lábfejnél egy plusz pánt volt, amely a csatjával rögzíthetett akkor is, ha elszakad a cipőfűző.

Egyből elkezdtük egymást alakítani, én törtelek téged, te engem. Az első hónapban sok kényelmetlenséget okoztál, még a járás is fájt időnként. Aztán túlestünk az együttlét korai szakaszán, és összecsiszolódtunk. Nagyon sokat foglalkoztam veled akkoriban, ápoltalak, tisztogattalak. Minden este kivettem a műanyag talpbetéteket, és a cipőfűzőket, melyeket kimostam. A cipőkrémmel alaposan bevontalak, majd kifényeztelek. Az esti szemlén csillogtál villogtál, majd ha elfogadhatónak minősítettek, akkor visszakerült minden tartozékod.

Együtt futottunk, meneteltünk, elkezdtük gyűjteni a kilométereket. Vegyvédelmi ruhába bújtál velem, kúsztunk, másztunk. Még lőporfüstöt is együtt szagoltunk először. Aztán jött az igazi megmérettetés, amikor helikopterbe szálltunk, és a magasba repültünk. Sokkal jobb illatod lett, hiszen mi elmondhattuk, hogy a bakancsunk immáron felhőszagú. Nagyokat estünk, csak úgy csattant a talpad, és talán szereped volt abban, hogy a bokám a helyén maradt. 41-szer ugrottunk, nappal, éjjel, fegyverrel, hátizsákkal. Zuhantunk szabadesésben, mielőtt lobbant a kupola, és kellemes rántással lefékezett.

1456003_676901062327624_1778813863_n.jpg

Annyi mindent csináltunk együtt még, másnak talán egy fél élet kell azokhoz a kalandokhoz. Vártál rám a parton, míg a Holt Tisza jege alól visszajöttem, és végre újra biztonságos kényelmedet érezhettem a decemberi hidegben. Máskor is elhagytalak, a Tiszát nélküled úsztam át, hogy kíméljelek, és szárazon folytathassam a napot.

1489054_10200902909365116_933668937_n.jpg

A sziklafalon viszont már Te segítettél, hogy biztosan megvethessem a lábam, miközben a kiálló szirtekben kapaszkodtam. Ereszkedtünk gyorsan lefele a hegyen, de házfalon is. Süvített a szél a talpad alatt, ahogy a több száz méteres drótkötélen lecsúsztunk. Akadálypályát küzdöttünk le, és közelharckiképzésen a rúgásoknál hatásnövelő burokként funkcionáltál.

10542070_817494408284020_4517444607917881624_o.jpg

Aztán aludtunk párszor dohos szagú őrszobában, és persze a szabad ég alatt. Nem tudom, hogy összesen mekkora távolságot tettünk meg együtt. Futottunk, kocogtunk, trappoltunk, meneteltünk, gyalogoltunk hátizsákkal és fegyverrel, de bizony előfordult, hogy épp csak alig bírtam lépést tartani a többiekkel a fáradtság miatt.

1371673_562927203761755_144387183_n.jpg

Végül eljött volna a hivatalos együttlétünk vége. Én ragaszkodtam hozzád, de nem tarthattalak meg. El akartak venni, hogy egy raktárba vigyenek. Nem hagyhattam ezt, mentőakciót dolgoztam ki. Beszereztem egy hasonmásod, amit helyetted adtam le, téged meg hazavihettelek. Kellemes emlékként őriztelek. Időnként megtettünk hosszabb rövidebb távolságokat, és még a felhők közé is ellátogatunk újra. Az idő viszont kegyetlen, sokkal célszerűbb bakancsok kényelmét tapasztaltam meg. Kemény talpad és súlyod már nem versenyezhetett a modern lábbelikkel. Félretettelek, el is feledkeztem rólad.

Aztán egyszer csak előkerültél, és úgy döntöttem, oda kerülsz, ahova a legjobban illesz. Egy múzeumnak adlak, amely emléket állít a magyar mélységi felderítőknek és ejtőernyősöknek. Előtte azonban visszakapod a régi fényed. Csak egy kis munkába telt, a törődést megháláltad, csillogsz ismét. Most már nyugodt szívvel adlak át, mert tudom, hogy sokan fognak megnézni, és csodálni. Az lesz a feladatod, hogy emlékeztess mindenkit arra, hogy mit tettek azok, akik a téged és a testvéreidet viselték."

994755_1409823579057840_6679353220921246981_n.jpg

Szeretettel várjuk a hasonló visszaemlékezéseket az mnfelderito@gmail.com e-mail címre!

FORRÁSOK

Visszaemlékezés: Zsig Zoltán

Fotók:
- Márián Zsolt
- Schautek Gyula – Baranyi László
- Sós István
- Suta László
- Baráti Kör Archív

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://felderitokblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr6012728620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A Csend Harcosai megszólalnak
süti beállítások módosítása