A Csend Harcosai megszólalnak

2018. július 03. 11:34 - SFBlogger

Beszámoló: Szent László Menet 2018, avagy „Esik az eső, ázik a heveder…”

Kedves Barátaink!

A MH 25. Klapka György Lövészdandár és a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület idén 12. alkalommal rendezte meg a Szent László Menet teljesítménytúrát. A gyalogos katonák védőszentjéről elnevezett esemény egyik nem titkolt célja a közös erőpróba során közelebb hozni egymáshoz katonát és civilt, ezzel erősíteni a honvédség és a lakosság kapcsolatát.
Baráti Körünk ezúttal egy négyfős különítménnyel vágott neki a megmérettetésnek az Ezüst távon, amely jó 50 km távolságot és mintegy 1290 m szintemelkedést ígért.

36412426_2573588032865302_237332363699290112_n.jpg

A rajt helyszínére érkezve első utunk a „Lövészárokba” vezetett, ahol az indulók nagy létszáma ellenére gördülékenyen folyt a regisztráció. Miután gyorsan bejelentkeztünk, illetve üdvözöltük régi és kevésbé régi barátainkat, még mindig volt egy bő óránk a felszerelésünket ellenőrizni és a lehetőségekhez mérten a legkényelmesebben magunkra szedni. Közben az udvaron megkezdődött az eligazítás, majd Sipos Antal ezredes, a dandár megbízott parancsnoka köszöntötte a résztvevőket. Az indulásra váró mintegy 150 főn végigtekintve azt láthattuk, hogy a többség a MH katonája, ugyanakkor szokás szerint érkeztek más rendvédelmi szervektől, és civilek is szép számmal, de bukkant fel önkéntes tűzoltó, valamint osztrák katonai és rendőr egyenruha is a tömegben. Az amerikai haderő, csakúgy, mint múlt évben, most is komoly létszámú kontingenssel képviseltette magát; a napokban érkeztek Tatára az 1. Lovas Hadosztályba tartozó1/7-es páncélos felderítők, akik a tavalyi kollégáikhoz hasonlóan több csapatot alkotva más-más távokon álltak rajthoz.

36315101_1866901260027000_7162918268951330816_o.jpgKészülődés

Az indítás a megszokott módon, percenként történt, csapatunk 12:32-kor vehette célba az első ellenőrző pontot, amelyet a tatai várban helyeztek el. Ennek érintése után következett a már ismerős „séta” az Öreg-tó partján, utána ki a városból, át Bajon, aztán elkerülhetetlenül következett a föl-le, ami a Gerecsében nem tréfadolog. Különösen igaz ez a Csúcsos-hegyre, a kilátóhoz vezető piros háromszög turistaútra, amit még menetfelszerelés nélkül sem lehet egyszerű megmászni, de szerencsére több ilyen morcos emelkedő már nem várt ránk a továbbiakban.
Menet közben gyakran találkoztunk amerikai katonákkal, akik számára igazi különlegességet, a megtestesült történelmet jelentették „Cold War-era” ruházatunk és felszerelésünk.

36331857_10156069163746329_5538726998139994112_o.jpgAmerikaiak előttünk!

Az első néhány kilométeren még örültünk is neki, hogy borult az ég és enyhe szél fúj, hiszen emlékeztünk, hogy előző alkalommal milyen hőségben gyalogoltunk. Abban a hitben róttuk az utat, hogy ez végig így is marad, azonban a késő délután folyamán eleredt a csendes eső. Sokáig reménykedtünk, hogy csak egy futó zápor, de valahogy csak nem akart elállni.
Egyre sűrűbben hullott az égi áldás,amikor kezdett sötétedni, és a már szükségtelenné vált ellenőrző pontok bójáit és lyukasztóit begyűjtő szervezők társaságában északnak fordultunk a Bányahegy felé. Innentől lett igazán nehéz a haladás, hiszen a jelentős mennyiségű csapadék miatt az erdei utak kezdtek járhatatlanná válni. A sár néhol csúszott, néhol ragadt, volt ahol a földből kiálló kifényesedett köveken viselkedett úgy a surranó, mint korcsolya a jégen, de bizonyos szakaszokon a földre hullott gallyakban bukdácsoltunk, illetve helyenként bő arasznyi mélységűre hízott pocsolyák állták utunkat, nagyon oda kellett figyelni még lámpafénynél is, hogy hová lép az ember.

36331149_1866900886693704_7753472041608544256_o.jpgZoknicsere

A Bányahegyen kialakított ellenőrző- és frissítőponton pótoltunk némi szénhidrátot, eközben a pontőrök felfedezték és régi ismerősként üdvözölték hátizsákjainkat, amelyekről elárulták, hogy az egyik legjobb tulajdonságuk (bőséges párnázottságuk miatt), hogy a megfelelő helyre rögzítve remekül tompítják az ejtőernyős földet érést.A pár falatot követően illedelmesen megköszöntük a vendéglátást, majd igazgatni kezdtük a felszerelésünket, ezt látva hangzott el az egyik pontőr kérdése:  - „Mentek tovább?” – de valószínűleg sejtette a választ.

36353406_10156069163946329_5536222121673359360_o.jpg"Csak előre édes fiam!"

A következő útszakasz lefelé vezetett, de ezen semmivel sem volt könnyebb haladni, mint felfelé, szinte minden második lépésből  majdnem fenéken szánkózás lett, úgy dülöngéltünk, mint valami részegek, jóformán araszolni lehetett csak. Ahogyan közeledtünk a „civilizációhoz”,lassan de biztosan javult az utak járhatósága, de az összeszedett jelentős időhátránnyal már sajnos nem tudtunk mit kezdeni. Egy darabig ugyan még számolgattuk, hogy bár a szintidőből jócskán kifutva is, de még emberi időben beérhetünk a célba, azonban az elszántság fölött győznie kellett a józan észnek.

36379756_10156069163461329_6097558430111760384_o.jpgEllenőrzőpont a vadászháznál

A még előttünk álló szakasz hosszát és terepviszonyait, a fizikai és szellemi energiaszintünket, és az eltelt időt (itt már több mint 12 órája voltunk folyamatosan úton) hosszasan összevetve közösen úgy döntöttünk, hogy „lekongatunk”; az utolsó emelkedőnek (és az azt követő lejtőnek) már nem vágunk neki, a hátra lévő három ellenőrző pontot kihagyjuk. Miután a kiszállásunkról tájékoztattuk a versenyközpontot, a könnyebb úton indultunk el Tata irányába, és nagyjából másfél óra menet után találkoztunk a tehergépkocsival, amely visszajuttatott minket a célba, ekkor tartottunk nagyjából 44 megtett kilométernél.

36358457_10156069165231329_481775608397824000_o.jpgHegymenet

A célban szinte üres „Lövészárok” fogadott minket, csak az ügyeletes szervező, Balog hadnagy úr ült a rádió és a telefonok mellett, hiszen az Arany távon túrázók beérkezésére még nem kellett számítani. Egy utolsó szelet zsíros deszka elfogyasztása után további kitartást kívántunk a hadnagy úrnak, majd nyugovóra tértünk.
Őszintén szólva csalódottak vagyunk, hiszen ezúttal a kitűzött feladatot nem teljesítettük: 3 ellenőrzőponttal és jó 6 km-rel kevesebb a mérleg, és sajnos jelvény nélkül tértünk haza, de emellett semmiképpen nem volt haszontalan az erőpróba. Rengeteget tanultunk, tapasztaltunk a felszerelésünkről, egymásról, és legfőképpen magunkról, és ezek mind segíteni fognak annak a döntésnek a meghozásában, hogy jövőre melyik távnak indulunk neki a Gerecsében. Kis csapatunkban baleset, ellátást igénylő sérülés ezen a túrán sem történt, a szokásos mennyiségű horzsolás és vízhólyag pedig már hiányozna, ha nem lenne.

36349968_10156069166081329_2682303794720538624_o.jpgAz utolsó fénykép sötétedés előtt

Zárszóként gratulálunk mindenkinek, akik sikeresen célba értek, kiemelten a Hadtörténeti Intézet és Múzeum csapatát alkotó barátainknak, akik több Ezüst után idén először neveztek be Arany távra, és az ideálisnak nem nevezhető időjárási körülmények ellenére szintidőn belül teljesítették azt. Akiknek bármi problémája adódott útközben, és feladni kényszerültek, azoknak jövőre biztosan sikerül!
Köszönjük az ismételten gördülékeny szervezést Róth Balázs százados és Balog Nándor hadnagy uraknak és fáradhatatlan segítőiknek,és a gondoskodást, biztatást a frissítő pontok őreinek! Jövőre visszatérünk!

36300044_1866901426693650_2351880772249452544_o.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://felderitokblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr8614088047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A Csend Harcosai megszólalnak
süti beállítások módosítása