Kedves Barátaink!

A tavalyi megtisztelő meghívást követően Baráti Körünk tagsága 2019-ben ismét útra kelt, hogy meglátogassuk lengyel ejtőernyős barátainkat, akik idén kilencedik alkalommal szervezték meg Ejtőernyős Piknikjüket. A rendezvényen hagyományőrzők, gyűjtők, egykori és jelenlegi ejtőernyős katonák, valamint kadétok vesznek részt, így mondhatni a lengyel katonai ejtőernyőzés minden generációja együtt ünnepel családias, bajtársi közegben évről-évre.

Természetesen a gyűjteményünk fejlődésével és a lehetőségeink bővülésével mi is igyekeztünk újdonságokat bemutatni a közönségnek, így az indulást lázas ötletbörze előzte meg. Az összeállított gyűjteményi anyag a hazai katonai ejtőernyőzés és a különleges erők száz évnél is hosszabb történetének legizgalmasabb pillanatait örökítette meg. Így a döntés végül a már többször bevált „korszakos” bemutatásra esett, amikor hagyományőrzőink a különféle korszakok jellegzetes magyar ejtőernyős egyenruháit felvéve mutatják be a csapatnem evolúcióját. Statikus kiállításunknak újonnan beszerzett sátrunk és az azt díszítő (vagy álcázó?) álcaháló adott otthont.

Épül a kiállítás, de már gyűlnek az érdeklődők.

A statikus kiállítás mellett idén első alkalommal vállaltuk el a színpadi megjelenés kihívását is, melynek keretében tolmácsunk és jó barátunk, a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tagja, Sikur Kristóf volt nélkülözhetetlen segítőnk. A színpadon felsorakozott hagyományőrzőink a tervek szerint 1938 és 1998 között mutatták be a magyar katonai ejtőernyősök egyenruhájának, felszerelésének fejlődését.

A kulisszák mögött, előadásra készülve

A tervek elkészítése után már csak a megvalósítás volt hátra. Mondhatni a könnyebbik rész…

A tavalyi látogatáshoz hasonlóan idén is hét fővel, két autóval indultunk útnak 2019. október 4-én, a tavalyi tanulságok alapján a GPS mellett rádiókapcsolatot is tartva, így reméltük, gördülékeny utunk lesz. Természetesen, mint tudjuk, egyetlen terv sem éli túl a valósággal való találkozást.

A konvojunk Magyarországról Szlovákián át hatolt Lengyelország felé, és bizony komoly leckét kaptunk a járművek együtt tartásáról. Így kalandos körülmények között értük el a lengyel határt is, ahol meglepetésünkre útlezárás és négy úthenger fogadott minket, amik útkarbantartást végeztek. Este tízkor. A magyar humor szerint a gépek vagy a lengyel határőrség leghatásosabb blokkoló-járművei voltak, vagy egyenesen a mi tiszteletünkre javították az utat, csak mi értünk oda túl korán…

Akárhogy is, új utat kerestünk Lengyelországba, amit húsz percnyi autóútra meg is találtunk. Érdemes itt idézni a rádióforgalmazásból:

Figyelem hölgyeim és uraim! Előttünk egy újabb lengyel határátkelő, imádkozzunk… Ezt nem hiszem el… vaddisznók!!!

A kanyar után az már Lengyelország!

Ahogy a második határátkelőhöz értünk, valóban egy nagyobbacska vaddisznócsapat döntött úgy, hogy keresztezi az utunkat. A keresztirányú sertésforgalom sem akadályozhatta meg azonban kis csapatunkat abban, hogy belépjen Lengyelország területére, így viszonylag eseménytelenül folytattuk utunkat végállomásához. Furcsa érzés volt úgy megérkezni a Stanislaw Kowalik úr, veterán ejtőernyős által üzemeltetett (és példás rendben tarott) panzióba, hogy ismerősek voltak az épület körvonalai, az ablakokból pedig az épp eleredő eső ellenére is egyre-másra dugják ki fejüket a tavaly megismert és megszeretett lengyel hagyományőrző bajtársak. Kicsit úgy éreztük, hazatértünk.

Az üdvözlések és a hosszú út porát lemosó első pohár sör (lengyelt cseréltünk magyarra) után még biztosan reggelig beszélgettünk volna, de tudtuk, másnap feladatok várnak minket, így hamarosan lefeküdtünk aludni. Nem is álmodhattunk másról, csak a másnap ránk váró feladatokról és élményekről.

Október 5-én szokatlanul későn kelhettünk, hiszen a rendezvény csak 10:00-kor vette kezdetét, de szomorú kép tárult elénk: Wisła főterét szürke esőfelhők és a felázott utca képe keretezte, vigasztalanul zuhogó esővel. Az első aggodalmunkat az évek alatt kialakult hagyományőrző rutin váltotta fel: ha ilyen az idő, ebben kell dolgozni.

Leng a zászlónk, mi kéne még?

Gyors felszerelés-ellenőrzést követően fel is vonultunk a kiállítási területre, ahol éles körülmények között tesztelhettük a nemrégiben vásárolt kültéri kiállító sátrunkat és a hozzá beszerzett magyar álcahálót. Az összeállítás még kiállítási anyag nélkül is elnyerte a mi és a szervezők tetszését egyaránt, ám amikor a statikus összkép utolsó simításaként a magunkkal hozott magyar zászló is a helyére került, akkor szinte azonnal megindult a látogatók áradata.

Az „áradat” kifejezés nem írói fogás, hiszen a kitartóan zuhogó eső ellenére óvatos becsléseink szerint is 1000 – 1200 ember választotta hétvégi programnak az Ejtőernyős Piknik megtekintését. A több busznyi középiskolás korú lengyel kadétról nem is beszélve, akik hősiesen állták az elemek rohamait és összekapaszkodva énekelték lengyel hazafias nótáikat.

Ernyők alatt :)

Nagy örömünkre idén is találkoztunk tavaly megismert barátainkkal, mint Piotr Wybraniec úrral, a rendezvény főszervezőjével, a lengyel Ejtőernyősök és Különleges Erők Múzeumának igazgatójával, Tomasz Ratka úrral, aki a Traditionsverband NVA – Polska oldal szerkesztése mellett egy kisebb NDK-témájú múzeumot is üzemeltet. Jó volt viszontlátni a lengyel különleges alakulat, a GROM katonáit, akik a tavalyi vacsoráról emlékeztek is ránk és a rendhagyó magyar néptánc-bemutatónkra is.

Magyar - lengyel két jóbarát...

A sátrunknál folyamatos volt az érdeklődés, ám szerencsére jutott időnk az ebédre is, amit a szervezők biztosítottak a számunkra. Az ízletes grochówka azaz sárgaborsóleves és a lengyel kielbasa, a helyi fehérkolbász a hideg időben pont a legjobbkor melegítette fel elgémberedett végtagjainkat. Köszönjük a szakácsok és a személyzet fáradhatatlan munkáját, amivel kiszolgálták a rendezvény résztvevőit!

A grochówka-ágyú bevetésen - még az ebédjegy is ejtőernyős!

Ebéd után jött el az a feladat, amit még eddig nem próbáltunk soha: idegen nyelven előadást tartani a magyar katonai ejtőernyőzés történetéből. Szerencsénkre Baráti Körünk rendelkezik több olyan fegyvermakettel is, melyeket gond nélkül kivihettünk Lengyelországba, mivel nem minősülnek hatástalanított lőfegyvernek, vagy légfegyvernek sem, így az idővonal minden korszakához jutott „vas”, kivéve az 1950-es évek ejtőernyős katonáját. Itt siettek segítségünkre a kiállítok, akik a bemutató idejére kölcsönadtak számunkra egy PPS-41 géppisztolyt. Köszönjük a segítséget! Még szerencse, hogy a Varsói Szerződés hadseregeit szovjetizálták…

Színpadra! Narrátor: Sikur Kristóf

A színpadon az előre megírt és lefordított szöveget Sikur Kristóf barátunk mondta, Baráti Körünk hagyományőrzői „csupán” a felszerelést és a fegyverzetet szemléltették. Kristóf nyelvtudása nélkül igen elveszettek lehettünk volna, a legegyszerűbb kérdésektől a szakmai beszélgetésekig rengeteget segített abban, hogy gördülékenyen folyjék a hétvége, ezért nem lehetünk elég hálásak neki! A színpadon végrehajtott bemutató a közönség tetszését is elnyerte, hiszen hosszú tapsot és ovációt kaptunk. Minden hagyományőrzőnkön látszott, tisztában van azzal, most a lengyel ejtőernyősök találkozóján képviseljük magyar bajtársaikat és Magyarországot, így a feladatunk végrehajtása nem csak minket minősít. Örömmel jelenthetjük: nem vallottunk kudarcot.

A rendezvény az előadásunkat követően lassan a végéhez közeledett, így mi is (a legutolsók közt) bontani kezdtük a kiállítást. Az érdeklődésre jellemző, hogy a még mindig kitartóan pötyögő eső ellenére az összecsomagolás folyamatát is 4-5 látogató tekintette meg, az utolsó asztalon maradt gyűjteményi darabot is megszemlélték a többi csapat hagyományőrzői sőt, egy ponton újra elő kellett venni egyes darabokat és bemutatni működésüket. Igazán nem lehetett panaszunk az érdeklődésre!

Kadétok és hagyományőrzők is érdeklődtek irántunk.

A hotelbe visszaérve gyorsan átöltöztünk Baráti Körünk formaruhájába, hiszen lengyel barátaink egyértelmű sürgetéséből tudtuk: most jön a nap fénypontja, a vacsorával egybekötött bajtársi találkozó, ahol már minket is nagyon várnak. Formaruhás csapatunk a sietség ellenére is kis késéssel ért a találkozónak otthont adó étterembe, így igyekeztünk csendben beosonni, ami azért is lehetetlenné vált, mert, ahogy átléptük a küszöböt dörgő taps és hangos ováció fogadott minket. Ahogy az asztalunk felé haladtunk, sorra rázták meg a kezünket ismerős és ismeretlen emberek, hagyományőrzők, veteránok és aktív különleges műveleti katonák. Ekkor értettük meg igazán, hogy a hosszú autóút, a kiállítás egész napos üzemeltetése, a színpadi előadás nem csak számunkra jelentett a munka mellett igazi élményt, de házigazdáink elismerését is kivívta.

Jó társaságban gyorsan telt az este.

Nagy örömmel vettük át az emlékjelvényeket is, amiket régi katonaszokás szerint „leittunk” egy pohár sörről, majd feltűztünk formaruhánkra. Ki a tavalyi helyére, ki idén először, de biztosan nem utoljára…

Az este a lengyel vendégszeretet legszebb hagyományainak jegyében telt és hajnalig tartott. Sokat elmond az itt született barátságokról, hogy gazdát cserélt a barettsapkák, dögcédulák, ejtőernyős jelvények mellett még a harcos kislánya által készített szerencse-karkötő is. A nap fénypontja volt, amikor a GROM egyik operátora saját karjelvényét ajánlotta fel gyűjteményünk számára, mint mondta „a magyar kemény-legényeknek”. Külön elismerést érdemelnek az étterem dolgozói, akik fáradhatatlanul hordták a svédasztalra a tálakat, számolatlanul a söröket és a soplicát, hogy a dalos torkok se maradjanak szárazok. Mint kiderült a lengyel és a magyar katonadal-kincs számos hasonló darabot tartalmaz…

Abszolút hagyományőrzés

A vendéglátást igyekeztünk azzal meghálálni, hogy bemutattuk az érdeklődőknek Baráti Körünk eddigi munkáját, teljesítményét, de a nehézségeket is összevetettük. Pap Attila bajtársunk immár hagyományosnak tekinthető magyar néptánc-bemutatója álló vastapsot kapott, így összességében elmondható, hogy az est kulturális szempontból hatalmas siker volt.

Külön öröm volt találkozni olyan lengyel gyűjtőkkel, akik hozzánk hasonlóan hazájuk ejtőernyős és különleges műveleti relikviái iránt érdeklődnek. A velük kialakult cserekereskedelem végén Baráti Körünk gyűjteménye olyan karjelvényekkel gazdagodott, melyek a jövőben egy tematikus kiállítás alapját is jelenthetik akár.

Barett-cserebere

Az est végeztével, szintén immár hagyományos módon a magyar csapat hagyta el utolsóként a „harcteret”, de még sokáig zengett a szálló környéke az újonnan tanult magyar szavaktól…

A résztvevők csoportképe

Másnap, pihenten indultunk reggelizni és átadni ajándékcsomagjainkat és köszönetünket Kowalik úrnak és csapatának, amiért egész hétvégén gondunkat viselték. A reggelit követően vettük célba Piotr barátunk múzeumát, amit egy külön posztban alaposabban is bemutatunk majd. Itt került átadásra a Baráti Kör ajándéka a múzeum gyűjteménye részére. „Gyula tizedest”, az 1987M ejtőernyős gyakorló egyenruhát viselő ejtőernyős bábút nagy örömmel fogadta a múzeum vezetése és egy gyors csoportképet követően helyet is találtak neki a kiállítótérben. Felszerelését ígéretünkhöz híven igyekszünk minden évben valami újabb aprósággal kiegészíteni.

Csoportkép "Gyula tizedessel"

A múzeum-látogatást követően megvettük az otthoniaknak szánt szuveníreket és pótoltuk az egyetlen, számunkra igen fájó hiányosságot: a żurek-leves hiányát. A tavalyi évben, aki csak kóstolta szerelembe esett a fehérkolbászos, rozskovászos lengyel levessel. A függőség odáig fajult, hogy igyekeztünk felhajtani Budapest legjobb lengyel éttermét, ahol ilyen levest is felszolgálnak, de sajnos nem sok sikerrel. Így már indulás előtt egy héttel is arra készítettük ízlelőbimbóinkat, hogy újra belekóstolhatunk a finomságba, amit egy évig nélkülözni voltunk kénytelenek. A żurek helyett azonban sárgaborsó leves várt minket, amit csak addig vettünk szomorúan tudomásul, míg meg nem kóstoltuk. Azonban Baráti Körünk tagsága makacs emberek ritka gyülekezete, így nem mehettünk haza żurekezés nélkül!

A csodás żurek-leves 

Szerencsénkre találtunk egy éttermet, ahol a csodás żurek-leves mellett még finomabb pierogi is várt ránk. Így testben és lélekben teljes harmóniában indulhattunk haza. Az utunkat csak pár alkalommal szakítottuk meg. Ilyen alkalom volt a cseh-szlovák-lengyel hármashatár elérése, amikor magyar nemzeti színű szalag felkötésével köszöntük meg jelképesen Lengyelországnak a felénk mutatott jóságot.

A második alkalommal már Szlovákiában álltunk meg vacsorázni, hiszen ha már arra jártunk, nem hagyhattuk ki a valóban csodás sztrapacskát és a megosztó italnak tekinthető kofolát sem.

Emberes adag sztrapacska!

Végezetül úgy igyekeztünk kanyarodni, hogy az éjszakában útba essen Ipolyszalka is, ahol a magyar ejtőernyősök hőseposzba illő harcban állták a szovjet Vörös Hadsereg rohamait 1944 telén, 75 esztendővel ezelőtt.

Végezetül a Baráti Körünk minden tagja maradandó emlékekkel, élményekkel, kézzel fogható és csak a szív számára felfogható relikviákkal térhettek haza – otthonról. Hálásan köszönjük a vendéglátást és a szervezést mindazoknak, akik második alkalommal is örömmel hívtak meg minket az Ejtőernyős Piknikre Wisłába! A mielőbbi viszontlátásra!

Veteránok barátsága

Dziękuję bardzo Spadochroniarski! DESANT!

- Kiss Dávid -