Kedves Barátaink!

Baráti Körünk hagyományőrzői immár harmadik alkalommal álltak rajthoz az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred, a Debreceni Honvéd Sport Egyesület, a Kratochvil Károly Honvéd Szakközépiskola és a Magyar Tartalékosok Szövetségének debreceni szervezete által meghirdetett Bocskai Portya elnevezésű teljesítménytúrán 2018. szeptember 7. és 9. között.

Csendélet portya előtt - hatástalan eszközökkel

A tavalyi évhez képest csupán pár apróbb változás történt, hiszen idén két hagyományőrző bajtársunk vett részt a túrán, de a szervezők külön engedélyének köszönhetően a 40 kilométeres távot tehették meg teljes felszerelésben, hatástalanított fegyverrel felszerelve. A felszerelés összsúlya a mérlegelés szerint fejenként 20 kilogramm volt.

Hagyományőrző bajtársaink a Szent László Menet ezüst távjának sikertelen teljesítése után izgatottan készültek fel az új kihívásra, tudva, hogy Debrecen azért valamivel kevesebb szintemelkedést jelent majd, mint az „átkozott Gerecse”. a továbbiakban az ő beszámolójuk következik.

Budapestről induló duónk egyenruhában, elsőként érkezett a Kratochvil Károly Honvéd Szakközépiskolában kijelölt körlet elfoglalására, így volt időnk berendezkedni, barátkozni. Nagy örömünkre Bebők Bence végzős növendék barátunk már a kapuban fogadott minket, így jó társaságban várakoztunk a körlet átadására. Bebők növendék, aki a tavalyi tanév végén honvédelmi miniszteri elismeréssel zárta a tanévet idén a „Katonai 70 kilométeres” távot célozta meg 12 kilogrammos felszereléssel, gyakorlóban, bakancsban, így volt miért szurkolnunk egymásnak!

Túrafelszerelés ellenőrzése

Gyors beköltözést követően nyári formaruhát öltöttünk, majd nyakunkba vettük Debrecent, hogy ebéd és a túrán elengedhetetlen készletek után nézzünk. A bevásárlást követően összeállítottuk a túrán viselt felszerelést, megnéztük Bebők növendék felszerelését (és megállapítottuk, hogy a hagyományőrzőknek mennyivel nehezebb…), kibokszoltuk bakancsainkat, megborotválkoztunk, majd hosszas beszélgetés után álomba merültünk.

Másnap reggel gyors reggelit követően felszerelkeztünk, majd irány a sportkombinát, ahol már messziről kígyózó sor jelezte, nem kevesen vágunk neki a kihívásnak. Több mint 300 fő civil és katona, valamint növendék regisztrált az idei Portyára, amit mi rekordmennyiségnek éreztünk főleg akkor, amikor felsorakoztunk Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok úr, ízlésesen rövid megnyitóbeszédére.

Baráti Körünk "portyázó" állománya a megnyitóbeszéd alatt

A regisztráció pillanatában vettük észre egymást az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár csapatával, akikkel már szeptember 1-én Szolnokon, a Város Napján megbeszéltük, amennyiben jönnek, közösen vágunk neki a távnak. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, majd a regisztrációt követően megkezdődött a nagy kaland. A „Bertalan dandár” csoportjának parancsnoka a kaput átlépve villantotta meg humorérzékét, amikor riadtan körbenézve kijelentette: „Srácok, én már elfáradtam, menjünk inkább haza!”

Hagyományőrzőink a továbbiakban az említett parancsnokkal közösen, jó hangulatban beszélgetve szelték a kilométereket. A téma természetesen az alakulat hagyományai körül forgott, de szó volt a különféle tanfolyamok (Ranger, Rohamlövész, Special Forces, stb.) során általa átélt kalandokról is. Hagyományőrzőink cserébe a félig civil, félig katonai élet furcsaságait, a hagyományőrzés során felmerült emlékezetes történeteket dobtak be a „közösbe”. Elmondható, hogy nagyon sokat tanulhattunk egymástól és remek hangulatban, sokat nevetve faltuk a kilométereket.

Pontról - pontra haladunk

Az első ellenőrzőpontnál, ami a táv kilencedik kilométerét jelezte egyben, egy furcsa csapatra lettünk figyelmesek. Az azonosítók nélküli katonai gyakorlót viselő fekete kámzsás csapat zárt alakzatban, az útvonalon felmerülő akadályokat „kommentálva” haladt, középen egy láthatósági mellényes, fehér botos bajtárssal. Mint kiderült, ők a „Vak Bottyán Szakasz”, akik egy vak sporttárssal közösen teljesítik a távot 40 kilométeren. Nehezítésként 30 perces rotációban a szakasz minden tagja felvesz egy sötétített „szemfedőt”, így megtapasztalva a vak túrázás kihívásait, csupán bajtársai jelzéseire és támogatására bízva magát.

Az utunkat leginkább megnehezítő körülménynek a lakott területről kiérve tapasztaltuk meg. A debreceni homok méltó párja volt a tatai kavicsos talajnak, az 1965M surranók pedig ahogy megtapasztaltuk fényévekre vannak a modern túra- és katonai bakancsoktól, így egyre több gondot jelentett a kemény gumitalp okozta rezgés. Szerencsére a vastag túrazokni és a szarvasfaggyús lábkrém amit féltávon vetettünk be, sokat segített a helyzeten.

Az utolsó ellenőrzőpont a cél előtt

A másik kihívást a folyadék- és sópótlás okozta, amit az egyre nagyobb későnyári melegben kihívás volt megoldani, de szerencsére a sós mogyoró, müzliszelet, szőlőcukor és az ellenőrzőpontokon a szervezők által biztosított bőséges vízvételi lehetőség erre is jó megoldást jelentett. A második ellenőrzőponton elvált utunk a szolnoki bajtárssal, aki a fennmaradó 20 kilométert futva tette meg. Mi a felszerelés súlya alatt erre gondolni sem mertünk, a saját tempónkat tartva meneteltünk tovább.

A megtett táv mértékével fordítottan arányos volt a morálunk színvonala is, érezhetően csendesebbek voltunk, mindketten a megtett út következő szakaszára koncentráltunk. Felüdülést csak a túratársak felbukkanása, bíztatása, egy-egy köszönése, vagy barátságos hátbavágása jelentett, éreztük, hogy nagyon összetartó csapat tagjaiként menetelünk egy olyan feladat során, amikor a kilométereket nem lehet „megdumálni”, az egyetlen lehetőség a teljesítésre az, ha végigmegyünk a kitűzött úton.

Nagy segítséget jelentett a debreceni emberek hozzáállása is, akik mindenhol érdeklődve, barátságosan fogadtak minket. Akadt, aki vizet ajánlott fel, akadt, aki autóval vitt volna a következő pontig minket (természetesen nemet mondtunk), de volt,aki csak kerékpáron ülve tekert mellettünk, beszélgetéssel elütve az időt. Nagyon sokat jelentettek ezek az apró gesztusok!

Már Debrecenben - a felhők fölött mindig süt a Nap!

A portya talán legnehezebb része az utolsó kilenc kilométer volt, amit Debrecenen keresztül, gyalogos- és gépjárműforgalomban, a közlekedési lámpák és gyalogátkelők megszabta iramban és úton tehettük meg. A homokban, füvön, földúton megtett 31 kilométer után betonon, aszfalton, kövezett úton haladni nem feltétlenül volt felüdülés, ráadásul az eső is eleredt, bár ezt nem bántuk annyira. Mi is számos régi magyar „szakkifejezéssel” igyekeztünk kifejezni az útvonal utolsó szakasza iránti elragadtatottságunkat, de lassacskán felbukkant a célt jelző kapu, mögötte az elismerő kézfogásokkal, rántott hússal – és az emlékjelvénnyel.

Baráti Körünk hagyományőrzői a kijelölt szintidőn túl, 10 óra 49 perces idővel hajtották végre a feladatot, amit végül a szervezői bizottság, tekintettel a régi surranókra, hagyományőrző egyenruhára, felszerelésre, hatástalanított fegyverekre, tehát a teljes, húsz kilós összképre „megfelelt” szintre értékelt, így büszkén és örömmel átvehettük emlékjelvényeinket. Tudomásunk szerint mi vagyunk a Bocskai Portya történetének első hagyományőrző csapata, akik a kijelölt 20 kilométeres táv helyett (igaz annak kétszeri teljesítése után) idén 40 kilométeren is megmérette magát. Jövőbeni terveink között mindenképp szerepel a tét emelése, de addig még akad egy elintézetlen ügyünk Tatán, újra vár ránk a Gerecse 50 kilométere…

Célba érés után, rántott hús előtt

Összegezve az eddigi túratapasztalataink alapján az alábbi megállapításokat tehetjük:

1.: A Baráti Kör hagyományőrzőinek „akciórádiusza”, vagy napi menetteljesítménye az 1987M ejtőernyős gyakorlóban, 1965M (ejtőernyős) bakancsokkal, 20 kilogramm körüli teljes felszereléssel 40 -45 kilométer terepviszonyoktól függetlenül. Ez az a táv, aminek megtételét követően szükségessé válik a hagyományőrző állomány pihentetése.

2.: A fenti távolságon elengedhetetlen a legalább egyszeri nagyobb (15-20 perces) pihenő, aminek keretében sor kerül a zoknicserére, a láb átmozgatására, hintőpor, vagy lábkrém használatára. A most kipróbált szarvasfaggyús krém kiválóan bevált, köszönjük a tippet annak, akit illet! A pihenőre legalkalmasabb pont a kitűzött menetvonal féltávja.

3: A különböző távokon kijelölt szintidők betartása állandó gondot okoz, ennek legfőbb oka a menetfelszereléssel és hatástalanított fegyverrel terhelt hagyományőrzők menetteljesítménye mellett maga a lábbeli. Az 1965M bakancsok és különféle változataik a mai kor túra- és katonai bakancsaihoz viszonyítva elavultnak, nehézkesnek tekinthetőek, nagyban meghatározzák a menetteljesítményt. Éppen emiatt kiemelten fontos a láb védelme megfelelő túrazoknival, megfelelő sport- vagy egészségügyi talpbetéttel.

4.: A Bocskai Portya résztvevőinek általános visszajelzései alapján Baráti Körünk hagyományőrzői a Portya végrehajtásával elérték a kitűzött célt, azaz a teljesítménnyel tisztelegtek a Magyar Honvédség aktív és tartalékos állományú tagjai előtt, építették a civil-katonai kapcsolatokat, megemlékeztek az MH 5. Bocskai István lövészdandár névadójáról és fejet hajtottak a Don menti nyári hídfőcsaták elesett magyar hősei előtt.

Jó szívvel gratulálunk minden „Portyázónak”, aki megmérette magát! A sikeresen teljesítőknek, köztük is kiemelten a 70 kilométeres katonai távon célba érkezetteknek külön is, kiemelve a „Kratochvilos” növendékeket, akik nagyon magas szintű helytállásukkal mindenki számára példát mutattak!

Közös kép Bebők Bence növendékkel és a kiérdemelt túrajelvényekkel

Hálásan köszönjük a szervezők fáradozásait, a kedves vendéglátást, a bajtársias légkörben megrendezett erőpróbát mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy jó hangulatban, biztonságban teljesíthessük a kitűzött célt! Jövőre ugyanitt találkozunk!

További képek ITT találhatóak

- Kiss Dávid -

Források:

Képek forrásai:

- Baráti Kör Archív

- honvédelem.hu

- MH 5. Bocskai István Lövészdandár facebook-oldala