A Csend Harcosai megszólalnak

2018. augusztus 15. 20:17 - SFBlogger

Beszámoló: IX. Katonadal Fesztivál Zalaapáti

Kedves Barátaink!

Baráti Körünk immár harmadik alkalommal, mondhatni „hagyományosan” tett eleget a szervezők megtisztelő meghívásának, amikor a Zalaapáti Katonadal Fesztivál keretén belül mutatja be a hazai ejtőernyőzés és a különleges erők fejlődéstörténetét statikus kiállítással és minden évben új tematikájú dinamikus bemutatóval.

Az idei statikus kiállításunkat az 1980-as évek legvégétől egészen az 1990-es évek végéig, Magyarország NATO-csatlakozásáig használt felszerelések, fegyverek köré csoportosítottuk, így látható volt PBSz-1 hangtompítóval felszerelt AMD-65 gépkarabély, AK-63D gépkarabély, Pa-63 és 96M pisztolyok mellett a híres tokból dobható felderítő dobótőr és a mélységi felderítők számára összeállított SZECS-I kombinált elsősegélycsomag is.

zaon_hu.jpgLátogatókra várva

A fesztivál programjában hagyományőrzőink egy ejtőernyő-lobbantási bemutatóval készültek, melynek során kommentátor magyarázatával kísérve és a szükséges biztonsági előírásokat betartva nyitottunk ejtőernyőt a földön, amit aztán a szél többé-kevésbé fel is töltött a fotósok és a nézőközönség nagy örömére.

istvan_iberpaker.jpgLobban a kupola...

Az egész napos program során a különféle katonadal-feldolgozások teljesen egyedi hangulatot kölcsönöztek a fesztiválnak, minden elismerésünk a fellépő együttesek, dalárdák, népdalkörök és kórusok tagjainak, akik a nyári hőségben is remekül teljesítettek!

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Zala Megyei Szervezetéhez tartozó hagyományőrző bajtársak I. világháborús kiállítása és egyenruha-történeti kiállítása mellett a mi tematikus anyagaink is nagy érdeklődésre tartottak számot, így a jövő évben reményeink szerint még átfogóbb kiállítással és érdekesebb programokkal készülhetünk fel a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Zalaapáti Katonadal Fesztiválra.

Köszönjük a szervezést és meghívást Pozsegovits Borbálának!

További képek ITT találhatóak

Fényképek forrása:

- ZAON.hu (Kőrösi András)

- Iberparker István

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://felderitokblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr2514183101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A Csend Harcosai megszólalnak
süti beállítások módosítása