A Csend Harcosai megszólalnak

2017. augusztus 07. 20:40 - SFBlogger

Beszámoló: II. 88-as találkozó

Kedves Barátaink!

Baráti Körünk a szervező és ötletgazda Sznopka Mátyás meghívására vett részt a II. 88-as veterán találkozón, ahol a szolnoki alakulat egykori katonái gyűltek össze, hogy jó hangulatban emlékezzenek vissza az egykori katonai szolgálatra. Következzen egy beszámoló arról, mi hogyan láttuk ezt a kiváló rendezvényt!

20621008_739365186272049_6987916680087781418_n.jpg

A 2017. augusztus 5-én megrendezett budaörsi találkozóra kezdésre, reggel 10:00-ra érkeztünk meg. A helyszínt Behofsits Attila, a 88-as zászlóalj relikviáinak gyűjtője, és egy restaurált UAZ terepjáró tulajdonosa biztosította.

Baráti Körünk számára azért is volt igen meghatározó a megjelenés, hiszen 2014 óta dolgoztunk együtt először a 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóaljjal, majd a 88. Könnyű Vegyes Zászlóaljjal, kivéve a részünket a különféle városi, helyőrségi, és alakulat-rendezvényekből, karitatív megmozdulásokból egyaránt, az együttműködési megállapodásban foglalt módon.

img_0073.JPGEgyüttműködési megállapodás aláírása Baráti Körünk, és a 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj között 2014 végén

Éppen ezért igyekeztünk úgy összeállítani kiállításunk anyagát, hogy az ne csupán az alakulat történetéhez kötődő relikviáink bemutatásaként, de a Baráti Körünk, és a szolnoki alakulat közös múltjának tükreként is megállja a helyét.

20622284_739364942938740_3652977319078279880_n.jpg

A kiállítási anyag mellett hagyományőrzőink több korszak egyenruháit is bemutatták a II. világháború ejtőernyős katonáitól, a 90-es évek elejének „kettős rendeltetésű századán”, azaz a 88-asok előd-alakulatának katonáján át az 1990-es évek közepének gyorsreagálású katonáján át egészen az utolsó sorállományú 88-asokig. Ez utóbbi megjelenítés azért is igen érdekes, mivel hagyományőrző bajtársunk, egykori 88-as katonaként saját magának „öltözött be”.

20638405_739365106272057_3804357567390970719_n.jpg

A rendezvény során a veterán 88-asok örömmel fogadták Baráti Körünk kiállítását, és hozzájárultak gyűjteményünk bővüléséhez is. A tárgyi emlékek mellett, ahogy az lenni szokott, rengeteg történet került elő egykori gyakorlatokról, éles helyzetekről, a déli határtól, különféle missziókon át, a méltán közkedvelt bemutatókig, melyekben Baráti Körünknek is megvannak a maga tapasztalatai.

20638326_739365136272054_5265839364235557634_n.jpg

Az igazi gulyáságyús ebédet követően sem állt meg az élet, hiszen a veterán UAZ mindenkit nosztalgia-utazásra vitt, a statikus kiállítás pedig a résztvevő veteránok, és családtagjaik számára jelentett érdekességet. Nagy sikert arattak a kiállított, kézbe vehető hatástalan fegyverek, a felpróbálható felszerelések is.

20597310_739364966272071_2284267202826923962_n.jpg

Nagy megtiszteltetés volt olyanokkal találkozni, akik az alakulat megalakulásától egészen a közelmúltig szolgáltak ebben a nem mindennapi közösségben, és látni az örömüket, amikor régi bajtársakkal, vagy épp rég nem látott felszerelésekkel, gyűjteményünk megbecsült darabjaival találkoztak. Reményeink szerint a jövő évi tervek lehetővé teszik, hogy még nagyobb szabású rendezvény, még több egykori 88-as katona, részünkről pedig még teljesebb gyűjtemény legyen:

BEVETÉSRE KÉSZ!

20643203_739636886244879_8455539986835134425_o.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://felderitokblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr312726636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A Csend Harcosai megszólalnak
süti beállítások módosítása