Kedves Barátaink

Kiss Dávid bajtársunk soron következő cikkében igyekszik egykorú források alapján bemutatni, hogyan látta a Magyar Néphadsereg állománya az ellenséges amerikai különleges alakulatokat, milyen képet alakítottak ki az 1980-as évek második felében megjelenő hivatalos katonai kiadványok a szemben álló különleges katonákról. Jó szórakozást kívánunk a cikkhez!

Az amerikai 5. Különleges Műveleti Csoport katonája (magángyűjtemény)

Bevezetés

Az „amerikai zöldsapkás” a Magyar Néphadsereg katonáira leselkedő egyik legtöbbet emlegetett fenyegetés volt. Ez nem is csoda, hiszen az 1945 és 1989 között tartó hidegháború során az USA az egyik, a Szovjetunió a másik pólus vezetőjeként maga köré gyűjtötte a NATO, illetve a Varsói Szerződés keretében azokat az országokat, melyek készek voltak a kapitalista vagy épp a kommunista elvek védelmében harcba szállni egymással.

Ebben a kétpólusú világban történelmi, geopolitikai okokból a Magyar Népköztársaság a „keleti blokk”, azaz a Varsói Szerződés tagországaként erősítette a ”béketábort”, annak „legvidámabb barakkjaként”, és készült fel a NATO alakulatainak elsöprő támadására, melyben főszerep jutott volna az amerikai különleges alakulatok, ejtőernyős, és légi szállítású alakulatok katonáinak is. Jelen írásomban igyekszem az 1980-as évek második felében megjelent néhány kiadvány alapján bemutatni, hogyan látták, láttatták ezeket a különleges katonákat a magyar katonai szakírók.

A cikkhez felhasznált művek közül az első egy civil olvasóközönség számára szánt mű, Szabó Miklós „Zöldsapkások” című 1985-ben megjelent könyve, ami „dokumentumokra épülő regényként” igyekszik bemutatni az amerikai különleges erők belső világát. Fontos, szakmai alapossággal megírt mű az M. M. Kirjan professzor által szerkesztett, magyar nyelven a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában 1986-ban megjelent „A váratlanság szerepe az USA fegyveres erői hadműveleteiben”. Szintén a Zrínyi Katonai Kiadónál, 1987-ben jelent meg Kovács Ferenc „Az amerikai tiszt” című munkája, ami kimerítően tárgyalja az amerikai különleges erők működését, típusait. Végül az 1988-ban az MN Politikai Nevelőmunka Anyagi és Módszertani Központ által „Belső használatra!” jelzettel kiadott, azaz nem nyilvános anyagnak szánt „A NATO-Hadtestek Dél- és Közép-Európában”  című ismertető mutatja be a Magyar Néphadsereggel szemben álló alakulatok sorában az amerikai légi szállítású és ejtőernyős alakulatokat is.

"A katonákból kiölik a lehetetlen fogalmát"

„Ismerd meg az ellenséget!”

A Magyar Néphadseregben, különösen a mélységi felderítő alakulatoknál, fontos szerep jutott az úgynevezett „ellenséges hadsereg ismerete” tantárgy oktatásának, melynek során a magyar katonák megismerhették a szemben álló haderők politikai céljait, társadalmi összetételét és ami a legfontosabb, technikáját, fegyverzetét. Ahogy egy egykori mélységi felderítő emlékezik:

„Ahogy beállt a rossz idő, tanterembe vonultunk, idegen-hadsereg, tereptan, túlélési ismeretek stb. Az volt a vicces, hogy hetekig tanulmányoztuk az osztrák, olasz, német harcjárműveket, olvastuk a nyomokat, de a hadgyakorlatokon a valóságban a BMP (szovjet eredetű páncélozott lövész-szállító harcjármű F. B.) vagy T-72 (szovjet eredetű harckocsi F. B.) volt a dilemma!”

A szakirányú felkészítés és kiképzés mellett minden alakulatnál a politikai tisztek feladata volt bemutatni katonáik számára politikai foglalkozások keretében a két világrend közti különbséget – természetesen kiemelve a kommunista berendezkedés előnyeit. Ebben nyújtott nagy segítséget az a propagandisztikus felhanggal megírt kiadvány-özön, melyek a hivatalos álláspontot képviselve igyekeztek erősíteni az amerikai katonákkal szembeni ellenségességet, és felkészíteni ezáltal mentálisan a magyar katonákat is arra, hogy szükség szerint készek legyenek harcba szállni velük. Természetesen ezek a kiadványok propagandisztikus eszközökkel, túlzásokkal és valós tényeket szubjektíven válogatva támasztották alá saját szemléletüket, ám mégis megtalálhatóak bennük komolyan vehető adatok is. Az M. M. Kirjan professzor által szerkesztett„A váratlanság szerepe az USA fegyveres erői hadműveleteiben” című munka például leírja:

„Az Egyesült Államok 1949-re 1 615 000-re – a háború előtti, 1939. évinek az ötszörösére – növelte reguláris fegyveres erői létszámát. Ez a folyamat egészen a 70-es évek elejéig tartott, és az lett az eredménye, hogy az Egyesült Államoknak még sohasem volt ekkora hadereje olyan körülmények között, amikor az ország nem viselt hadat, és nem fenyegette egy külső támadás valós veszélye.”

„A váratlanság szerepe az USA fegyveres erői hadműveleteiben”

Az idézet, ismerve a kommunista befolyás kiterjesztésére, valamint az elfoglalt területek megtartására irányuló szovjet törekvéseket amellett is nyilvánvaló ferdítéseken alapul, hogy számadatait amerikai forrásból(!) emeli át, hivatkozva a „Historical Statistics of the United States , Colonial Times to 1970.” azaz „Az Egyesült Államok Történeti Statisztikái a Gyarmati Időktől 1970-ig” című 1975-ben, Washingtonban kiadott összefoglaló statisztikai munkára. Ez a példa rávilágít arra, hogy a valós adatokkal dolgozó hazai propaganda egyszerre lehetett hatékony, valóban hasznos eszköz a politikai nevelés és a katonai felkészítés terén is.

Nukleáris villámháború, légi úton szállított csapatok és különleges erők

A magyarországi viszonyok bemutatása után ideje áttérni az USA stratégiájának rövid ismertetésére. Az Amerikai Egyesült Államok haderejét a Hidegháború egésze alatt három fő területen történő bevetésre alakították át és készítették fel:

- Atomháború: az USA nukleáris arzenáljának fejlesztésével (melyet a Szovjetunió hasonló léptékű fegyverkezése követett) az amerikai kormány igyekezett felkészülni egy „megelőző csapás” kiváltására, abban az esetben, ha a Szovjetunióval fennálló hidegháborús viszony felmelegedne. Ebben a forgatókönyvben fontos szerep jutott volna a külföldi NATO-támaszpontokra telepített atomfegyvereknek, ahogy a felderítés és a hírszerzés pontosságának egyaránt. A „megelőző csapás” egyik komoly szószólója, B. Brodie egyszerűen így foglalta össze tézisét:

„Ez az alapállás annak ígéri a teljes győzelmet, aki elsőnek támad”.

- Konvencionális háború: A hagyományos (azaz nem „nukleáris”, vagy „tömegpusztító”) eszközökkel vívott háború természetesen megmaradt fő feladatként. Olyannyira, hogy ebből a hidegháború évei alatt az USA két nagyobbat (Korea, Vietnam) is megvívott, igaz formális hadüzenet nélkül, sokszor használva a „rendőri akció”, vagy épp a „beavatkozás” kifejezéseket a kialakult helyzetre. A háborúk jellegzetessége mindkét esetben a különleges erők és a légi szállítású csapatok egyre növekvő mértékű bevetése volt. Ahogy az FM-71 – 30 „ Employment of Airborne Forces” című, a légideszant-csapatok kihelyezésével foglalkozó, 1947-ben kiadott harcszabályzat hangsúlyozta:

„A légideszantcsapatokat a váratlanság biztosította előnyök figyelembevételével kell bevetni. A váratlanság a hadműveleti tervek titokban tartásával, az ellenség megtévesztésével, gyors légi szállítással, lendületes támadással érhető el… A váratlanság a légideszantcsapatok támadó hadműveleteinek fő jellemzője, amit maradéktalanul ki kell használni.”

- Helyi háború: Az 1945 után átrendeződő világban számos újonnan függetlenné vált országban indult meg versenyfutás annak biztosítására, hogy az adott ország a Szovjetunió, vagy az Egyesült Államok érdekszférájába kerüljön. Emellett a kommunista tézisek „forradalmi” jellegük miatt számos helyen jelentkeztek fegyveres felkelések formájában, ahogy az antikommunista („reakciós”) erők felkeléseivel is számolni lehetett világszerte, a kommunista befolyás alatt álló területeken. Az ilyen lokális háborúk jellemzői az alacsony intenzitás, az aszimmetrikus hadviselés (gerillaháború, partizánháború), valamint az elégtelenül kiképzett, felszerelt helyi erők fokozott igénybevétele. Ebben a kérdésben számítanak ma is „szakértőknek” az USA Különleges Erőinek specialistái, akik elsősorban tanácsadókként, helyi felkelőkből álló csapatokat kiképezve harcolnak.

A fentiek alapján látható, hogy nem véletlen a magyar katonai szakírók érdeklődése az amerikai légi szállítású alakulatok és különleges erők kapcsán, ám lássuk, ez az érdeklődés a gyakorlatban hogyan érvényesült!

"Könyörtelenül"

Az amerikai légi szállítású és ejtőernyős alakulatok magyar szemmel

A légi szállítású alakulatok és az ejtőernyős egységek, mint fentebb is kiderült, alapvető fontosságú, gyorsan bevethető, nagy harcértékű alakulatoknak számítanak, melyeket az ellenség mélységében, stratégiai fontosságú terepszakaszok és objektumok elfoglalására egyaránt fel lehet használni. „A váratlanság szerepe az USA fegyveres erői hadműveleteiben” című munkában elemzett szárazföldi hadműveletek szinte mindegyikében szerepet kaptak ezek az alakulatok, melyek mozgékonyságuk mellett magas fokú kiképzésük és motiváltságuk okán veszélyes, akárhol, akármikor felbukkanó ellenségnek számítottak helikopteren szállítva, vagy ejtőernyővel kihelyezve egyaránt. Nem meglepő tehát, ha a korabeli magyar források is kimerítően foglalkoznak bemutatásukkal.

Érdekes párhuzam ugyan, de az amerikai propaganda egykorú mesterművének tartott 1984-es „Vörös Hajnal” (Red Dawn) című akciófilmben a szovjetek USA elleni invázióját is nagyarányú légideszant-erők kihelyezése nyitja meg, így lehetséges, hogy nyugaton ugyanannyira tartottak a szovjet ejtőernyősöktől, mint ahogy a keleti blokkban az amerikaiaktól.

"A NATO-Hadtestek Dél- és Közép-Európában” című 1988-as ismertető anyag az USA Európában állomásozó szárazföldi csapatainak megerősítő magasabb egységei között említi a 101. légi rohamhadosztályt, és a 82. légideszant hadosztályt is. Mindkét alakulat ismertetését a történelmi előzmények, a megalakulás és a II. világháborús harcok bemutatásával kezdik a szerzők, és már itt is érdekességeket találhat az olvasó. A 82. légideszant hadosztály kapcsán például ezt:

„1944 decemberében, a német csapatok Ardennekben végrehajtott ellentámadása idején négy másik amerikai hadosztállyal együtt a 82. hadosztályt is bekerítették, és csak a szovjet csapatok nagyszabású támadó hadművelete mentette meg a teljes megsemmisüléstől.”

"A NATO-Hadtestek Dél- és Közép-Európában”

A valóságban az 1944. szeptember-októberi hollandiai harcok után feltöltés alatt álló, tartalékként kezelt alakulatot a német ardenneki ellentámadás visszaverésére vezényelték a frontra, ahol az alakulat a német támadás északi irányában került bevetésre, és sosem kerítették be, csupán visszavonulásra kényszerült. A további háborús bevetések kapcsán a tájékoztató így ír az alakulatról:

„A hadosztály egységei részt vettek az amerikai imperializmus koreai és vietnami rablóháborúiban, a libanoni nép elleni intervencióban, a Dominikai Köztársaság demokratikus erőinek letörésében, és a grenadai agresszióban.”

Természetesen a 82. légiszállítású hadosztály minden felsorolt akciója kommunista hátterű, „népi”, és „haladó” kezdeményezések ellen irányuló műveleteket takar, a már ismertetett hidegháborús amerikai alapelvekkel összhangban. Szintén aggasztó képet fest a 101. légi rohamhadosztály kiképzését, felszerelését, fegyverzetét bemutató bekezdés is:

„A 101. légi rohamhadosztály az elsők között vett részt az atom- és más tömegpusztító eszközök valós alkalmazásával végrehajtott gyakorlatokon. Elsősorban ez a hadosztály kapta meg kísérletezés céljából a fegyver- és harci technika korszerű típusait, és ma is rajta próbálják ki a csapatok új szervezeti formáit és alkalmazásuk új módjait.”

Mindkét alakulat kapcsán megjelenik egy rovat „A személyi állomány kiképzése, és erkölcsi- politikai állapota” címmel. Ezek a szakaszok taglalják az alakulat különleges képességeit, motiváltságát, kiképzettségének fokát, morális helyzetét és politikai elkötelezettségét. Itt találhatóak az ejtőernyős alakulatokat ismertető legkeményebb mondatok, melyek az amerikai ejtőernyősöket „agymosásnak” alávetett fanatikus zsoldosokként mutatja be, akiket a kommunizmus elleni harcra „idomítottak be”. A 101. légi rohamhadosztály katonáinak esetében például így:

„Az ideológiai megdolgozásuk fő célja, hogy beoltsák a személyi állományba a büszkeséget, hogy a 101. légi rohamhadosztályhoz tartoznak. (…) A hadosztályban nagy jelentőséget tulajdonítanak a katonák és a tiszthelyettesek pszichológiai felkészítésének, és a ’kommunistaellenes’ harcnak.”

"Amerikai katonák Grenadában - a tábla felirata: Kommunizmus itt állj! - a 82. légideszant-hadosztály"

Természetesen ez az alakulat sem egy legyőzhetetlen „szupercsapat”, nem mentes a hibáktól, hiszen az ismertető leírása szerint sok gondot okozott a különféle kábítószerekkel való visszaélés és a diszkrimináció, valamint a rasszizmus.

„A hadosztálynál az elmúlt három esztendőben 33 százalékkal csökkent a fegyelmi vétségek száma, 28 százalékkal pedig a narkománia, és a szeszes ital szolgálati idő alatt történő fogyasztása. A parancsnokságnak sikerült bizonyos mértékben csökkentenie a katonák közti osztályellentéteket, és a faji megkülönböztetés okozta feszültségeket.”

Bár az ismertető nem taglalja, hogy az idézett statisztikai adatok honnét származnak, mégis érdekes látni a hadseregen belüli drogfogyasztás kimutatását abban az időszakban, amit a Vietnam utáni sokk jellemez. Az 1982-ben az amerikai hadseregben bevezetett szabályozások zéró toleranciát hirdetnek a katonák kábítószer-használatával szemben, így ennek a csökkenésnek 1985-re magasabb értéket kellett volna mutatnia. Összehasonlításképpen 2008-ban az USA fegyveres erőiben szolgáló 18 és 25 év közti állomány 3.9 %-a élt illegális szerekkel szolgálati ideje alatt, és 20%-uk ismerte be, hogy heti rendszerességgel fogyaszt nagy mennyiségű alkoholt. A téma pontosan a társadalmi megbélyegzés és a használt szerek illegális mivolta miatt is nehezen kutatható, így a magyar kiadványban megjelent forrásokat is fenntartásokkal kell kezelni. A 101. légi roham hadosztály kapcsán összességében mégis kijelenthető:

„(…) az intenzív harckiképzés, a katonák ’agymosása’ érdekében végzett munkával együtt biztosítja a 101. légi rohamhadosztály magas fokú harckészültségét, amely az USA fegyveres erők vezetésének véleménye szerint a szárazföldi csapatok egyik legmegbízhatóbb magasabbegysége.”

Érdekes képet mutat továbbá a 82. légi szállítású hadosztály kapcsán ugyancsak „A személyi állomány kiképzése, és erkölcsi- politikai állapota” rovatban közölt leírás, mely szerint az alakulat sokoldalú harci egység, mely készen áll a bevetésre bárhol, bármikor. Róluk így írnak

„1962-től kezdődően az alakulat katonáit aktívan felkészítik a nemzeti felszabadító mozgalmak, a partizánháború ellen, és oktatják őket az USA munkásosztálya elleni harc módszereire is. ’Ölj, vagy téged ölnek meg’ elv alapján tanítják, oktatják őket. A harckiképzés folyamán a személyi állomány elé olyan speciális feladatokat állítanak, amelyeknek célja, hogy kialakítsák a katonák agresszív ösztöneit, és beléjük szuggerálják azt a gondolatot, hogy számukra nincs, nem létezik semmilyen erkölcsi, vagy egyéb akadály.”

"Különleges körülményekhez szoktatják a katonákat"

Nehezen alátámasztható adatok és nem kizárt, hogy egyenesen írói fantázia szülte sorok ezek, hiszen a 82. légi szállítású hadosztály története kapcsán nem található meg 1962-höz köthető változás, vagy átalakítás. Ebben az időszakban az „USA munkásosztálya elleni harc” kitétel is csupán az 1967. július 23 és 27 között zajló detroiti faji alapú zavargások kapcsán értelmezhető, amikor a rend helyreállítására vezényelték ki az alakulatot amerikai demonstrálókkal szembeni fellépésre, és ahol a napokig tartó zavargások, tűzvészek, fosztogatások és lövöldözések 43 halálos áldozatot követeltek.

Így látható, hogy az amerikai ejtőernyősök kapcsán a hazai szakirodalom egy olyan szakcsapatot mutat be, mely „jól felkészült, képes bármilyen körülmények kontinensen, bármilyen különleges viszonyok közti harctevékenységre.” Az alakulatok személyi állományának kiképzésének fontos célja „hogy képesek legyenek az önálló, kezdeményező tevékenységre. Alkalmasak legyenek a kegyetlen időjárási, és ismeretlen terepviszonyok között a hosszan tartó feszült harchelyzet nehézségeinek kitartó elviselésére.”.

Összességében elmondható, hogy az amerikai ejtőernyős alakulatokat így a magyar szakirodalom magasan képzett, antikommunista érzelmű, „agymosott” és erkölcsi értelemben gátlástalan katonákként mutatta be, melyek „imperialista rablóháborúk” során szerzett harctéri tapasztalatokkal a hátuk mögött, készen akár a civil lakosság terrorizálására is, nagy veszélyt jelentenek a Magyar Népköztársaság minden tagjára egyaránt. Náluk csak egy rosszabb amerikai katona van – a kommandós.

"A különleges erők tisztje"

Az amerikai különleges alakulatok magyar szemmel

A vizsgált korszak magyar szakirodalma – érthető okokból – kevés konkrétumot ismertethet az amerikai Különleges Erők felépítése, feladatai kapcsán, hiszen maga is kevés konkrétummal rendelkezik. Ennek ellenére két mű is foglalkozik velük, az egyiket egyenesen nekik szentelték. Szabó Miklós „Zöldsapkások” című könyve 1985-ben jelent meg a Kossuth könyvkiadónál, azzal a céllal, hogy a szélesebb közönség is megismerje az amerikai Különleges Erők embertelen módszereit és véres bevetéseit, valamint az ebben szerepet játszó magyarokat is, akik zömmel az 1956-os antikommunista felkelés leverését követően kerültek ilyen alakulatokhoz.

"Zöldsapkások"

A regény a fiatal „Magyar Ferenc” történetét meséli el, aki 1956 után kerül az USA-ba, ahol önként jelentkezik katonának, hogy anyagilag segítse családját. Alapkiképzés után katonai rendész, majd a Különleges Erők katonája lesz, miközben folyamatosan összehasonlítja a magyarországi „békebeli” helyzetet, állapotokat, életet az „embertelen” amerikai tempóval. A könyv előszava így mutatja be az amerikai Különleges Erők „zöldsapkás” alakulatának ifjú magyar katonáját:

„(…) a hírhedt ’zöldsapkás’ különítmény katonájaként különleges kiképzésben részesül, hogy méltó tagja legyen annak az alakulatnak, mely a világ minden táján terrorakciókkal, puccsokkal, diverziókkal szól bele más országok politikai életébe. A sok megpróbáltatással járó, kalandos életforma ellenértéke: magas fizetés, és kivételezett helyzet.”

A könyv regényes formában mutatja be ezt a zárt világot, három katona, „az Amerikai Egyesült Államok Különleges Haderőinek kötelékéből hazatért, ott az RA 10817071, RA 10813377, RA 10813619 számot viselt magyarok élményei alapján”. A szolgálati számok alapján igen nehéz a keresés, további kutatást igényel, hogy ilyen szám alatt szolgált-e három magyar a különleges erőknél, akik később elhagyták az alakulatukat, visszatértek Magyarországra és beszámoltak a tapasztalataikról, rádöbbenve arra, hogy kiképzésük, cselekedeteik és szolgálatuk káros, hazájukra és a világ szabadságára nézve veszedelmes, ahogyan a könyv állítja. A jelenlegi források tükrében ez valószínűtlennek tűnik.

"Indián módszerek a korszerű hadviselésben"

Tény viszont az, hogy a XX. században, és különösen 1956 után, sok magyar hagyta el az országot az Egyesült Államok felé, ahogy az is, hogy számosan jelentkeztek harcra az USA hadseregébe, mint Rábel László, vagy Rubin Tibor, vagy Leslie H. Sabo, akik mind megkapták a legmagasabb amerikai katonai kitüntetést, a Becsületrendet (Medal of Honor). Az is tény továbbá, hogy a különleges alakulatokban örömmel fogadták a potenciális műveleti területről származó katonákat, akik ismerték a nyelvet, szokásokat, az országot, így hatékonyabban hajthatták végre feladatukat.

Mindezek ellenére a” Zöldsapkások” című regény, fiktív elemeket a valós tényekkel keverő stílusa okán a propaganda hatékony eszköze volt, ami igyekezett az amerikai különleges alakulatok (és az amerikai társadalom) kegyetlen mivoltát hangsúlyozni. Ahogy az előszóban írják:

„Magyar Ferenc jóhiszemű, naiv ifjúból előbb szakképzett, érzelmektől mentes zsoldossá, kémmé (ha kell: gyilkossá!) ’nevelődik’, majd amikor saját hazája ellen akarnák bevetni, önmagától is megundorodva váratlan fordulatot ad sorsa további alakulásának…”

Jóval forrásgazdagabb képet fest az amerikai Különleges Erőkről az 1987-ben megjelent, Az amerikai tiszt című kiadvány, Kovács Ferenc tollából. A könyvet a Zrínyi Katonai Kiadó jelentette meg, egy olyan sorozat egyik elemeként, melyben a NATO hadseregeinek tisztikarával ismerkedhettek meg az olvasók, főleg magyar katonatisztek, kitérve a társadalmi helyzetre, kiképzésre, feladatokra, bevetésekre és sok ma is érdekes részletre, forrásokkal, grafikonokkal, táblázatokkal gazdagon illusztrálva. A tisztképzést bemutató írás külön részt szentel a Különleges Erők bemutatásának is.

„Szükséges röviden ábrázolni a külföldi intervenciók végrehajtása céljából felállított különleges erők háborúban való magatartásának fontosabb jellemzőit is. (…) A különleges erők állományát a reguláris alakulatoknál a fizikai erőnlét magas színvonalában, a kiképzési feladatok és parancsok legeredményesebb, mérlegelés nélküli végrehajtásában kitűnt, a parancsokat erkölcsi gátlásoktól mentesen végrehajtó, a pénzért, jutalomért általában minden feladatot vállaló, kétes egzisztenciájú személyekből, jelentős mértékben emigránsokból, vagy azok leszármazottaiból válogatják.”

"Az Amerikai Tiszt"

Akiben ez a többszörösen bővített, impozáns felsorolás a „Piszkos Tizenkettő” halálra ítélt bűnözőihez, antiszociális kalandoraihoz hasonló alakulat képét idézi fel, nem téved nagyot, hiszen az írói szándék szerint ez az alakulat ténylegesen a történelem legsötétebb kivégzőosztagai, halálbrigádjai és terrorszervezetei között szerepelhetne. A forrás szerint körülbelül 5 000 fős alakulat feladatairól, képességeiről a szerző így ír:

„Jobboldali nézeteik alapján alkalmasak a helyi ellenforradalmi erők kiképzésére, vezetésére, a legkegyetlenebb diverziós tevékenységek, politikai gyilkosságok végrehajtására. Tevékenységüket a gátlástalanság, a szadizmus, a korszerű technikát, gyógyszereket stb. felhasználó kínzások közvetlen, vagy közvetett elvégzésének vállalása, szükség esetén nők és gyerekek kínzása, (illetve hasonló gyilkosságokra való felkészítés), az ellenforradalmi erők kiképzése, felfegyverzése, és a ’piszkos munka’ általuk történő végrehajtásának irányítása jellemzi.”

Érdemes kiemelni, hogy az USA Hadseregének Különleges Erői valóban első sorban helyi erők kiképzésével igyekeznek erőiket növelni, és mintegy „tanácsadókként” dolgoznak a műveleti területen már az 1960-as évek óta. Ez a feladatuk még a II. világháború, a nyugat-európai ellenállás csoportjait támogató „Jedburgh”-alakulatok idejéből maradt meg, és máig része feladatkörüknek.

Említésre került már, hogy valóban sok antikommunista önkéntes szolgált önként a soraikban, az egyik kiváló példa a II. világháború során a finn hadsereg egyik különleges egységét vezető, később a Waffen-SS-ben szolgáló Lauri Törni (Larry Thorne), aki az amerikai különleges erőknél szolgálva vesztette életét 1965-ben Vietnamban. Az aszimmetrikus hadviselés realitását érzelem-dúsan, néhol túlzásokkal lefestő sorok között így ismét ott vannak a történelmi tények és a részinformáció, ami az ilyen propagandisztikus kiadványokat támogatja. Kiderül továbbá, hogy amerikai kommandós és amerikai kommandós között is van különbség:

„Csak a különleges erők szervezete iránt mélyebben érdeklődő szakemberek tudják, hogy még ebben a minden aljasságra és kegyetlenségre kész társaságban is kasztrendszerként működik a fegyvernemi, illetve szakmai sovinizmus. A leginkább ’zöldsapkások’ néven ismert (…) réteg fő feladatát az Amerika-barát országok erőszakszervezetei, valamint a felszabadító erők elleni terrorista szervezetek katonai kiképzése, felkészítése képezi. Annak ellenére, hogy esetenként ők is részt vesznek véres akciókban, a rangerekhez, a ’feketesapkásokhoz’ képest még ’tisztakezű’ katonáknak számítanak. Tevékenységük leglátványosabb területe napjainkban Közép-Amerika.”

Kovács Ferenc itt emeli ki az USA hadseregének különleges erőinek egy másik alakulatát, a Ranger-zászlóaljat, melyet valóban első sorban „direct action” azaz közvetlen csapásmérés feladataira képeztek ki, elit könnyűgyalogos lövész alakulatként, mely képes a különleges erők munkájának támogatására. Ez az alakulat gyorsreagálású erőként, légi szállítással, vízen, vagy földön egyaránt bevethető, kis alegységei pedig a könnyűgyalogos harcászat elismert „szakemberei”.

Az összehasonlítás a „zöldsapkások” és a „feketesapkások” között azonban nem állja meg a helyét teljes mértékben, hiszen nem ugyanazon a területen működik a két alakulat. Míg a „zöldsapkás” csoportok fő feladatai közé a már említett kiképzés és mentorálás mellett a különleges felderítés, az aszimmetrikus hadviselés, a titkos műveletek végrehajtása tartozik, addig a klasszikus Ranger-feladatok között elsősorban a különleges erők támogatása, könnyűgyalogos és légi mozgékonyságú hadviselés elemeit találjuk meg. Egyszerűbben mondva a „zöldsapkások” első sorban titkos műveleteket hajtanak végre különleges körülmények között, míg a Rangerek ezeknek a titkos műveleteknek a háttérbiztosításában vesznek részt, mint gyorsan bevethető, nagy tűzerejű és mozgékony tartalék.

"Hivatásuk célját, és sajátosságait jól szemléltetik a számukra kiegészítő egyenruházati cikként árult, postán megrendelhető reklámtrikók (...)"

Ironikus történelmi tény, hogy a politikai helyzet változásával, 1989 után a Magyar Honvédség az elsők között küldött magyar tiszteket Ranger-tanfolyamra az Egyesült Államokba, hogy ott ezektől az „embertelen” és „kegyetlen” katonáktól tanulva fejlesszék saját képességeiket, és a megszerzett tudást hazatérve kamatoztassák. Változnak az idők.

Összegzés

Összességében elmondható, hogy az 1980-as évek második felében a magyar katonai szakirodalom és populáris irodalom általam vizsgált darabjai az amerikai légi szállítású, ejtőernyős és különleges műveleti katonákat propagandisztikus céllal, a korban elérhető adatok és ellenőrizhetetlen kijelentések, nem az ritkán írói fantázia eszközeivel igyekeztek démonizálni. A befeketítés mértéke az adott alakulat, vagy csapatnem harcászati csapásmérő erejével arányosan nőtt, így nem meglepő, hogy a legsúlyosabb kijelentéseket éppen a Különleges Erők tagjai kapcsán érhetjük tetten.

Mindemellett ezek a munkák kutatói szempontból is értékes, valós tényeken alapuló adatokat is közölnek, melyek kiszűrése csak erős forráskritikával érhető el. Bár a tények és a fikció elválasztása lehetséges, az itt felsorolt források sajátosságai okán ennek megoldása igen sok kiegészítő kutatást, erőfeszítést igényel. Éppen emiatt kijelenthető, hogy az amerikai különleges erők, légi szállítású és ejtőernyős alakulatok története kapcsán az 1989 előtt készült hazai írások kevésbé jól használható források.

Másrészt viszont kortörténeti dokumentumként, egy katonapolitikai gondolkodás és egy világnézet mementóiként azonban jól használható munkák, hiszen megmutatják, hogyan gondolkozott, hogyan beszélt a Varsói Szerződés egyik tagállama a legfőbb ellenségnek tartott Amerikai Egyesült Államok legképzettebb, legjobban felszerelt, és legmotiváltabb katonáiról, felkészülve egy olyan háborúra, amit soha nem kellett megvívni.

- Kiss Dávid –

(Lektorálta: Gulyás Zsolt)

Források:

 - National Institute on Drug Abuse; National Institutes of Health; U.S. Department of Health and Human Services. (https://www.drugabuse.gov/publications/drugfacts/substance-abuse-in-military) (2018-02-06 15:30)

- http://ss.sites.mtu.edu/mhugl/2015/10/13/detroit-riots-1967/ (2018-02-06 16:05)

- http://felderitokblogja.blog.hu/2018/01/22/http_felderitokblogja_blog_hu_2018_01_22_mn_3100_ahogy_en_latlak_most_egy_melysegi_felderito_katona_ (2018-02-06 18:14)

- M. M. KIRJAN (szerk.): A váratlanság szerepe az USA fegyveres erői hadműveleteiben ( Zrínyi Katonai Kiadó, 1986.)

- KOVÁCS Ferenc: Az amerikai tiszt (Zrínyi Katonai Kiadó 1987.)

- TÓTH Csaba (szerk.): A NATO-Hadtestek Dél- és Közép-Európában (MN Politikai Nevelőmunka Anyagi és Módszertani Központ, 1988.)

- SZABÓ Miklós: Zöldsapkások (Kossuth Kiadó, 1985.)

Képek forrásai:

- KOVÁCS Ferenc: Az amerikai tiszt (Zrínyi Katonai Kiadó 1987.)

- TÓTH Csaba (szerk.): A NATO-Hadtestek Dél- és Közép-Európában (MN Politikai Nevelőmunka Anyagi és Módszertani Központ, 1988.)

- Magángyűjtemény