Kedves Barátaink!

A 2019. május 29-én Budapesten a Margit-hídnál történt hajókatasztrófa egyik magyar áldozatának, Pethő János egykori mélységi felderítő tisztnek állít emléket a hajdan a parancsnoksága alatt szolgáló Zsig Zoltán mélységi felderítő sorkatona írása, melyet a dunai megemlékezéssel egy időben közlünk. A megemlékező írást Kiss Zsolt egykori mélységi felderítő tiszthelyettes fényképe egészíti ki.

A Hableány tragédiája szörnyű esemény volt, ráadásul pár nappal a baleset után derült ki, hogy a hajó matrózát ismertem is, az egyik csoportparancsnok volt a századomban Szolnokon. „Nagy Pethő” pár évvel volt nálam idősebb, mélységi felderítő hadnagyként szolgált akkoriban. A becenevét azért kapta, mert az öccse, „Kis Pethő” szintén a zászlóalj tisztje volt.

Az idősebb testvér keze alá kerültem az újonckiképzés alatt, akit hamar megkedveltünk, mert értelmes és ami még fontosabb, emberséges tiszt volt. Nem keménykedett feleslegesen, de megkövetelte a szükséges fegyelmet, és a feladatok maradéktalan végrehajtását.

Már a kiképzés elején megvillantotta a humorérzékét. Az ejtőernyős földi felkészítés során a „bitó” becenevű eszköznél mindannyiunkat két kötél segítségével körülbelül két méter magasra felhúztak, majd elengedtek, így páros zárt lábbal huppantunk bele a homokba, így gyakoroltatva az ejtőernyőssel földet érés során a helyes testtartást. Addigra már kijelölték, ki melyik tiszt csoportjába kerül, és amikor egy hozzá beosztott ember került sorra, akkor megszólította. Emlékeztette, hogy „Schwartz” honvéd már a saját katonája, ezért utasította a köteleknél állókat, hogy húzzák magasabbra és onnét engedjék el. A történet mindenkinek vicces emlék maradt, még a kelleténél nagyobbat eső társunknak is.

Nevetve idéztük fel hónapokig a sztorit, ugyanis pont az ilyen próbák miatt jelentkeztünk a mélységi felderítő zászlóaljba. Aki többet teljesített, többet kibírt, mint az átlag, az számított kemény gyereknek. Tiszteltük Őt is, mivel több ejtőernyős ugrása volt nálunk, ez pedig abban a közegben fokmérőnek számított. Az ejtőernyőinket gyakran személyesen ellenőrizte behajtogatás után, és a gépben a kiugrás előtt tartott eligazítása, vagy bátorítása is nagyon sokat jelentett. Én magam személyesen is sokat köszönhetek neki, mivel az Ő javaslatára kezdhettem meg a búvár kiképzést, ami az előmenetelemre is kihatással volt.

Habár nem voltam a csoportjának a tagja, de a nyári zárógyakorlaton a parancsnoksága alatt indultunk el a műveleti területre, helikopteres kirakással. Öt napra elegendő felszereléssel a hátunkon meneteltünk egész éjjel, majd kezdtük meg a földalatti rejtekhely kiásását. A harmadik napon ellenőrzésre érkező zászlóaljparancsnok mégsem a teljesítményünket értékelte, hanem a parancsnokot, "Nagy Pethőt" vonta felelősségre a borostás arcunk láttán.

Láttam rajta, ott és akkor nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne lehessen észrevenni, ő mennyire tartotta fontosnak a szabadban töltött éjszakák után a borotváltságunkat.

Az utolsó napon aztán rohanva, szökellve hajtottuk végre a köteléklövészetet, hogy megsemmisítsük az atomtöltetű rakétát szimbolizáló célt. Az éleslőszerrel végrehajtott lövészet jól összehangolt csapatmunkát követelt, hogy ne történjen baleset és minden célba egyaránt jusson elegendő lövedék. A feladatot sikeresen végrehajtottuk borostásan is.

A katonai pályám végül máshol folytatódott, de néha még láttam fényképeket az újságokban Róla, valamint az alakulatnál szolgáló testvéréről. Több száz sorállományú, majd szerződéses katonát képeztek ki ők, adták át nekik azt a szakmai tudást, amelyre egész életünkben büszkék lehetünk.

Sokakhoz hasonlóan megdöbbentem, és lesújtott a tragikus hír, egyszerűen érthetetlennek tűnik még most is az egész katasztrófa. A Margitszigetre érve ma már másként nézem a híd lábát, ahol egy szempillantás alatt véget ért a dél-koreai turisták, és a magyar hajósok élete.

Egy percre most álljunk meg, és emlékezzünk az áldozatokra, köztük Pethő János mélységi felderítő századosra, aki új hivatásának teljesítése közben halt meg. Emlékezzünk az ejtőernyősre, a kiképzőre, a katonára, a parancsnokra, és hajósra. Nyugodjon békében!

- Zsig Zoltán -