Kedves Barátaink!

Alábbi írásunkban mutatjuk be a Magyar Néphadsereg felderítőinek egyik legikonikusabb, talán legtovább rendszerben tartott ruhadarabját, az 1951M álcázó kezeslábas-családot. A cikkhez jó szórakozást kívánunk!

Katonai közelharc bemutató 1951M álcaruhában. A fekete-fehér képek is visszaadják a két ruha eltérő színét.

A II. világháború után nem sokkal - hazánk haderejének szovjet mintára, szovjet segítséggel történő átszervezése és fejlesztése során - született döntés egy új csapatnem, a felderítő alakulatok létrehozásáról, mely 1949-ben kezdődött meg. A háborús tapasztalatok alapján úgy határoztak, hogy a felderítőket terepmintás álcaruhával szükséges felszerelni, hogy biztosítsa tevékenységük során a minél inkább környezetbe olvadást. Erre a célra a szovjet példát követve a hadiruházat fölé felvehető kezeslábas megoldást választották.
Mivel ilyenek gyártására a hazai ipar még nem volt felkészülve, eleinte a Szovjetunióból származó készletek kerültek kiosztásra, ugyanakkor a Honvédelmi Minisztériumban utasítás született téli és nyári álcaruha kifejlesztésére, ami csapatpróbával lezárva 1950-1951 között végbe is ment. Az 1951M álcázó kezeslábas végül három színvariációban készült el: teljesen fehér téli, valamint egy világoszöld illetve egy szürkésbarna alapszínű változat, az utóbbiakon sötétbarna és okkersárga foltokkal. Az alapkoncepció szerint a zöld alapszínűt nyílt, a barna alapszínűt pedig növényzettel fedett terepen való használatra tervezték, és az ilyen kezeslábasokkal ellátott (al)egységek eredetileg fele-fele arányban kaptak belőlük. Később a zöld alapszínűt nyári vagy tavaszi, a barna alapszínűt pedig őszi néven kezdték emlegetni, és ugyanez a kavarodás érhető tetten hivatalos nyilvántartásokban is, a gyakorlatban pedig „ahogy esik, úgy puffan” elven adták ki a katonáknak. A csapatfelderítők és a tüzérségi megfigyelők után nemsokára az időközben létrejött speciális szakcsapatok, a mélységi felderítők elsődleges „bevetési” ruházata is ez lett.

Mélységi felderítő csoport gyakorlaton. Mindenki a barna alapszínű "őszi", vagy "zárt terep" kezeslábasokat viseli.

Az 1951M kezeslábas egyszerű szabású, ugyanakkor nem mondható átgondolatlannak; számos praktikus megoldás található rajta. Csuklyája két oldalán a füleknél hálóval fedett nyílások vannak, hogy ne korlátozza a hallást, a belsejéből pedig ugyanilyen háló gombolható az arc elé, ami elmossa az arc jellegzetes vonalait, így feleslegessé teszi az álcafesték használatát. Maga a csuklya egyébként elég nagy méretű ahhoz, hogy sapkára, illetve sisakra is rá lehessen húzni.  Az öltözék a nyaknál saját anyagából készült szalaggal húzható össze, az ujjai, a lábszárai vége, és a dereka pedig gumírozott. A térd és könyök táján, a fokozott kopásnak kitett helyeken anyagduplázással van megerősítve. A hónaljaknál szellőzőlyukakat találunk.  A záródása elől rejtett gombolású, ami megakadályozza, hogy kúszás-mászás közben a gombok bármibe beleakadjanak vagy leszakadjanak, ugyanakkor ha mégis történne velük valami, tábori körülmények között is könnyen javíthatók, szemben pl. a húzózárral. Nagy előnye még, hogy a bő szabás segít megbontani az emberi alak sziluettjét, és így nem is szükséges annyi méretben gyártani, mint a normál ruházatot (csupán négy méret készült belőle).
Az álcaruhának összesen három zsebe van: kétoldalt a csípő magasságában, amelyek zsebfedősek és gombbal zárhatók, illetve a bal mellkasnál egy belső, ami szintén gombos. Kerültek elő olyan darabok is, amelyek külső zsebei helyett csak hasítékok találhatók, ezeken keresztül az alatta viselt hadiruházat zsebeihez lehet hozzáférni, de érdekes módon ezt a variánst sehol nem említik, a csapatpróba elemzése is csak a zsebes kialakításról szól.
Alapanyaga valamivel vékonyabb, mint ami katonai ruházatnál megszokott, talán azért, mert nem mindennapi rendszeres viseletre tervezték, csak a felderítő feladatok végrehajtásának idejére. Az is lehetséges, hogy figyelembe vették, hogy további rétegeket viselnek alatta, bár a gyakorlatban meleg időjárás esetén sok esetben csak alsóneműt vettek alá a katonák.

Mélységi felderítő csoport gyakorlatról visszatérőben. Mindenki a zöld alapszínű "tavaszi", vagy "nyílt terep" kezeslábasokat viseli.

A bevezetése korában korszerűnek számító, az állomány körében is népszerű, és a felderítők elit státuszát kellően kihangsúlyozó álcázó kezeslábasok számára az alkony végül 1987 után érkezett el, amikor is rendszeresítésre került a magyar fegyveres erők történetének első terepmintás anyagból készült egyenruhája, az 1987M ejtőernyős hadi-gyakorló ruházat. Természetesen a téli kezeslábasokat továbbra is rendszerben tartották (és tartják ma is), mivel azt nem váltotta le más jellegű hóálca.

Mélységi felderítő csoport téli gyakorlaton álcaruhában. Jól láthatóak az álcaruha csuklyájának hálós oldalai.

A „hidegháborús hisztéria” mértékét mutatja, hogy az 1951M álcaruhákat igen rövid ideig, csak 1951 és 1953 között gyártották (kivéve a téli típust, mivel ebből a ’90-es években volt egy utángyártás), mégis olyan döbbenetes mennyiség készült el, hogy még a ’80-as években is bőven használatban voltak. Egy alkalommal a ’90-es évek végén, majd néhány évvel ezelőtt is nagy tételben kerültek inkurrenciaként értékesítésre raktári állapotú darabok. Ennek ellenére még mindig tárol belőle valamennyit a Honvédség, mert fel-feltűnik paintball-fegyveres gyakorláskor vagy civilek (pl. középiskolás fiatalok) számára tartott katonai jellegű foglalkozásokon, de még 2017 májusában a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái is magukra öltötték egy gyakorlat során.

Felderítők kiképzése 2017.május

Források:

- Baczoni Tamás: Terepszínek Magyarországon, Hadimúzeum Alapítvány, Budapest 2000
- Baczoni Tamás: A Magyar Néphadsereg különleges egyenruhái 1949-1956, A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 7., Budapest 2004

Képek forrása:

- Baráti Kör archív
- MH 5. Bocskai István lövészdandár facebook oldala