Kedves Barátaink!

Húsvét idején érkezett meg hozzánk az alább közölt visszaemlékezés, melyet a II. világháborúban Pápán szolgált ejtőernyős katona, Keresztúri-Tóth Antal lánya, Erdődiné Zsuzsanna Lídia vetett papírra. Jó szórakozást kívánunk az íráshoz és köszönjük a megosztását!

Édesapám, Keresztúri-Tóth Antal 1919. április 12-én Szentesen jött a világra református család tizenegyedik gyermekeként. Jó kötésű, erős fizikumú, középmagas termetű legény volt.

Keresztúri-Tóth Antal kitüntetéseivel

Apja Kereszttúri-Tóth Sándor, édesanyja Gyarmati Lídia.

Édesanyja korai elvesztése után két idősebb testvére Sándor (népfelkelő tüzér volt a Nagy Háborúban a 697. sz. Bronz Vitézségi Érem tulajdonosa) és Mihály volt a segítője, hogy szakmát tanuljon.

Az 1939. július 15-i Szentesi Naplóban szerepel a neve, bronz oklevelet kapott, mint hentes tanuló. Ezekről az évekről úgy emlékezett, sok marhahúst és velős csontot ettek, mert ha véres volt a tüdő, akkor nem vette át a sakter.

Ugyanez év szeptemberében „Hentes és Mészáros” segédlevelet állítottak ki a nevére.

A következő hónapokban megöregítik egy évvel, tényleges katonának vonul, a Magyar Királyi 1. Honvéd Ejtőernyős Zászlóaljhoz.

Keresztúri-Tóth Antal a jobb oldalon

Elmondása szerint, az ejtőernyősöknél a síelést (Kárpátokban) és minden lehetséges fegyver, harci jármű használatát, az elsősegélynyújtást, sebkötözést is megtanították számukra. A sebkezelést, kötözést a későbbiekben 80 évesen is remekül alkalmazta.

Mikor Közép-Európában utazgattunk, Ő mindig emlékezett, hogy ezt már fentről látta. A repülőgépek hangját ismerte.

Mesélte, Lengyelországban megszavazták, hogy az ott élő gyerekeknek adják az ellátmányukat, mert nem volt élelme a lakosságnak, ők pedig emelt kalóriájú élelmezést kaptak.

Bevetés előtt inkább bort ittak, mert a pálinka egy idő után megfagyasztotta őket, mintsem melegen tartsa.

1943. április 7-i Honvédségi Közlönyben megkapja a Magyar Bronz Vitézségi Érmet.

Ezt valószínű sebesülése után, amely valahol az orosz fronton történt.

Bal alsó lábszára tele volt aknaszilánkokkal, amelyek több évtized alatt betokosodtak az érfalba később, ez miatt és a cigaretta miatt, 1999-ben térd fölött amputálni kellett a bal lábát.

Elmesélése szerint 7-szer ugrott 8-900 méterről.

Ejtőernyős gyakorlóugrás

Sebesülés után Pápára került, ahol „áldott kezű” apácák ápolták.

1943-44-ben tartalékos szolgálatot lát el, ebben az időben sokat járt a Pápai laktanya és a budai vár között, mint futár. 1944. december 24-én Debrecen környékén esett hadifogságba.

1945 – 1946-ban mint szakaszvezető, először vasutat épített, később a Szeged-Budapest vonalon vonatkísérő volt és látta amint a markecoló orosz katonákat a parancsnokuk ott helyben főbe lőtte. (Később a 60-as évek elején a szegedi szovjet parancsnoknak odaadta a húsvéti sonkánkat, anyai nagyanyám soha nem felejtette el neki.) 

Mikor vonatkísérő lett Szegeden, az Apáca utcában kvártélyozták el, így ismerkedett meg édesanyámmal, Gál Mária Margit Erzsébettel, majd házasságot kötöttek 1946. március 5-én.

Ekkor még megvolt az ejtőernyős egyenruhája és abban nősül fénykép nem készült, mert édesanyám több hónapos viselős volt. 1946. június 26-án megszületett fiú gyermeke, Attila. Megpróbáltak hentesüzletet nyitni, de nem sikerült. Nem kapta meg az iparjogot.

Ejtőernyős ugrásra készen

Így kolbászt, hurkát készítettek és vásároztak Szegeden és környékén. Dolgozik a apácákkal, disznót, marhát vágott nekik, azt dolgozták fel együtt a zárda konyháján.

A rend megszűnte után még a 60-as években meglátogattuk a Nővéreket Debrecenben.

Alsóvároson, sok disznó nyikkanás nélkül hagyta el földi életét. Mire a finánc felébredt, a disznóságok már „jó helyen” voltak. Nem egy borjú neki köszönhette az életét, mert megfordította a kisborjút a tehénben.

1946. november 19-én hentes és mészáros mester lett.

A téli hónapokban embereket fogadott és napi szinten több disznót levágtak és feldolgoztak a megrendelőknek. Minden eszköze, gépe megvolt hozzá.

Egyik Nagypénteken hajnalban kiment, leszúrt több disznót az ólban.Ezután bement a műhelybe a perzselő emberhez. Kimentek, hogy kihúzzák a jószágokat az udvarra és azt látják, hogy a leszúrt állatok körben a fal körül járkáltak. Újra kellett szúrni őket.

Attól kezdve Nagypénteken soha nem dolgozott.

Ejtőernyős katonák kiképzésen

1950 júniusában Ő nyitotta meg a Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat első Hús és Hentesáru boltját. Nyugdíjba vonulásáig és utána is pár évig a vállalat dolgozója volt.

1946 és ’60 között nagy baráti társaságuk volt, rendszeresen találkoztak, vacsoráztak, húzatják a cigánnyal, focimeccsre jártak, fogadásokat kötöttek. Pl.: Beengedik-e őket papucsba a Hágiba?

Csizmában járt a 60-as évek végéig. Úgy csináltatta bőrből saját kaptafára.

Kocsmás ivó lett, a barátok kellettek, együtt ittak Hunyadvári István ejtőernyős kiképzővel, akivel még Pápáról ismerték egymást és apám utolsó napjáig jóban voltak. (Hunyadvári István 1920. Alpár, Soros Teréz - 671 ht. eje őrmester 1944. május 24-ei, 23. számú Honvédségi Közlönyben kapta meg a Magyar Bronz Vitézségi Érmet.) Makóról is járt át egy másik, volt ejtőernyős néha apámékhoz.

Ejtőernyős bajtársak Pápán

Közösen találták ki, hogy az Ezüst Vitézségi Érem után, mely mindkettőjüknek megvolt, Bécsben megkaphatják a vitézi rangot. Ekkor tűnt el az a tablókép, melyen a következő szöveg volt:

1940 1 Magyar Királyi Honvéd Ejtőernyős Zászlóalj szállító repülő század.

1972-ben egyik napról a másikra letette a poharat. Csodálatos idők következtek.

Nekem nem engedte, hogy kipróbáljam az ejtőernyőzést, inkább 1972-ben az érettségimre vett egy Fiat 850 Coupét.

Édesanyám 1990 decemberében elhunyt.

Édesapám 70 év felett még egyedül letaglózott és szétszedett egy fiatal borjút.

1999 tavaszára a lábfején felnőtt tenyérnyi nyílt seb volt. Ő a tanultak alapján több évig kezelte, kötözte és kerékpározott vele a család kertjébe, ahol disznókat és baromfit nevelt.

Térd felett amputálták a bal lábát, járókeretet kapott. Így főzött a családnak rendszeresen ebédet.

 Ejtőernyős ugróruhában, sisakban

2001 elején vastagbél rendellenesség miatt műtétet javasoltak neki. Húsvét előtt meg is műtötték, többórás műtét után jól volt, de nem engedték haza.

Húsvét hétfőjén úgy váltunk el egymástól, hogy másnap megyek érte. 2001. április 17-én hajnalban elment. Református vallásban keresztelték, de katolikus lányt vett el és aszerint élt.

Nagypéntek számára a legnagyobb ünnep volt. Most megint Nagypéntek és Húsvét lesz. Édesapám itt van velünk.

Képek és szöveg:

- Erdődiné Zsuzsanna Lídia -