A Csend Harcosai megszólalnak

2019. december 19. 18:21 - SFBlogger

Évadzárás – a víz alatt

Kedves Barátaink!

2019 számos emlékezetes és megtisztelő rendezvényt hozott magával Baráti Körünk számára. Januártól decemberig 45 alkalommal gyűltünk össze kiállítások, előadások, hagyományőrző díszőri feladatok során, melyeket hamarosan aktuálissá váló évadzáró posztunkban részletesen is elemzünk. Akadt hétvége, amikor három nap alatt három különböző rendezvényen jártunk, az ország különböző pontjain, de eljutottunk külföldre is, lengyel ejtőernyős barátainkhoz, sőt viszonozhattuk is vendéglátásukat saját szervezésű rendezvényünkön.

A számos megjelenés közül mégis a hagyományőrzőink számára leghasznosabb rendezvények a nagyközönségtől elzárva zajlottak. Ezeken a belső képzéseken a csapatépítés mellett olyan ismeretekre is szert tehettünk, melyeknek segítségével katonai hagyományőrző munkánkat jobban, hitelesebben végezhetjük. Tartottunk a különféle honvédségi szervezésű teljesítménytúrák előtt felkészülési meneteket, sor került alaki felkészítésre a hagyományőrző díszőri feladatok ellátása kapcsán, de jutott idő ejtőernyő-hajtogatási képzésre és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum segítségével fegyverzeti képzésen is részt vettek hagyományőrzőink.

A kilenc, képzéssel és tanulással eltöltött alkalom során saját tagságunk mellett „külsős” oktatók is segítették munkánkat, hogy alapelveinknek megfelelően „élmény alapú tanulás” során nyerjünk betekintést azokba a témákba, melyekkel katonai hagyományőrzőként foglalkozunk. Ez egyetlen esetben sem jelent aktív, harctéren alkalmazható tudást, az alaki képesség kivételével, melyre számos alkalommal szüksége volt Baráti Körünknek az idei évben, csupán betekintést enged abba a zárt és titkos világba, melyet igyekszünk jobban megérteni, feldolgozni és a lehetőségekhez mérten bemutatni.

Ebben a szellemben készültünk fel a V. Felderítők Napján felajánlott lehetőségre is, melyet Veress Vilmos úr, a Dive Hunter búvárcsapat vezetője tett felénk. A csapta különleges felkészültségének és felszereléseinek hála lehetőségünk nyílt a mai különleges alakulatoknál is használt búvárfelszerelések megismerésére biztonságos közegben, profi instruktorok segítségével. Az első foglalkozásra a budapesti Aquaworld Resort szálloda és uszodakomplexum búvármedencéjében került sor 2019. december 18-án este, a tapasztalt búvároktató, Agócs Zoltán szakértő vezetésével. Az „intrózás” során hagyományőrzőink megismerkedhettek a rekreációs búvárkodás során használt felszerelések mellett az amerikai SEAL-kommandósok által használt harci uszonyok előnyeivel és hátrányaival is.

79947820_2491605997762422_5945452339417579520_n.jpgA SEAL-uszony

A három órás foglalkozás 50-50%-ban állt elméleti és gyakorlati elemekből, a felszerelés bemutatása és használatának ismertetése után hagyományőrzőink a medencében mutatták meg, mit tanultak a szárazon. Az instruktorok felkészültségének és közvetlen, mégis határozott stílusának köszönhetően teljes biztonságban hajtottuk végre az olyan egyszerű, mégis szokatlan feladatokat, mint a víz alatti légzés, a búvármaszk vízmentesítése, az emelkedés és süllyedés kontrollálása és a víz alatti úszás.

80100743_1751539771648424_1766232294625902592_o.jpgMerülés előtt

Már a „beöltözés” is új élményt jelentett, zömmel szárazfölhöz szokott tagjainknak. A maszkok, a reduktor, a felfújható jacket, az uszonyok és a palack mind szokatlanul álltak elsőre, de értő kezek mindent gyorsan eligazítottak rajtunk és az instruktorok el is magyarázták mi, miért hová való.

A három lelkes hagyományőrzőnk a visszajelzések alapján fegyelmezett, hálás tanítványnak bizonyult, így hamarosan belevághattunk az est legizgalmasabb részébe és végre merülhettünk. Egy instruktor kíséretében ereszkedtünk a medencébe, aki minden mozdulatunkat figyelve kísérte első víz alatti lépéseinket. A „kis kékség” szinte azonnal megbabonázta az embert. A medencében más feladatokat végrehajtó tapasztalt búvárok barátságos integetéssel fogadtak minket, talán emlékezve arra, amikor ők voltak nagyon kezdők.

80448387_2523551221254335_522905327620849664_n.jpgBe a vízbe!

Az est egyetlen feladata az volt, hogy megmutassuk: az új közegben is ijedelem nélkül boldogulunk, élvezzük a víz alatt töltött időt és elbírunk a ránk bízott felszerelés kezelésével. Ahogy katonai körökben mondani szokás: a foglalkozás elérte célját, mindhárom reménybeli búvárunk széles mosollyal kászálódott ki a medencéből, az engedélyezett harminc perces merülési idő leteltével. Az új perspektíva és a lábakban kezdődő izomláz megismerése együttesen mutatta meg a búvárok különleges, de kihívásoktól sem mentes világának egy kis szeletét.

79877045_584028829023460_6202137825752645632_n.jpgVíz alatti úszás

Természetesen ettől még nem lettünk „harci búvárok”, vagy „búvár hagyományőrzők” – még búvárok sem – de bizonyítottuk magunknak, hogy jó társaságban földön-vízen-levegőben egyaránt tartalmasan tölthető egy este. Aztán ki tudja? Lehet, hogy a most szerzett élmények arra sarkallják néhány tagunkat, hogy komolyabban is belevessék magukat a búvárkodás világába!

79540660_1751539998315068_4183837650030952448_o.jpgVarga Zsolt

80857282_499877080734333_5330339875042361344_n.jpg Berkesi Balázs

79714530_1004344869918700_825656064782368768_n.jpgKiss Dávid

Bár a három órás „intró” szinte elrepült, hagyományőrzőink mégis nagyon sokat tanultak az ízelítőnek szánt foglalkozás alatt. Köszönettel tartozunk a felajánlásért a Dive Hunter csapatának, akikkel a jövőben is örömmel dolgozunk együtt!

- Kiss Dávid -

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://felderitokblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr5615359198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A Csend Harcosai megszólalnak
süti beállítások módosítása