Kedves Barátaink!

Alábbi cikkünkben, hasonlóan az ejtőernyős lábbelik fejlődéstörténetét bemutató cikkünkhöz most egy másik fontos felszerelési darab, a magyar ejtőernyősök által használt katonai hátizsákok evolúciója kerül terítékre Kiss Dávid bajtársunk tolmácsolásában.

Hátizsákok. Az ember azt gondolhatná, hogy általános iskolás kora óta mindent tud ezekről a sokszor kényelmetlen, degeszre tömött, mégis a hétköznapokban elengedhetetlenül hasznos kiegészítőkről. Ám ahogy a kisdiákok is tudják, hogy „De nehéz az iskolatáska”, úgy ez hatványozottan igaz a katonák, különösen az ellenséges vonalak mögött huzamosabb ideig utánpótlás nélkül kitartó ejtőernyős katonák életére is. Vegyük hát sorra milyen különféle zsákok húzták a magyar ejtőernyősök, mélységi felderítők vállát az ejtőernyős képesség 1938-as megjelenésétől egészen az 1987-ben rendszeresített utolsó magyar katonai hátizsák kifejlesztéséig!

1916M hátizsák

Az I. világháború során, 1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia katonái számára kifejlesztett általános hátizsák, mint sok másik utána, a civil piacon is megtalálható hegymászó- és túrazsákok megoldásait ötvözte a katonai szükségletekkel. Az egy központi rekeszből és két kisebb tárolózsebből álló vászonzsákot két vállszíj segítségével vehette hátára a katona, a vállszíjakat pedig két további akasztószíj segítségével akaszthatta a derékszíjba, vagy a patrontáska erre kialakított részébe. A zsák külső rögzítési pontjai málhaszíjak segítségével tették lehetővé köpeny, sisak, csajka, takaró, vagy más felszerelési tárgyak rögzítését a hátizsák külső oldalán.

1916M hátizsák reprodukciója (elölnézet)

Az I. világháborús tapasztalatokat figyelembe véve kerülhetett a zsák a magyar ejtőernyős katonák felszerelései közé is. Elképzelhető, bár nem bizonyított, hogy vitéz Bertalan Árpád háborús tapasztalatai is közrejátszottak az általa minden bizonnyal ismert hátizsák ejtőernyősök általi használatában, de az is lehetséges, hogy egyszerűen ilyen hátizsákokból volt nagyobb raktárkészlet az egyre növekvő létszámú ejtőernyős alakulat felszereléséhez. Minden esetre korabeli filmhíradó-felvételek és fényképek alapján biztosan kijelenthető, hogy az 1916M hátizsákok az ejtőernyős ugrófelszerelés részeként még az 1941-es délvidéki harci ugrás idején is szerephez jutottak.

Magyar ejtőernyősök az 1941 április 12-i délvidéki harci ugrás után földi harcban. Jól láthatóak az 1916M hátizsákok

A korabeli felvételek alapján valószínűsíthető, hogy a hátizsákokat üresen vették fel a háternyő alá, majd a földön a dobóhüvelyekben ledobott felszerelés (lőszer, robbanószer, élelem, egészségügyi anyag stb.) könnyebb szállítására használták. A hátizsák későbbi háborús szereplése még kevésbé ismert, az ejtőernyős bevetések hiányában, majd az ejtőernyős alakulat földi harcokban való bevetése miatt a zsákok nagy valószínűség szerint nem kerültek ki a harctérre, a pápai ejtőernyős alakulat raktárainak megnyitása után azokat a civil lakosság széthordta.

1916M hátizsák reprodukciója (hátulnézet)

Az 1916M hátizsák egyszerű, mégis praktikus kialakítása egészen az 1960-as évekig meghatározó maradt a katonai hátizsákok „divatjának” tekintetében, kisebb eltérésekkel a magyar 1950M hátizsák és a csehszlovák M60 hátizsák is ezt másolta.

Magyar ejtőernyős 1916M hátizsákkal a "Dél felé" c. 1941-es propagandafilm részletében

1949M ejtőernyős hátizsák

A magyar fegyveres erők első kifejezetten ejtőernyősök számára rendszeresített hátizsákja nagyban épített a II. világháborús tapasztalatokra kialakítása terén. A három részből álló, vászonból készült „feltekerhető” hátizsákon külső rögzítési pontok, vagy zsebek nincsenek, csupán a legalsó, összehajtva középső részén került kialakításra két kisebb tárolózseb. A hátizsák ezen kívül rendelkezik egy darab nyitott és egy darab gombokkal lezárható fedett rekesszel is, így viszonylag kis mérete ellenére szállítókapacitása meglepően nagy. A hordhelyzetben összezárt zsákot egy csatos fedőlap zárja le, vállszíjai megegyeznek az 1916M hátizsák kettős rögzítési rendszerével.

Az 1949M hátizsák műszaki rajza

A hátizsák viselése hagyományőrző tapasztalatok alapján furcsa, kellemetlen érzetet kelt, mivel az összehajtva rögzített zsákban lévő felszerelések gondos rendezgetés után is hajlamosak „vándorolni”, valamint az oldalt nyitott rendszer természetéből adódóan folyamatos bizonytalanság-érzetet kelt az, hogy nem csúszott-e ki valami valahol, egyben van—e még a zsák. A hátizsák másik nagy hátránya az, hogy háton viselve nem könnyű elérni a benne tárolt felszerelést, érdemes a zsákot levenni, szétnyitni, újra összecsukni, majd felvenni, ami tetemes időveszteséget jelent akár az előd-típushoz képest is.

1949M hátizsák nyitott állapotban

Veterán visszaemlékezés alapján az 1950-es években az ejtőernyős alakulat katonái a hátizsákot a háternyő alatt, kinyitva viselték, azt csak a földön hajtogatták össze, így megkülönböztethetünk „ugrási” és „földi” hordmódot is. Az 1948M ejtőernyős hátizsák összességében egy hibrid megoldást kínáló zsák volt az ejtőernyős ugrás és a földi harc közben felmerülő eltérő kihívásokra, mely pont hibrid jellege miatt nem volt igazán hatékony egyik szerepkörben sem. Nem meglepő, hogy az 1949M ejtőernyős hátizsák viszonylag rövid ideig szolgált a Magyar Néphadseregben és kialakítása más zsákokra nem volt hatással.

1949M hátizsák csukott állapotban (elölnézet)

1949M hátizsák csukott állapotban (hátulnézet)

1965M ejtőernyős hátizsák

Az 1949M ejtőernyős hátizsák fiaskója, valamint az ejtőernyős alakulat feloszlatása után a Magyar Néphadsereg jó ideig nem rendszeresített újabb kifejezetten az ejtőernyős feladatokra kialakított hátizsákot, amikor azonban az 1962 és 1965 között lezajló egyenruha-reformmal párhuzamosan az ejtőernyős képesség is bekerült az újonnan felállított mélységi felderítő alakulatok képességei közé, szükség lett egy új ejtőernyős hátizsákra is. A magyar fejlesztők az egyszerűség kedvéért a Szovjetunió nagy múltú ejtőernyős fegyvernemének zsákjait választották, így kezdődött meg a szovjet RD-54 zsákok gyártása licensz alapján, Magyarországon.

1965M ejtőernyős hátizsák zsebek nélkül (elölnézet)

A zsák Egy fő tárolózsebből és két oldalzsebből áll, így a felszerelés jobban elosztható benne, mint elődjében, ám tárolókapacitása még mindig kevésnek mondható. A hátizsák magyar változatán egy további húzózáras zseb is található térképek, apróbb tárgyak tárolására. Oldalt és alul is találhatók rajta külső rögzítési pontnak szánt szalagok, melyekkel a hátizsákra további felszerelés rögzíthető. A zsák anyaga vastag, zöld színű vászon, a fedők a szovjeteknél megszokott fagombos bújtatókkal záródnak, ez talán az egész zsák legsérülékenyebb része. A zsák vállpántjai és mellkaspántjai stabilan tartják a hátizsákot menetben is, kiengedett vállpántokkal pedig a zsák leengedhető egészen ülepig, így ejtőernyős ugráshoz is alkalmas.

1965M ejtőernyős hátizsák zsebek nélkül (hátulnézet)

Külön érdekesség a hátizsákhoz rendszeresített gránáttartó, gyalogsági ásótok és tártartó zsebek rendszere, melyek a hátizsákra fűzve egy önálló málharendszert tesznek ki.

1965M ejtőernyős hátizsák mélységi felderítőkön télen

Összességében elmondható, hogy a szovjet mintára, minimális átalakításokkal rendszeresített hátizsák a további kiegészítőkkel együtt nagy minőségi előrelépést jelentett az előd 1949M ejtőernyős hátizsákhoz képest, az általunk megkérdezett mélységi felderítők is csupán a zsák viszonylagos merevségét és kis méretét emelték ki hátrányként. Mindkét problémára megoldást jelentett azonban a 65M ejtőernyős hátizsák váltótípusa.

1965M ejtőernyős hátizsák mélységi felderítőkön ősszel

1987M ejtőernyős hátizsák

A deszantos folklórban „Kugé-zsák” néven is ismert hátizsák nem véletlenül kapta nevét a legendás szolnoki mélységi felderítőről, ugyanis Végh László „Kugé” ejtőernyős törzszászlós tevékenyen részt vett az új ejtőernyős hátizsák megtervezésében, ami meg is látszik a megoldásokon. A hátizsák legfontosabb műszaki előre lépését a terepmintás anyag jelenti, ugyanis a hátizsák teljes egészében az 1982M háromszínnyomású terepminta színeiben készült el. A bőségesen párnázott zsákot egy nagy méretű központi tárolórekesz és egy kisebb zseb jellemzi, melybe hasznos apróságok férnek el arra az esetre, ha valaki nem szeretné az egész hátizsákot felforgatni egy különleges vagdalt után kutatva. A külső zseb fehér színű húzózárral záródik, amit egy terepmintás fedővel takarhatunk le, a sötétben viszont kiválóan jelzi az előttünk haladó társunk helyzetét.

1987M ejtőernyős hátizsák (elölnézet)

A hátizsák fő rekesze egy merevítő bélést is kapott, rajta egy oldalzsebbel, ami üresen is tartást ad a zsáknak, de esős időben igazán remekül megszívhatja magát. Éppen a zsák korlátozott vízállósága miatt érdemes a fő rekeszt szemeteszsákkal kibélelni, majd ebbe pakolni a felszerelést. Tekintve, hogy a zsák fő rekesze nincs elválasztva, fokozottan érdemes odafigyelni a helyes pakolásra. A legkevésbé, illetve legkésőbb szükséges dolgok (pl. váltóruha) kerülhetnek alulra, míg a legfontosabbak (pl. tartalék víz) fölülre. Tapasztalatunk szerint érdemes a sátorlapot is a csomag tetején rögzíteni, mivel akkor fog kelleni igazán, ha nincs kéznél. A zsák tárolókapacitása egy további, behúzható szájú bővítő kibontásával csaknem megduplázható.

1987M ejtőernyős hátizsák (hátulnézet)

A zsák fedelén egy további zseb található, mely célzsebként az alumíniumból és műanyagból készült merevítő váz tárolására hivatott. Ezt a vázat a hátizsák vastagon párnázott hátrészébe fűzve egy még masszívabb, a súlyt jobban elosztó igazi túrazsákot kaphatunk, ám sajnálatos módon a váz műanyag illesztéseinek anyagminősége nem minden esetben bírja el a hátizsák teljes súlyát, így könnyen reped, törik. A legtöbb esetben a mélységi felderítők visszaemlékezései szerint a zsák fémváza nem is került a csomagba. A hátiszákon oldalt és alul külső rögzítési pontokként fülek kerültek kialakításra, amikbe befűzve hálózsák, polifoam, deszantos gyalogsági ásó, kulacs, vagy más olyan felszerelési darab is rögzíthető, ami jó, ha gyorsan kéznél van.

1987M ejtőernyős hátizsák téli huzattal (elölnézet)

A zsák vállpántjai szintén párnázottak, alul és felül egyaránt állíthatók, így a katona könnyedén testalkatához igazíthatja a zsákját. Tovább növeli a komfortérzetet a párnázott derékpánt és az egyszerű mellkaspánt, ami jobban elosztja a zsák terhelését. A hátizsákhoz tartozik még egy fehér téli álcahuzat is, amit kívülről lehetett gumival a zsákra húzni és alul-fölül megkötve a zsákhoz rögzíteni. Az ejtőernyős hátizsák ugráshoz az ugró háternyője alá málházható, így ugráskor nem zavaró. Az 1987M ejtőernyős hátizsák összességében és különösen a korszakban rendszeresített többi magyar katonai hátizsák, főleg a „legendás” málhazsákok mellett egy modern, előremutató kialakítású zsák volt, amit a használt alapanyagok minősége miatt érhet első sorban kritika. Az 1987M ejtőernyős hátizsák sikertörténetét mi sem mutatja jobban, mint az a tény hogy az utolsó magyar gyártású rendszeresített katonai hátizsákként máig felbukkan kiképzési feladatok és gyakorlatok során a katonák eszköztárában.

1987M ejtőernyős hátizsák téli huzattal (hátulnézet)

Összegzés

A magyar katonai ejtőernyős hátizsákok nyolc évtizedes történetét folyamatosan az a kettős igény követte végig, hogy a hátizsák egyszerre legyen alkalmas a harci ugrások során való viselésre és elég tágas ahhoz, hogy az ejtőernyős katonák mindent magukkal vihessenek benne, ami a hosszú távú önálló feladatvégzéshez szükséges. Ezt a kettős és egymásnak néhány pontban ellentmondó követelményrendszert kompromisszumok sorozatával sikerült csak megoldani hol hazai fejlesztéssel, hol pedig külföldi licensz alapján. Ám látható, hogy a legelső ejtőernyős használatba vett hátizsák kivételével minden további típus kifejezetten az ejtőernyős csapatok igényeit figyelembe véve került kialakításra, így végeredményben ugyanolyan különleges felszerelési darabnak mondható, mint az ejtőernyős gyakorló, vagy épp az ejtőernyős barett.

Források:

https://sovietafghanuniforms.blog.hu/2019/02/04/szovjet_hatizsakok_1_rd-54_

 Képek forrása:

- Baráti Kör Archív

- Kiss Dávid -