A Csend Harcosai megszólalnak

2020. január 12. 12:32 - SFBlogger

ÉVZÁRÓ POSZT: Ilyen volt 2019

Kedves Barátaink!

Baráti Körünk fennállásának hatodik évében, ahogy 2017-ben és 2018-ban is tettük, az év végével és az újesztendő beköszöntével számvetést tartunk az elmúlt év során elért teljesítményről.

jelveny.jpgTavaly sem pihentünk

Amikor 2019 január végén Baráti Körünk tagsága összegyűlt egy év eleji megbeszélésre, az előző, 2018-as - év élményeit minden tekintetben a katonai hagyományőrzésben nyújtható teljesítményünk csúcsának éreztük. A magyar katonai ejtőernyőzés centenáriumi ünnepségein való részvétel, azok szervezésében való közreműködés, a külföldi hagyományőrző megjelenés és a katonai teljesítménytúrák végrehajtása után úgy éreztük, Baráti Körünk hagyományőrzői elérték azt a pontot, amikor már nem vagyunk tovább terhelhetőek, és a megtiszteltetés mellett a fáradtság érzése is megtalált minket. 2019 bebizonyította, hogy ez nem igaz.

 

A 2019-es évben 45 különböző rendezvényi feladatot hajtottunk végre, melyek során 54 napot voltunk távol a szeretteinktől. A rendezvényeket a saját, egyéni szabadidőnk, szabadságkeretünk terhére teljesítettük, hiszen Baráti Körünk minden tagja dolgozik, vagy tanul valahol. Ez a szám magasabb, mint a tavalyi rendezvényszám, és nem csak darabra, de minőségében is. A visszatérő rendezvények mellett, mint például az Oldtimerek Hétvégéje, vagy a zsámbéki fegyverkiállítás, új feladatokat is kaptunk.

53473693_2642725239077573_3748866520755732480_o.jpgHagyományőrzőink Zsámbékon

Az év talán legnagyobb kihívását a Felderítők Napja jelentette, hiszen azt - együttműködésben a Pákozdi Katonai Emlékparkkal, ahol kamara-kiállításunk is megtekinthető -, immár ötödik alkalommal rendeztük meg, mégis ez volt az első alkalom, amikor külföldi kiállítók is megjelentek a rendezvényen. Lengyel barátaink nagy örömünkre profi, összeszokott csapatként dolgoztak velünk, és így viszonozhattuk az ő idei meghívásukat.

74680831_2570869506321934_8081914972487024640_n.jpg

Lengyel-magyar közös kiállítás Pákozdon

Folytatódott a 2014 óta tartó közös munka a szolnoki katonákkal is. Az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár meghívására hagyományőrzőink részt vettek a 2019-es Ejtőernyős napon és az azt követő Ejtőernyős Bálon is, valamint közösen emlékezhettünk az alakulat névadójának budapesti sírjánál is.

55596928_2026201510822504_2640961822508711936_o.jpgHagyományőrzőink az Ejtőernyős Emlékfalnál

A 2019-es év végén épült ki a kapcsolat az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred és jogelődjei felé, hiszen Egerben előadást, Debrecenben pedig tisztelgő látogatást szenteltünk a Magyar Honvédség egyetlen szervezetszerűen ma is működő felderítő alakulatának. Nagy megtiszteltetésként vettük, amikor az alakulat parancsnoka elvállalta az idei Felderítők Napjának fővédnökségét is.

 78619779_664880604041464_8084745858446262272_n.jpgElőadás és statikus kiállítás Egerben

A Magyar Honvédséggel fennálló együttműködés másik szép példáját láthattuk a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által hagyományőrzőink részére megtartott fegyverzettechnikai oktatáson, ahol a múzeum ejtőernyősökhöz kapcsolódó különleges fegyvereit ismerhették meg hagyományőrzőink.

 59538684_2214550555259899_2109695138455355392_o.jpgFegyverzettechnikai oktatáson a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban

A képzések sorában nem ez volt az idei egyetlen alkalom. Baráti Körünk zárt körű, csak a hagyományőrzőink számára megtartott oktatások és felkészítések során az állomány alaki tudása mellett hangsúlyt fektettünk az ejtőernyő-hajtogatás fogásainak gyakorlására és a gyűjteményünk karbantartására, de sor kerülhetett az év végén egy próbamerülés során a műszaki felderítők és harci búvárok világának megismerésére is. A képzések másik típusát azok a felkészülési menetek alkották, melyek során a különféle hagyományőrző teljesítménytúrákra készült fel a végrehajtó állományunk.

80100743_1751539771648424_1766232294625902592_o.jpgMerülés előtt

Ilyen túrákból az idei évben háromra került sor. Az elsőt, a márciusi Gróf Hadik András Éjszakai Emléktúrát az MH 42. Baranya Felderítő Zászlóalj „Gróf Hadik András” Mélységi Felderítő Századának névadója előtt tisztelegve hajtottuk végre. A második komoly megmérettetésre, a Szent László Menetre nyáron került sor, ahol két hagyományőrzőnk a rossz emlékű 50 kilométeres távon teljes felszereléssel, fegyverrel ment végig, megszerezve az emlékjelvényt is. A harmadik, egyben legnagyobb szabású menetet a debreceni Bocskai Portya jelentette, ahol Baráti Körünk öt hagyományőrzője és két barátunk is rajthoz állt, hogy az összes távon próbára tegye magát. A portya sok tanulsággal szolgált minden indulónak, így idén újra rajthoz állunk!

 73076597_2511613102220308_5546449697230553088_o.jpgCsak előre!

Még a Hadik-túrán fogalmazódott meg bennünk az igény arra, hogy jobban megismerjük a nevét viselő század történetét. Erre a legjobb lehetőség 2019 júliusában adódott, amikor hagyományőrzőink Pécsre látogatva hosszas, terepbejárással egybekötött interjú-csokrot gyűjtöttek össze az alakulat veteránjainak és egykori parancsnokának segítségével. A gyümölcsöző kapcsolat a pécsi repülőnapon folytatódott, ahol közös kiállítással és veterán-találkozóval emlékeztünk és emlékeztettünk az egykor itt állomásozó felderítő katonákra. A beszélgetések terjedelmére jellemző, hogy az interjúk anyagának feldolgozása most is tart, több publikációra elég anyag került a Baráti Körhöz. Köszönjük!

68812595_347603686125865_3566792231329202176_n.jpgAz MH 42. "Baranya" Felderítő Zászlóalj karjelvénye

A felderítők, ejtőernyősök halottairól sem feledkezhettünk meg 2019-ben. Szomorú kötelességünknek tettünk eleget, amikor a 2019. május 29-i dunai hajókatasztrófa során életét vesztett matróz – egykori mélységi felderítő tiszt – temetésére szervezett megemlékezés során fogtuk össze az egykori bajtársakat, valamint biztosítottunk hagyományőrző díszőrséget a szertartáshoz.

petho_rip.jpgA bajtársak búcsúja

Másik feladatunk az immár hagyománnyá vált Halottak Napi megemlékezés két elemből állt. Október 30-án vitéz Bertalan Árpád posztumusz ejtőernyős alezredes budapesti sírjánál emlékeztünk, míg november 1-én Juhász Mihály ejtőernyős hadnagy bökönyi sírja mellett állt egész napos hagyományőrző díszőrségünk. A feladat komolysága mellett is szívet melengető volt látni a bökönyiek vendégszeretetét, ragaszkodását és kedvességét.

73276654_2536966999684918_8061242985653731328_o_1.jpgDíszőrségben Halottak Napján

Baráti Körünk virtuálisan elérhető platformjai (azaz facebook-oldalunk és a Felderítők Blogja) a következő képet mutatják: a facebook-oldalunkon 5437 kedvelővel indítjuk az új esztendőt, míg blogunkon 32 cikk jelent meg.

A való világban 54 napot töltöttünk együtt, 45 rendezvény során külföldön és itthon egyaránt.

Megígérhetjük, hogy a vállalt feladatainkat 2020-ban is, immár hetedik éve, a tőlünk megszokott színvonalon folytatjuk. Új ötleteink, lehetőségeink száma végtelen, csakis a befektetett idő és energia szabhat nekik határt!

Találkozzunk 2020-ban is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://felderitokblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr3315404716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A Csend Harcosai megszólalnak
süti beállítások módosítása